Koncertek
Partnerek
Hírek
koncertajanlo
Facebookra vele! 2017. június 23., péntek, 09:00, Krigare ^^
Egy egészen különleges este lesz ez az augusztusi hétfő. Ilyesmire egész Európában nem kerül sor, csak az A38 Hajón: a sötét, beborulós metal két nagy amerikai jelensége lép fel egy estén. Az elmúlt tíz év black metaljának egyik legnagyobb hatású zenekara, a a shoegazeből, a dark ambientből és a pasztoriális folkból is merítő Wolves in the Throne Room, valamint a Windhand testvérzenekara, a Relapse Records kötelékébe tartozó okkult-kozmikus doom metalt játszó Cough! A méltó felvezetésről pedig a virginiai Sinister Haze gondoskodik majd, akiknek feedbackben érlelt, mázsás gitárokkal megtámogatott klasszikus doom metalja jól megalapozza majd az este hangulatát.


A Kanada Csendes-óceán felőli, északnyugati erdőségeiből indult Wolves in the Throne Room hangzása pont olyan, mint a táj amely legfőképp inspirálta őket: ősi, vad, expanzív, ugyanakkor lélegzetelállítóan szép és magával ragadó is. A panorámát a Weaver-testvérek úgy próbálták megzenésíteni, hogy a klasszikus tremolókaros riffelést és a légkalapácsszerű blastbeateket hol ambientes hangképek, akusztikus hangszerelésű instrumentális betétek vagy női ének törte meg. Ráadásul külsőségeikben és filozófiájukban is szakítottak a bevett toposzokkal: a sátánizmus helyett az ökotudatosság, a corpsepaint helyett pedig a favágóing dominált náluk. Ezzel pedig sikerült nekik a szinte elképzelhetetlen: egy szélesebb réteg számára is vonzóvá tudták tenni a műfajt, kitaposva az utat az olyan zenekarok előtt, mint a Deafheaven, a Liturgy vagy a Myrkur.


A folytatás már a metal színtér egyik legnagyobb becsben tartott kiadójánál, a Southern Lordnál jelent meg - a Two Hunters pedig még tovább ment a poszt-rock, a folk és a black metal kiházasításában. Vagy ahogy a duó fogalmazott egy régi Ultimate Metalos interjúban: "Egy hang a fejemben folyamatosan azt mondja, hogy ezt a zenét csak a téli napforduló idején szabadna játszanunk, mézsörtől és cidertől részegen, miközben fáklyákat égetünk, hogy emlékeztessenek minket az elfeledett napra." A Two Hunters egy albumtrilógia első darabját is jelentette; a folytatás, a Black Cascade pedig egyfajta kiegészítése, ellenpárja a lemeznek, sokkal pasztoriálisabb és drone-osabb, elkentebb annál.

A záró Celestical Lineage (amelyet teljes mértékben a két testvér írt) pedig a magnum opus, a kilencvenes évek észak-európai zenekarainak (mint a Burzum vagy az Ulver) és a két alapító black metalos előképeinek (főleg a Weakling-nek és a Bathory-nak) a tökéletes kombinációja. Fogja a Black Cascade ösztönös gyönyörködtetéseit, drone-osabb pillanatait és repetitivitását, majd visszaviszi a korai hanganyagok fő ihlető környezetébe, az erdőbe. A műfaj egyik kései klasszikusa, amely pont annyira tiszteli a hagyományokat, amennyire a maga képére is formálja azokat. Nem csoda, hogy egy ilyen mestermű után úgy érezték, hirtelen nincs tovább: 2012-ben visszavonultak, hogy a zenekartól független dolgaikra koncentrálhassanak....

