A belgiumi Black Bleeding friss anyaga így a nagy karácsonyi tunyulás, bejglizabálás és „mennyből az angyal”-t éneklés után üstökösként vert fejbe és rántott vissza a mennyek kapujából a pokol előszobájába. Köszi! (jáj de szar gótgenny ez a duma! :D). A csapat egyébként 1999-ben alakult és a 2002-es Beyond The Flames of Hell debűtalbumukkal együtt a The Great Satan a második nagylemezük. Szóval nem sietnek el semmit. Azt, hogy a debüt milyen zenét rejtett egyelőre nem tudom, de a zenekari oldalon saját magát a csapat
”Rock 'n Rollin Black/Death Metal”-nak titulálja, ami szerintem az idei anyagot hallgatva tökéletesen fedi a valóságot.

A The Entry Of Christ Into Arion masszív riffelésével és menetelős pergőkíséretével úgy robban be, mint egy atombomba és azonnal hirosimai pusztítást végez a hallójáratban. Egyedi dobjátékkal, ami egy cseppet meg is szabdalja a lendületet, viszonylag magas, nordikus hangulatú akkordozós reszeléssel, hol károgó, hol hörgő vokállal azonnal megmutatja a csapat, hogy mi is a belgák istene. A Tar and Feathers ötletes kezdése, menetelősebb hangulata és black metalos blastbeat begyorsulásai, visszapengetős kiállásai hangulatban leginkább az Anaal Nathrakh őrületével rokonítható. A B.B.Initials dobszólós indítása, black’n’roll-os verzéi és önfilozófikus szövege, süvítő vokálozása viszont már inkább a finn elmeroggyantott Impaled Nazarenet idézi, hogy aztán az I Don’t Make The Laws(I Fuck Them) dühroham ismét a komplexebb szerkezet felé, sokszor meglepő, heavys gitárbetétekkel tarkított irányba kanyarodjon vissza. A Karma666 hömpölygő, méltóságteljesen vonuló hamisítatlan nordikus témái, szélvész felgyorsulásai és tiszta szerkezete még egy Marduknak, vagy Dark Funeralnak is dicséretére válna, míg a fél perces csendet takaró, The Meaning of Life igazán mély filozófiával és iróniával jelzi, hogy a humorérzék is rendben van a srácoknál. Humor és önirónia nélkül bizony nem lehet őszinte művészetet teremteni! A War is Fun újfent vetekszik az Anaal Nathrakh és Impaled Nazarene őrültebb pillanataival és szerencsére a sajátos refrén és vissza-visszatérő főtéma is, igencsak rendben van. Az albumot záró és egyben címadó The Great Satan kezdő gitármotívuma egészen a hőskorszakos Dissectionig nyúl vissza, hogy aztán ismét a padlógáz pusztításé és a bólogatós verzéké legyen a főszerep, majd egy megszerkesztett lezárással méltó befejezése legyen az albumnak.



A borító egy elég érdekes, kicsit amatőr photoshopos házi piktúra, de tartalommal, értelemmel felruházva, így maximum az elkészítés technikájába lehet belekötni. A hangzás teljesen élő, kellően mocskos és agresszív, mindazon által számomra egyszer sem csapott át kásába, minden téma kihallható. Azt megemlíteném, hogy nagy örömömre a dobban is meghagytak minden kis „koszt” ami élővé és hihetővé teszi Belnuzette játékát, így a Black Bleeding e téren feliratkozott nálam az Aeternus mellé a pirospontos lapocskára. A bő 26 perces játékidő kapcsán nem tudom eldönteni, hogy pont elég, vagy talán egy picit rövid-e? Nálam azt eredményezi, hogy egyszerre minden hallgatásnál legalább kétszer körbemegy az anyag. Talán kicsit szűkös, de így legalább elkerüli a megcsömörlés áldozatává válást!

Nos végösszegzésként az a véleményem, hogy ez az egyedi stíluskavalkád az Anaal Nathrakh-nak, Impaled Nazarene-nek és egyéb hasonszőrű követőknek köszönhetően egyre inkább kezd egy egységes formát ölteni, saját törvényeket és szabályokat kialakítani, amely követelményrendszerből a Black Bleeding most jelesre vizsgázott. Soha rosszabb évkezdést!

Majd elfelejtettem! A csapat myspace oldaláról teljesen legálisan letölthető az egész album! Hajrá!