World Demise (1994)
A floridai death metal királyai először Xecutioner néven léptek színre 1985-ben, majd pár évvel később 1988-ban már Obituary néven leszerződtek a Roadracer Recordszal, (ami a mai Roadrunnernek felel meg) és kiadták a debütáló első lemezűket a Slowly We Rot-t, amely alapművé nőtte ki magát ennek, illetve a további remek albumoknak köszönhetően kultuszbandának tekinthetőek a műfaj kedvelői közt.


 
Az első két lemez a Slowly We Rot és a Cause Of Death őrületes tempóban darált, majd bekövetkezett egy váltás a banda számára, elhagyták a kapkodást és belassultak. A World Demise jellegzetesen száraz itt már a hangzás minőségével is kilehetünk békülve, igazán lassú, kissé cammogós földbedöngölő atmoszféra és technikás játékkal drukkoltak elő, ilyen módón pusztítanak, egy-két csépelés darálás, gitárszóló is elhangzik, amiből szerintem többet is belepakolhattak volna. A dob pontos, a basszussal tökéletesen össze van hangolva, kár, hogy a duplázott kímélte annak idején Donald. John énekes egyéni hangját kihasználja sajátosan lassan hörög néha azért begyorsul, de eléggé egysíkú olykor már kicsit unalmas. Hozzátenném, hogy a Godflesh szerű megoldások érezhetőek a dobok és a basszus alapjaiban itt-ott, talán éppen az Obituary és Napalm Death Projectként született Meathook Seed miatt. Szövegileg az egész lemezt átissza a természetvédelem és az emberi pazarlás mohó szele, a Trevor Peres alkotta borító tökéletes koncepciót húz a jelen értékeinek lemészárlására (a belső booklet is sokkoló képekkel illusztrálja a rombolást), a CD korong nyomása pedig az egyik legszebb darab, amit életem során láttam.

A csapat egy hatéves pihenés után 2005-ben visszatért Frozen in Time albummal és egy amerikai turnéval. Idén ellátogattak koncertezni a Holy Moses társaságában hozzánk is. Visszatérve a World Demise az utolsó korrekt Obituary anyag, nem is olyan régi újraalakulásukkal a gyökereiket keresik, de kicsit őszintétlen az eredmény, annak idején a Roadrunner még tudta mit kell kiadni és nem a pénzre ment rá mint mostanság, mindenkinek ajánlom, aki nem ismeri, mert egy igazi death metal alapmű.
Obituary_World_Demise_1994
Kiadó:
Stílus:
Death metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Don't Care
2.World Demise
3.Burned In
4.Redefine
5.Paralyzing
6.Lost
7.Solid State
8.Splattered
9.Final Thoughts
10.Boiling Point
11.Set in Stone
12.Kill for Me
Írta:
Brandan
2008. július 19., szombat, 16:23
Facebook:
Invocation Of Death - Into The Labyrinth Of Chaos (2018)
Kritika, boymester @ 2019. március 30., szombat, 17:55
Monstrosity - The Passage of Existence (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 13., csütörtök, 17:17
Acephalix - Decreation (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 25., hétfő, 22:08
Entity - Phobia Of The Formless (2017)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 23., szerda, 12:52
Anasarca - Survival Mode (2017)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 13., vasárnap, 21:59
Koncertek
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.027 seconds to render