Amikor az October zenekar lemezelőzetes EP-jének ismertetőjét írtam, jónéhányszor végighallgattam az azon található három dalt. Bár az első lemezt is szeretem, s annak idején viszonylag sokat is pörgött nálam, tetszett, hogy kezdenek módosítani az irányvonalon, mondhatni kezd kialakulni a csapat egyéni stílusa. Mert hát kár lenne tagadni, attól a bandától, ahol Molnár Robi énekel, nagy valószínűséggel mindenki valamilyen dark muzsikát vár. És a bemutatkozó lemez nem is nagyon cáfolta ezt. Igaz némileg már akkor szélesedett a zenei paletta.
A Mélységi mámorra viszont hiba lenne ráhúzni a dark skatulyát.
A dalokat inkább egyfajta alternatív rocknak nevezném, amiben megbúvik némi "sötét" is, de nem fő alkotóeleme, s emellett számos más stíluselemet is találhatunk, ha boncolgatni kezdjük a dalokat.
Szóval a tizenegy dalos lemezre felkerült a Gyémánt út maxi három dala is (Folyók hátán, Gyémánt út, Víz vagy), s az ott tapasztaltak alapján érdemes volt várni a lemezre. Úgy érzem a csapat megtalálta a saját útját, mégpedig úgy, hogy aki dark rock felől érkezik, az is tudja szeretni ezeket a szerzeményeket, de azok is ugyanúgy kedvencükként emlegethetik majd ezt a lemezt, akik mondjuk életükben nem hallottak dark zenét.
A dalok többsége melankolikus, a szövegekbe Robi megint csak beleadta az egész lelkét. A zene pedig passzol ehhez.
Van azért néhány tempósabb, vagy mondjuk úgy inkább, hogy kevéssé mélabús tétel is a korongon, mint például a nyitó Üveg és ököl, a 80 órája ébren vagy a Mindenen túl, illetve a maxis Gyémánt út, amire egy igencsak jól sikerült klip is készült.
Zeneileg ismét szélesedett kissé a paletta, legalábbis ami a hangszerelést illeti. Hisz a maxis dalokban hallható dudán (Pék Zsuzsa) kívül van itt cselló (ahogy a bemutatkozó lemezen, most is Bartha Ildikó játszik rajta), de a fuvola (Kalmár "Shade" Emese) illetve a szintetizátor (Csőke István) használata eddig nem volt jellemző. Csakúgy, ahogyan a szintén újdonságként megjelenő női vokál (Rigó Zsófi) sem.
A dalokat jegyző két gitáros (Lázár Zoltán és Munkácsi Péter) kitűnő munkát végzett, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a ritmusszekciót sem (Németh Sándor - dob, Boros Gábor - basszusgitár). Így együtt kerek egész a csapat.
A szövegekről pedig sok újat nem tudok mondani. Robi mindíg is remekül fogalmazta meg "őszies" gondolatait. Az olyan sorai, mint a
"20 éve tart ez az ősz, én bent ragadtam a félhomályban.
...
Mint avar, rothadnak bennem az álmok, régi erőm a múltba vész.
Mint a költöző madár, úgy repül el a remény." (Októberi szél)
vagy a
"Romjaimon a magány énekel,
Dúdolja: épülj újra fel.
Az összeomlás csak szűz talaj,
Kisarjad úgyis új önmagam!" (Épülj fel újra!)
igazán költőiek. Akár versekként is megállják helyüket, a dalokban pedig másabb dimenzójukat is megismerhetjük.
Igaz a dalokra inkább a szomorkásabb hangvétel a jellemző, azért - mint azt az idézett Épülj fel újra! is mutatja, azért a remény is felcsillan.
A hangzásról nem tudok újat mondani. A Denevérben felvett anyag remekül szól. A lemez külcsíne pedig illeszkedik a tartalomhoz. Sötét tónusú/hangulatú képek a dalok mondanivalóját még inkább kiemelik. Érdemes átböngészni és gyönyörködni.
Ez kérem egy remek lemez, változatos (bizonyos határokon belül persze), hangulatos. Pont ilyet vártam.