Damned Spirits Dance
Weird Constellations (2009)
A háromszámos The Growing Spirit kislemez után lehetett sejteni, hogy a budapesti Damned Spirits Dance-ben valamivel több van annál, semhogy a szerzői kiadás terhe alatt nyögve házaljon zenéjével abban a néhány hazai klubban. Kár is lett volna pár tucat embernek vergődni a honi közönség meg nem értése és passzivitása közepette, így az első nagylemezzel meg sem álltak az olasz Code666 kiadóig, amely olyan, underground szinten nem kis neveknek ad, vagy adott otthont, mint például a norvég Manes, az Aborym, a Void of Silence vagy épp a mélyrepülésben lévő Ephel Duath.

A 11 dalos új lemez alapján elmondható, hogy még a Growing Spiriten hallottaknál is bátrabban, gátlástalanabbul és messzebbre nyújtózkodva merítettek mindenhonnan, ami épp csak eszükbe jutott, s pumpálták csillagközi olvasztótégelyükbe a különféle stílusok – a teljesség igénye nélkül: északi black metal, elektronika, „szintipop”, gótikus rock, jazz, pszichedelikus, progresszív és avantgárd zenék – elemeit. A dalok erősebbek lettek, ahogy a hangzás is jobban sikerült ezúttal, szinte már ijesztően profi a végeredmény, Simox hangja pedig változatos, sokszínű, a tiszta ének és a durvább témák sem okoznak neki nehézséget – nagyon tehetséges a srác. A kísérletezés, az önfeledt színes kavalkád, a váratlan és meghökkentő stílusok közti váltások, meglepő fordulatok és csavarok továbbra is fő jellemzőik közt találhatók, ez, s a borító színpadias maskarái miatt talán túl könnyen is ugrik be az Arcturus párhuzam. A norvégok stílusa nagyon erősen tetten érhető, ami nem túl szívderítő, mert igaz ugyan, hogy a kislemezen is megvoltak az érezhető hatásaik, de az egy ennél kevésbé profibb, bizonyos szempontból mégis egyénibb anyag volt. Itt a párhuzam egyszerűen túl szembeötlő, annak kozmikus hidegsége és komolysága helyett színpadiasabb és bohókás kivitelben. Mentségükre szóljon, az örömzenei attitűd is körbelengi a lemezt, a produkcióról pedig meg nem lehetne mondani, hogy „magyar”; a zenészek kiválóan és magabiztosan játszanak, árad belőlük a lehengerlő profizmus, és a dalok is változatosak.
A szép billentyűtémákkal kezdő, remek témákból összeálló elszállós-építkező Cold Winds - A Dream Vision határozottan ívelő mesteri dallamaitól kezdve a TSS barokkos eleganciával vegyített északi black metalt idéző sodrásán át egészen a Fake totális elszállásáig terjed a skála. Utóbbi dal húzós, metalos részei váratlan töréssel váltanak át Scooter-szerű diszkóba; ha ismerős a Fire c. szám, ahogy Baxxter szikrákat szóró gitárral üvölti a dal címét a diszkós alapokra, akkor már el is kaptad a fonalat – csak jelen esetben a hidrogén szőke technoguru helyett egy szegecselt alsónadrágos, strandpapucsba, hátulgombolós zubbonyba csomagolt űrkalózzal. A címadó és a Raven ének nélküli szintetizátordarabok, melyek a régi számítógépes játékok prüttyögő zenéit idézik, a So Much to Say... So I Rather Tell None a Hammond-orgonával meg úgy indul, mintha egy hetvenes évekbeli ősrock eposz kerekedne belőle Tony Iommi ujjai alól. A Guess, I'm Dying egy szomorkás hangulatú, líraibb darab, míg az Angel and the Dark Riverben (vajon honnan a cím?) Pusztai Judit ereszti ki hangját, így egy Nightwish-szerű galoppozós, gyors black metalos részekkel vegyített durvulás kerekedik belőle, ami meglepően jó lett – a progresszív jelző tehát nem a Dream Theater-i értelemben áll a DSD-re. A hangzás kiváló, a felvételek abban a Fader stúdióban készültek, amely a ManGod Inc. Near Life Experience lemezének felvételével egy időben épült, a felvételeknél Scheer ’Max’ Viktor bábáskodott, s a basszusgitár témáit is ő játszotta fel, a borító pedig a színvilágával és a tagok fotóival a szép és a kínos közt egyensúlyozik.

Sokáig lehetne még elemezni, boncolgatni a dalokat, s ahogy az a hasonló kísérletezős anyagok esetében lenni szokott, az értékelés sem lehet egyértelmű; van, hogy egymás után többször is lepörög a lemez, máskor meg napokig nem érzem a késztetést rá, hogy újra előszedjem, vagy csak egyszerűen idegesít. Ettől függetlenül minőségi, nyugati színvonalú munka, csak a hatásokat kellene legközelebb jobban elrejteni.
Damned_Spirits_Dance_Weird_Constellations_2009
Kiadó:
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Visioner
2.Cold Winds - A Dream Vision
3.Devil's on His Way
4.TSS
5.Black Savage
6.Weird Constellations
7.The Angel and the Dark River
8.Raven
9.So Much to Say... So I Rather Tell None
10.Fake
11.Guess, I'm Dying
Írta:
butch
2009. június 3., szerda, 09:42
Facebook:
Arcturus - La Masquerade Infernale (1997)
Kritika, farrrkas @ 2017. december 27., szerda, 22:24
Rockstadt Extreme Fest 2017 - Augusztus 10-13, Barcarozsnyó, Erdély
Koncertbeszámoló, farrrkas @ 2017. augusztus 19., szombat, 22:02
Arcturus - Arcturian (2015)
Kritika, farrrkas @ 2015. május 9., szombat, 23:41
Ulver - Shadows of the Sun (2007)
Kritika, haragSICK @ 2008. augusztus 11., hétfő, 19:29
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.025 seconds to render