Kivetelnelkul minden Primordial albumot megszerettem, volt amit szinte azonnal volt amit 2-3 evvel kesobb, ez az azonnal szeretem kategoria.Mufajanak egyik legjobbja a zenekar, ajanlott hallgatnivalo, profi cucc.
Hat nem egy addiktiv anyag nah.Nem tudom van e rajongo taboruk, de szerintem 1000 jobb akad a mufajban.
Megcsinaltak faszan , de nem erzem mestermunek, az album cimevel megeggyezo nota pedig kifejezetten nem tetszett.Nem ereztem semmi kesztetest hogy ujra hallgassam, inkabb bedobok egy Evokent a lejatszoba, vagy egy orosz funeral doomot, ez nekem nagyon dallamos nagyon negedes volt.
Szamomra ez nem lesz se az ev lemeze se a kedvenc metal lemezem se etalon, se az amit rendszeresen hallgatok, de most jol esett, profi h. metal, mondom ezt annak ellenere hogy nem a kedvencem a mufaj, viszont ha szeretnem hogy valaki ismerkedjen a stilussal es pozitiv elsobenyomasa legyen, ezt nyugodt szivel ajanlanam.
Kifejezetten teszett, kelloen suru es tomeny volt valamint valtozatos ahhoz hogy vegig fenntartsa az erdeklodesemet, mondjuk lehetett volna hosszabb az anyag.
Lassu darkos faszanyos lemez(ke).
Jobb volt mint vartam, semmi rendkivuli, de kellemes black muzsika jo tempoval, jo hangulattal, hibatlan lemez hosszusaggal.
BlackZone jol mondja, de nalam ez csak 6 pontra eleg.
Ez egy nagyon jol osszerakott elem, de mint mindenbol ebbol a fajta zenebol is tulkinalat van, igy mar nem tudjuk elegge ertekelni amit kapunk, en sem.
5 eve kapott volna 9 pontot ma ez mar csak 7.
Lenduletes , massziv, black, lehetne hosszabb mert nagyonjo lemez.
Pont az elozo HPn irtam hogy jobb szeretem a klasszikus DMet mint a progressziv meg az Avantgard DMeket, de ez most nagyon tetszett, igazabol majdnem vegig sodro lendulet van, es amitol avantgard az csak egy kis szinesites, hogy az ifjusagot is bevonza a lemez.Nekem nagyon tetszett es ha modern metal erdekel valakit ezt hallgathatja nyugodtan.
Szégyen vagy sem, de nekem szűz füllel sikerült ezt most meghallgatni. Nincsenek korábbi tapasztalataim velük, pedig tudom, hogy nagy nevek. Most se fog többet előkerülni, mert nem köt le. Ettől még kellemes, hallom a kiműveltséget a stílusérzéket, csak számomra közömbös.
Melodeathdoom. Egy kis tiszta ének, vagy hegedű (a la MDB) jót tett volna neki. Tisztes iparos meló a maga kiszámíthatóságával.
A Nordlumo és a Slow legutóbbi lemezei azért erre szépen rávernek. Elpicsázzák, mint Ludas Matyi Döbrögit. UPDATE: ma volt szerencsém Esoteric után meghallgatni, és be kellett látnom, hogy sokat adtam rá.
Ahogy az előző körben a Mare Erythraeum számomra nem volt értékelhető, mert nem értem mire kellene figyelni, vagy mitől lesz egy ilyen lemez jó, így itt is ezt követem. Sose fogott meg a HM, mint stílus. Totálisan hidegen hagy, mi több idegesít. Ez nem a katasztrófa kategória, de engedtessék meg, hogy ezt is totálisan középre lőjem be a táblán.
Ahogy nem oly régen fogalmaztam: amit Kolf az Owl alatt csinál, az nálam szubatomi zsigereket ösztökél. Már az Aeon Cult nyolc és fél perce is akkora arcon csapás volt, hogy a fal adta a másikat, majd padló. Itt most kifejtette bővebben, hogy hogyan tud építkezni, csúcspontokat beszúrni, ütemezni. Nagylemezt vártam volna végre tőle, de ezzel is határozottan boldoggá tett. Az orgánuma és ahogy azzal játszani tud, az pedig etalon a metálban.
Pont azt kapod, amit borító alapján vársz. A többiekkel egyetértve ez egy tisztességes iparos meló. Bármennyire is jól esett ez most, azért nem több annál, mint amit adtam neki pontokban.
Valahogy inkább mondanám érdekesnek, mint élvezetesnek. Nem jött át a szűrőimen. Igyekeznek valamilyenek lenni, ami tök jó, csak a nagy igyekezetben elmennek mellettem. Vannak jó pillanatok, de nem áll össze.
