Interjú Bencsik 'Becse' Gergellyel

Major Flóra: Mikor alakult ki a zene szeretete nálad, milyen hangszereken játszol?

Bencsik 'Becse' Gergely: 14 éves voltam, mikor édesanyám beíratott a Berze Nagy János Alapfokú Művészetoktatási intézménybe Pécsen, hegedű szakra (népzene). Nem tiltakoztam, sőt, egyre jobban kezdett tetszeni a dolog. Az első tanárom György-Horváth László egy évig tanított. Ezt az egy évet egy két évet felölelő szünet követte. Ez után lett tanárom Hunyadi Péter, akinél a mai napig tanulok. Nála a Magyar népzenén túl ír, görög, ciprusi, svéd és egyéb népek zenéit tanulhattam.
Jelenleg hegedűn kívül mandolinon játszok. Közel fél éve foglalkozok elektronikus zenével, ezért most tanulok billentyűs hangszeren is.

Zenei példaképet esetleg van? Vagy akinek nagyra tartod a munkásságát?

Kevésbé meglepő módon Lajkó Félix neve jutott most hírtelen eszembe. Inkább a Freres Molard és a Garmarna együtteseket emelném ki. Mindkettő a világzene (mely sok esetben alapvetően -) experimentális oldalát bővíti.

Mikor kezdtél el először zenekarban játszani?

Voltak komolytalan próbálkozások azelőtt, de erre inkább 2009 augusztusában a Regét nevezném meg.

Milyenekben játszol? Mutasd be őket egy kicsit bővebben (mióta vannak, milyen műfaj, lemezek stb.)!

A Regét 2009 augusztusában alapítottam. Sokáig nem tudtuk és nem is akartuk megnevezni stílusunkat. Végül is a világzene megnevezés mellett tettük le a voksunkat. Tulajdonképpen egy teljesen akusztikus produkcióról van szó. Jelenleg lemezfelvétel előtt állunk. Demo hangzóanyagot már produkáltunk de úgy döntöttünk, ezt még nem publikáljuk. Két nagyobb fesztiválon vettünk eddig részt, mégpedig a pécsi Folk&Roll-on és a szlovák-magyar közös szervezésű Hanna-Hanna fesztiválon Szlovákiában.

Az Intuíciót 2010 márciusában az akkori gitárosommal neveztük először ezen a néven. Szinte minden nap utcazenéltünk, ezzel teremtve meg az anyagi alapot az előrejutásunkhoz. Egy idő után kocsmák és klubok kerestek meg minket, hogy zenés estet tartsunk náluk, így szükségünk volt egy névre. 2010 szeptemberében a Fidó Hangtechnikánál vettük fel a lemezünket, mely egyszerűen csak az INTU nevet kapta. Azóta a csapat három főt számlál, részemről egy hegedűst, Hajba Gergő gitárost és Beck Olivért darbukás pozícióban. Az Intuíció fő profilja az improvizáció (akár a Regében). Vannak lefixált témáink de rend szerint improvizációval kapcsoljuk ezeket össze. Nemrég ért az a megtiszteltetés minket, hogy az ELTE irodalmi folyóiratának, az Apokrifnak a közönségtalálkozóján játszhattunk Hajba Gergő irodalmi vonatkozásainak révén.
A Virrasztókba 2010 márciusában kaptam meghívást és április 11-én váltam a csapat tagjává a pécsi Fringe Fesztiválon. Ezt követte egy európai turné, melyet a Korpiklaani és az Arkona társaságában zenéltünk végig a Metalfest öt állomásán és számos rock-klubban Németországban, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és zárásnak itthon. A Virrasztók jelenleg második lemezének felvételére készül. Ez az együttes a rock/metal színpadra emeli produkciójában a virrasztás néphagyományát, ezzel egy kisebb színházi légkört teremtve. Zeneiségében nem csak Magyarországon egyedül álló. Az autentikus népzenei elemeket, konkrét dallamokat vegyít az indusztriális, nyers és gépies metal vonalával. Várhatóan tavasz végén érkezik az új lemez a Memento Mori, melyen már én is szerepelek.
Ezek a jelenleg aktív csapatok. Ezeken kívül több project (mind solo, mint duó illetve egy új együttes) van készülőben illetve áll közvetlen publikálás előtt.

