Nem hiszem, hogy az olvasók közül túl sokan ismernék a német Project Pitchfork-ot, hiszen a 89-ben hozta létre a csapatot Peter Spilles és Dirk Scheuber, akkor még igencsak darkwave zenében utaztak, később ez elektronikával is kiegészült, néhol ipari jelleggel és elvétve gitárok is kerültek bele – ilyen téren a 97-es Chakra Red korongjuk volt a leghatásosabb és meghatározóbb (én magam is csak ezt az egy lemezt vettem meg tőlük – igaz ezt is minimális összegért valami aukción). Nem is húznám az időt, hiszen a célközönség nem gondolom, hogy éppen a Fémforgács lenne, de érdekességnek mindenképpen jó…

A Project Pitchfork az utóbbi időben sokat hallgatott, utolsó lemezük 2005-ben jelent meg, de a koncepció mit sem változott; minimalista szinti-pop alapokra, vastag elektrot fektetnek, megkenik némi ipari jelleggel és befecskendezik intravénásan a már jól ismert darkwave oldatokat. A végeredmény egy viszonylag könnyen emészthető beteges elektronikus zene, amit szokás EBM-nek is nevezni. Rideg dallamok, kifordult szövegkoncepció és megfagyott érzelmek, melyek egy áttetsző világba engednek bekandikálni, avagy repedt tükör mögött új folyós nyílik alteregónkon kívül is. De beszéljen helyettem a kezdő If I Could first dream…


Nos, nagyjából erről szól az újabb Project Pitchfork, s ezzel a mondattal azt hiszem el is mondtam mindent, a csapat legnagyobb baja, hogy képtelen bármennyire is megújulni, a korongról pedig nehéz kiemelni igazán jó dalt (bár talán a Die Krupps-ék remixe érdekes, meg a differencia is a Feel! tételei között illetve erős még az An End fifth dream is), mivel mind egy kicsit egyforma – korábban azért voltak eltérő dolgaik mára egy fiolába sűrítenek össze mindent érzést és színt, csak az a baj, hogy sok kevergetés és rázogatás után se változik meg maradandóan az oldat tartalma… vagy extrémebb vonalba kéne-illene elmozdulni (haladva a kor követelményeivel) vagy még lágyabb hatásokkal vértezni fel magukat, mert ez így nem csak langyos, de unalmas is…