A Die in Fire egy fiatal zenekar a magyar zenei palettán, habár minden tag játszott már előtte valahol. Személy szerint csak Hart Richárd korábbi zenekarát ismerem (Omens Thorns). A zenekart egyébként 3 tag alkotja:Fekete Bálint gitáros/énekes, Konkoly Benjámin basszusgitáros, és Hart Richárd dobos. Az Inside a zenekar első életjele, és 2008 december legvégén látta meg a napvilágot. Eltelt pár hónap, de csak most sikerült írnom róla.
Meghallgattam jó néhányszor a megjelenés óta eltelt időben a zenekar első demóját, volt idő hogy lecsapódjon minden részlet. Amint hallom, kanyarban van a második anyag, amit már most érdeklődéssel várok!
A stílust amit képviselnek elég nehezen lehet leírni. Alapvetően középtempós, masszív alapokra pakolt, karcos ős-black metal riffek jellemzik, de ezt ügyesen vegyítik melankolikus dallamokkal is. Persze semmi sírdogálás, semmi emós kesergés vagy gótikus romantika. Fuck You All!
A zeneírás és a szövegek is közös alkotó munka eredménye, de én már felismertem Hart Richárd keze nyomát a személyes kedvencemben (Tisztán), ami igen bizalomgerjesztő jel.
A lemezt nyitó Bleed (rögtön az Intro után persze) egy akkordbontással indít, a baljós alaphangulatot pedig egy túlvezérelt gitár és a jól eltalált riff lendíti előre. A refrénnél már dallamok is felütik a fejüket. Nyitásnak természetesen egy elég erős dalt illik választani, és ezzel itt nincs is hiba! Van hangulata, van szerkezete, az ember hamar elkezd bólogatni a zenére. Ha már itt tartunk, remélem összejön a koncert is, és láthatom őket végre élőben!
A R.I.P. egyenes folytatása az első dalnak, de itt már egy sejtelmes szálat is szőnek a dallamok közé. Az első szóló elég egyszerűre sikeredett, de végül is passzolt, vagy legalább is nem ütött el a közegétől. Aztán jön egy kis suttogás: „Hear me”, és a valódi szóló! Igen, szóló, méghozzá egy jól eltalált darab. A demó közepére került a legjobban sikerült szerzemény, a Tisztán. Ha még elsőre nem esett volna le, kifejtem bővebben: magyar nyelven íródott a szöveg! Ez manapság annyira ritka, hogy már emiatt is bevéstem volna egy plusz pontot nekik, de a nóta önmagában is tele van potenciállal! A szöveg teljesen együtt van a dallammal, morbid hangulatot és némi hullaszagot áraszt magából. Aki akarja, olvassa el. A legnagyobb hibája, hogy rövid. Három és fél perc, de én nem bántam volna, ha ebből egy kétszer ilyen hosszú dolog sül ki. Na, majd legközelebb. A középrészben amúgy egy basszus kiállásra is ragadtatja magát Benjámin, majd megint egy csont egyszerű, de hangulatban tökéletesen illeszkedő szólót hallhatunk. A Felnyitom folytatja a megkezdett sort, egy menetelős riffre jön a melankólia, és továbbra is úgy érzem, hogy kényeztetnek a magyar szövegekkel! Ha lenne beleszólásom (mint ahogy nincs), azt javasolnám, hogy ezt a vonalat erősítsék a fiúk, mert ügyesek benne, és bizonyos értelemben hiánypótló is lenne. A téma itt sem változott sokat, a demóhoz ugyan nem mellékelik a borotvapengét, de érzelemgyenge emberek csak a maguk felelősségére próbálkozzanak a hallgatásával!
A lemezt záró Dying Hope egy kicsit felpörgeti a végére hangulatot, kapunk egy kis kaotikus zajfolyamot, de hamar visszatér a Burzum-közeli hangulat, ezt Bálint meg is spékeli egy Varg-os halálsikollyal, aztán minden halkan lecseng az Outro-val.
Ajánlom a demó meghallgatását egyébként ismétlő funkcióval, végig egységes a zene, nincs kísérletezés, úgy tűnik, mindenki tisztában van vele, hogy mit akar játszani.
Ahhoz képest, hogy nem költöttek súlyos ezreseket stúdióra, keverésre, stb. a felvétel megáll a maga lábán, nem gyatra minőségű próbatermi zajhalom. Jól elkülöníthető az ének, a gitár és a talán csak a basszus került picit jobban háttérbe, de nem vészes. Nem vérszegény, van dinamikája, és nincs túlvezérelve sem. Mi lett volna, ha egy igazi stúdióban vehetik fel a dalokat? A gitár talán egy kicsit kaphatott volna markánsabb tónust is, a torzított részek kicsit túl vannak torzítva, de majd legközelebb. Az énekes is kicsit nehéz helyzetbe hoz, mert nem igazán károg, nem is hörög, nem is tisztán énekel, szóval inkább black metalhoz közelinek nevezném, de ezt még talán ők is megcáfolnák. A dobok és cinek szinte mindig szűk keresztmetszetet jelentenek a demóknál. Az Inside demó esetében nem tudom meddig szívtak a srácok, amíg ezt a szintet elérték, de a felvételről elmondható, hogy végig hallhatóak a cinek, és nem merül tompa puffogásba a lábdob sem. Persze megint jön a mi lett volna ha, de remélem, hogy lesz lehetőségük kipróbálni magukat egy rendes stúdióban is. Nem tudok elmenni a szövegek mellett anélkül, hogy még egyszer meg ne említsem a magyar nyelv használatát 2 dalban is! Aki próbált már magyarul szöveget írni, az bizonyára szembesült már a ténnyel, hogy baromira bonyolult dolog. Angolul pár szóból is meg lehet alkotni valamit, de a finom részleteket csak igen bonyolultan lehet megfogalmazni, ami meg nem igazán énekelhető. Szóval csak így tovább! Remélem sok jó dallal fog még megörvendeztetni minket a Die in Fire.
Akinek beugrott a Bathory valami okból, az most felvéshet egy fekete (black metal, nem?) pontot! De nem fogok további párhuzamokat vonni, mindenki ismerkedjen meg mindkét zenekarral - megéri!
Az értékelésemről annyit megjegyeznék, hogy ez egy demó, ráadásul a kritikus első háromból a legelső. Demónak viszont kiemelkedő. Én biztosan figyelemmel fogom kísérni őket.