Egy kicsivel maradandóbb, mint a Horn. Le azért nem kötött ez sem. Kezdenék kiégni a Blackből?
Azon kívül, hogy lement nem igen tudok róla sokkal többet elmondani. Semmi nem fogott meg és semmi nem maradt meg belőle.
Kap még lehetőséget, de ez elsőre ennyi. A feléig jutottam, de úgy lezsibbadtam ettől a túltoltságtól, hogy elfáradtam. Csak teker és teker és teker. Nincs megállás, nincs lélegzetvétel. Bekapcsolják a magas bpm-et és ott is tartják. Semmi kontraszt, semmi szín, csak tolják bele az arcba ha kéred, ha nem.
Nem egy maradéktalan mestermű számomra, de hozta azt a színvonalat, amit elvártam a zenekartól.
Egy teljesen átlagos, semmilyen úton módon meg nem különböztethető death/doom produkció.
Több, mint egy évtized kellett hozzá, de a The Monad of Creation óta nem született ilyen hangulatos lemezük.
Lásd: kritika.
Feleslegesnek érzem kicsit ezt a hosszt, a több tétel jobban állna nekik. Egyébként hangulatos doom lemez. Kifejezetten emlékeztetett egyik kedvencemre, a Fall Of The Idols The Womb of the Earth lemezére, ami számomra a DOOM metal.
Nagyon sokszor nekifutottam ennek a lemeznek, mert az első benyomás alapján valami sokkal mélyebb dolgot vártam tőle, de a ponyva alatt, amivel egy szakadékot képzeltem el letakarva, csak egy kisebb árok hevert. Erős, hangulatos, de leginkább korrekt - ami a legjobb szó az egész produktumra.
Ha hangulatos zenére vágyom, akkor erre felé tapogatózom...
Kaptam belőle promót, de az írásig nem jutottam el vele. De ki tudja, többször is meghallgattatta magát.
Folkos, pogánykodós black ezer éves recept alapján, annak minden sablonjával. Rég hallgattam ilyet, úgyhogy most jól esett.
A hosszán és az időnkénti tényleges túlzsúfoltságon kívül nem nagyon tudnék belekötni. Tisztességes, ötletes darálás.
Egy közel tökéletes életmű története tovább íródik...
Kellemes stíluslemez, de elmondhatatlanul unalmasnak és izgalommentesnek tűnt ez a 46 percnyi játékidő!
Követem kezdetek óta amit a csapat csinál, de számomra egyáltalán nem kiugróak a lemezeik... A legzeneibbnek meg továbbra is az Ea és az Esoteric dolgait mondanám.
100x jobban sikerült lemez, mint az elmúlt 20 évben bármelyik tőlük.
Ez a zenei világ általában véve nem érdekel, de ez tényleg nagyon jó!
A Dark Descent kiadó azért egyfajta garanciát jelent azt nézve hogy nem lesz bóvli a cucc!
Számomra ők egy új felfedezettek, és nem kis meglepetéssel szolgáltak!
Elég jellegtelen dalokat hallottam. 15 év és 7 nagylemez után ez a felejthető kategória.
Majd úgy 2 nagylemez múlva vissza lehet térni a dologra, most még eléggé felejtős.
Minden egyes lemezüket nagyon szeretem, de úgy néz ki megszületett az első, ami nem hat azonnal. Nem tudom megmondani mi a gond, csak egyszerűen van valami hiány érzetem. Ennek ellenére, ez egy nagyon jó lemez és ők még mindig a legjobbak a stílusukban. Még lehet nőni fog a pontszám, egyelőre ennyinek érzem.
Felejtős, mint a múltheti bableves.
Nem szeretem a funeral doom-ot, sőt kifejezetten idegesíteni szokott. Ennek ellenére, ez egy egészen elviselhető lemez volt számomra, még ha "langyos" és egyhangú is volt.
Nem szeretem a heavy metalt, magamtól biztos nem hallgatnám, így nem is értek hozzá. A hozzáállásukra és arra ,hogy azért tisztelem amit elértek kapnak plusz pontot.
Egy igazán kiváló doom lemez, ami végig tudott izgalmas és érdekes maradni. Az ének az teli találat, nem tudok vele betelni. Ritkán mondok ilyet egy doom lemez kapcsán, de bőven lehetett volna hosszabb is, szívesen hallgattam volna még.
Hangulatos iparos munka, ami szórakoztató lesz addig amíg el nem felejtem. Ami valószínűleg hamar be fog következni.
