Monkey3
Sphere (2019)
 
 
Mire jó egy borító? Hát például arra, hogy tök ismeretlenül, egy furcsán gagyi zenekarnév ellenére felhívja magára a figyelmet. Az enyémet legalább is mindenképpen. A Sphere frontborítója első látásra szerelem volt. Ez az enyhén Paul Gustav Doré rézkarcainak képi világát magán viselő absztrakt, misztikus jelképszerű mű egyszerűen vonzotta a figyelmemet és érdeklődésemet. Elképzelésem sem volt, hogy zeneileg mit fog rejteni a korong, és első nekifutásra kicsit húztam is a számat a svájci négyesfogat stílusmeghatározásán. Instrumentális - na azt pont nem szeretem, pszichedelikus stoner - ajaj, ezek az egy kaptafa, egyen riffekre zöldülő unalombombák tipikus kategóriája. De természetesen az esélyt megkapták egy hallgatással. Amiből rögtön kettő, majd tíz majd száz lett. És az állam még mindig a padlón keresgélem…
 

Amit azonnal leszögeznék túl ennyi hallgatáson, hogy ezt a lemezt csak elrontani lehetett volna bármilyen énekkel. Ez számomra az eszményi instrumentális album, ahol megvalósul a csak a zene általi történetmesélés, a folyamatos figyelem fenntartása és egy nagy ívű egész estés szórakozás ígérete. De nézzük a részleteket, mert hát ugye itt dől el minden.

Az első számomra igen fontos eleme a Sphere varázsának az maga a hangzás, ami Ayreon méretű térrel, Solaris mértékű idővel és egy egészen elképesztően karcos metalos éllel rendelkezik. A nyitó Spirals már a kezdőhangokkal magába szippant, elvarázsol, és belök egy zenei féregjáratba, amin keresztül távoli univerzumok csodái, napkohók izzása, pulzárok röntgensugarai villognak, pörögnek és formálják az anyaggal teli, még is légüres teret körülöttem.


A második szintje a lemeznek a hangzáson túl a hangszerek tökéletes egyensúlya. Értem ez alatt azt a fajta alázatot, amin keresztül a billentyű, a gitár, a riff és a dob mind rendelkezik a maga helyével és idejével a dalok által elmesélt történeten belül. Ezáltal létrejön az a fajta természetes flow élmény amin keresztül gyakorlatilag észrevétlenül rohan el a teljes játékidő. Természetesen hiba lenne nem megemlíteni, hogy sok hangzáskép (Spirals basszusfutamja például), szerkezeti megoldás, időnként konkrét témák mennyire erősen táplálkoznak Gilmour és Waters zenei zseniéből, amit a Spheres önálló arculata, zenei erőssége okán csak dicséretként tudok felhozni. Ha már valaki ebben a közegben alkot, építsen a legjobb alapokra!


A harmadik szubsztanciája a Monkey3 tökéletes főzetének nem is lehet más, mint maguk a dalszerkezetek, amik meghökkentően izgalmasak, kellően változatosak és mint a vákuum szippantanak végig a teljes lemezen. Erőssége, hogy háttérben, utazáshoz, olvasáshoz pont ugyan olyan tökéletesen működőképes, mint a szerkezetekre, zenei megoldásokra, a hangszerek egymáshoz viszonyított térnyerésének értő megfigyelésére.


Nincs más hátra, mint a sok hozsanna után fejet hajtani a már 18 éves csapat hatodik nagylemeze előtt. A megjelenése után hónapokkal sem szűnik számomra a varázsa, biztos év végi toplistás.
 
Monkey3_Sphere_2019
Kiadó:
Stílus:
Instrumentális pszichedélia
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Spirals
2.Axis
3.Prism
4.Mass
5.Ida
6.Ellipsis
Írta:
Szpeter
2019. július 19., péntek, 10:03
Facebook:
Armand 2019. július 20., szombat, 07:27
Armand
Csatlakozott:
2016. május 7.
Hozzászólások: 149
Bizony, még egy 18 éves gagyi nevű zenekar is tud meglepetést okozni, és őrülők is, hogy neked okozott. Az album hangása és hangszeres kompozíciói valóban egy egyedi utazásra vivő kozmikus konstellációban állnak. Én személy szerint kedvelem az ilyen „szimronként” kibontakozó témákat, mint pl. az Ida, amiben a végére akkorát csavarnak, hogy attól tényleg elszállsz. Köszönet az írásodért.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.287 seconds to render