Koncertek
Partnerek
Hírek
koncertajanlo
Facebookra vele! 2017. augusztus 1., kedd, 17:00, 9000Sanyi ^^
Összetartás. Egy szó, amely kifejezi, hogy szükségünk van egymás támogatására, együttműködésére, segítségére. Különösen fontos ez a fogalom egy olyan szűk szubkultúra esetében, mint a hazai underground zenei közösség, amely már több esetben bizonyította, hogy össze tud állni egy-egy karitatív ügyért.


Sajnos, most újból szükség van az összetartásra. Az apropó ezúttal Zándoki András, a The Southern Oracle zenekar dobosának daganatos betegsége. A kezdő lépésen túl van, sikeres volt az első műtét, jelenleg kezelések előtt áll.

Ez a koncert az ő megsegítésére szerveződik zenésztársai és barátai segítségével, ezért A BEVÉTEL TELJES ÖSSZEGÉT Andrisnak és családjának ajánljuk fel, hogy kicsit könnyítsünk a rájuk eső anyagi terheken, amivel egy ilyen betegség elleni harc együtt jár. A belépő megfizetése mellett lehetőség lesz egy külön perselybe plusz adományt is elhelyezni, amennyiben valaki úgy gondolná, hogy képes ilyen jellegű segítségre is.

Mindemellett a TSO az alkalomra a Realpimp támogatásával egy pólót is kiakaszt a merchpultba, amelynek ára 3000 forint. Ha biztosan igényt tartok egy ilyen pólóra, akkor előrendelhetitek a tso@phoenixmusic.hu címen, aztán átvehetitek a koncerten. Ha valamilyen oknál fogva nem tudjátok átvenni a bulin, akkor postaköltség felszámolása mellett – előreutalás után – postázzuk nektek a koncert után.

Néhány gondolat a fellépőkről:
A fellépők sorát a minőségi, egyben pofátlan rockzenével köztudatba robbant Kies nyitja meg, akik egy különleges, akusztikus szettel állnak majd színpadra. A torzítós hangoskodás előtt hazánk két legtehetségesebb gitárhőse szólaltatja meg hangszerekei; Áron Andris (Apey & The Pea, Trillion) és Makó Dávid (The Devil's Trade, HAW, Stereochrist) szólóprojektjeit hallgathatjátok meg.

A Stubborn tagjairól köztudott, hogy szívesen segítenek különféle jótékony ügyeket legyen szó állatvédelemről, avagy jelen esetben felebaráti segítségről. Mivel a csapat a szóban forgó hétvégén nagykoncertet ad az A38-as hajón, az Apey & The Pea társaságában, ezért erre az alkalomra egy rövid, ám különleges feldolgozás dalcsokorral láthatjátok a srácokat.

A „hangoskodást” a kazincbarcikai illetőségű Faminehill folytatja melodic hardcore/post-rock stílusban. Korábban egy próbateremen osztozott a TSO-val a Shell Beach, így nem lehetett kérdés, hogy a melodikus dallamokkal operáló banda is fellép a jótékonysági koncerten.

Zándoki Andris a zenére tette fel az életét, ezért talán nem meglepő, hogy a TSO mellett más zenekarokban is megfordul. Így történt ez az Inhale Me esetében is, akiknél a tavalyi évben kezdett kisegítő dobosként, de ott ragadt a bandában, ezért természetesen a banda is a húrok közé csap.

Amikor olvasták a Facebookon mi történt Andrissal a romániai barataink, a Diamonds Are Forever csapata eldöntötte, hogy, ha törik, ha szakad valahogy segíteni szeretnének, így kérdés nem fért hozzá, hogy eljönnek Budapestre játszani.

Ha van a hazai undergorundban úgynevezett szupergorup, akkor a Jakab Zoli vezette Ghostchant mindenképpen annak számít. A zenekar nem koncertezik sokszor, de most nem volt kétséges, hogy színpadra fognak lépni.

A The Southern Oracle beugró zenészekkel áll a közönség elé zenésztársuk megsegítése céljából, amely alkalomra egy új számot is írtak. A bandában megfordul Budai Béla (Moby Dick, Strength Of Will), Hámori Dávid (Fish!, Sunset) és a korábbi turnédobos Pándi Balázs, akit a banda Coldeater klipjéből is ismerhettek.

Az estén fő fellépőként a Fish! szolgáltatja – 100 százalék hardpoppal – a talpalávalót.

Sokszor beszélünk egymás között, összetartásról, úgymond unity-ről. Itt van most egy kiváló alkalom, hogy be is bizonyítsuk mire képes a színtér!

A jótékonysági koncert helyszínét a Dürer-kert biztosítja, ezzel hozzájárulva a mozgalomhoz amit nagyon szépen köszönünk!

2017 Szeptember 28. 16:00
Budapest, Dürer Kert / nagyterem
Jótékony hozzájárulás: 1000Ft
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.325 seconds to render