Koncertek
Partnerek
Hírek
albumajanlo
Facebookra vele! 2016. május 6., péntek, 19:10, 9000Sanyi ^^


Borús hangulatokból építkezik a Képzelt Város most megjelent negyedik nagylemeze, a Köd. A korong érdekessége, hogy a dalok nagy részét egy őszi hétvége ihlette, amikor az egész zenekar elvonult Upponyba, hogy a külvilágtól elzárva az alkotásra koncentráljon.
A végeredményt élőben május 11-én az A38-on prezentálják.

A Képzelt Város meghatározó alakja a hazai post-rock színtérnek, zenéjük sötét gitárszövetekből épül, melyeket meglágyít a csapat védjegyének számító cselló, teszik mindezt immáron 11 éve. A zenekar gitáros-szintetizárosa, Miskolczi Márton az elmúlt egyévet Dániában töltötte, így a Ködig kevesebbszer lehetett hallani a zenekar felől, - bár koncerteztek és egy akusztikus EP-t is megjelentettek -, a nagy közös együttzenélések megritkultak. Marci hazatérésével azonban visszatért az alkotókedv is, így ősszel elvonultak egy térerő nélküli faluba, Upponyba, hogy inspirációt gyűjtsenek és dalokat írjanak. Az upponyi hétvégéről Kovács Ákos András, a zenekar énekes-gitárosa mesél:  „Az Upponyba való elvonulásnak fontos motivációja volt, hogy a mindennapokban nem igazán tudtunk a közös alkotásra koncentrálni. A heti egy próbával nehéz felvenni egy adott ritmust és következetesen végigvinni egy elképzelést. Ehhez ki kell egy kicsit szakadni, és együtt lenni, beszélgetni, kirándulni. Ráadásul így a mi fejünkben is máshogy ragadnak meg a dolgok, hogy kötődnek hozzá emlékek. Szinte valamennyi témához hozzá tudok rendelni egy-egy ilyen élményt, ami sokkal jobb, mintha a levegőtlen próbateremben született volna meg, és mint kellemes emlék is eltűnne.”



A dalokat végül a törökbálinti Supersize Recordingban vették fel, ezúttal is egyben feljátszva őket, Horváth Attila segítségével, míg az éneket és a csellót Marci és Győrffy Máté, a zenekar gitáros-basszusgitárosa hamarosan induló stúdiójában, a Keplerben rögzítették. A lemez keveréséért Marci felelt, aki dániai kint léte alatt végezte el a hangmérnöki képzést, az anyag masterelését pedig szintén Horváth Attila végezte. 
Ahogy már megszokhattuk a Képzelt Várostól, a lemez borítója ezúttal is a csapat tagjainak kézjegyét viseli, képbe öntve a tíz dal sajátos hangulatvilágát:
„Az albumcím egy megfoghatatlan természeti jelenség, ugyanakkor a zene és a szöveg, amibe ezt belefoglaljuk, racionális. A borítóhoz felhasznált suminagashi képek a ködre reagálnak: minden egyes másodpercben más formát ölt a vízbe cseppenő tinta. Marcival fogtunk annyi tányért, amennyi otthon volt, öntögettünk, kattintottunk, csepegtettünk újra és újra. Ezeket a képeket használva Bihari Eszter (https://www.facebook.com/Bihari-Eszter- Be--1636794939934053/?fref=ts) tervezte a borítónkat. Ezúton is nagyon köszönjük neki.” – Mondja Barta Gyöngyi, a zenekar csellistája.

A Köd a MamaZone kiadó gondozásában jelent meg, a lemezbemutató koncert pedig május 11-én, az A38 Hajón lesz, ahol a szintén post-rockban utazó spanyol Toundra és az osztrák Doomina társaságában játszanak.
Képzelt Város - Köd (2016)
Kritika, oldboy @ 2016. július 26., kedd, 18:33
Képzelt Város - Anatolij (2013)
Kritika, oldboy @ 2014. január 18., szombat, 09:55
Képzelt Város - Hélium (2012)
Kritika, oldboy @ 2012. május 13., vasárnap, 11:34
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 1.349 seconds to render