Egy újabb mestermű a dán doomsterektől. 6 évet kellett rá várni, de bőven megérte. Az év végi listámon ott lesz a legjobbak között, ezt már most kijelenthetem.
Igazán különleges zene található a korongon, meg sem próbálom kategorizálni. A metal archives szerint: Dark Ambient/Accoustic/Folk Metal. Egy Daemonskald művésznevű kanadai zseni követte el egyedül az egész albumot. Mit is mondhatnék erre, le a kalappal! A szövegek és a bookletben található képek tanulmányozása erősen ajánlott a teljes átéléshez.
Túl sok a mélázás az albumon. Ez számomra csak időhúzás, és roppant unalmas is egy idő után. Pedig jó kis sűrű anyag lehetett volna, mondjuk úgy 40 percben...
Igazán a lendületesebb/változatosabb dalok jöttek be, mint pl. a "Comedia". Azt továbbra sem értem, hogy mi a fenéért kell majdnem 70 percre nyújtani az album hosszát? Mert azért bőven van unalmas, ezáltal lehagyható rész rajta. Szóval nem rossz, de egy kicsit jobbat vártam.
Egy kellemes album lett ez, de nem lesz olyan alapmű mint a 11 évvel ezelőtti.
Van aki ezt önszántából meghallgatja?
Az eredeti ajánlatodra (Keep of Kalessin) adtam volna 9 pontot, erre meg a harmadát...
Kellett neked előkerülni, zemial, most kereshetek másik albumot jövő hétre. :D Ahogy kezd felpörögni a fordulatszám az első számban az nagyon zsír. A "Ravenheart" meg simán az utóbbi hetek legjobb dala nálam.
Elő a zsebkendőkkel! Fura, hogy ez itt mégsem pejoratívan hat. Bámészkodni igenis jó!
Rész és egész ugyebár. Ügyes és mégis semmitmondó.
Csömöröm van a hasonszőrű, agóniájukat reklámozó okostojásokból.
Ilyen az, amikor az unikumot a tervezőasztalnál vonalzóval próbálják lekopírozni. Legalább egy cseppnyi őszinteség lenne bennetek, basszátok meg!
Igen, más. Feszesebb és cammogósabb, az attitűd néhol már gyermeki. Hitelesség és hangulat ellensúlyoz, mi több, elhomályosít.
Ez az a zene, ami kár, hogy van.
3-4 dal Csendes-Óceán. A maradék Vlagyikavkaz.
Békésen hallgatván a szobámban egyszer csak hirtelen havazni kezdett, április dacára. Vagy csak a mennyezet repedezett?
Martyre folytatás. A Pretend szám közepes, de amugy semmi hiba az egészben.
Jó zene. Primordial jutott eszembe egyes részeknél. Igényes.
Simán az eddigi legjobb COL. Kevesebb ének, több dallamosság. Idei év doom/post-hc gyöngyszeme lehet.
Doom hét van? mindegy...csak így tovább, az előzőeket még nem hallgattam, de ez megfogott.
Nem vagyok régi fan, de új sem leszek.
Sztem nem kellene erőltetni.
Indusztriál fanoknak. 11ből 3szám jött be, a többi közepes..
Wyrd primitívebb, de jobban tetszik ennél...első fele ennek is jó.
Döbbenetes. Nem értem, miért ezt a címet adták neki, szövegek nem kötődnek túlságosan Coelho könyvéhez.
Szép, de nem tud magával ragadni.
Jobb lett volna, ha érlelik még 1-2 évig.
Olaszosan semmitmondó. Néha a melankólia átcsap nyálba, ez nem jó.
Ez már nem az a Dissection, attól még jó zene.
Korrekt heavy metál lemez lett ez. Húzós zene, jó hangzás, dalszövegeik pedig kifejezetten bájosak.
Minél többet hallgatom, annál irritálóbb. Előző lemezük hangulata eltűnt, van helyette bénázás és izzadtságszag.
Nem rossz, főleg ha eltekintünk attól, mennyire gyengék voltak koncerten a Nile előzenekaraként.
Mikor ajánlottam nem gondoltam volna hogy a hp történetének legeredményesebb albuma lesz.(legmagasabb átlagpont, legtöbb 10 pontos) Többen említették hogy a Pretend a leggyengébb szám nekem meg pont az teccik legjobban :)
Szép
Teljesen egyetértek Pokol úr kommentjével.
Szerintem ez az olaszos ének összességében elég egyedivé teszi az együttest bár ne tenné :)
Nekem hiányoznak az igazán gyors részek mint pl. amilyen a Soulreaper volt a Stormon.
A Kérdések Nélkül nagyon szép a többi számot meg elkell felejteni mint egy rossz kalandot.
Ahhoz képest mennyire elektronikus egész hallgatható.
Vannak nagyon jó témák de ezeket a 6-7-8 perces számokat szerintem nem kéne erőltetni majdnem mindegyik unalomba fullad a végére.
Hát klassz, és pont passzol a hangulatomhoz...:)))
Nem rossz, van hangulata, de sok helyen vontatottnak, unalmasnak találtam.
Elég semmitmondó, pár szebb pillanattal...Kevéske...
Zeneileg kincs, az ének túl "finom", durvábbnak hörgősebbnek (?) tán jobb lenne. De így is nagyon jó...
Nagyon is klassz lemez. Görcsnek nyoma sincs, egy jó dalokkal teli lemez, semmi több.
Maradok régebbi albumaiknál...
Többet vártam volna...
Az új Vreid helyett például ez egy tökéletes választás. Fincsi...
Már megint ez a doom dooma :) Ezt sem kajoltam.
Rengeteg kései Bathory és korai Skyclad található az anyagon. Hangulata és alázata van, egyénisége már kevés.
Doom? Elég messze van ez attól...
Könyörgöm :(( Méghogy doom!
Nem rossz. Bár ezért kár volt újra összeállni.
Direkt, egyenes heavy/power metal. Semmi fisz-fasz tökölés, csak szétrúgja a segged. A hangzás tökéletes, az énekes torkában meg ott lapul Bon Scott és David Wayne hangja egyszerre. Idén nem lehet semmi jobb ennél a hazai mezőnyben. A nyafogóknak meg nem kéne elfelejteni, hogy miről is szól a Heavy Metal!! ,,I,, :))
Nagy zenészek szar albuma. Olyan, mint egy indusztriálba oltott Nirvana.
Ehh...
Óriási !!! Ez mestermű ! A 'Pretend' tényleg gyengébb, de a többi magasan 10 pont felett van, így nem is kaphat mást mint 10! Vagy még többet !!!
Nagyon erős a mezőny... De ha a Saturnus 10es, akkor ez csak kevesebb lehet.
Jó erős anyag ! Egyre jobban kedvelem ezt a műfajt :))
Tényleg melankólikus doom hét van :)) Ez is kellemes anyag, de akkor már Thorns of the Carrion-t hallgatok.
Nagy kedvencek voltak anno, lehet az a baj, hogy én vártam egy újabb Storm of the light's bane-t...
Tényleg van ez 6 pont ??? Izé... A név miatt is adtam rá valamennyit, de itt már nyomokban sincs az ami régen volt.
3 azért, mert kevesebbet tényleg nem érdemel egy zenekar, aki összehozott egy lemezt. Ez nem nekem való...
Végre visszatértek ! És nem is akárhogy !

