Koncertek
Partnerek
Hírek
Facebookra vele! 2008. június 17., kedd, 00:51, 9000Sanyi ^^
Amaranth - hírlevélSziasztok!

Harmadszor jelentkezik az Amaranth hírlevél.

Szomorú hírrel kell kezdenünk. Megváltunk basszusgitárosunktól Kolozsváry Szilárdtól. A következő koncerteken már Rózsavölgyi „Nyoma” Tamás a Vesztegzár zenekar gitárosa játszik majd basszeros poszton.
Hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, Nyoma nem tudja vállalni a július 5-i kisbéri, illetve a július 8-i pécsi koncertet, így ott majd Fancsik „Gesztenye” István fog bennünket kisegíteni a Golden Rock Bandből. Ezúton is nagyon hálásak vagyunk a segítségükért.


Talán végre júliusban eljutunk stúdióba is, s belekezdtünk az őszi miniturné szervezésébe is, melynek első állomása szeptember 4-én Budapesten a Henry J. Beans Pubban lesz, az Armadával. Addig is dolgozunk az új dalokon, frissítjük a programot, mert ezt már mi is nagyon unjuk.

A Skinner’s Cage projecttel kapcsolatos hír, hogy elkészült az új honlap, interjú készült velünk a Passzió.hu-n, illetve nyáron elkészülhet az első demóanyagunk is.

Éljetek továbbra is a biometal jegyében, s mindenképpen köszönjetek meg mindent Emesének, illetve hallgassátok meg a Warrel Dane szólólemezt, mert nagyon gyilok!

Találkozzunk a koncerteken!

Következő koncertek:

Június 21. – péntek
Tatabánya, Metal Camping

Amaranth, Last Chance, Neurasthenia, Nazty Tricks, Twin Six, Mantra, Arcanum, Agregator, Devil Dance

Kezdés/mi: 16:40
Napijegy: 1800 Ft

www.metalcamping.com


Július 5. – szombat
Kisbér, Majális tér

Amaranth, Pokolgép
Kezdés: 18:00

Július 8. – kedd
Pécs, Rockmaraton – Local Heroes Tehetségkutató Színpad

Stampedli, Splitmind, Ohrana, Anxius, Amaranth, Needless
Kezdés: 10:00
Mi: 14:10

Napijegy: 4000 Ft

www.rockmaratonfesztival.hu


Július 11. – péntek
Székelyudvarhely – Szejkefürdő, Székelyföldi Rockmaraton

Self Destruction, Twin Six, Amaranth, Judas Best, Depresszió, Road, Beholder, Superbutt
Kezdés: 17:00
Mi: 19:00

Napijegy: 30 lej

www.zeneudvar.ro


Augusztus 23. – szombat
V. Nagyigmándi Nyárzáró Rockfesztivál

Nagyigmánd, Strand
Khan Abyss, Astrodust, Amaranth, további fellépők később…

www.nyarzaro.extra.hu


Szeptember 4. – csütörtök
Budapest, HJB

Amaranth, Armada

Kezdés: 19:30
Belépő: 500 Ft

www.hjb.hu

E-mail: amaranth@extra.hu


Offísöl honlap: www.amaranth.extra.hu

Májszpész: myspace.com/amaranthmetal
Rockeres oldal: amaranth.rockerek.hu

Promoter oldal: www.tze.hu
Amaranth
Interjú, Skinner's Cage @ 2007. november 12., hétfő
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.29 seconds to render