Koncertek
Partnerek
Hírek
hirlevel
Facebookra vele! 2016. március 28., hétfő, 17:02, 9000Sanyi ^^
A Sigillvm Tenebrae Records friss hírei következnek:

"Üdv!

Közeleg a Sigillvm Tenebrae legújabb kiadványa, mely az új-zélandi / skóciai Barshasketh Sitra Achra c. első albumának gyári kazetta verziója. Akit érdekel, az mostantól elő tud jegyeztetni rá, áprilistól már kapható. Belehallgatni itt lehet:



Távolabbi tervek közé tartozik a Niedergang második és a Gyötrelem harmadik albumának CD verziója, melyek előreláthatólag valamikor nyár végén fognak megjelenni.

A Metal Catacombs harmadik számából is akad még néhány példány, így továbbra is rendelhető 1500 Ft + pgk-ért. Az első és a második számból is érkezik majd utánpótlás azok számára, akik lemaradtak róla. Az érdeklődŐk jelezzék igényüket, hogy biztosan jusson belőle!

Továbbá érkezett a disztróba néhány példány erejéig az egyik legjobb és legkomolyabb hazai fanzine-ből, a Voice Of The Night-ból is, mely angol nyelven íródott, és a sok ismertető, valamint a 12 oldalas (!!) Albertus Vorkt interjú mellett olyan zenekarokkal olvashatóak beszélgetések, mint az Evilfeast, Denial Of God, Mare, Ungod, Necro Schizma, Thronium vagy Twilight. Ára 1500 Ft + pkg, beszerzése erősen ajánlott!
 

A nemrégiben gyártott Lepra pólóból is maradt 1-2 példány. Elérhető méretek: M, L, női L. Ára 3.200 Ft, a design a levélhez csatolva található.

A VIII. Inner Awakening Fesztivál jegyelővételei is megindultak idő közben, amit itt lehet intézni: http://sigillvmtenebrae.com/presale
Aki nem hallotta még, annak hasznos információ lehet, hogy a fesztivál több dolog miatt Szegedről végül Budapestre került. A jegyek limitáltak, így az érdeklődőknek érdemes időben beszereznie.

Továbbá ajánljuk a Desecrating Riot II. rendezvényt, melyen az angol Decrepid lép fel olyan szegedi bandák kíséretében, mint a Gravecrusher, a Hell Eternal és az Alcoholic Terror. Szeged helyett ez is Budapesten lesz, a Kék Yuk-ban. Bővebb információ itt található: https://www.facebook.com/events/981724791892929/

Ezen kívül a disztró is frissült pár anyaggal az utóbbi hetekben, az alábbiak az aktuális beérkezések és újrabeérkezések (közülük néhány még úton van, de rövidesen beérkezik):
CD

Barshasketh (Nzl/Sco) – Ophidian Henosis CD /2000 HUF/
(Theirs is a sound that resonates with the stripped-bare, nightsky purity of second-wave Black Metal, from the ancient days when Black Metal was truly a cult for criminals and diehards. Ophidian Henosis is Barshasketh's grandest distillation of these eldritch energies yet. At once familiar and foreign, it explodes forth with cryogenic violence and fog-drenched atmosphere, arcing about with subtle shifts in texture and twists in composition, maintaining a headspace of otherworldly splendour whilst never lingering too long in a monochromatic mire)

Deathmoor (Rus) – Actus Sacrophagia Mortem CD
(Fourth full-lenght opvs of this great advocation of pure Darkness from Stavropol Nekrodivizion filled with the suffocating atmosphere of spiritual decay of personality via three conceptual tracks in 45 minutes. This material break all the ties with the linguistic world-image as a basic aspect of human existence)

Dominus Ira (Rus) – Negotium Parambulans in Tenebris CD
(Second masterpiece of this cruel and sinister act with great varied riffs and song structures that are summoning a purely sombre, morbid, dreadful and dissonant atmosphere. Total unique manifestation of genuine Darkness, one of the best Russian materials since the millenium!!)