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. ... 502. Horizontális nézet

2006. április 29.

  Saturnus - Veronika Decides To Die
kispatak
SIG:AR:TYR - Sailing the Seas of Fate
Sheol
Kampfar - Kvass
zemial
Dissection - Reinkaos
Acme
Novembre - Materia
kopi
Cult Of Luna - Somewhere Along The Highway
Amarant
Omen - A hetedik nap
maniac
OSI - Free
cucka
   
  1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.  
Sheol 10 10 10 8 8 7 4 3 7.5 Sheol
Acme 10 7 9 10 5 7 5 8.5 7.7 Acme
Amarant 10 9 7 6 10 10 3 5 7.5 Amarant
cucka 10 8 8 9 6 6 8 5 7.5 cucka
kispatak 10 10 7 7 6 6 6 6 7.3 kispatak
kopi 10 7.5 8.5 8 9 6 5 7 7.6 kopi
maniac 6 7 4 6 4 5 10 4 5.8 maniac
zemial 10 9.5 10 7 8 8.5 6 3 7.8 zemial
  9.5 8.5 7.9 7.6 7 6.9 5.9 5.2 7.3  
Saturnus - Veronika Decides To Die SIG:AR:TYR - Sailing the Seas of Fate Kampfar - Kvass Dissection - Reinkaos Novembre - Materia Cult Of Luna - Somewhere Along The Highway Omen - A hetedik nap OSI - Free    
Mystik - Mystik (2019)
Kritika, boymester @ 2019. április 11., csütörtök, 08:28
Cryptal Darkness - Endless Tears... (1996)
Kritika, boymester @ 2019. március 19., kedd, 16:43
Nattravnen - Kult Of The Raven (2018)
Kritika, boymester @ 2018. december 24., hétfő, 13:26
Evoken - Hypnagogia (2018)
Kritika, boymester @ 2018. november 24., szombat, 20:02
EVIL-LŸN - Disciple Of Steel (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 31., kedd, 10:23
Manacle - No Fear to Persevere... (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 23., hétfő, 11:10
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.029 seconds to render