Vorkuta & Woods of Desolation
Split (2008)
Azt hiszem a zalaegerszegi Vorkuta a hazai black metal scene egyik legaktívabb hordája, amely vagy nagyon szerencsés vagy hihetetlen ügyes, de szinte félévente jelennek meg dolgaik. Most az új lemezen dolgoznak, amely jövő év elején várható valamikor, és valószínűleg Infam kollégám fog róla írni, mivel én erkölcsi alapok miatt nem tehetem meg. Igyekszem a majd Vorkuta jól ismert agresszióját, mélységét és romboló keserűségét megragadni és ecsettel minél jobban visszaadni az atmoszféráját, na de ne rólam szóljanak a dolgok, mellékszereplője vagyok az ügynek! Blizzard még angliai kimenetelem előtt pedzegette, hogy fel fog adni egy csomagot, amiről ha írok, írok, ha nem, nem. Természetesen, ha már itt van, akkor születik róla kritika, így evidens, no meg korrekt. A Vorkuta bio és discográfiai ismertetését kihagynám, rengetegszer megtettem már én is és mások is! A mindössze 100 példányszámban kiadott kazettát (az enyém a 11.!!!) a csak kazetták foglalkozó Folterkammer jelentette meg, akik rengeteg underground csapattal foglalkoznak, csak kazettát adnak ki, s nagyon ügyelnek a limitáltságra, az az földalatti mozgalmak halmazbéli eszenciájára. A külsőségek egyszerűek (lentebb képet is láthatsz róla) a hangzás pedig az igencsak "garázs és sufni" mentalitás lenyomatait nézve jónak tekinthető. A splitet a Vorkuta kezdi…


…a három dal + bonusz amolyan posztumusz kiadás, hiszen ez a legeslegelső demójuk anyagja, amit még hajdanán Fjord néven "dobtak össze" 2002-ben, arról igazából nincs információm, hogy azóta felvették-e újra, vagy ez az eredeti felvétel, de mivel a dobok hangzása eléggé gépies és akkor még nem volt dobosuk, azt hiszem ez a kezdetek kezdetének mementója. Hatások terén teljesen más zene fogad, amit a Vorkuta által az évek során megismerhettünk, először is a dobok gépies hangzása egyfajta ipari-elektró atmoszférát kelt, a gitárok igencsak erős kásája miatt, pedig a noise sem kizárható. A végekig depresszív és lecsupaszított muzsika, mely nagyon egyszerű témákból építkezik, azonban a váltások miatt, ha ez még fel is tűnik, mégsem mérvadóan nyomja rá pecsétjét a három dalra. A hangzáson és magán a stílusbéli váltáson is észrevehető, hogy a bonuszként felkerül Raped In the Labs of Soul későbbi felvétel, amely amúgy már szerepelt a 2004-es Verdeleth spliten is. Itt a dobok már 100%-san élők, a hangzás erőtlenebb s egyben tisztább is, a témák pedig itt-ott punkos thrashbe váltanak át, amit jól ismerhetünk a Vorkuta néha egész ügyesen mozgó végtagjaként, a Drünken Bastards-ból. A már említett nóta sokkal inkább takarja azt a mély, és valóban változatos, megkeseredett és gyűlölettel teli olykor-olykor old school berkekbe kacsingató Vorkuta „műveket”, amelyet ismerhetünk. Ha pontozni kell a produkciót, akkor annak értelme erősen viszályos, hiszen mint már írtam posztumusz dologról beszélhetünk, de ha már muszáj, akkor egyezzünk ki 7.5-ben.


