Nekem ez sablonos death metal, ami semmit nem mozgat meg bennem viszont jól szól.
Post rock/metal, amiben vannak jó részek (mint a többetek által említett Al?theia), különleges hangulatok, de igazából semmi olyan, amire felkapnám a fejem, mert újdonság vagy valami friss. Ez engem fáraszt, összességében csak háttérzenének tudom elképzelni hosszútávon.
B kategóriás thrash jó pillanatokkal.
Ez a fajta death/black keverék elég jól el tud szórakoztatni, főképp, hogy sok különleges kvázi "stílusidegen" (Coward) elemet is beemeltek színesítésképp. Bár magamtól biztos nem hallgattam volna meg, azért szerzett néhány kellemes percet a lemez. A Corps d'autos-canons-mitrailleuses (A.C.M) például magában is megállná a helyét.
Nem vagyok black metal rajongó, trve meg pláne nem. Ez az anyag nyilván valamennyire szándékosan szól úgy, ahogy. Ha pedig így van, akkor a készítője elérte célját. Amúgy meg van hangulata, vannak - szerintem - jól megírt témák, szóval én látom benne a munkát, az energiát. Ilyen szemmel nem tudok kevesebb pontot adni, főleg, hogy a billentyűs részek még emelik is a színvonalat (mondjuk az fura, hogy azok nem a "dobozból" szólnak...).
Annak azért örültem, hogy ez csak egy EP. Egy teljes lemezt, hasonló koncepcióval nem biztos, hogy ennyire értékelném. ;-)
Tényleg jó lemez. Nyilván nem korszakalkotó, mert hisz 2021-ben a melodeathben már sok újat nem lehet mondani.
Jóindulatúan először hetest adtam, mert alapvetően rendben vannak a dalok, de számomra a lemez - főleg a végére - elég jellegtelen lett. A két klipes dal még OK is, nem kiugróak, csak itt. Értem én, hogy szeretik ezt a 60/70-es években gyökerező ABBA hatású hard rock muzsikát, jól is játszák, de nekem még valami hiányzik.
Ja, a fogós dalok, urambocsá' slágerek.
Kb. uazt tudnám írni, mint az 1914-nél.
Nagyon sok helyen ott az Alice In Chains a dalokban (nyilván nem bújt ki a bőréből Jerry), de egyébként ez egy nagyon amerikai rock lemez, ami nekem már eddig is sok kellemes percet szerzett.
Igazi iparosmunka ez a lemez - számomra sem kiemelkedőt vagy bármi egyénit, netán különlegeset bemutató - egy 13(!) éve létező bandától, akiknek ez csupán a második lemeze.
Nem volt ez olyan vészes, de az utóbbi években alakult old school death metal bandák háromnegyede lenyomja félkézzel. Hetente kapok jobb promós lemezeket, amivel nem foglalkozik a kutya sem.
Ez a csapat próbálkozott már mindennel. Még az is csoda, hogy aktívak. Nem rossz zenészek ők, de nem tudják, mit akarnak. Én például nem akarok instrumentális lemezt hallgatni, számomra az félkész termék.
86 óta fejlődnek és néhány belehallgatás után kijelenthetem, hogy ez a legjobb lemezük eddig:) Elsőre ez tök jó, belegondolva elég ciki:) Számomra a thrash akkor működőképes, ha fiatalos és tüzes, itt inkább a rutin dominál. A szólókban éreztem szikrát...
Igen, rohadt hosszú ismét...de ha meg kellene mondanom, melyik dalt hagyják el, akkor bajban lennék. Napok óta megy utazás közben, de olyankor 2-3 tétel fér bele egyszerre. Innen tekintve számomra hibátlan lett:)
Ez egy teljesen átlagos sufni black sajnos, amit még a maga idejében is amatőrnek tartottam volna. Szerencsére azóta lett egy kis lóvé és az emberek rájöttek, hogy jó hangzással is lehet hangulatot teremteni. Van egy feelingje, de számomra a billentyűs volt a legizgalmasabb az egészben, a többi, eh.
