Interjú Szántó Áronnal a veszprémi P.F.A-ból

Pár hete sikerült összefutnom a P.F.A. legújabb EPjével, és akkor úgy éreztem, hogy talán a 
bátorság lehetne a legfontosabb jellemzője ennek a négyfős csodabrigádnak, illetve zenéjüknek, hiszen amit le mernek művelni itt metalzene címszó alatt, az eléggé ritkaságszámba megy. Aztán, ahogy szépen, lassan haladtam sorra az anyagaikkal, feltűnt, hogy az ötletesség legalább ennyire illik rájuk. Miután pár nappal ezelőtt sikeresen elfelejtettem elmenni az Áronnal való találkám helyszínére, úgy döntöttem, hogy fájdalomdíj gyanánt egy kicsit segítek nekik szélesebb körben ismertté válni. Igaz, az ominózus balfékségem mellett, egyébként is tervben volt már ez a kérdezz - felelek. És a beszélgetésből az is kiderül, hogy annyira nem is ismeretlenek azért ők.

Pár szóban összefoglalnád a P.F.A. lényegét, jelentését, és tagságát? Ezen kívül ez az a kérdés, amire egészen nyugodtan válaszolhatsz akármit.

Hello bello. Mi vagyunk a P.F.A. Veszprémből. Illetve most már félig Budapestről és félig Veszprémből. Négy lakótelepi hülyegyerek huszonéves inkarnációi. Név illetve poszt szerint: Boros: dob / Kázé: gitár, ének / Tibike: gitár / Áron (én): basszus, „ének”. Punk zenekar vagyunk amúgy.

Ahogy figyeltem, soha nem volt nálatok tagcsere, ugye? Elég ritka manapság, hogy egy banda hét éve ugyanabban a felállásban pusztít. Vigyázat! Erre már nem válaszolhatsz akármit!!!

Az az igazság, hogy egy tagcsere volt. A legelején, 2006-ban kb. egy fél évig volt egy Németh Koni nevű gitárosunk, aki 2007 nyara óta nincs a bandában. Pontosabban gyakorlatilag ma is benne van, mivel hivatalosan sosem „rúgtuk ki”, csak egyszer nem jött le egy koncertünkre, mert másnap korán kellett kelnie, ilyen meggy-szedős melója volt, és azután nem hívtuk többet próbálni. Ő csak a legelső, elég minősíthetetlen demónkon játszik (amúgy ezúton is csókoltatjuk). Egy ideig trióban romboltuk a közízlést (Tibi, Boros és én) aztán végül is K.Z. hozott fényt az éjszakába úgy 2008. környékén, ha jól emlékszem. Azóta vagyunk négyen. Klisé-duma, de együtt nőttünk fel, hogy úgy mondjam, még nem nőtt szőr a kukinkon, amikor megismertük egymást, elég jól összecsiszolódtunk az évek során emberi és zenei szempontból is és elég valószínűnek tartom, hogy, ha bárki is úgy döntene, hogy lelép, akkor az az egész zenekar pusztulásához vezetne. Szerencsére egyelőre nem érzem, hogy ilyesmi kilátásban lenne.

Ki írja nálatok a dalokat? Erre MINDENKI válaszolhat közülletek bármit.

A számainkat elég tetemes hányadában, olyan 95%-ban én írom. Általában így akusztikus gitáron pötyögök otthon és a „vállalhatóbb” riffeket megjegyzem, és szép lassan, ahogy egy nemesen csordogáló, kristálytiszta vizű, hegyi patak vájja völgyét a zord mészkőbe, úgy állnak össze a fejemben egy-egy dal részei. Szövegeket meg gyakorlatilag folyamatosan írok, ahol éppen rám tör az ihlet. A budin, a közértben, a villamoson, akárhol. Aztán lemegyünk a próbaterembe és megmutogatom a kritikus kedvű kis barátaimnak/”zenésztársaimnak” az ötleteimet. Na ez az a pont, amikor kezd repkedni a sav. Hogy „ez így szar” meg „ezt inkább így”. Szóval eddig kb. megírtunk 200 nótát és egyetlen egy sem lett olyan, mint, ahogy én azt elképzeltem. Egyetlen egy sem. De ez így is van rendjén.

Egy vérbeli punk kérdés következik: van köztetek tanult zenész? Innentől kezdve bármire válaszolhatsz / válaszolhattok bármit.

