Az olasz Malnatt-tal (ami valójában Malnàtt) kapcsolatban már sok rém hír járta körbe a black metal felszínesebb köreit, minden egyes lemezükkel valamiféle polgár/vallás és scene pukkasztást végeznek, melyek diskurzusába inkább nem mennék bele, azonban lássuk mit is hoztak össze a bolognai fiúk-lányok. 9 nóta 45 percben, s elméletileg a 99-ben alakult folkos horda legtechnikásabb korongjával gazdagodtunk a CCP-Records jóvoltából, akik majdnem a kezdetek óta támogatják a csapatot. A negyedik nagylemez túl sok meglepetést ennek ellenére nem tartogat, talán a külsőségei messze túlszárnyalják az eddigi design munkákat és a zene is határozottan súlyosabb hangzású lett, mely által sokkal keményebb és drasztikusabb a végeredmény, azonban ezeket leszámítva túl nagy differenciát nem mutatnak a 2007-es Happy Days-hez vagy a 2005-ös Carmina Pagana-hoz képest (ezt a két anyagot ismertem tőlük csak ez idáig) - csak a komplex fejlődést...



Az igazság mellé tartozik hogy az olasz horda igencsak nagy tréfamester, én például soha sem bírtam rájönni, hogy a felvállalt fasiszta ideológia mögött mennyi a valóságos meggyőződés, az új lemezen nem nagyon venni észre utalásokat, lehet egy korszak lezárult, azonban idióta meséik tovább vánszorognak, akár Villon korából a haláltánc után a pergő pestis-csengőkkel jött dögvész szekerek. Zeneileg a témák dallamosak, kellően változatosak és masszívak, a riffek élesek, a dalok kidolgozottak, s kitudja mennyi tagcsere és vendégzenész után valóban egy igazán élvezhető korongot tettek le arra a bizonyos asztalra. A már említett fekete humor, történetmesélés és paráználkodás, illetve viking harcosok meglékelt csatahajói és a harmadik birodalom megtépett madarának kalickás bukása után még mindig körbelengi a Malnatt zenéjét egy Poe féle földön és síron túli romantika, amely Happy Days-en kezdett el komolyabb halmazokat hasítani magának, az új lemezen pedig egyenesen tetten érthetőek a hatások és részek. Számomra nem csekély téma ismerős a norvég Ancient korongjairól, akik lehet nevetséges klipeket készítettek, de ettől még korrekt albumokat hoztak össze és azt gondolom nagyon is jó zenészek alkották(-ják) a csapatot, de ugyanennyivel a megint csak norvég és azóta megszűnt Dismal Euphony neve is megemlíthető – igaz ők már kevésbé voltak nagy zenei géniuszok, de a szép muffokkal és gyönyörű dallamokkal mégis csak eladható volt a dolog.
Szóval az új Malnatt korrektebb mint valami, s a már említett black-gothic elemek egész ügyes népi jellegű fedésekkel remek és autentikus 45 perccel lepi meg rajongóit. Én egy kicsit úgy érzem, hogy olasz barátaink a felnőtt fejjel tisztességessé lett kurtizán sztereotip élethelyzetébe zuhantak, avagy farkast kiáltottak, és a falu népe elveszette hitét, míg végül bizony a farkas eljött…


Aki szemet tud hunyni a Malnatt (lásd. a N.S.B.M. Necro Swine Black Metal splitet a nem gyengén Burzum-öt majmoló Thodde-val) kétes és abszurd irónia marta múltján, és csak a zenére koncentrálni, az egy gazdagon díszített (de nem giccses!!!) folk-black-gothic lemezzel lesz gazdagabb, amely maradandó és magával ragadó egyszerre, avagy ugyanazokat a dolgokat kapjuk, mint a régebbi albumokon, csak itt most végre összeállt a kép!