Sok évtized tapasztalat, hullámzó teljesítmény és kevés igazán kiemelkedő lemez=tisztes iparos munka. Kellemes, jó, hallottuk már úgyhogy lapozzunk...
Számomra ez a hölgy frontos Ghost, ami képtelen slágert írni a szellemekkel ellentétben (ott is az első lemezek voltak működőképesek). Inkább előveszem a Castle Blacklands lemezét, ha ilyesmire vágyom... Negyedszerre sem győztek meg, ötödszörre remélem megússzuk egy cikkel, mert akkor nem kell végighallgatni.
A szimfonikus elemek a metalban számomra igazán érzékeny dolgok: egy kezem meg tudom számolni, hány csapat nem lesz tőle giccses nyálhalmaz. Az Ex Deo ezek közé tartozik. Nem viszik túlzásba a gombnyomkodást, tekergetést, így azok okosan színesítik az összképet és nem herélik ki teljesen (nem nyomják fullba a kretént:). Viszont van a körben egy 1914, ami még ezt is felülmúlja arányosságban... Jó lemez ez!
Huh, az Atone eleje megilyesztett, hogy sok szenvedés és művi fájdalom vár rám...de egy egész korrekt kis rock lemez lett belőle. Van némi country hangulata is. Érdekesség volt számomra, hogy dalról dalra egyre jobban beszippantott. A lemez második fele sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb lett.
Huh, ezt valamikor még megjelenés előtt, év elején hallottam promós anyagok között. Igazi középszer.
Nem kellenek ide nagy megfejtések, sima primitív death metal, de mégis szórakoztató és még a From Beyond hangulatot is hozza. Szerintem erős comeback. Azért az ex-Massacre tagokból álló Inhuman Condition idei bemutatkozó lemezét nálam nem veri le, de örülök neki, hogy a tagcseréknek köszönhetően lényegében 2 csapat is viszi tovább a Massacre örökségét,
Kell hozzá egy bizonyos hangulat, hogy igazán ütni tudjon, de akkor tényleg nagyon erős tud lenni. Hallottam már korábban, tegnap újrahallgattam, hogy felelevenítsem, és az első szám fele körül volt olyan érzésem, hogy "huh, ehhez most lehet mégsem lesz kedvem", aztán mégis, ahogy haladt előre a lemez csak egyre jobb és jobb lett, és újra meggyőzött arról, hogy ez bizony kurva jó. Nem szoktam instrumentális lemezeket hallgatni, úgyhogy még nekem is meglepő, hogy ennyire tetszik. Egyébként valóban az Al?theia a legerősebb szám a lemezen, az Objurgation pedig a leggyengébb, úgyhogy ha tehetitek, ne az első szám alapján hozzatok ítéletet. Ők is jönnek jövőre egyébként, szívesen megnézném őket is, főleg hogy az Oaken a magyar support, ami 10 pontos összeállítás.
A thrash tele van középszerű bandákkal, és ez egy remek példa rá. Kicsit öreges, kicsit béna, a vokál is gyenge, de volt 1-2 jobb riff.
Hangulatos lemez, Nick Holmes vendégszereplése is király, de egy kicsit túl hosszúnak éreztem. Plusz az előző albumot egy fokkal erősebbnek. Élőben amúgy zseni a banda, engem leginkább ott győztek meg 2019-ben a Necrophobic előtt, úgyhogy a márciusi koncert is kötelező, reméljük addig még jobban beüt az album.
Az első belehallgatáskor biztatónak tűnt, aztán amikor végighallgattam mégis csalódtam. A szintis részek tetszettek, szerintem az mindig jól áll a raw black lemezeknek, de ezek kívül több pozitívumot nem tudok mondani. A krumpli hangzás engem nem zavar, viszont itt az ének folyamatos "recsegése" elég idegesítő volt egy idő után. A 20 perces hossza miatt azért még elviselhető volt az album, de egy full-lengthet már nem hallgatnék meg.
Hónapok után végre az első minőségi melodeath lemez a hangpróbán. Mondjuk az Omnium Gatherum neve azért mindig is garancia volt a minőségre. A pontom mehet még feljebb is.