Hát Tiborral azt hiszem 8 éves koromban találkoztam a Csermák Antal zeneiskolában először. Együtt jártunk szolfézsra. Első emlékképem róla, hogy tudod így sunnyogva hallgatta a másolt Dopeman kazettáját a walkmen-jén, hátrafordított Tini Nindzsa Teknőcök baseball sapkában. Szellemiségét gyakorlatilag azóta is hűen őrzi egy szőrösödő férfi testében sínylődve. Amúgy ő vadászkürtözött, de csak pár hónapig, én meg gitároztam két évig, de kibaszottul utáltam. Klasszikus gitár volt, vágod. Egy 8-9 éves gyerek hol nem szarja le a klasszikus gitárt, de most komolyan? Nem is értem. Aztán kamaszkorom rügyfakasztó hajnalán további 2 évig tanultam gitározni magántanárnál (Dunai Laci bácsinál) és ott már azért leginkább a rock’n’roll volt a terítéken. Régen tudtam kottát olvasni, de nem valami jól, mára meg már egyáltalán nem tudok. A többiek autodidakta módon tanultak játszani a hangszereiken, meg így egymásnak mutogatták, hogy hogy kell játszani a „Come As You Are”-t. Hát kb. ennyit a muzikális előképzettségünkről. A punkzene amúgy is a „természet vadvirága”, ami betonszarkofágokba burkolt, sugárzó reaktormagok panelházainak repedéseiből sarjad.

A Pigheart lemezeteken egy felettébb furcsa bónusz tétel is helyet kapott. Ez az üde kis darab csak a fizikai hordozón hallható, a letölthetőn nem. Hogy jött az ötlet, illetve ki a főszereplő?

Igen, ez a „hidden track” tulajdonképpen nem más, mint Tatay Sándor „Szülőföldem, a Bakony” című könyvének „Királynék városa” című fejezete az egyik ex-lakótársam részeges előadásában. A dolog motivációjaként a szívünkben fortyogó lokál-patriotizmus szolgált. Eléggé szeretjük a szülővárosunkat. És persze én nagyon tisztelem Tatay Sándor munkásságát is. Tündéri egy faszi volt. Az istenek nyugasztalják.

A legutóbbi EP-tek az A Cloud of Fat Insects elég érdekes, pszichedelikus felhangokkal van megtűzdelve. Mi hozta az ötletet, illetve hogyan kell ezt bejuttatni a szervezetbe?

Punk zenekar vagyunk, de ugye mint azt mindenki tudja a punk rockban az a szenzációs, hogy eszköztára gyakorlatilag kimeríthetetlen, tulajdonképpen bármelyik másik zenei stílussal vegyíthető, végtelenül rugalmas egy irányzat. Én kurvára imádom például a Butthole Surfers-t vagy a kései Black Flag-et. Rengeteg oldschool free jazz-t hallgatok, mondjuk olyan 1970-ig bezárólag. Meg érted, nem lehet folyamatosan ugyan azt nyomni. Milyen unalmas lenne már. Játszani és hallgatni is. Szeretünk kísérletezgetni, új, nem ismert tartományokat felfedezni, belenyúlni a hideg kozmoszba. Persze nem biztos, hogy ebből mindig valami hű de zseniális dolog születik, de legalább izgalmas számunkra. Van egy csomó oldschool punk haverunk, aki nem is igazán tud ezekkel a törekvéseinkkel mit kezdeni. Ez persze nem baj.

A kiadványaitokon gyakran tűnnek fel narrációk, filmrészletek. Ezek kinek az ötletei?

Leginkább az enyémek. Ha nézek valami filmet vagy videót, riportot és akármilyen értelemben megérint egy mondat vagy egy kontextus, akkor azt lementem a gépemre. Van egy csomó ilyen pár másodperces kis szöveg-foszlányom. Aztán, ha éppen valamelyik passzol hangulatában egy adott új számunkhoz, akkor odaillesztem.

Mennyit koncerteztek, és merrefelé?

Fennállásunk alatt eddig 170 koncerten vagyunk túl. Magyarországon szerencsére elég sok helyen megfordultunk már. Egy-két kivételtől eltekintve az összes nagyobb városban, meg elég sok kisebben is. Ez alatt a 6 év alatt sok barátra tettünk szert mindenfelé. Nagyszerű érzés, mikor elmész például Debrecenbe, a halál faszára, mármint Veszprémhez képest, és ott is barátok fogadnak. Ezek szívmelengető pillanatok. Nyilván szereztünk egy-két ellenséget is akarva akaratlanul, de ez elenyésző mennyiségű. Meg amúgy is az istenek kegyeltjei vagyunk, szóval szarunk rá.
Ezen kívül volt szerencsénk fellépni néhány európai országban, megpróbálom felsorolni: Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Svájc, Németország, Szerbia. Baromi sok élményt adott ez a zenekar nekünk, olyan és annyi hihetetlen, szürreális helyzetbe keveredtünk már, hogy az néha még számomra is hihetetlen.


