Immáron ötödik albumához érkezett a norvég Khold. A kultikus black metal csapatot 2000-ben nagyrészt a szintén kultikus Tulus tagsága hívta életre. A zenészek tapasztaltságából fakadóan és abból, hogy nyilván egyértelmű, tiszta elképzeléssel álltak munkának, már a debüt Masterpiss of Pain kiforrott és kerek egészet alkotó anyag lett. Teljes tisztaságában viselte a Khold védjegyeket és azonnal belevéste a zenekar nevét a black underground kőtáblájába.

Mik is az említett védjegyek? Először is a közép-gyors, közép-lassú, hömpölygő tempó, a black metalra annyira nem jellemző primitív groove-os megközelítés, izgalmasan előtérbe húzott torzított, röfögő basszusgitár, norvég nyelv és Gard gyűlölettel teli, egy csöppet károgós, de inkább reszelősen kipréselt szövegköpködése. Úgy is fel lehet ezt a zenét fogni, mint egy csillogás-villogás nélküli Now Diabolical, vagy egy kiforrottabb, letisztultabb Ravishing Grimmnes. A csapat borzasztóan hűséges a maguk által megszabott irányvonalhoz, így már ötödik alkalommal kapjuk meg… hmm… mondhatnám azt is, hogy ugyanazt. Azonban ez így túl pejoratív és a valóság csak egy bizonyos nézőpontból történő torzítása lenne. Az igazság az, hogy a Khold varázsereje pontosan ebben az állandóságban rejlik. Újra és újra sikerül nekik a rendelkezésre álló eszközökkel izgalmas és friss zenét összehozni. 


A Masterpiss a megjelenésekor teljesen üde folt volt az akkori tempóorientált blackcsörte közepén, aminek a hatásából még az egy vonásnyival gyengébb Phantom is megélt. Sajnos a 2004-es albumuk eddig elkerült, de csak valami banális véletlen folytán és az is beszerzésre ítéltetett! Szerencsére a 2005-ös Krek eloszlatta a cseppnyi kétségeket és bődületes nagy nótákkal, ismét bizonyította a csapat létjogosultságát az „A” ligában. A Krek idején végre kiadó terén is megtalálta a csapat a helyét, a kicsi, ám elhivatott Tabu Records istállójában, és végül elérkezett 2008-as év és a Hundre Ar Gammal.

Megnyugtathatok mindenkit, a csapat ismét a kitaposott ösvényen rója útját. A hangzás most is nagyon erősre sikeredett, kristálytiszta, röfögő és éles, mint egy törött jégdarab sarka. Ismét lüktetnek a groove-ok, mind a zene, mind Gard szövegköpködése továbbra is hitelesen agresszív, tele tűzzel. A hangulat, pedig ismét éjfeket! Sarke kettő/négyei nagyon ülnek és a megszokott lüktető, forgó érzést keltő gitártémák is nagyon rendben vannak. A Hundre Ar Gammalon a csapat szinte teljesen hátat fordított az eddig fel-felbukkanó blackes kávédarálásnak, így a lemezt az említett komor középlassú menetelés viszi előre. A külsőségekben sem történt változás, a borítón ismét Gard félig összemaszatolt arca látható, valamint a lemezhossz is megmaradt a bő félóránál, ami szerintem egy Khold esetében ideálisnak mondható.

Összegzéskén és zárszóként a „nyugaton a helyzet változatlan” idézet bőven megteszi. Vagyis északon. Az az érzésem, hogy amíg ilyen magas színvonalú nótákat tudnak a srácok összehozni, addig én akárhány albumra vevő vagyok tőlük! Örök kedvenc!