Kezdhetném akár úgy is ezt a kritikát, mint ahogy legutóbb a komlói Maledictionét indítottam (és épp így vághatnék bele a most megjelent hármas Gutted lemez recenziójába is): „sokat kellett várni a hazai színtér egyik legjobb death metal bandájának új albumára”. A mosonmagyaróvári brigád második nagylemeze, az Insensible Extinct Mechanical World és az idén megjelent Inspirritation közt ugyanis nem kevesebb, mint négy (!) év telt el. Hogy a hazai undergroundban milyen mostoha körülmények uralkodnak, azt eddig is lehetett tudni, de ez az idő azért mégiscsak sok volt, eléggé kiéheztették a srácok a hívőket. Cserébe viszont hallhatóan alaposan kiérlelt, kidolgozott dalokat tettek fel a korongra, mely mögé ismételten a Terranis Productions, valamint a belezős zenékben utazó, tengerentúli Sevared Records állt, ami nagyon örvendetes fegyvertény.
 

A zenei felfogásuk nem sokat változott az eltelt időben, továbbra is a főként a tengerentúli bandákra jellemző, technikás riffekkel és agyas váltásokkal egyaránt felvértezett komplex, brutális death metal a csapásirány, ám mintha még egy kicsit csavartak volna a korábban sem kétakkordos zenén. A mindössze 35 perces, nyolc dalos  Inspirritation (ötletes szójátékot takar a cím) többnyire intenzív, váltásokban gazdag, sodró energiájú számokat tartalmaz, melyek a sok váltás, törés ellenére sem esnek szét üres témahalmazokká. Spirk László gitáros riffelési stílusában, Gregus Dávid feszes, összetett ritmusaiban (a dobjátékra külön érdemes odafigyelni) erős Cryptopsy hatás mutatható ki, ugyanakkor egy-egy húzósabb téma erejéig a Suffocation őrlése is ott rejtőzik bennük, ahogy néhány kicsavart, beteges harmónia esetében a Gorguts, vagy akár az Immolation neve is megemlíthető a hatások közt. A Destroying Everything féktelen erővel és hamisítatlan death metalos témafüzérrel támad, ugyanakkor itt, és a Feathers-ben is felbukkannak kimértebb szaggatások. Ezeknek a mázsás, vastag riffeknek a váltogatása a szélvészgyors darálásokkal dinamikailag kifejezetten erőteljessé és húzóssá teszi a lemezanyagot, erre jó példa a Lethal Dose középtempós indulása is, mely körülbelül másfél perc után irgalmatlan, groove-okkal megvariált mészárlásba megy át. A kedvencem mégis az ötös Illness; arra a megcsavart, beteges nyitótémára akár még az Origin, vagy a Cephalic Carnage próbatermében is rábólintanának, ahogy aztán a 30.-ik másodperc környékén átváltanak azokra a matekos, vijjogó gitárhangokra, az meg egyenesen a Psyopus-t juttatja eszembe egy súlyosabb, metalosabb köntösben. Kiváló! A Noisless Room, Souring in the Hatred számok dinamikailag hasonló felépítésűek; mindkettő első felét horzsoló középtempós témák alkotják, a gyorsabb tempók csak a számok közepétől bukkannak fel ismét, s a záró This Calmness of Mine is ilyen. Tördelt ritmusokra építkezik végig a gitár, majd egy kicsit felpörög a szám, hogy aztán ismét súlyos kiállások fogják vissza. Én zárásnak valami igazán gyors szerzeményt tettem volna fel, hogy utána a hallgató önkéntelenül is újra a play gomb felé nyúljon, de amúgy a dalban nincs kivetnivaló, ahogy a lemez maga is mindvégig minőségi munka.

Hangszeres téren nem lehet belekötni senkibe, mindenki profin bánik a hangszerével (közben volt egy tagcsere is basszusgitáros poszton, Gurdon Csaba érkezett Menyhárt Zsolt helyére), és Jakab Péter öblös, gyomorból érkező vérhányása is kielégíti a stílus követelményeit, sőt, néhol elkínzott sikolyokra is ragadtatja magát. A szombathelyi Home stúdióban Domby Bertalan által összekalapált hangzás vastag, súlyos és tiszta, nem találni benn az égvilágon semmi kivetnivalót, ahogy a szépen kivitelezett artwork (Jacsó Balázs keze munkáját dícséri) is a pozitívumok közt említhető meg. Megérte tehát várni a mosonmagyaróvári brigád harmadik lemezére, death metal híveknek kötelező.

A lemez rendelésével kapcsolatban infók: depthsofdep@freemail.hu