A Thorondir viking és pogány metal brigád 2007-ben nyert életet Baváriában, német földön. A banda nevét egy J. R. R. Tolkien tollából született figura ihlette.

Egy természeti hang kavalkád jelzi a Naves Draconum intró által, hogy betettük lábunk a ködös erdőbe (Düsterwald). A Gods from the Past kertelés nélkül lebbenti meg a Thorondir tömény, nyers zenei világát, amely erősen megdörrenő gitárokon, tempós lábdobra és –pagan/viking metal berkekben nem újdonságként – hörgő vokálra épül. Az erdő komor árnyait festi le zenei eszközökkel a Schwarze Schwingen, itt a gitárok már bőszen jól megjegyezhető melódiákat árasztanak magukból, afféle Finntroll módjára.


A Finntroll vonal szinte a végletekig kíséri a lemezt, jó öreg Jaktens Tid hatások és hangulatvilág szűrődik ki a Mit erhobenem Horn-ból is. A folytatásban folyamatosan kerülnek felszínre a pogány-viking metal iskolában (lemezeről…) elsajátított témák, hangok. A címadó dal egy elkeseredett kezdeményezésként próbál az egyéniség halvány szálaiba kapaszkodni, ám csak apró szépségtapaszként aposztrofálható ez a fajta igyekezet. A szintijáték kellemesnek nevezhető, de a tiszta vokálról szólván csak a gyenge szó jut eszembe. A kántálós-károgós ének ezen a ponton egy régi lemezt, az Eisregen – Leichenlager-ét juttatta eszembe, fogalmam nincs miért. A Die Runensage zárótétel pedig meglepő módon nem sematikus outro, hanem némi technikás gitárfitogtatás levezetésképp.

A lemez mindössze 28 percet rabol el az életünkből a maga kilenc tételével. Ha egy olyan világban élnénk, ahol sem Finntroll, sem Bathory nem létezne, akkor eredetinek lehetne nevezni a német Thorondir produkcióját. Ámbátor, sajnos evilágon élünk.