Sincerest Misery (2008)


 
 Ismét egy debütalbum került a kezeim közé, ezúttal egy 2004-ben alakított indanapolisi (USA) bandától. Időközben kiadtak már egy demót, és egy kislemezt is, én sajnos egyiket sem hallottam, így első benyomásaimat oszthatom most meg veletek.
 Azt hiszem, aki otthon érzi magát a rock/metal zene bonyolult világában, annak már lehet egy erős sejtése milyen zenét játszhat az Apostle of Solitude. Természetesen doom metalt, annak is a klasszikus hard rockos vonulatát, kemény metal riffekkel körítve! A lejátszóba dobva a lemezt rögtön meg is bizonyosodhatunk arról, hogy ezeknek a srácoknak sikerült igazán jó nevet találni a zenéhez, amit csinálnak. Az Apostle of Solutide név egy olyan életfelfogásra utal, melyben az ember alapvetően egyedül halad át az életen, rendíthetetlenül elkötelezve magát azokhoz a dolgokhoz, melyeket ő igaznak és helyesnek tart, teljesen függetlenül a társadalomtól. Ezt aztán alá is támasztják a lemez hangulatával, és a hangzással melyet úgy jellemeztek: "az elméből száműzött reménytelenség, kétségbeesés és a gyász kivetülése egy zenei katarzisban."



 
 Kétség kívül tudják a srácok, hogyan kell jó hangzást hozni egy ilyen stílusú lemezen, de úgy érzem a dalszerzéssel még akadnak problémák. A kezdés elég húzós lett, a gitárok szinte harapják az embert miközben a lassú, fogós riffek között őrlődünk. Ez a szám a legrövidebb az albumon, innen már csak hosszabbakat kapunk, ami sajnos néhol hátrányára válik az összképnek. A második nóta nyolc perces, az elején kicsit unalmasan indul, de aztán mikor a negyedik perc előtt a két gitáros közösen hegeszt egy hatalmas szólót rögtön felkapja az ember a fejét, és innentől már több figyelmet is érdemel a hátralévő rész, végre más riffeket is tolnak mint az első részben, és még jön pár szóló is, egyre intenzívebb lesz a szám. Ezek után, két nótával később a Last Tears című nóta az, ami nagyjából visszatér az első hangulatához, aztán jön a This Dustbowl Earth című alkotás, amit többszöri hallgatásra sem tudok mire vélni, mert csupán egy több mint nyolc perces értelmetlen zajhalmaz, igazán lehagyhatták volna. Ezek után következik a Warbird, aminek az elejét mindig nyugodt szívvel átpörgetem, mert sosincs türelmem kivárni az unalmas bevezetés utáni veszett szólókat és a hatalmas, dallamos riffeket. Aztán zárásként egy 14 perces veszedelem vár ránk, ami egy hosszú, túl hosszú mocsár, amiben nyugodtan elsüllyedhet bárki, aki nagyon letörve érzi magát a lemez megpróbáltatásai után.
 Azonban teljességében nézve nem lehet egy rossz szavunk sem az Apostle of Solitude legénységére, nagyon jó munkát végeztek ezzel a lemezzel, és az, hogy egy debütalbum így szól, tisztelendő dolog. A csapat elég aktívan szerepel élőben kint az államokban, remélem van már akkor rajongó táboruk, ami elhajtja őket majd következő albumig is, esetleg egy európai turnéra, mert szívesen megnézném én is őket élőben.
 A lemez legvégén pedig található egy rejtett track, mely a Black Sabbath Electric Funeraljának a feldolgozása, ami ugyan kicsit érdekesen indul, de ez ne tévesszen meg senkit, mert nagyon jóra sikeredett!
Apostle_Of_Solitude_Sincerest_Misery_2008
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Messenger
2.Confess
3.The Dark Tower
4.A Slow Suidice
5.Last Tears
6.This Dustbowl Earth
7.Warbird
8.Sincerest Misery (1,000 Days)
Írta:
Pope Fapalot
2008. november 6., csütörtök, 11:53
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.025 seconds to render