A Lunatic Soul nem kifejezetten Fémforgács kompatibilis album, már ha a webzinünk nevében a fémet véresen komolyan gondoljuk. (Ennyire beszűkültek persze nem vagyunk!)
Szóval a Lunatic Soul úgy kerül képbe, hogy ez a lengyel prog-rock csapat, a Riverside frontemberének, Mariusz Duda-nak stúdió-projektje. Legalábbis egyelőre tekintsünk projektként a Lunatic Soulra és az azonos című lemezre, hisz a honlapján Mariusz is annak nevezi.

Az anyabandában Mariusz az ének mellett a basszusgitárt is kezeli, itt gitáron és billentyűs hangszeren is bemutaja tudását. A lemez nagy részét önállóan hozta össze, de néhány dal megírásában közreműködött Maciej Szelenbaum is (Music in Summerland, Where the Darkness is Deepest, Near Life Experience, Waiting for the Dawn).

Hogy kiknek ajánlanám a Lunatic Soul lemezt? Mindenképp a Riverside rajongóknak - bár nekik aligha kell. Azután a depresszívebb zenékért rajongóknak, azoknak, akik bírják a lebegős hangulatokat, szeretnek a zene szárnyán messzire utazni. Szintén nem érdemes kihagyniuk azoknak, akik számára a következő csapatok mondanak valamit: Anathema/Antimatter, Porcupine Tree, OSI és Chroma Key, hogy csak néhányat említsek, de itt-ott akár a késői Fates Warning neve is felmerülthet.
Igaz, a fenti nevekkel, azt hiszem elég jól leírtam a tíz tételes lemezt, mégis ezzel csak ízelítőt adtam. Rengeteg különböző hangulatot, érzést közvetít zenéjével Mariusz.
A címeket böngészve nem nehéz arra a megállapításra jutni, hogy itt bizony nagy valószínűséggel koncept anyaggal van dolgunk. Persze a dalszöveget átolvasva pedig ez kétségtelen. A téma az élet, a maga kis harcaival, kilátástalanságával, de ebbe nem mennék bele bővebben. Hangulatilag egy elmélkedős szomorkás dalcsokor,többnyire merengős énekkel, egy-két instrumentális dallal.

Főként ezekben az ének nélküli tételekben bújik meg jóval több elektronika (lásd: where the darkness is deepest, near life experience, waiting for the dawn). A where the... ráadásul még egyfajta kiüresedett, elszállt, mármár pszichedelikus utazást sejtető témákkal operál, elrepít, na. Ezután a következő near life experience-ben már inkább a zongora dominál, amit aláfestő hangminták és elmosódott ének tesz éterivé, de egyúttal oldja is az előző tétel elszállását, ha úgy tetszik visszahoz a Földre...

Meg kell említeni az több dalban is felbukkanó, mondjuk úgy világzenés témákat. Ezt legerősebben a záró waiting for the dawn-nál éreztem. Itt szintén viszonylag sok elektronika mellé kerülnek főként nem hagyományos fúvós és húros hangszerek. Az egész dalnak számomra egyfajta elektronikus indiáánzene hangulata van. Mondhatni, vissza a természethez.

És talán ez is az élet értelme... vagy a megoldása? Mélyedjetek el a lemezben, keressétek a választ!