Koncertek
Partnerek
Hírek
koncertajanlo
Facebookra vele! 2009. július 17., péntek, 16:35, 9000Sanyi ^^
Nagy hazai klasszikusok a WigWam-banHosszú idő után gyűlnek össze újra és lépnek fel egy estén a nagy hazai klasszikusok a budapesti WigWam Rock Klubban. A hazai rock/metal élet legnagyobb nevei és az ő utóbandáik, valamint közös fellépések is várhatóak a szeptemberi buli alakalmával.

Kalapács lemezbemutató, új felállású Omen, a Moby Dick-es Smici új zenekara és egy, a Katona Főnök (Akela) által vezetett tribute zenekar, valamint a Remorse és az After Rain egy estén a WigWamban!
A Kalapács novemberben megjelenő albumának dalait itt hallhatja majd először élőben és teljes egészében a közönség, hiszen a teljes anyag a repertoár részét képezi majd, s az ősszel megjelenő lemez bónusz DVD-jeként is megjelenik. A lemez címe egyelőre még nem ismert, de pár dal címét már lehet tudni. (Kóbor vér, Mutáns vagyok, Majdnem szabadon, Rock-háború, Gyilkos tánc). A felvételek októberben kezdődnek, Kalapács József azonban addig sem unatkozik: önálló akusztikus előadói esteket ad, színházban szerepel és persze számos koncertet ad majd az országban a Kalapács zenekarral.

Az Omen új felállásának első koncertje lesz ez, Koroknai Árpád (P.Box) énekessel, Szíjártó Zsolt (Akela, After Rain) gitárossal, a klasszikus és az új korszak legnagyobb dalaival. Szintén a teljes lemez anyagát hallhatjuk majd, később pedig a nagylemezhez csatolt bónusz DVD segítségével élhetjük át újra a szeptemberi koncertet.

Schmiedl Tamás (Moby Dick) új zenekarának első koncertjét, sok-sok vendégzenész csatlakozása teszi majd még színesebbé. Klasszikus, gyors, old school thrash metal, ez a Bloody Roots.

Mindhárom fenti csapat teljes programmal lép majd színpadra.

A Kóbor Angyal és a Fekete BÁRányok neve mindenki számára ismerősen csenghet, még ha soha nem is hallott Katona Főnök (Akela) speciális tribute zenekaráról. A hetvenes és a nyolcvanas évek fordulópontján üzemelő rockzenekarok (Piramis, Beatrice, Bizottság, Hobo Blues Band, P. Mobil) dalainak felidézéséről van ugyanis szó, metalos adaptációban: a Gyere közelebb vagy a Kóbor Angyal (Piramis), a Kopaszkutya Hoboéktól, a Katicabogárka a Beatrice-től, az Utolsó cigaretta a P. Mobil-tól, a Szerelem a Bizottságtól. Emellett a Rammstein, a Sepultura, a Metallica és a Pantera után szabadon, feldolgozások Katona Főnök-módra, magyar nyelven. A zenekar középkori csuhákban lép színpadra, de ez nem azt jelenti, hogy (ahogyan ők fogalmaznak) „médiaBARÁTOK” lennének.

Az estét a közelmúltban DÜH címmel nagylemezt kiadott ős-thrash csapat, a Remorse, valamint az ex-Akelás, s mostantól az Omen-ben is zenélő Szupermen által alapított női énekes formáció, az After Rain nyitja majd.

A koncertről DVD felvétel készül, mely a zenekarok őszi lemezeinek bónusz DVD-jén jelenik meg!

Kalapács – Omen – Bloody Roots – Kóbor Angyal és a Fekete BÁRányok – Remorse – After Rain

Hely: WigWam Rock Klub
Cím: XI,. kerület, Fehérvári út 202.

Dátum: 2009. szeptember 25., péntek
Kapu: 17:00
Kezdés: 17:30

Beugró:
1990 Ft – Kizárólag a metal boltokban! (Hammer Zenebarlang CD Pince, Headbanger, Shark, Viking, Rockpark)
2500 Ft – a Ticketexpress hálózatában, a lottózókban és a helyszínen!

A jegyek már kaphatók!
Mystik - Mystik (2019)
Kritika, boymester @ 2019. április 11., csütörtök, 08:28
EVIL-LŸN - Disciple Of Steel (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 31., kedd, 10:23
Manacle - No Fear to Persevere... (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 23., hétfő, 11:10
Moby Dick - Kegyetlen évek (2016)
Kritika, 9000Sanyi @ 2017. augusztus 29., kedd, 14:43
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.361 seconds to render