The Horror (2009)
 

Az eredetinek nem igazán csúfolható Tribulation név kritikám esetben, egy 2001-ben alakult igazán ígéretes, éhes és tehetséges fiatal thrash/death csapatot takar. Zenei életútjukat mustrálva, meglepődve nyugtáztam, hogy bizony karrierjüket is a klasszikus felépítettség, egészséges beérést és kiválasztódást magával hozó három demo és egy EP, majd a megérdemelt nagylemez jellemzi. Nem csak a zenekarépítést, hanem a választott stílust tekintve is ritkaságszámba menően ők az említett irányvonal mára fűvel és gazzal benőtt, eltűnni látszó ösvényét tapossák. Ez az ösvény azonban nem napos rétekre, csobogó patakokkal átszőtt tisztásokra, hanem a híres-hírhedt, holtak szelleme uralta kedvencek temetőjébe vezet.


 A The Horror különleges megidézése a rég feledésbe merült és csak mondákból, mítoszokból ismert sötétségnek és borzalmaknak. Sírrablók által feltúrt temető rothadó hullabűze, ezer fejetlen lovas sikolya és dühe itatja át minden percét. Mint egy sarokba szorított jelentéktelen halandó, aki élete mentéséért kész az Olympos nagyjait is megszégyenítő tettre. Acsarkodik, morog, szűköl, és vérben forognak a szemei, majd hirtelen és váratlanul a halál torkának esik, tép, harap, marcangol és karmol. Előbújnak a civilizáció tompította ősi ösztönök, a túlélés és a szemet-szemért elv jegyében minden találkozás a halálos kimenetel esélyét hordozza magában. A száműzöttség, lázadás eredeti eszenciájával és valami túlvilági fekete mágia színeivel festi meg a csapat a zombiktól, vámpíroktól, emberi maradványoktól hemzsegő, szenvedéssel és kínnal teljes éjfekete tájképét. Az ódon horror hangulatot az ötletesen elhelyezett szinti és zongorabetétek teszik teljessé, aminek hallatán kizárt, hogy ne jelenjen meg mindenkiben a rózsakaró, a feszület és az ezüstgolyó adta kétes biztonság utáni vágy. Az apokalipszis lovasait azonban nem lehet ilyen babonától hemzsegő eszközökkel meghátrálásra késztetni. Mire csapásra emelnéd félelemtől remegő kezedet, már te is csak a sötétség seregének szolgálója vagy. A klasszikus kriptahangulatatot tökéletesen kelti életre a visszhangosított, leginkább Jon Nödtveidtet idéző vokalizálás, a Slayeresen kapkodós thrashelés és a sikító, süvítő gitárszólok. Bár konkrét zenei párhuzamok csak elvétve vonhatók én mégis időről-időre a Dissection szellemét és zsenialitását, valamint a Legion of the Damned fiatalságát, lendületét vélem felfedezni a csapat zenéjében.

 Borzasztóan ígéretes kezdés ez, majd kicsattan az ötletes témáktól, azonban még érezni a fiatalos hévet, kapkodást is. Ha kompromisszumoktól mentesen kiérlelik a srácok ezt a régisulis irányukat, akkor bizony nagy meglepetést fognak még a jövőben okozni. Benne van a kezükben egy mestermű ígérete, amire mostanában nagyon kevés példa van. Egyébiránt a külsőségek is tökéletes egységben vannak a belbeccsel, jelezve, hogy a koncepció érett, megtervezett. A hangzás kellően koszos és lüktető, mondhatni régies és bemutatkozó anyagként a 32 perces lemezhossz is pont elég tömör és velős. Érdemes anyag!
Tribulation_The_Horror_2009
Kiadó:
Stílus:
Kripta Thrash-Death
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Into The Jaws Of Hell
2.Crypt Of Thanatophilia
3.Curse Of Resurrection
4.Beyond The Horror
5.The Vampyre
6.Sacrilegious Darkness
7.Spawn Of The Jackal
8.Seduced By The Smell Of Rotten Flesh
9.Graveyard Ghouls
Írta:
emp
2009. január 16., péntek, 10:56
Facebook:
MotherRoad 2009. november 16., hétfő, 04:29
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Most már igazat adok emp :-)
Tényleg kevesen művelik ezt a zenét, nekem leginkább a Repugnant és a Maim jut róluk eszembe \m/
--
Get Stoned!!!
Necrofaust 2009. november 10., kedd, 15:05
Necrofaust
Csatlakozott:
2009. február 23.
Hozzászólások: 126
Válasz emp üzenetére:




Ezzel a kriptahangulattal, összeszedett koncepcióval és magas színvonallal igen is, kevesen művelik.


Teljességgel egyetértek! Szerintem halál egyediek, hogy stílusos legyek:)
emp 2009. november 10., kedd, 10:43
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz Mighty Ravendark üzenetére:

Kiváló zenét alkottak, de annyit még hozzátennék, hogy nem kevés fiatal banda műveli (több, kevesebb sikerrel) ezt a régivonalas svéd halálmetált. :-)



Ezzel a kriptahangulattal, összeszedett koncepcióval és magas színvonallal igen is, kevesen művelik.
Necrofaust 2009. november 10., kedd, 10:34
Necrofaust
Csatlakozott:
2009. február 23.
Hozzászólások: 126
Eddig az év lemeze nálam, 18éves átlaggal ilyet készíteni, nem semmi.
Azért a Dürerben csocsóban lealáztuk őket:) Jó arcok!
MotherRoad 2009. november 10., kedd, 04:02
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Kiváló zenét alkottak, de annyit még hozzátennék, hogy nem kevés fiatal banda műveli (több, kevesebb sikerrel) ezt a régivonalas svéd halálmetált. :-)
--
Get Stoned!!!
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.047 seconds to render