Goat Worship (Bra) – Doomsday CD
(First release of this underground Brazilian horde playing Black Metal according to the great old tradition. This material is dedicated to Quorthon and this exactly shows what to expect)

Mayhem (Nor) – Dawn of the Black Hearts /2000 HUF/
(Essential recording from a live performance that took place in Norway in February 1990. This is a classic record for the fanatics of the True Mayhem, with the cult photo of Dead's corpse on the front)

Misanthropic Art (Rus) – The Streams of Terror 2CD /3000 HUF/
(New album of Misanthropic Art that is a 2 CDs edition and consists of two conceptual parts – Chains and Threads. Those who know the band are aware what to expect!! Alien, misanthropic and post-apocalyptic synthetic nuclear emanations from the grim Russian soil)

Mord'A'Stigmata (Pol) – Antimatter CD
(Second full-lenght from 2011 containing massive and well-executed Black Metal with unique touches. Material is filled with chaos with dark energies and recommended for those into Deathspell Omega, Ved Buens Ende or Virus)

Morituruus (Rus) / Xynobis (Rus) – Confrontation of Opposites 1995 digi CD
Moriturus and Xynobis are two projects that existed from 1994 to 1996. In many respects they were the predecessors of legendary Karna. Until this day their legacy was available only for select individuals and was perceived as history sunk into oblivion. Like dust of time subtly hovering in the dead air of reality, its heritage emphasizes the stench of modern times)

Niezgal (Blr) – Aposnimi Krokami Lutasci digi CD /2000 HUF/
(Very killer continuation of the great demo material. The band is now put to rest for eternally due to the suicide of the main member and it's highly recommended to get familiar with his legacy. Evil Black Metal from Niemaracz Klan with devotion to the old traditions but in a unique shape)

Навь (Rus) / Deathmoor (Rus) – De Morte Peccati Ad Mortem slipcase CD /2000 HUF/
(Nav' is Black Metal combined with some furious thrashing elements while Deathmoor is darkened Black Metal with some unique touches. United for this killer split release they look similiar, as both bands show a purely grim and raw atmosphere filled with worship of Death. Including hand-written lyrics, full-size sticker and all this in a jewelbox with slipcase)

Owl Cave (Hun) – Behind the Red Drape DVD–CD /1000 HUF/
(Great Dark Ambient material that became one of my favourites from this genre throughout the last years. One song in 48 minutes from behind the Red Drape inspired by the dark side of the cult Twin Peaks with several samples from it in order to help radiate the dark and sinister energies from the Blacklodge even more accurately)

Selbst (Ven) – An Ominous Landscape digi CD
(Coming from Venezueala, Selbst is a great surprise and a fresh blood to the scene. They carried out some well-written and catchy productions that are making the competition hard for the likes of Mgla, Svartidaudi, or Deathspell Omega)

SS-18 (Rus) – Tetraktis digi CD /2000 HUF/
(The second inhuman opvs from this sick and devastating Black Metal horde. Fire-winged birds will illuminate the sky, leaden drops will burn the earth, humans = insects. Hostis Humani Generis!!)

Svoid (Hun) – To Never Return digi CD /2000 HUF/
(First full-lenght of this Anti-Cosmic Black Metal horde from Hungary on the ideological path of Dissection and the Temple of the Black Light. Well-executed material with killer songs, and a great variation between riffs and tempos)

KAZETTÁK

Amurta Urna (Pol) – Eternity Forgotten
(First and only material from 2010 limited to 50 copies from the depths of the Polish Black Metal underground summoned by a member of Flame of War / Slavecrushing Tyrant)

Animus Mortis (Chi) / Empty (Spa) – Invocations from the Innominate Void
(Split material of two great underground southern hordes containing harmful, negative and gloomy Black Metal with 2-2 oppressive psalms from each band)

Underdark (Ukr) – Eternal Raw
(After several uncompromising material this was the debut demo of Underdark. Tape was released in 2005, you can expect an act of Unholy Black Metal)

Underdark (Ukr) – I Am Above All
(Tape version of the first full-lenght album originally released in 2006. Satanic Black Metal under the semblance of a well-known underground figure of Ukraine, Amorth, who participated in Drudkh, Astrofaes, Kaosophia and several other bands. Definitely a must for an individual who wishes to explore one of the strongest, yet majesic soundscapes in slavonic Black Metal history)

Werewolf (Pol) – The Temple of Fullmoon
(Tape verion of this cult material named after the legendary Polish movement, originally released more than a decade ago)

Zlo (Svk) – Evangelium 666
(Old school Satanic Black Metal from Hell with members of Cult of Fire, Maniac Butcher, Sekhmet and some more. First and only demo from 2006 released in limited quantity"
Dunkelheit - Mors Aeterna (2014)
Kritika, Nagaarum @ 2014. június 23., hétfő, 08:33
Lepra - Tongue of Devil Prayers (2014)
Kritika, Nagaarum @ 2014. június 22., vasárnap, 07:40
Nargaroth, Witchcraft és Lepra - 2013. június 2. - Blue Hell, Budapest
Koncertbeszámoló, Krigare @ 2013. június 8., szombat, 13:17
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.109 seconds to render