Szomorú vagyok, hogy gondolkodnom kellett a pontszámán, szívesebben véstem volna be egy 10-est. Az év egyik legjobban várt albuma volt számomra, aztán csalódnom kellett sajnos. Valamilyen szinten gondolom a nagy elvárásaim is belejátszanak, de itt azért tényleg mérföldekkel gyengébb számok vannak, mint akármelyik eddigi lemezükön. A Bring Me His Head 10/10, de ez az egyetlen kiemelkedő szám az egész albumon. Az egyik legnagyobb problémám, hogy az említett számon kívül sosem megy középtempó felé a banda, míg az előző 2 lemezen volt több gyorsabb szám is. A lemez egyébként így sem rossz, csupán Lucifer mértékkel lett gyengébb, szóval vannak rajta azért még jó számok, csak azt a bizonyos "wow'" érzést hiányoltam, ami mondjuk az előző album minden egyes dalánál megvolt. Reméljük nem volt még elég idejük begyakorolni az új számokat, és a jövő heti budapesti koncerten inkább a korábbi lemezeket erőltetik. :D
Volt pár ígéretesebb pillanat, de nem fogott meg különösebben. Mindenesetre drukkolok nekik a csatában a római gyűlölő zenekarokkal szemben.
Nem nekem való.
Ezzel az igénytelenül ocsmány bandcamp oldallal és borítóval kezdhetnének valamit, mert eleve negatív érzésekkel indultam neki a lemeznek emiatt. Szerencsére a zene közel sem olyan borzasztó, mint a szépérzékük. Egynek jó volt.
Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de bevallom őszintén, én órákon át tudom hallgatni az ilyen old school death metal lemezeket. Nem kell, hogy forradalmian megváltoztassa a zenei világot. Egyszerűen csak csapjon tarkón, verje a fejemet a falba, üssön gyomron és döngöljön a földbe. Ez a lemez pontosan ilyen, ezért nagyon tetszik!
Vannak olyan lemezek, melyeken egy-egy instrumentális tétel is képes szöveg nélkül érzelmeket közvetíteni, és maximálisan elnyerni a tetszésemet. Ebből kiindulva mondhatnám azt, hogy ez a lemez nálam teljesen betalált, de nem így van. Pedig kíváncsi voltam rá, mert az előző körből kimaradt. Csak azért nem kap öt alatti pontszámot tőlem, mert a második dal (Alétheia) egymagában felértékeli az egész albumot, amely indokolatlanul hosszú, és a végére már idegesítő sludge/drone/doom/post-rock zenét tartalmaz.
Igazi nyaktekerős, herecsavarós, gyomorba rúgós, groove elemekkel és remek szólókkal sűrűn megtámogatott thrash orgia Németországból a veterán csapattól! Így kell ezt csinálni, bravó!
Nagyon kellemes death/black anyag. A végére ugyan kifárad kicsit, de mindenképpen megéri ráfordítani az időt a lemez meghallgatására. Nekem tetszik!
Csodálkozom, hogy nem a júliusban megjelent nagylemez lett beajánlva. Ez a Frevelhaft V'orhyathre művésznévre hallgató ecuadori csávó rendkívül termékeny egyszemélyes black metal projektje. Nagy kár, hogy a minőség helyett a mennyiségre ment rá, mert így gyakorlatilag értékelhetetlen produkciók születnek. A stílussal nincs semmi gond, csak a végeredmény nagyon gyengécske.
A teljes lemez óriási, számomra azonban a Fortitude című dal fejezi ki leginkább a zenekar művészi értékeit. A Johan Hegg (Amon Amarth) féle brutál hörgés nem mindenhol tesz jót ezeknek a csodás szerzeményeknek, de a tiszta ének és a kórusok enyhítenek a zord összképen. Profi alkotás, remek melo-death album!
