MYA 2008 [demó] (2008)
Hogy repül az idő, nem is volt még olyan rég, amikor a Nuskullos pályafutásom alatt írtam az első Klein Péter vezette Darktempered demóról, a klisékben gazdag nevezetű ...From Hell-ről, s máris itt a folytatása, a MYA. A miskolci formáció 2006-ban alakult, átestek pár tagcserén, s a már említett Klein Péter barátunk jó pár komolyabb hazai formációban megpengette már elátkozott húrjait, illetve Mester Róbert (dob szekció) mögött is van egy-s más… na de lássuk mi is fogad minket ezen a három dalos demón!


A külsőségek demó létére korrektek, mind borító, mind CD korong tekintetében, s hangzásra se lehet panasz, ahogy a zenészeink is korrekten megállják a helyüket. Krajcsovics Tamás új frontemberként egész más színt ad a sötét burjánzó csapatnak, amely mint ahogy a kezdetekben is, most is a black metalt formálja hibrid egységgé a death és grindcore zúzdák mentén. Ez a három dal mindent tartalmaz, amit a hasonszőrű keveredések lehetővé tesznek számukra, tehát a Satyricon hatása, mely evidensen keveredik ipari zúzdákkal és az Anaal Nathrakh féle elméletek sem elhanyagolhatóak. Horrorisztikus és genetikailag bevizsgált extrém eszencia ez kérem szépen, amiről nem is érdemes túl sokat magyarázni, hallgatni kell, és elveszni a fiolák tengerében, üvegcsék konstruált mérgei között… én sem húznám túl hosszúra a dolgot, hiszen a weblapjukról mind 3 nóta egészségben letölthető, és a kritika helyett, mindig jobban beszél és dominánsabb meghatározás, maga a zene és a befogadó személyes tapasztalata.


Igazából fogalmam sincs hogy a Darktempered tervei mik, hogy mikor kapunk egy EP-t, esetleg egy nagylemezt, valamely hazai vagy nemzetközi kisebb vagy esetleg nagyobb kiadó reprezentálásában – ugyanis az igazi továbblépés mindenképpen ez lenne, s hogy Petiéknek összejön-e? Olyan fiktív kérdés ez, mint a hazai gazdaság felvirágoztatásának pontos módja és ideje…

Darktempered_MYA_2008_demo_2008
Kiadó:
Stílus:
Black metal üvegcse hibrid
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
Írta:
haragSICK
2008. július 31., csütörtök, 09:05
Facebook:
Darktempered - …from Hell (demo) (2006)
Kritika, crestfallen @ 2007. május 31., csütörtök
Koncertek
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.017 seconds to render