Annak ellenére, hogy egy ideje csömöröm van az ilyen "odiumnostrum" black metáloktól, ez a lemez nagyon tetszett. Végig izgalmas és épp kellően disszonáns, a játék ideje is tökéletes. A hangulata pedig mindent visz, mintha egy gótikus rémálomba csöppentem volna és bármelyik pillanatban kiugorhat a sarokból Lugosi Béla puszilkózni.
Amikor megláttam, hogy franciák nagyon megörültem, oda vissza vagyok az arról a színtérről jövő beteges, különleges hangzásvilágú zenékért. Ezért a végén kicsit szomorúan tettem le a fülest, hogy csak egy szimpla, jól össze rakott de már ezerszer hallott lemezt fülelhettem meg.
Kicsit más irányból de ugyanaz a helyzet mint a AFSKY és a Hyrgal esetében.
Szeretem az ilyen zenéket, de ez most valahogy nem talált be. Nagyon hasonlónak éreztem a dalokat és ezek az árvezetők se képezték szerves részét a daloknak, úgy éreztem csak oda vannak rakva, hogy ne az állandó túrás menjen csak. A legvégén, a Walter White bejátszásra, mondjuk felkaptam a fejem, még ha nem is tudtam hova tenni.
A HP-ról és egyéb forrásokból meghallgatott minden lemezen azokat a pillatokat kutatom, amelyeket egy évben csak egy maroknyi zenekar képes nyújtani, vagy talán még annyian sem. Ezek a zenehallgatás abszolút csúcspontjait jelentik számomra, és ilyen az idei Primordial lemez is. Egy olyan album ez, amelynek MINDEN momentuma, minden eleme rezonál az ízlésemmel. Tökéletes, hibátlan, utánozhatatlan!
Roppant hangulatos doom anyag, szép dallamokkal, fogós témákkal. Micsoda erős kör ez!
Az általam valaha hallott legzeneibb funeral doom lemez! Egyszerűen csodálatos! Nagyon, nagyon ritka az ilyesmi. A Shape of Dispair, a Quercus és az Inverloch legutóbbi nagylemezeivel egyenragú, sőt azokat is meghaladó elragadó mű! A legjobb lemezek a legbelsőbb harangokat kongatják meg az emberben, és ez az album éppen ilyen!
A boymester által leírtakkal maximálisan egyetértek. Én már rég nem hittem abban, hogy a Judas képes lesz még egy hatalmas lemezre, és tessék, itt van! Óriási öröm Halfordot ilyen erős, igazi Priest dalokban énekelni, ráadásul 2018-ban! Ha ezzel fejeznék be a pályafutásukat, akkor ez az überzenekar nevéhez méltó lezárás lenne. Ízig-vérig Judas Priest!
Hangulatzene, ami egyszerre szép és tüskés.
Teljesen korrekt black metal lemez, nekem nem több, de kevesebb sem.
Egészen érdekes dolgokat művelnek, ami felkelti az ember érdeklődését. Zseniálisnak nem nevezném, de legalább az igyekezet tettenérhető.
Black metal kézzelfogható, szívbemarkoló hangulattal. Minőségi darab. Olyan, amelyiket félreteszi az ember, hogy még véletlenül se feledkezzen meg róla a nagy dömpingben.
Változatos, hangulatos, nívós anyag. Ilyesmire jó bukkanni hirtelen, a semmiből.
Semmiképp sem nevezném fércmunkának, de engem ez megterhelt egy kicsit. Túl intenzív, túlságosan rátelepszik az emberre. Ahhoz, hogy ez működjön, fogósabb témák kellenek.
A banda hatótávolságomon kívüli, így nem ismerem eddigi munkásságukat. Jelen lemez számomra egy korrekt anyagot rejt, de nem keltette fel az érdeklődésemet túlzottan, így marad hatótávolságon kívül.
Tetszett. Nekem inkább a Paradise Lost ugrott be, ami nem baj, sőt!
Lassú víz partot mos, vagy jelen esetben pontokat. :) Hát nagyon lassú és vontatott volt, nekem ez már nem.
Mivel a HM nem kenyerem így ezen lemez sem nyűgözött le, sőt. Számomra ingerszegény de hát nem is nekem szól.
Teljesen közömbös volt a számomra, nem tetszett.
Jó az irány, tetszett, nagyon hangulatos témák vannak a lemezen, de a vokál idegesített.
volt ami tetszett volt ami nem 6:4 arányban
Nálam a kör legjobbja, az első Dark Funeral lemezt idézte, kőkemény de dallamos gitárharmóniák és az ének sem valami borzalmasan idegesítő bömbölés, hanem a jól megszokott károgás. Köszönöm az ajánlónak!
Nekem ez tűnt bokrosnak, márminthogy minden bokorban van 1 ilyen... :D
Remek lemez!