Tömegével hozzák az albumokat, de ahogy az eddigieket, úgy ezt sem tudom letuszkolni a torkomon. Természetesen vannak nagyon jó pillanatai - a basszusjáték egészen kellemes, és pl. a klipes Crucifix című dalban hallható egy pazar szóló is. Csakúgy, mint az előző lemezükre adott pontszám esetében, ezúttal is semleges maradok.
Az első két album (a Romulus és a Caligula) nagyon-nagyon tetszett. Ez az a fajta melo-death metal, ami mindenkinek képes kellemes perceket okozni. Az ókori római történelmi téma, a látványos klipek, és a csodálatos borító tovább emelik a színvonalat!
Laza, érzelemdús rock zene, nagyon szépen hangszerelve. Kellemes hallgatni való.
Alapvetően nem rossz, és semmi bajom vele, kedvelem a szimfo-black stílust. De semmi kiemelkedő, semmi újító. Kissé lapos is az egész, bár néhol egy-két érdekesebb szóló kiemelkedően szép és fogós. Egynek elment, de szerintem ritkán fogom hallgatni.
Nekem tetszett! Semmivel sem rosszabb, mint a Benediction legutóbbi albuma és mivel arra 9 pontot adtam, így erre is. Egy egész profi death metal albumot sikerült letenni az asztalra, jó számokkal. Ez a lemez a stílusában teljesen rendben van!
Instrumentális doom... :) Instrumentális lemeznek én gitárzsenik anyagait tudom elképzelni. Vannak ilyen lemezek és azok tetszenek, mert a zene izgalma, virtuózitása a lényeg. De itt ilyenről szó sincs, így a lemez hol unalmas átlagos sallangmentes metal, hol meditációszerű zene. Talán filmzeneként el tudnám képzelni, de belegondolva a dologba mégsem. Kár.
Jó kis thrash bomba ez a lemez.
Meglepően profi kiállású és hangzású lemez. Alapvetően rendben van, de vannak a körben jobb lemezek.
Azt hittem, hogy az utóbbi körök nívósabb beajánlásai után, már nem fogok találkozni ilyennel, de hát hinni a templomban kell. Egy újabb gyomszem, amit egy nagy kövér egyessel most kigyomlálok.
A zenekart a Wolfheart vonatkozásával kapcsolatban ismertem meg 2018 novemberében, amikor a koncertjükre készültem és az Omnium Gatherum volt a főbanda. Már csak meghallgattam az Omnium akkori lemezét legalább a ?The Burning Cold? címűt és már az is nagyon tetszett. Vártam is az új lemezüket és nem okoztak csalódást. Egy kiváló melodikus death metal lemezt készített a csapat, egységesen magas színvonalú számokkal.
Semmivel sem rosszabb, mint a legutóbbi lemezük, így a pontszámom is ugyanannyi, mint legutóbb. A 'Crucifix' kétségtelenül a legjobb szám a lemezen, de a többi sem piskóta. Egy újabb zseniális lemez!
Mintha a történelem ismételné önmagát.
Úgy 14-15 évesen hallgattam ilyesmit, de nem kellett sok idő, hogy rátaláljak a keményebb stílusú zenékre. Az egyetemi éveim alatt volt szerencsém kiélvezni a 90-es évek közepe táján indult black metal robbanást és az akkor alakult remek norvég és svéd csapatok munkáit, így ez a fajta zene már csak amolyan Halász Judit féle prüntyögésnek hatott a számomra. Ez a zene most is olyan, mint a meleg sör, nem nekem való.
Egy igazán jó lemezük van (From Beyond) és a maga korában az sem volt kiemelkedő. A Promise-hoz képest mestermű. Ha háttérben megy, lehet rá fejet rázni, de egy hangra nem fogsz emlékezni.
Na jó, de mit csinálnak benne ennyien? Amúgy ez egy nagyon jó doom lemez.Én elég sok instrumentális lemezt hallgatok, szóval nekem egyáltalán nem szokatlan az ének hiánya, megszokás kérdése az egész.
Tyű, hát ez már fénykorában sem volt a legizgalmasabb banda.
Nagyon erős cucc.
Hallgatok sok black metal szerű zenét, de ha BLACK METAL, akkor nekem az ilyen.
