Alongside Death (2008)
A halál madarai sírnak az élet ágain… avagy ensomhet kollégám olyan ügyesen adott róla a hírekben hajdanán ízelítőt, hogy egy az egyben be is másolom, s ezzel letudom a discográfiai és biográgiai adatok halmazát, szóval… „A The Black egy kultikus svéd black metal formáció, annak idején Rietas néven még Jon Nödtveidt is a zenekar tagja volt. Megalakulásuk után egy évvel, '92-ben egy demóval jelentkeztek (Black Blood), majd a '94-es The Priest of Satan nagylemezt követően a hallgatás homályába burkolóztak. A demo és lemez 2008-as újrakiadása után idén megtörik a csendet, és Alongside Death címmel új albummal jelentkeznek.”

Lehet egyesek majd megköveznek, de én egy az egyben az újabb Satyricon vonalat érzem ki a nagy hallgatás után visszatérő egykori csapat új lemezén illetve néhol beugrott még a zenei megoldások és hangulat terén a Zyklon-B - Blood Must Be Shed kislemeze, de lényegében ez is Dødheimsgard, Satyricon és Emperor project volt. S ezzel le is írtam mindent, amit a The Black-hez kapcsolni illene, s bár kultikus névről van szó, én semmi igazán nagy extrát nem érzek, csak hogy szép a design (D.F Bragman), remek a hangzás Peter Bjärgö (Tyrant, Arcana, Crypt Of Kerberos) – no meg Pulverised Records! S persze ettől még lehet dobálózni Jon Nödtveidt nevével, de ő számomra Dissection, s azzal össze se érdemes hasonlítani, azt a váltásokkal teli, de alapvetően a gyors és a gonosz középtempó között tekergő gyilkos és gyűlölettel telt kígyót, amit a Alongside Death rejt. Minőségi termék, de korántsem akkora kaliberű, mint amekkora golyót egy ilyen visszatéréstől várunk volna. Azért nem kell róla lemondani, mert a külsőségek igényesek - bár én promót kaptam, de az eredeti kiadvány valahogy így néz ki...


Szóval már a külsőségei miatt is érdemes beszerezni, s persze mindent összevetve természetesen minőségi anyag, tele rejtett értékekkel, amelyek a tátongó űrt nyitják meg, hogy aztán újra a zene pengéi közé eshessünk. Rideg és nyirkos muzsika ez, gépies lüktetéssel és megmagyarázhatatlan ürességgel, koszos és véres, túlvilági angyalok ölelte, de nagyjából ezeken a szegmenseken dolgozik a Satyricon is a Rebel óta… akkor meg miről beszélünk?

The_Black_Alongside_Death_2008
Kiadó:
Stílus:
Militarista-rebel fekete fémesség csillogás
Értékelés:
 
Pont
: 8.7 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.On The Descent To Hell (1:47)
2.Death's Crown (4:05)
3.A Contract Written In Ashes (5:06)
4.Dead Seed (3:09)
5.Fleshless (2:34)
6.Death Throes (5:31)
7.The Wrath From Beneath (3:26)
8.Alongside Death (4:49)
Írta:
haragSICK
2009. szeptember 6., vasárnap, 23:27
Facebook:
Nattravnen - Kult Of The Raven (2018)
Kritika, boymester @ 2018. december 24., hétfő, 13:26
Abysmal Grief - Blasphema Secta (2018)
Kritika, boymester @ 2018. március 2., péntek, 14:42
Abysmal Grief - Reveal Nothing (20th Compilation) (2016)
Kritika, boymester @ 2017. február 25., szombat, 12:51
Lords Of The Cemetery - Citipati (2016)
Kritika, boymester @ 2016. augusztus 4., csütörtök, 18:43
Zardens - Blackness Unfolds (2015)
Kritika, emp @ 2015. december 17., csütörtök, 22:48
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.022 seconds to render