Az évek során elég sok megjelent anyagotok született. Hogyan és hol készültek ezek?

Az első demóink próbatermi felvételek voltak, szarok is. Persze nem csak a hangminőség miatt. A „Yellow Water, a „River of Chaos” és a „God Squats Us All” címet viselő lemezeink Pallagi Attila rock-barlangjában kerültek rögzítésre, Bándon. Ezt a helyet amúgy javasolni tudom minden hasonszőrű Veszprém megyei bandának. Utána volt egy split kislemezünk a Dance or Die!!!-jal, ezt Győrött vettük fel Totó cimboránknál (Raw Sound Studio) csak úgy, mint a következő split anyagát, ami a NewDeadProject-tel jött ki. Kurvajó hely ez is, punk-hardcore bandáknak ideális. A „Cloud of Fat Insects”-et Szántó Tomi barátunk vette fel nekünk egy zuglói próbateremben valami csoda-szerkezettel, amiről fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen mi is. A „Pigheart”-ot Budapesten a Revolver Sound Studio-ban játszottuk fel Ferencz Zsolti kapitány vezénylete alatt. Végül volt egy ilyen kis, szar minőségű poén-EP-nk „Less Talk, More Oi!” címmel, amit egy veszprémi haverünk vett fel nekünk a próbatermünkben egy gramm fűért azt hiszem.

A civil életben mivel foglalkoztok?

Boros az Apech-ban (vagy, hogy a rákomba hívják most) adatrögzítő (elég égő). Kázéka Pesten tanul mechatronikai mérnöknek illetve pont a napokban vették fel gyakornoknak valami gyár-féleségbe, pontosan nem nagyon értem, mikor ilyen dolgokról magyaráz. Tibi-fiú programozó informatikus és elég sokat keres. Lógok is neki húszezerrel, basszameg. Én pedig recepciós vagyok egy Hostelben a Váci utcában.

Bonduelle borsó vagy kukorica?

Kukorica. Azt hiszem ezzel a zenekar kollektív véleményét tolmácsolom.

Aki hallgatni szeretne titeket, hogyan szerezheti be a digitális és a fizikai hordozókat?

A pfa.punkportal.hu linken elérhető minden cuccunk szövegekkel és borítókkal, természetesen ingyen. Ha valaki pedig nem csak metafizikai módon szeretné átélni az audio-orgazmust az a koncertjeinken meg tudja tőlünk vásárolni párszáz forint ellenében a lemezeinket. A régebbiekből sajna már nincs mondjuk. Meg persze postai úton is lehet rendelni a feljebb említett weboldalon feltűntetett e-mail címen.

Mik a további tervek?

Csak működtetni tovább a gépezetet. Nem hagyni berozsdásodni. Kilátásban van egy turné nyár vége-felé, de még semmi konkrétum, remélem összejön. Illetve eljutni azokba a magyar városokba, ahol eddig még nem játszottunk. Például Pécsre. Pécs nagy nemezisünk ilyen téren.

Van valami kérdés, amire mindig vágytál, hogy feltegyék? Áron! Kérdezz magadtól valamit, kérlek! Vagy bárki közülletek tegye ezt meg!

Tina Turner vagy Whitney Houston?

Végezetül üzenjetek valami kedveset a Fémforgács olvasóinak!

Tudom, hogy a metal alapvetően egy mizantróp műfaj, de azért próbáljátok magatokat jól érezni. Kurva sok jó dolog van a világon. Képregények, csajok/faszik kinek mi, kiscicák, spenót, zsír könyvek. Igazából sokkal több jó dolog van a világon, mint szar. Meg olvassatok valamit az öreg Tolsztoj papától.



Interju_Szanto_Aronnal_a_veszpremi_P_F_A_bol
Írta:
Nagaarum
2013. április 6., szombat, 15:57
Facebook:
Interjú a Sheep in Wolves' Clothinggal
Interjú, Nagaarum @ 2017. augusztus 5., szombat, 17:35
Beszélgetés Borossal, a P.F.A. dobossal
Interjú, Nagaarum @ 2017. április 25., kedd, 16:28
P.F.A. - Dumpster of Reality (2017)
Kritika, Nagaarum @ 2017. április 25., kedd, 16:19
P.F.A. - Army of Pigs (2014)
Kritika, Nagaarum @ 2014. február 8., szombat, 10:54
P.F.A. - A Cloud of Fat Insects (2012)
Kritika, Nagaarum @ 2013. január 24., csütörtök, 07:58
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.015 seconds to render