Azt hiszem a francia
Absurdity-t nem kell bemutatnom a tisztelt publikumnak, hiszen kritikát is olvashattatok róluk és interjú is készült velük, illetve
zNo nevű sampleresükkel is foglalkoztam már nem egyszer, így tehát minden szokásos kört kihagyok, és bejelentem az első hivatalos anyagukat, az
Urban Strife az ipari death metal-core brigád korai kislemeze, amelyen a szerzői kiadás ellenére a külsőségek és a hangzás is korrekt. Zeneileg, pedig mit is kapunk?
Pontosan 32 perc komplex primitívséget – gondolom ezen a paradox kapcsolaton sokan elkattognak, pedig azt hiszem tökéletesen kifejezi a strasbourgi horda lényegét. Amely alapjának mindenképpen a korai
Fear Factory tekinthető, így tehát a
Soul of a New Machine mindenek felett és alatt, s nagyjából úgy vélekedem a kezdeti félelem gyárról, mint a korai
Absurdity-ről; komplex primitívség – megint csak… Nos, akkor magyarázom; zenei tudás erős és komplex, ám ettől függetlenül a kezdeti lárvaburok és magzatfejlődés halmazai erősen kitermelnek üresjáratokat, amelyek snasszak, még ha kicsit matekosak is. Talán annyi a differencia, hogy francia barátaink sokkal több apokaliptikus samplert használnak, és a küszöbön ott topog a post-armageddon nukleáris tölcsér alakú halhatatlansága, a mindenség vége, némi
Benediction és
Gorefest féle core-sággal megfűszerezve. Természetesen annyira nem agyas a dolog, mint mondjuk a későbbi
Meshuggah, és szép számmal találni profibb és jobb ipari death metalokat, mint az
Absurdity, mégis van benne valami, ami ha egyedinek nem is, de érdekesnek mindenképpen nevezhető. Ez, pedig a változatosság szépsége, és azé az űré, amit
zNo barátunk varázsol elő szintetizátorából és sampler kütyűiből, melyek annyira jól sikerültek, hogy sok helyen ének és gitároktól mentesen is megállná a helyét. Ilyen téren mindenképpen a záró
Soul' Spirit a legérdekesebb tétel, melynek vége lényegében már ambient, ahogy a
SFAD FATRMX egy dnb zúzda (s ügyes
zNo mix), és a
Star for a day remixe, de ezen sem akad le senki, hiszen a
Fear Factory is előszeretettel készített ilyesmiket, lásd a
Soul of a New Machine néhány dalos agymenésének lecsengését, avagy a
Fear Is The Mindkiller-t…
Természetesen korántsem tökéletes mű az
Urban Strife, s ahol a riffekből nem a
Fear Factory ugrik be, ott a
Machine Head szakít nagyot nem is beszélve egyfajta old school death metal vonalról. Akadnak totálisan lassú részek és a duplázós ipari tuka-tukák se maradnak el, én kicsit néhol egysíkúnak érzem
Gohr hangját és az sem ártott volna ha
Philip a ritmusok terén jobban kitesz magáért (amúgy közben a fél banda lecserélődött), de minden pejoratív cédulát megcímezve és ráaggatva a megfelelő formalinos üvegre, bennük egykoron élő preparátumokkal is egy erős és élvezhető kislemezt kapunk a cyberebb halál fémek csillaghajójáról egyenesen…