Na ez az a banda akik semmilyen fórumon nem szeretnek beszélni a múltjukról, csak a jelenlegi helyzet a lényeg, mert végülis NINCS IDŐ FÁJDALOMRA! Las Vegasban nyúzták őket e világra, egy igazi eredeti példa arra, hogy egy zenekar koncertek útján faragja bele a nevét az underground zenei iparba. Olyanokkal tépték a húrokat, mint a Slayer, Hatebreed, Soulfly, Otep, Slipknot, Lamb of God, Disturbed, Chimaira, Drowning Pool, HedPE, Shadows Fall, Snot, Devildriver,Sepultra, Exodus, Sevendust, Arch Enemy, és még ki tudja, mikről nem tudunk. A Hemlockot nem lehet minősíteni, egy baromi erős súlytás a metalban, hát emberek, ez elég kemény hangvétel…

Lényegében az alapok HC elemek, ez a zene elég súlyosnak mondható, kőkemény lüktetések, és erőt adó riffek. Sugárzik a brutalitás, és a szövegeket is könnyen magunkévá tehetjük, mivel egyenesen adják magukat, lineáris vonalon másznak rá a nyelvedre. A koncerteken is 1-2 refrén után ordítja a tömeg, miközben sz*rrá veri a szomszédját, lol. Egész lassan indul a lemez, de ez is talán egy kis fogás, hogy jobban felpörgesse a hallgatót. Csűrik-csavarják a témákat, addig, amíg fel nem állsz a székedből. Nem véletlenül élő show formájában van nagyobb kereslet, ezt nem lehet kibírni ülve. A címadó dal a „No Time For Sorrow” magáért beszél, megfogó szövegvilága miatt tényleg könnyen elsajátítható, és mindenki tudja hogy mire nincs idő. A „What You Don’t Know” című dal a leg HC-sebb költemény a lemezen, igazi amerikai energiakoktél. Egyből bevillant a Hatebreed és az Icepick, valahogy detto ugyanaz a hatás amit kiváltottak belőlem. Annak ellenére teljesen hibrid zenéről beszélhetünk, vannak olyan szegmensei, amik nem ide illenek, de azt sem mondom, hogy nem ide valóak. A „Beaulity” című dal ami a legjobban rávilágít erre, olyan gitártémákat vesznek itt elő a farzsebből, hogy nekem is tátva maradt a szám, hiszen nem teljesen ezt képzeltem volna folytatásnak, 2., 3. hallgatásra már teljesen ráálltam magam is a vadulásra. Vannak dallamok is elrejtve, de csak válaszolgatnak az üvöltésre, illetve másfajta duál vokálok, ami szintén az újhullám nagy fogása, ez is hibrid. Ügyesen építették fel ezt a lemezt, nem hagyják az embert punnyadni, nincsenek elszállások, nincsenek lazulások, csak a nyers erő, és felülhetsz a hullámvasútra, mert kedved támadhat végigordítani a dalokat. Látszik, hogy nem sokat adnak a digitális rögzítésre, mert meg kell említenem külön hogy az artwork nem egy főnyeremény, nem fogja felkelteni az érdeklődésedet, ha csak nézelődsz egy zeneboltban.