Delusions (2008)
Az angol To-Mera bizony nem könnyítette meg a hallgatók dolgát második nagylemezén, a Delusions-ön. Elődje, a 2006-os Transcendental sem volt épp egy azonnal befogadható, dúdolható lemez technikás, rétegzett és sűrű váltásokkal telepakolt progresszív metaljával (a progresszív jelző fejtegetéseibe, értelmezéseibe most nem mennék bele), de az újon még azt is sikerült megfejelni.

Ha valaki nem ismerné a zenéjüket, feltehetőleg akkor is tudja, hogy a bandát a Veszprémből indult Without Face-ből kilépett Julie Kiss énekesnő és a neves underground figura Lee Barrett (ld. még: Extreme Noise Terror, Disgust, Mussolini Headkick) alapította 2004-ben. Egy ideig a több zenekarban is megfordult Pirisi Ákos dobolt a csapatban, de ma már a Foe nevű experimentális bandából Paul Westwood tolja a poliritmikus alapokat, a gitáros a kezdetektől fogva Tom MacLean, Lee-t azóta Mark Harrington váltotta fel a basszusgitáros poszton, míg a lemezt még feljátszó Hugo Sheppard billentyűs helyére nemrég érkezett Hen a prog. metalos Hakenből. A zenei irányvonal alapvetően nem változott, továbbra is gyakori téma- és tempóváltások, feszes, technikás és ezzel együtt igen súlyos riffek, virtuóz szintetizátormunka, némi jazz hatás és Julie szárnyaló, a zenére érdekesen ráritmizált éneke a fő jellemzők. Alapvetően a Dream Theater, a Pain of Salvation, a Symphony X, az Opeth és mondjuk a Fates Warning muzikális felfogása rokonítható velük, sőt, a gitártémák néhol még a Meshuggah összetettségét is megközelítik, de az ének teljesen más dimenzióba helyezi át az egészet, emellett a szintetizátor is jelentős részét képezi a To-Mera hideg, emelkedett és kísérletező világának. Nehéz feladat dalokat kiemelni, mert míg az előző anyagon például meg lehetett kapaszkodni a Blood magyar nyelvű töredékeiben, addig most minden dal még sűrűbb, még több témából áll és még jobban megcsavart alapokra épül, igen meredek váltásokkal átvezetve. Julie éneke továbbra is legtöbbször teljesen más törvényt követ, mint a többi hangszer (bár olykor harmóniában van Hugo dallamaival), de sajnos a hallható fejlődése ellenére is sokkal többször marad meg bennem egy-egy zenei részlet, mint egy énekdallam. Emiatt nincsenek hagyományos csúcspontok a zenében, inkább egy folyton változó, állandó mozgásban lévő sűrű hangfolyamot kell elképzelni, mely csak pillanatokra enged közel magához, utána újra úgy jásztik veled, ahogy kedve tartja, vagy oly játékosan, ahogy a profi tagok uralják hangszereiket.