...de ez nem tartott sokáig. 2014-ben megalapították a saját kiadójukat, az Artemisiát, hogy teljes kreatív kontrolljuk legyen a zenekar dolgai fölött. Az első megjelenés pedig egy saját album volt, a Celestite, ami egy experimentálisabb, ambientesebb kiegészítése volt a Celestical Lineagenek. A testvérek saját bevallásuk szerint a lemez vázát adó analóg szintetizátoros hangképeket vették hozzá alapul, előrevetítve az idei Roadburn fesztiválon debütáló ambient projektjüket, a Drown Elixirt. Ha pedig már az idei évnél tartunk: a két Weaver több interjúban is említette már, hogy egy új albumon dolgoznak - amiről az őszi turnén várhatóan hallhatunk majd számokat is.


2005-ös megalakulásakor a Cough tagjai egy célt tűztek ki maguk elé: hogy ők legyenek onnantól a létező legsúlyosabb zenekar. A Windhand-ben is basszusgitározó Parker Chandler által életre hívott banda ennek megfelelően az extrém zenék legradikálisabb vadhajtásaiból táplálkozott: korai black metal, mocsári sludge és ultrasúlyos doom. A Sanford Parkerrel felvett első lemez, a Sigillum Luciferi ennek megfelelően ott van a műfaj leghangosabb debütálásai között: az Eyehategod-féle monolotikus riffeket és megkínzott sikolyokat átjárja az Electric Wizard okkult-pszichedelikus hangulatvilága, miközben helyenként megvillan a zenészek Iron Monkey- és Corrupted-fanatizmusa is. „A formula talán nem a legeredetibb, de a megvalósítás több mint gyilkos” - summázta tökéletesen a lemezt egy kritikus.

A két évvel később érkező folytatás, az ismét Parker által producerelt Ritual Abuse már a címében sem árult zsákbamacskát: éjsötét és ultralassú pokoljárás az emberi psziché démonok által uralt részébe, mintha a Black Earth-érás Bohren & der Club Of Gore szaxofontokjában olcsó kábítószerek és lehangolt gitárok rejlenének valóban. Nem véletlen, hogy az albumot már az olyan trenddiktáló zeneblogok is felkapták, mint a Stereogum vagy a Pitchfork – mind az öt szám ott van a huszonegyedik századi doom metal kolosszusai közt. A Cough pedig többek közt a Weedeater, a Dopethrone és a Buzzov*en társaságában gyalulta a földig a lovecrafti borzalmakra és Sabbath-ihletésű riffekre éhes rajongókat. A The Wounded Kings-szel és a Windhand-del közösen kiadott splitekkel pedig tovább erősítették a státuszukat, mint a málházós doom egyik alapcsapata.

A lovecrafti hasonlatoknál maradva: a R'lyeh városát benépesítő shoggothok óta tudjuk, hogy a szörnyeteg néha alszik de soha meg nem hal. A Cough is közel öt év szünet után adta ki eddigi legbrutálisabb, agyba tépő album-monolitját, a Still They Prayt. Az Electric Wizard frontember Jus Oborn és a Windhand gitáros Garrett Morris bábáskodása alatt született lemez a depresszió és az agónia szonikus leképzése, amit átjár az a kozmikus rettegés ami az amerikai író védjegye is volt. Zeneileg pedig azzal mutatott újat, hogy szinte végig a tiszta ének dominál, valamint még befelé űrhajózósabb és lassabb lett minden – mintha a pokol kénköves talaján vonszolnák végig a hallgatót, több mint egy órában.

A Still They Prayt a Cough tavaly az Elder társaságában mutatta be a Dürer Kertben – most pedig főzenekarként térnek vissza, hogy megmutassák, milyen is egy igazi fekete doom mise!

Az A38 bemutatja:
2017. augusztus 7., hétfő
Budapest, A38 Hajó
Wolves in the Throne Room, Cough, Sinister Haze koncertek
Belépő elővételben: 2.500,- Ft / a helyszínen: 3.500,- Ft
Altar of Plagues - Mammal (2011)
Kritika, Nagaarum @ 2012. június 14., csütörtök, 07:28
Wolves in the Throne Room - 2010. május 10., Dürer Kert
Koncertbeszámoló, ragnes @ 2010. május 13., csütörtök, 10:08
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.27 seconds to render