The Reckoning (2008)
A fura nevű csapat Phoenixban alakult 2004-ben, 2005-ben és idén jelent meg egy-egy nagylemezük, zeneileg power-thrashnek tekintik őket, ami nagyjából fedi is a valóságot, már csak azért is hiszen David Ellefson a négy húrost pengeti, míg Jimmy DeGrasso a dobokat püföli, tehát a legendás Megadeth volt legénységének fele a másolás billentyű gombjával hull a semmibe…

…egyesek kapásból a post-munkálkodó Megadeth-nek tekintik az F5 formációt, amely a power és thrash dallamosabb, de azért kellően fogós riffjei mellett gazdag progresszív szólókat és heavy ízeket is vegyítenek a The Reckoning 41 percébe. Kapunk pár remek refrént és a dalok úgy egészében összepakoltak és érettek, nagyon érezni, hogy profi zenészek alkotják az amerikai csapatot. Zeneileg, pedig természetesen a hatások terén a Megadeth említhető meg leginkább, de az Iron Maiden, Disturbed, Iced Earth, Tourniquet és néhol nagyon is hasonlít Dale Steele orgánuma Mat Maurer-ére az ausztrál thrash Mortal Sin-ből. Jimmy DeGrasso dobtémái erősek, nagyon is érezni hogy neki némi köze volt a múltban Suicidal Tendencies-hez, a két gitáros pedig annak ellenére hogy teljesen ismeretlen nevek, nagyon ügyesen kezelgetik a hangszereiket, a flamenkós témáktól egészen a már-már indusztriális halmazokig jutunk el, s közben rengeteg heavy-power / nu-metal és dallamosabb thrash állja utunkat. Ennek ellenére úgy Isten igazából nem tudok mit kezdeni a The Reckoning zeneiségével, bár lehet velem van a baj, hiszen nekem a Megadeth-től is elsősorban a Countdown to Extinction és a Youthanasia tetszett, s ezekből szinte semmit se hallhatunk az arizonai horda új lemezén. Lehet előnyösebben hallgatnám az amúgy korrekt hangzású és borzalmas klisékbe csomagolt korongot, ha igazán súlyos részek is tarkítják a nagy semmibe hullást. Részemről a nagy leszámolás elmarad, kedves és profi anyag, amit érdemes hallgatni, de aki esetleg a két nagy Megadeth tag miatt venné meg, az előtte hallgasson bele, nehogy nagyot nézzen aztán…

Ha a The Reckoning nem született volna meg, akkor is világ maradt volna a világ, de azért a bátrabb és nyitottabb heavy fanok nyugodtan próbálkozzanak, illetve mindenki, aki kedveli a dallamos és nagytudással összerakott kompromisszumokkal és gondolkodó szövegekkel megáldott metal zenét.

F5_The_Reckoning_2008
Kiadó:
Stílus:
Power-thrash-heavy lebegés súlytás
Értékelés:
 
Pont
: 7.3 / 10
 
Külalak
: Szörnyű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.No Escuse (4:04)
2.I Am The Taker (4:31)
3.The Reckoning (3:24)
4.Rank And File (3:08)
5.Love Is Dead (3:51)
6.Through Hell (3:05)
7.Wake Up (3:38)
8.Cause For Concern (3:08)
9.My End (3:26)
10.Control (4:10)
11.Final Hour (4:21)
Írta:
haragSICK
2008. december 4., csütörtök, 21:16
Facebook:
Amarant 2008. december 5., péntek, 07:58
Amarant
Csatlakozott:
2005. október 14.
Hozzászólások: 21
ez egy jó album. Az elsővel - A Drug For All Seasons persze nem veszi fel a versenyt, bár az még inkább hard rock/nu-metal volt leginkább.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.05 seconds to render