A The Lie húzós riffekken és egy szinte Meshuggah-s robotszerű szaggatáson át vezet el kimért dallamokig, s a felgyorsuló zúzásba torkolló refrénjével talán még a leghamarabb befogadható darab azzal együtt is, hogy sokszor igen komplex, hajmeresztő dolgokat játszanak benn. A Mirage gitárilag ismét kánaán lesz a vájtfülűek számára, a szólója is kellemes, bár Julie énekén keresztülverekedni magad nem lesz egyszerű, s ugyanezek érvényesek a The Glory of a New Day-re is. Az A Sorrow to Killt meg sem próbálom leírni, annyi minden történik benn, az Asylum nevéhez méltóan groteszk és félelmetes, a Fallen From Grace-ben meg Julie a halk leállásban emelkedett, de nem könnyen megfogható dallamokat hoz, majd egy alaposan megcsavart ritmusra beérkeznek a kitekert és szaggatott gitártémák, és a virtuóz billentyűk bolondítják még jobban meg az egészet. Jellemző amúgy, hogy a zenével párhuzamosan sokszor a figyelmem is el-elkalandozik, hogy aztán egy hirtelen váltás, egy elegáns szintetizátorbetét, egy jazzes pihentetés, vagy egy groteszk ritmus rögvest visszarántson gondolataimból. A dalok részletesebb elemzésébe nem is igen érdemes belemenni, hisz oldalakat töltene meg csak az, hogy leírjam, mi minden történik bennük, s értelmét sem látom, mert ez egy igazi elmélyedős lemez, amit zavartalan körülmények közt érdemes felfedezni, és nem kevés türelmet és kísérletező kedvet követel meg tőled. Viszont adja magát a kérdéskör, ez vajon művészet, vagy művészkedés-e, mert a kétségbevonhatatlan tudás mellett hiába van rengeteg váltás és téma, ezek közt kevésnek tűnik az igazán megfogható, vagy maradandó; sokszor elmegy mellettem a zene, s negyven hallgatás után is csak részletek maradnak meg belőle ahelyett, hogy valamiféle katarzis bekövetkezne, vagy nagyteljesítményű porszívóként szippantana magába, s mozdítana meg bennem valamit, ott mélyen. Megfeleő körülmények közt meg tud érinteni a To-Mera, de legtöbbször az az érzés kerít hatalmába, hogy a kevesebb jóval több lenne, mert így csak bemegyünk a sűrű erdőbe, ami hirtelen egy elhagyatott kastély toronyszobájába vált, aztán holdfényes vízpartra, majd egy baldachinos ágyba, és végül újra csak a saját szobádban találod magad lassan eszmélve, s közben nem érted mi történt, valahol elvesztetted a fonalat, s az egész utazás álomszerűnek tűnik... Vagy mintha egy kiszögellések, támasztékok nélküli tükörsima üvegfalon próbálnál meg felmászni, melyben túlhajszolt elméd minduntalan eltorzult és morbid tükörképeidet láttatja veled, egyszerre csalogat és eltaszít magától, míg teljesen össze nem zavarodsz, aztán magához ölel, elringat, újra félrelök, hátat fordít, aztán eltemet…

Nagyon komplex, profi és virtuóz dolgokkal teli anyag a Delusions, és bár személy szerint kedvelem a technikás és összetett zenéket, sokszor már nekem is túl sok a váltás, a törés, a téma. Nem találom, csak részleteiben a Dalokat, csak a helyenként már-már öncélúnak tűnő állandó villogtatást, s nyolc monstrumot, melyek megfejtéséhez talán túlságosan is el van rejtve a kulcs... Az is nehezíti a dolgomat, hogy a párhuzamba állított zenekarok közt nem sok van, ami igazán az én világom lenne, s alapvetően nem kedvelem a progresszív szó efféle értelmezését, de ez ne tántorítsa el az érdeklődőket.
To_Mera_Delusions_2008
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
Progresszív metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.2 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Lie - 7.29
2.Mirage - 7.11
3.The Glory of a New Day - 8.24
4.Inside the Hourglass - 8.19
5.A Sorrow to Kill - 8.03
6.Asylum - 5.40
7.Fallen From Grace - 8.18
8.Temptation - 8.40
Írta:
butch
2008. november 17., hétfő, 09:33
Facebook:
Koncertek
The 69 Eyes - West End Tour 2019
november 12., 20:00,
Barba Negra
From Hell With Love Tour 2019
november 13.,
Barba Negra
Desszert Feszt Budapest IV.
november 13.,
Dürer Kert - Kisterem
Nothing But Wild Tour 2019
november 14.,
Dürer Kert
Purci Dance Party Vol. III.
november 15.,
Dürer Kert
Scorpions - Crazy World Tour
november 18.,
Papp László Budapest Sportaréna
A Tour For The Demented 2019
november 21., 19:00,
Barba Negra
Moonspell, Rotting Christ
november 22., 19:00,
A38 Hajó
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.039 seconds to render