A split másik résztvevője az ausztrál Woods of Desolation akiknek nevük jelentése, hangzása és lógója is egyaránt megnyerő elsőre – én eddig amúgy nem ismertem őket, de örülök a „randevúnak”, hiszen varázslatos zenét foglal magába ez a három dal plusz akusztikus outró. A depresszív és kásás black metal horda Wollongongban alakult 2005-ben, s ez idáig mindössze demókkal és splitekkel indítottak támadást a boldog és fényes világ ellen – mind egytől egyig limitált, 50, 100 darabos kis kiadós dolgok, a legutóbbi splitjük a szintén Drohtnung-gal jelent meg 300 példányszámban. Kicsit kár a Woods of Desolation-ért, hogy ennyire a minimál dolgokat fejeli meg, hiszen ha zenéjük nem is spanyolviasz reinkarnáció, illetve világmegváltás – azért több mint kellemes, és rengeteg black metal anyag jön ki és érhető el könnyedén, amelyek meg sem közelítik az szigetország béli csapat szintjét.


A hangzás fura, hiszen kellően kásás, de mégis mély, a dobok egyenesen iszonyat mélységből törnek fel, korántsem erősek, amolyan atmoszféra és lebegő hangulatot teremtenek, a dalok szinte végig megmaradnak a cammogó doom szerű témáknál, s még a leggyorsabb részeknél is alig lépnek túl a középtempókon. A dallamok gyönyörűek, és érezni rajtuk a népies hangvételt (ami leginkább az instrumentális és akusztikus Ourto-ban vehető észre), a vokál a károgás, hörgés és elfolyó dallamos ének között mozog, s a témák pofon egyszerű építkezésük ellenére is iszonyatosan átütő és autentikus varázslattal lengik körbe és temetik lassan maguk alá a hallgatót. Régen hallottam ennyire jól sikerült és depresszív zenét, amit sok csapathoz lehetne hasonlítani, mint a lengyel Norhtland, az erdélyi Siculicidium vagy éppen a kultikus Burzum, de valójában egyik se állja meg a helyét a maga teljeségében. A Woods of Desolation zenéje nem is egyedisége miatt hatásos, hanem egyedi hangulata miatt, akik vágynak a lassú és magával ragadó önromboló mélységekre, azoknak érdemes megismerkedni velük! 9 pont, s reménykedem, hogy egyszer egy nagylemezt is kezeim között tudhatok tőlük!

Végeredményben érdekes splittel lettünk gazdagabbak (az is az, hogy mindez 2008-ban jelent meg, ám a borítón 2006 van), mely mindenképpen a múltról szól – már csak azért is hiszen kazetta – aminek nincs már egy ideje jövője, és két olyan anyagot tartalmaz, ami más módon nem beszerezhető. Igaz nem is hiszem, hogy a világnak maradandóan hiányoznának, de a fekete fémért rajongó arcok, azért csak nézzenek utána, hiszen ha kellően szerelmesei a műfajnak, akkor ha gyöngyszemeket nem is, de értéket könnyedén találhatnak!

Vorkuta_Woods_of_Desolation_Split_2008
Kiadó:
Stílus:
Depresszív black metál
Értékelés:
 
Pont
: 8.25 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
Vorkuta
1.Apocalypse
2.Without Life?
3.In The Labyrinths Of Soul
4.Raped In The Labs of Soul (Bonus track)
Woods of Desolation
5.As I Take Away Their Eyes...
6.To Exist In The Void
7.Blood of Honour
8.Outro
Írta:
haragSICK
2008. október 28., kedd, 09:47
Facebook:
New Noise - Drünken Bastards / Concrete
Koncertbeszámoló, Infam @ 2011. június 24., péntek, 17:07
VA - Split - Fantomania II (2009)
Kritika, haragSICK @ 2009. november 21., szombat, 17:33
Vorkuta / Abigail - Speed Metal Motherfuckers (split) (2007)
Kritika, haragSICK @ 2008. november 11., kedd, 09:54
Marblebog & Vorkuta - Wanderings (split-EP) (2008)
Kritika, haragSICK @ 2008. október 31., péntek, 22:00
IV. Stygian Shadows fesztivál
Koncertbeszámoló, Infam @ 2008. június 30., hétfő, 14:58
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.039 seconds to render