Pokolgép

- Milyen visszajelzések érkeztek az Oblatio, illetve a Túlélő lemezre?

 

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a 2006-os Oblatio-ra. Nyilvánvalóan volt negatív is, de mindig vannak, akik nehezebben fogadják be az új dolgokat. Olyan is volt, akinek először nagyon nem tetszett, majd a harmadik, negyedik hallgatás után megváltoztatta a véleményét és azt írta, hogy ez az egyik kedvenc lemeze.
Ilyen a világ. :)
Mégegy óriási érdeme van ennek a lemeznek. Olyan emberek is szívesen hallgatják és kíváncsiak lettek az új lemezre, akiknek azelőtt eszükbe sem jutott volna.
A 2004-ben megjelent A túlélő albumot egyértelműen a legjobb Pokolgép-lemezek közé sorolják és remélem, hogy a legújabb, Pokoli mesék is erre a sorsra jut!

 

- Még az Oblatio lemez felvételei előtt doboscsere történt, Szilágyi Ede helyére Czébely Csaba érkezett. Nehéz volt a játékához alkalmazkodni? Könnyen be tudott illeszkedni?

 

Teljesen rendben van emberileg is és mint zenész is, kiváló. A jót nem nehéz megszokni. 

 

- Tavaly decemberben jelent meg a zenekar 18. lemeze Pokoli mesék címmel. Honnan a lemezcím? Mire utal?

 

Szerintem mindenkinek mást. Számomra azt, hogy egyfolytában megpróbálnak átverni, etetnek mindenfélével, hogy elterelődjön a figyelmem az igazán fontos dolgokról.

 

- Ahogy már több alkalommal, most is a törökbálinti P Stúdióban dolgoztatok. Mi az, ami miatt mindig visszatértek oda?

 

Az egyik ok az, hogy a Küronya Miki-vel nagyon jól együtt lehet dolgozni, a másik, hogy minél többször dolgozunk ott, annál jobban megismerjük a lehetőségeket és ezáltal egyre elégedettebbek leszünk a végeredménnyel.

 

- Elégedettek vagytok a végeredménnyel?

 

Természetesen mindig van, amit -a végeredmény meghallgatása után- máshogy csinálnánk, ezért tökéletes sohasem lesz számunkra sem.

 

- A borító elkészítését ezúttal egyedül vállaltad magadra. Nagy volt a teher? Olyan lett, amilyennek elképzelted?

 

Tehernek nem nevezném, mert szívesen csinálom. A külső borítót a Gábor-ral együtt terveztük kb. 12 perc alatt, a többit viszont már rám bízták és olyan is lett, amilyennek elképzeltem. A megvalósítással már vannak problémáim: a kiadó grafikusa a nyomdába küldés előtt módosított néhány dolgot, ami miatt a betűkről több helyen eltűntek az ékezetek és a színekkel is adódott gondom. Én egyféle pirosat használtam, a lemezen és a borító lapjain viszont négyféle piros szerepel. Kb. 2 hónap munkáját egy perc nemodafigyeléssel tönkretették. Azt gondolom, hogy ha már leveszem a kiadó válláról a borítókészítés és a vele járó kiadások terhét, ráadásul ezt teljes mértékben ingyen teszem, az lenne a minimum, hogy figyeljenek egy kicsit oda.

 

- Terveztek klipet?

 

Szeretnénk klipet csinálni, de még nem eldöntött, hogy melyik is lesz a kiválasztott dal. Nehéz választás.


- Koncerteken mely dalok kerülnek majd terítékre?

 

Már elég régóta játszuk a Minden nap-ot, de a többi dal sem marad ki a jövőben. Mindig más 3-4 dal kap helyet a repertoárban.

 

- Hogy zajlik a Pokolgép zenekarnál a dalszerzés folyamata?

 

A Gábor elmegy nyaralni, és hazajön tele ötletekkel. Közben egy évig semmi nem jut eszébe, de aztán ezzel tölti a szabadságát, és kész témákkal jön haza. Leülünk aztán és kiválogatjuk a használható ötleteteket. Ekkor mindenki hozzáteszi a magáét, kinek milyen akkordfordítás jön be, kinek a füle mit tart kellemesnek, és így lassan összeállnak a dalok.


- Hogyan dől el, hogy melyik dalra ki írjon szöveget?

 

Ez mindig esetleges. Mindenki választ magának dalt, dalokat.

 

- Idén 25 éves a Pokolgép. Készültök valamivel, a jubileum alkalmával?

 

Terveink közt ismét szerepel egy nagyszabású buli, amire meghívunk mindenkit, aki valaha játszott a zenekarban. A többi már attól függ, hogy elfogadják-e a meghívást. Szeretnénk kiadni egy jubileumi csomagot is, amiben több lemezünk is benne lenne, egy vadonatúj albummal és dvd-vel együtt.


- 1996 óta zenélsz a Pokolgépben, de előtte is megfordultál több helyen. Mennyiben és miben változott a metal színtér ez idő alatt?

 

Hú, ez nem egyszerű kérdés...

Ha a kérdésed arra vonatkozik, hogy régi és új zenekarok aránya, akkor azt kell mondanom, hogy igazán nagy változások nincsenek.

Ennek véleményem szerint az az oka, hogy az újabb bandáknak nem sikerült maradandót alkotniuk. A stílusok és a divatok jönnek-mennek, de a zene zene marad. Az emberek pedig eldöntik, hogy merre mennek tovább. A legtöbben a zene mellett maradnak. Ez az oka, hogy még mindig működnek a régi bandák. A közönség tartja életben őket és a műfajt.

 

- Mivel foglalkozol, amikor épp nem a Pokolgép basszusgitárosa vagy?

 

Dolgozom. :)))

 

- Van esetleg valami, amire nem kérdeztem rá, de szerinted fontos lehet?

 

Akkor fog eszembe jutni, amikor már késő... :)))
Pokolgep
Írta:
Skinner\
2008. február 23., szombat
Facebook:
Pokolgép - Metálbomba (2015)
Kritika, pzoltan @ 2016. január 7., csütörtök, 14:41
Ego Project - Ego II (2010)
Kritika, maniac @ 2010. december 5., vasárnap, 09:19
Pokolgép - Pokoli mesék (2007)
Kritika, Skinner's Cage @ 2008. március 10., hétfő
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.017 seconds to render