Koncertek
Partnerek
Hírek
koncertajanlo
Facebookra vele! 2008. október 13., hétfő, 10:59, ensomhet ^^
Kelet Underground Fesztivál - 5 éves jubileum5 év, több mint 60, különböző stílusban mozgó zenekar, lemezbemutatók, interjúk, elővételi jegyeseknek és az időben érkezőknek ajándékok. A debreceni Kelet Underground Fesztivál 2003 októberben indult útjára - akkor még 1 napos rendezvényként, majd 2006 tavaszától 2 naposra bővült és 10-12 fellépő zenekart mutatott be minden tavasszal és ősszel.
A mostani, 5. éves fennállást ünneplő jubileumi fesztivál 2008. október 18-án ismét a már jól megszokott helyen, az Új Vigadóban lesz látható, 19 órás (pontos!) kezdéssel. A cél még mindig ugyanaz: segíteni és bemutatni a tehetséges underground metal/rock zenekarokat. A mostani rendezvénnyel vissztértünk az 1 napos jelleghez. Ennek több oka is van, de a legfontosabb, hogy megnövekedett a koncertek száma a megyében, így megváltozott a koncertek látogatottságának mértéke is. Jövő évtől átalakítjuk a fesztivált, így még több ismeretlen, de tehetséges zenekar kap majd lehetőséget a bemutatkozásra.
Most is a debreceni zenekarokon kívül Magyarország több pontjáról érkeznek együttesek.
A Watch My Dying rendszeres visszatérője a rendezvénynek. Ők voltak azok, akikkel többek között elindult a első fesztivál. Az Embers még nem volt a fesztiválon és így kicsit gyarapítani tudjuk azok számát, akik most debütálnak a feszten, a Szeg zenekarral egyetemben. Ők lemezbemutatót fognak tartani ugyanúgy, mint a Slytract, akik már jártak itt és első lemezüket fogják bemutatni. Az Insanum meg már bemutatta fél éve a tehetségét, s most újrafel bukkan.

Ajándékok & Interjúk
Most is lesznek, főként az elővételi jegyvásárlóknak és a helyszínre időben érkezőknek. Ezenkívül a fellépők nagy részével érdekes riportok is készültek, amiket a Vigadó oldalán és a Kelet Underground Fanzine-ben olvashattok.

Jegyár:
1000Ft + ajándék (elővétel a Rock-Ness Hanglemezboltban)
1300Ft + ajándék az időben érkezőnek (a helyszínen)
Elővételi jegyek a debreceni Rock-Ness Hanglemezboltban (Debrecen, Vár u. 10/C alagsor) kaphatóak!
Netes jegyrendelés is lehetséges a következő e-mail címeken: ujvigado@freemail.hu, keletunderground@freemail.hu
A helyszínen CD, póló árusítás lesz!

Mindenkinek jó szórakozást kívánunk a koncertekhez!
Watch My Dying - 4.2 (2016)
Kritika, Nagaarum @ 2016. november 23., szerda, 14:13
Jolana Blastbeat - Idősebbek is elkezdhetik (2013)
Kritika, Nagaarum @ 2014. június 25., szerda, 07:27
Watch My Dying - 4.1 [EP] (2013)
Kritika, oldboy @ 2014. január 11., szombat, 11:11
Slytract interjú
Interjú, zeba @ 2011. augusztus 19., péntek, 10:50
Slytract - Existing Unreal (2011)
Kritika, emp @ 2011. augusztus 11., csütörtök, 09:12
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.319 seconds to render