Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Incubus nevű formáció, itt arra az Incubus-ra kell gondolni, mely death-thrashben utazott egészen Louisiana állam kellős közepéről indulva… Mivel a közelmúltban sikerült a két Howard testvérrel interjút készítenem (lap alján találod), s mivel ez az e-mailes kérdezz-felelek elég jól sikerült és tartalmában is korrekten jártuk körbe a múltat és a jelent – így eltekintenék a biográfiai adatoktól. Mikor megtudtam hogy a lengyel Metal Mind Productions adja ki az Opprobrium második lemezét (na jó, dióhéjban; az Incubus egy demót és két nagylemezt készített, aztán feloszlottak, a nevüket közben egy sikeres pop-rock csapat felvette így gyalázat, azaz Opprobrium néven folytatták a dolgot 99-től, és a kritikánk tárgya a második lemez), titkon reménykedtem benne, hogy talán kapunk belőle promot, hiszen a Fémforgács és a Metal Mind Productions között a kapcsolat elég baráti. Reményeim pedig valóra váltak és semmiféle rombolás (borító lyukasztása, sarkainak levágása, etc. – avagy vannak kiadók, melyek készítenek külön promó kiadványokat és vannak olyanok, amik valamilyen módon kárt tesznek a külsőségekben hogy ne lehessen teljes értékben eladni – a Metal Mind Productions utóbbi), így nagy köszönet és hip-hip hurrá Anna Kulicka-nak és régi cimborámnak, Forgács Imi-nek. A hosszas kitérő után lássuk mit is kaptam meg nagy örömök közepette!


A Mandatory Evac a maga nemében igényes digi-pack formában látott napvilágot (bár nekem az eddigi összes borítójuk jobban tetszett, mint ezé...), és közel 32 percet rejt, amely a már jól ismert kultikus Incubus és Opprobrium vonalat folytatja, avagy feszes death metalt kapunk thrash-es lüktetéssel, de ahogy az Opprobrium 2000-res Discerning Forces-e sem volt egy világmegváltás, így bizony a Mandatory Evac sem az. Korántsem hallunk annyira nyers és olyan sátáni energiák fel szakadozását-rombolást és lélekvesztő agressziót, amelyeket a Serpent Temptation-ön, vagy azt a fajta komplex őrlés-tekerést, amit a Beyond the Unknown-on teljesült be. S persze joggal várnánk el, hogy az egykori Incubus valami hasonlóakat tegyen le most Opprobrium néven arra a bizonyos asztalra, sajnos ez nem igazán valósul meg, és nehéz megmondani hogy a gyér hangzásnak köszönhető a dalok fáradtsága,  vagy alapvetően nem túl erős tételek, de valahogy semmi sem jön át ebből a közel 32 percből. Csak azt hallhatjuk, hogy profi zenészek tekernek-lassulnak, néhol feltűnik egy-egy jobb riff és virtuózabb szóló, s persze Francis orgánuma se sokat változott, azonban a basszusból semmit se hallani és a dobok is inkább csörömpölnek (hiába technikásak - nem jön át!!!), mint szólnak, olyan a felvétel, mintha próbaterembe készült volna – s én elhiszem, hogy egy old school csapathoz old school hangzás illik, de nem így és ebben a formában. A nóták mindegyike a death metalból építkezik, és a thrash-sel párosul leginkább, de kapunk pár lassabb, már-már doom szerű cammogást és a kakukktojás a zárótétel; hiszen a Sick of This nem egy témája, inkább black metal, mint death-trash. A gyenge hangzásban minden felszabaduló energia elveszik, a dalok átlagossá lesznek, és fárasztóak - avagy minden hiányzik, ami az egykori múltban annyira fényes volt. Nehéz helyzetben vagyok, mert bár ezt a dolgot le lehetne pontozni, mégsem teszem ezt egykori kedvenceimmel, de mindenképpen leszögezendő, hogy a Serpent Temptation-höz illetve a Beyond the Unknown-hoz képest (s több helyen is visszanyúlnak a múltba ötletek terén) egy világian silány és gyenge produkció részesei lehetünk. A szövegek gerincét a hurrikán rombolása jelenti, s természetesen szerepet kap a jól ismert halál diszkurzus is, és még oly sok minden, csak a hangzás, csak ez az átkozott hangzás felejtődött valahol nagyon el…

Nagy hibát követett el amúgy a Metal Mind Productions, hogy semmit sem kezdett a kiadás előtt a már említett hangzással, mert egy kis mélyítéssel talán több dinamikát pumpálnak bele, s most elővettem a 2000-ben újrakiadott szintén digi-pack formában napvilágot látott, két Incubus korongot egy lemezre préselt Nuclear Blast-es CD-t (ejjj, de szép mondat), s bár tudom ez remasterizált, mégis viccesen és szánalmasan hat, hogy egy 2000-ben kiadott lemez jobban szól, mint most 2008 és 2009 küszöbén… nagyon kár érte, s egy kis jó indulattal megadom a 8-ast, de ha ezt a produkciót valami ismeretlen horda teszi le, akkor 6 pontnál többre semmiképpen se számíthattak volna – hiszen nem veszem a fáradtságot, hogy végighallgassam és értéket keressek – találjak benne!!!
Érdemes lenne újra stúdióba vonulni és felvenni az egészet más körülmények között, mert érezni a dalokban a bikát, izmot és remek ötletek halmazát, de a gyér hangzás miatt ebből szinte semmi sem jön át - csak nagyon rákoncentrálva szüremkedik át valami, szóval ez valójában egy simán 10 pontos anyag, de mivel azt kell nézni amilyen, s nem azt hogy milyen lehetne, így marad a 8-as…