Koncertek
Partnerek
Hírek
hirlevel
Facebookra vele! 2016. december 29., csütörtök, 17:11, Armand ^^

A német metalkirálynő, Doro Pesch egy évvel ezelőtt, 2015. december 28-án elhunyt zenésztársa, barátja, a Motörhead legendás vezére, Lemmy Kilmister emlékére bemutatta új videóját.

Doro még 2012-ben, Lemmy közreműködésével rögzítette az It Still Hurts dalt. A két zenész hosszú évek óta közeli barátja volt egymásnak, a lentebb látható emlék videóban több közös kép és felvétel is szerepel.


Doro elmondta: "A rock világ éppen egy évvel ezelőtt vesztette el egyik legnagyobb karakterét. Én magam pedig az egyik legjobb barátomat, Lemmy Kilmister-t. Egy év tehát eltelt, és ő továbbra is elmondhatatlanul hiányzik nekünk. Még életében tervbe vettük, hogy kiadunk egy videót, amiben a legszebb közös pillanatainkat elevenítjük fel."

"Lemmy számomra egy angyal volt. Mondhatni megmentette az életem azzal, hogy velem dolgozott 2000-ben, amikor meghalt édesapám. Akkoriban totálisan szét volt törve a szívem. De egy nap csörgött a telefonom, Lemmy volt az. Habár pillanatnyilag akkor még annyira le voltam hangolva, hogy nem is nagyon akartam reagálni rá, néhány hónappal később írtam neki egy levelet, amiben kifejtettem, milyen jó lenne megírni egy közös dalt. Nos, ez itt van. Lemmy, az egyik legnagyobb rock 'n' roll-hős emlékére. És tényleg, még mindig fáj... Nyugodj békében, kedves barátom. Hiányzol nekünk."
 

Később maga Lemmy invitálta meg Doro-t Los Angelesbe, azzal a szándékkal, hogy felvegyenek két duettet, a KISS két tagja, Bruce Kulick és Eric Singer közreműködésében. Ezek egyike volt az alábbi lejátszón is hallható 'It Still Hurts', aminek stúdiós változata Doro - Love's Gone To Hell című EP-jén kapott helyet.

Ide tartozó hír, hogy Lemmy halálának első évfordulója alkalmából a WackenTV közzétett egy 23 perces koncertfilmet, amit az idei Wacken fesztiválon készítettek, néhány neves zenész részvételével. A Lemmy emlékére készült koncertvideót az alábbiakban láthatjátok.
 


A szőke ciklon múltidézése - Doro, Spitfire a Barba Negrában
Koncertbeszámoló, Mindenholottlevo @ 2016. december 27., kedd, 17:42
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.332 seconds to render