Nem tudom, ki hogyan van a svájci Samael formációval, de rám tizenévesen hatalmas hatással voltak, a Passage lemezüket rengetegszer hallgattam rongyossá, megvettem kazettán, CD-n és még hanglemezen is birtoklom. Nem hinném, hogy különösebben be kéne őket mutatnom, de egy minimális biográfiát azért megosztok azokkal az olvasókkal, akik esetleg először hallanának róluk. Szóval a Samael két fő atyja Vorph (gitár és ének) illetve Xy (billentyűk, programozás, samplerek), ők amúgy testvérek. A csapat Valaisban alakult 1987-ben, a tagság azóta a két említett főtagot leszámítva teljesen lecserélődött, ahogy a logó és a koncepció is nem egyszer… A kezdetek erős black metal hatásokkal felvértezve indultak meg, melyek egész jól érezhetőek még a Worship Him 91-es debüt nagylemezen (Osmose kiadás, magától értetődik - haha), ekkoriban a billentyűk adta atmoszféra, még csak valóban hangulatkeltő kiegészítő struktúrát biztosítatott, igazából a zene befogadhatóbb, Xy-nak pedig egyre nagyobb teret adott a folyamatosan változó zenekar. Így tehát a 92-es Blood Ritual és a 94-es Ceremony of Opposites - ami igazából a Passage felvezetése (ezek már Century Media kiadások…) ennek kísérleteiben teltek, de az igazi áttörést mindenképpen a kultikus és mondhatni tökéletes 96-os Passage jelentette. Ekkoriban alakult ki a Samael-nek az az egyedi íze, ami ipari alapokkal (mivel nincs dobos) vegyített magasztos és komor hangulatok áradása egy masszív és lüktető, erős és vastag riffekkel megtoldott black metal szerű kozmikus megtisztulás. Igazából azóta eltelt 12 év, de svájci barátaink még mindig az akkori alapokból és sikerekből élnek…

Nézzük a legutolsó produkciót tőlük, mit is tartogatnak… túl sok meglepetést nem! A Solar Soul közel háromnegyed órájával a legnagyobb baj, hogy a témák előre kiszámíthatóak és általuk már 100x le is rágottak. Egyre kommerszebb vívmányok kerülnek elő, de ezek egy része még nagyon is jól hatott a 2004-es Reign Of Light-on, ide pedig már csak fásult és élettelen léptekkel érkezik meg. A vegetáció az ipari metalokban egyáltalán nem pejoratív, de a Samael esetében éppen ellenkezőleg hat, hiszen ez az a csapat, mely energiát pumpált a gépi ritmusok mögé, feltöltve lobogó tűzzel és egy emberen túli világ, kozmosz és tátongó világűr palettával. A legnagyobb baj a kiszámíthatóság és kurvulás mellett (már-már Rammstein szerű néhol), hogy a témák korántsem monumentálisak, a Solar Soul billentyű témáiból nem hinném, hogy Xy össze tudna hozni még egy Xytras anyagot (amiről annyit kell tudni, hogy 97-ben megjelent a szintén Passage címmel kiadott csak dobok – gépi - s billentyű alkotta leginkább neoklasszikusnak nevezhető ipari ambient anyag, ott köszönnek vissza a Passage és a későbbi Exodus EP zongora betétei – és így is megállják a helyüket, ezzel is megmutatva, mennyire megkomponáltak, hatalmasak és lenyűgözők!).
A Solar Soul megoldásai a Passage-hez képest egyszer vérszegények, másodszor megfásult reinkarnációja (pl. az Ave! egyértelműen Rain…), az egész zenekar összképe mássá lett, kommerszebb és befogadhatóbb, de egyben közelebb is állnak a Pain és Rammstein alkotta populáris indusztriális metalhoz. Akadnak itt is jó sémák, és a jól ismert kulturális szegmensek is érvényesülnek, rengeteg tölöttséggel operál az új lemez, csak éppen árnyéka se az egykori önmagának…

A svájci fiúknak nem ártana rádöbbenni, hogy egy fényes múltból lehet építkezni, de egyszer elfogynak a téglák és észre kéne venniük, hogy a felhúzott falak lassan bedőlnek és ők alatta állnak… Jó lenne a Passage és a Reign Of Light sikereit elfelejteni (ugyanis ebből a két korongból áll össze a Solar Soul) és vagy valóban újat alkotni (akár keményebb vonalon, akár még dallamosabb felé kacsingatva – hiszen pl. a Depeche Mode feldolgozásuk hajdanán nagyon ütős lett és jól is állt nekik – és ezen a lemezen is kapunk nem egy fülbemászó igen csak populáris refrént, pl.: a címadó Solar Soul-ban vagy a Western ground-ban is.), mert ez az egy helyben topogás még egy-két albumig húzható, aztán érdektelenné válik az a hatalmas és kozmikus név, hogy SAMAEL…