Úgy veszem észre, ahogy a műfajokból sem lehet színtisztán újat = újra létrehozni, így igyekeznek a zenészek érdekes (vagy éppen homokellenkező) stílusokat összekapcsolni, úgy gyarapodnak a furcsa – és esetekben egyenesen nevetséges – zenekar nevek is. A holland Onheil is egy az ilyen halmazból, amúgy zeneileg a black metal scenéjét erősítik, s 1999-es fennállásuk óta idén az első debüt nagylemezt kovácsolták nekünk össze, éles riffekkel, varjú dombi károgással és szélsebes ritmusszekcióval. A zwijndrechti brigádnak komoly idő kellett mire eljutott idáig, lássuk érdemes volt-e várakozni?
Mindenképpen minőségi fekete fémet foglal magába a több mint háromnegyed órás, egyszerű és kellően öngyilkos csukló reszelő című Razor. Zeneileg valahol a folk black és a thrash black között mozog félúton némi puritán maszlaggal meghintve. Kicsit hasonló az összkép, mint az utóbbi Rotting Christ esetében, csak itt nem kapunk sem kórusokat (csak pár helyen, ott is elfolyó, színesítő, semmi intenzív, s mellesleg rengeteg az epikus rész és a hangzás is megegyező töltöttségű), sem népi háttér individuumot, de alapjaiban megegyezik a görög barátaink muzikalitásával. Hogy alátámasszam téziseimet, lessük meg az As Hope Dies című tételt, amely nem volt éppen a legjobb választás a lemezről, hiszen egyedül itt mutatható ki egyértelműen a korai Old Man's Child riffözön (gondolok itt a The Pagan Prosperity és az ill-natured Spiritual Invasion idővallumra).
Idióta neve ellenére az öttagú bagázs a liberális fellegvárból érkezve egész ügyesen adja elő mondandóját, s az imént említett folk és thrash mellett érdekes akusztikus bontások és néhol már-már heavys robbanások fültanúi lehetünk. Az alapvetően erősen rusztikus hangzás kellően puritán térhatást kelt, amikben a komor és a vidám témák egyaránt előkerülnek. Amúgy pedig a nagy hordák előszeretettel választanak olyan előzenekart, amely az ő stílusukban fokozza a hangulatot, míg végül a főattrakció is színpadra lép, így tehát a Rotting Christ tökéleteset "szerződtetett"; a holland feketeség mohón másolja és bálványozza rothadó Krisztusát a keresztfán és azon kívül is, avagy: ahol csak tudja… Nos, az Onheil korántsem írja újra a fekete fém történelmét, rosszmájúan az ember akár azt is mondhatná; egy a tucatból – s mellékesen hozzá tennénk; a jobbikakból…
Lényegében a korrekt hangzású és erősen gyenge külsőségekkel megáldott penge szántó korongban minden megtalálható, amitől egy dallamosabb black metal jó lesz; sebesség, éles riffek, szép leállások és bontások, és dúdolható (s némileg meg is jegyezhető) szólók – dallamok, energia és agresszió, mélység és színházias felszín, avagy az a fertő, amitől a fekete majd feketéllik… így tehát lehet próbálkozni, nagy csalódást semmiképpen se fog okozni a holland beretva reklám.
Az ajánlás után meg is hallgattam, és bejött. Kapásból nem is tudtam mire emlékeztet, és tényleg folkblack muzsikákra. Minden meg van benne, amitől meloblack a meloblack, mégis könnyed, pihentető zene.
Persze, a Rotting Christ is erősen folkos, amit anno Pécsen a Toxicban egész jól vissza is tudtak adni, az Onheil gyakorlatilag az ő kellemes árnyékuk. Nem rossz zene, de semmi világrengető :} -- "MisanThr0PiG & Здравствуйте CO."
Az ajánlás után meg is hallgattam, és bejött. Kapásból nem is tudtam mire emlékeztet, és tényleg folkblack muzsikákra. Minden meg van benne, amitől meloblack a meloblack, mégis könnyed, pihentető zene. -- A Te Undergroundod Az Én Mainstreamem!