Koncertek
Partnerek
Hírek
hirlevel
Facebookra vele! 2016. július 23., szombat, 11:00, Armand ^^


The Serenity Of Suffering
címmel október 21-én jelenik meg a Korn új albuma, A zenekar jelenleg is az új albumon dolgozik, annyi azonban már most bizonyos, hogy az album A Different World című dalukba Corey Taylor a Slipknot, és a Stone Sour frontember vendégeskedik.

James 'Munky' Shaffer gitáros néhány napja a Metal Hammer magazinnak adott interjújában erről így beszélt: „Corey az album egyik dalában tűnik fel. Ez a nóta minden bizonnyal nagy rajongói kedvenc lesz, miután barátunk totálisan kiadott magából mindent.”

A lemez első dala Rotting In Vain címmel tegnap került napvilágra. A dal hivatalos videoklipjében Tommy Flanagan, a Sons Of Anarchy és a Gladiator-ból jól ismert színész szerepel.


Az új Korn album zenei irányzata kapcsán Brian "Head" Welch gitáros nemrég az alábbiakat nyilatkozta: „Rengeteg agresszió van az új albumon. Remekül szórakozunk a munkálatok során, beülünk a stúdióba, és napi 6-8 órát jammelünk. Az összes új dalt együtt írtunk, ilyen formában. Szerintem ez karrierünk eddigi legfantasztikusabb időszaka.”

Welch továbbá azt is elmondta: „Én és Munky (a banda másod-gitárosa, James Shaffer) nyolc évre különváltunk, amikor kiléptem a bandából. De aztán újra összehoztunk valamint közösen. Ez volt a 2013-as The Paradigm Shift album. De a kölcsönhatás csak ezt követően forrott ki igazán. Később újra egymáshoz szoktunk, és ez nagyszerű. Épp ezért, a következő lemezünk gitár centrikusabb és egy kicsit technikásabb lesz az előzőhöz képest. Persze csak a Korn határain belül. Szerintem tehát mostanra teljesedett ki gitár-fivérségünk; és ez érezteti hatását az új albumon is.”



Korn - The Serenity Of Suffering
(Roadrunner)

1.Insane
2.Rotting In Vain
3.Black Is The Soul
4.The Hating
5.A Different World (feat. Corey Taylor)
6.Take Me
7.Everything Falls Apart
8.Die Yet Another Night
9.When You're Not There
10.Next In Line
11.Please Come For Me

 
Sepultura - Roots (1996)
Kritika, boymester @ 2017. április 9., vasárnap, 15:13
KoRn - The Serenity of Suffering (2016)
Kritika, oldboy @ 2016. november 5., szombat, 14:24
KoRn - The Paradigm Shift (2013)
Kritika, oldboy @ 2013. október 19., szombat, 10:51
Korn - Issues (1999)
Kritika, Nagaarum @ 2011. szeptember 5., hétfő, 09:23
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.31 seconds to render