Rotting Christ előtt láttam őket, pont 10 éve. Azóta valahogy kimaradtak. Nem rossz amúgy, az ének érdekes.
Abbába oltott sátánista Led Zeppelin. Mosogatáshoz egyszer jópofa, de komolyan venni nem nagyon tudom.
Apám, mennyivel jobb ez, mint a Kataklysm... A death metal Rotting Christ-ja. Köszi, még nem ismertem.
Kellemesen elcsordogált a háttérben. de nagyon nem az én világom.
Az a borító tényleg ízléstelen. Én nem értem, hogy az ebben a stílusban próbálkozó bandák 99%-a miért unalmas (Dimmut is ideértve).
Egészen fárasztóan ötlettelen. A Benediction leglaposabb korszaka ugrott be hallgatás közben, csak ez még annál is unalmasabb volt. Mint ha nam is akarnának se érdekes, se ötletes, se maradandó dalokat írni.
Alapból nem kedvelem az instrumentális lemezeket. 99%-uk számomra félkésznek hat. Ez alól kimagasló kivétel a Monkey3 ? Sphere lemeze, ami egy csoda a műfajban. A Consolamentum bír érdekes megoldásokkal, de túl sok és túl hosszú a dalokba belepasszírozott posztos merengés és nagyon kevés a kiugró pillanat. Egy instrumentális lemezre extra feladat hárul. Minden percében le kell kötnie, fenn kell tartania az érdeklődést egy központi elem (ének) nélkül. Ez itt most számomra nem sikerült.
Alapból a thrash tőlem nagyon messze áll. Ennek ellenére ez egy jó lemez, csak a második felére kezdett el fáradni. Vagy én kezdtem el...
Nem rossz. Én vagyok a hülye, hogy egy HM2-es death metal bandára emlékeztem velük kapcsolatban???
Nyilván ez egy stílushelyes raw black anyag. A gondom ezzel az, hogy míg a 90-es években ezek azért születtek meg így, mert vagy nem volt pénz semmilyen stúdiótechnikára, vagy gimmick jelleggel pont lesz@rták a készítők a produkciót, sőt explicite cél volt az igénytelenség. Akármi is a motiváció, amikor ezt a '90-es években a próbaterem közepén elhelyezett kétkazettás deck felvevőgombjával érték el, ámde volt egy zenekar akörül a magnó körül, hitelesebb volt az egész, mint amikor sok-sok számítógépes tekergetéssel, dobprogramozással (mert ez programozott dob) kívánja elérni valaki ugyan azt a hatást. Ha raw black a cél, akkor tessék lemenni a kazettás magnóval a próbaterembe, de legyen dobos, meg gitáros (szintis csak ha nagyon erőszakos a dobos barátnője aki zongorázni tanul) és tessék megnyomni a felvétel gombot és eljátszani a dalokat.
A zene pazar. A produkció hibátlan. A dalszerzés kiváló. Ami borzasztóan rossz, az a hörgés. Egyszerűen pocsék.
Ősfíling ftw! Voltak ezek a 2010-es évek amikor tobzódott a retró. Graveyard, Three Seasons, Witchcraft, Black Mountain csak amik most így csuklóból beugranak. Jó ez, nekem bejön.
Meglepett, hogy működik. Eddig egyik lemezük sem fogott meg. Rajongó ezután sem leszek, de szórakoztató volt.
Érett, komoly, még is szellős anyag. Az AIC-es hangulatok felfele, a country-s érzetek lefele húzták kicsit nálam az összképet, de szívesen hallgatom kocsiban.
Nem tudom miért, nagyon sok Dimmu utánérzést véltem felfedezni... Majd egyszer még ilyen tekintetben is átfülelem, hogy jogos-e vagy nem. Összességében sem újdonság, sem meglepi faktor nincs, így csak nagyon kiemelkedő dalokkal lehetne érdeklődést felkelteni nálam, de ez sem jellemző. Azt azért nem mondanám, hogy rossz, csak nekem nem nyújt sokat.