A Rege elnevezés honnan jött, ki volt az ötletadó?

Az ötlet tőlem származik. Egy rövid, és lényegre törő név. Ahogy a rege a népköltészet szerves része. Vándor színházak, vándor zenészek és az egyszerű parasztemberek, de jóval korábban a portyázó magyarok mondája a rege. Úgy éreztem, hogy ez áll legközelebb a zenénkhez és a témáinkhoz.

Hogyan tudod összeegyeztetni a sulit és a zenekar próbáit? Milyen hangulatban zajlanak a próbák?

Hála az istennek nem volt még probléma ezzel a dologgal. Habár a szabadidőmet teljes mértékig felemészti, a végzett munka és a tanulmányi eredményeim nem károsodnak tőle. A próbák változó hangulatban telnek. Pláne a Regénél, mivel jelenleg heten vagyunk, nem mindig egyszerű a helyzet. Ahol tudják, megkönnyítik a dolgom. Mindenki segítőkész, szorgalmas és senki számára se kérdéses, hogy mekkora munkát kell befektetni a kívánt eredmények eléréséhez. Mindezek ellenére a feszültség természetes velejárója a munkának. Úgy látom, ahogy egy-egy ilyen problémára megoldást találunk, annál jobban összekovácsolódunk.

Legközelebb hol láthatunk titeket?

Ilyenkor, január 2-án sajnos nem tudok még időpontokat mondani. Egyfelől a pécsi kulturális intézmények architektúrája is változik az EKF végezetével, illetve a budapesti koncertek szervezése is csak most kerül terítékre. Az Intuíció azonban rutin-szerűen játszik a pécsi Pokol kocsmában illetve a Sufni sörözőben minden hétvégén.

Így az új év kezdetével valami jövőbeli tervek már megfogalmazódtak Benned?

Természetesen. Terveink szerint még télen felvesszük a Rege lemezt. A második intuíció lemez tavaszig várat magára. Tavasz végére várhatóan megjelenik a Memento Mori (Virrasztók), a felvételimhez le kell hoznom a solo lemezemet (Becse - F4K3) illetve nemrég kaptam felkérést két duo projectbe, Hormai Balázs Busójába, a másikról azonban még nem árulnék el semmit.

Említettél egy felvételit, mesélj kicsit erről!

Idén jelentkezek a PTE Művészeti Karán Elektronikus zene és médiaművész szakirányra. Itt prezentálni kell az addigi zenei munkákat, én pedig úgy gondoltam az a legbiztosabb, ha egy kiadott lemezzel teszem ezt. Az említett lemezen (Becse - F4K3) elektronikus zenével keverem a hangszeres játékomat, azonban van itt teljesen elektronikus zene is. Bemutató hangzóanyag megtalálható youtubeon (Kollapszus, Kora-Ősz, Lo-eminor stb.).

Esetleg hazai vagy külföldi zenekarral vagy/vagytok kapcsolatban?

A Virrasztók társasága több erdélyi együttessel tartja a kapcsolatot. A csapat jellemzően évente legalább egyszer, de inkább két alkalommal turnézik Erdélyben.

Zárszóként mondanál valamit, amiről nem esett szó vagy kiegészítenéd az eddigieket?

Várunk mindenkit a koncertjeinkre, hamarosan nem csak Baranyában, hanem Budapesten is!

Interju_Bencsik_Becse_Gergellyel
Írta:
tündérmetálány
2011. január 4., kedd, 22:39
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.016 seconds to render