Az utolsó szám nekem rendkívül unalmasnak tűnik, ez miatt nem jár a max. De a többi igencsak jól sikerült. Többször kell hallgatni az biztos, úgy dallamossá válik. A pontba, benne van a szimpátia is.
A gitárdallamok jófajta '90-es évek nosztalgiát idéznek, és jól is sikerültek. Minden számba van valami fogós gitártéma. Nekem ez nagyon tetszik. Nem az a funeral doom, ahhoz képest kellemesen lendületes. Az énekhang is passzol.
2008-ban mikor lett internetem, épp funeral doom lázban (is) égtem. Emlékszek napközben félholt voltam, mert egész éjszaka a rapidshare-ről töltöttem a zenéket. Előtte a gatyámat is másolt cd-re költöttem (ötvenesével rendeltem havonta), így beleszabadulni az ingyenes bazárba mennyország volt. Na akkor összetalálkoztam a jelen zenekar The June Frost lemezével, bár megtartottam de nem találtam kiemelkedőnek a többi hasonló zenekarhoz képest. A véleményem nem változott, bár a The Rubaiyat-ot kiválónak találom. Jobbak lettek de csak önmagukhoz képest.
Nekem van egy saját válogatásom tőlük 1974-1988 között. Plusz Painkiller mert arról nem kellett válogatni.Azóta egy lemez se tetszett meg nem is különösebben érdekelt. Nekem ha heavy akkor '80-as évek és annak hangzása. De kezdem azt hinni az is csak nosztalgiából tetszik, mert újabb dolgokra a stílusban nem vagyok kíváncsi. Nekem ez se tetszik, se lendület se semmi érdekes. Az újabb Accept lemezekért lelkesedtem,de azokért is csak ideig óráig. Ne haragudjon meg senki de én ezt tutyimutyinak hallom. Monnyuk ha a kort nézem akkor elismerésem. Ilyen korba egy átlagember, vagy nem él, vagy tepán néz maga elé.
Én nem tudom, nekem az efféle zenék nem jönnek be. Semmiféle hatást nem gyakorol rám. Hallgattam valamit ami szólt és vége lett. Ennyi.
Először azt hittem a svéd Avsky adott ki új lemezt. De rájöttem, hogy nem ők. Okos vagyok én. A hangzás zseniális, a dobok a lassabb részeknél pont az ízlésemnek megfelelőek.Az énekhang pöpec. Na ilyen egy jó black lemez. Köszönet az ajánlónak mert elkerülte a figyelmemet.
A stílus jó. Pont azt baxták el ami az Afsky-nál tetszett.
Megmondom őszintén tetszik. De valami miatt nem annyira, mint kéne. De ez még így is jobb mint a sok éves átlag.
Egy-két Himinbjorg lemezt hallgattam, bár nem lett nagy favoritom. De az egyszemélyes zenéket el kell ismerni, mert gondolom szívük lelkük benne van és a megvalósítás körülményei is korlátozottak. Itt hallatszik az igazi elszántság és én ezt értékelem.
Letaglózó. De nem hiszem, hogy meghallgatnám legközelebb. Én ilyeneket nem szoktam. Agyilag zsibbasztó, de rossznak nem mondanám. Én ilyeneket nem hallgatok annyi a baja. Nem az én pontom a mérvadó.
Amikor kijött az első klip a Stolen Years-el, akkor kicsit el voltam kenődve, nem számítottam ilyen mértékű "szellősen" megszólaló Primordial-ra, nem ehhez szoktam hozzá tőlük. Ők a gitárokon képesek eljátszani az ember lelkiállapotának minden rezzenését nem kevés folklórral átitatva. Félre ne érts, akkora hangulat bomba az a nóta is, hogy sokan fél heréjüket adnák azért az 5 percért, akkor sem sikerülne nekik. Ez mindenképpen újdonság, a fejlődésük jele. A következő megjelenő nótánál, a To Hell or the Hangman-nél pedig minden visszakerült a rendes kerékvágásba. Nemtheanga hangszere a torkában utánozhatatlan, mindent képes elénekelni, úgy, hogy hallatszik: nem egy profi énekes. Most azt gondolom, hogy az írek nyitottak egy újabb irányba, aminek az lesz a vége, hogy évek/lemezek múlva már csak is Stolen Years-hez hasonló nótákkal tömnek ki egy albumot. A változás megkezdődött, ez ott is tetten érhető, hogy pl. az 1. dal a Nail Their Tongues c. hamisítatlan Primordial (egy olyan szerzemény, aminek a 3. perce után már könyökig túrtam az ebay-t egy baráti áras forrás után), de ilyen nincs több a lemezen, nincs még egy ami ennyire a régi lemezeket idézné, a többi szám a már említett To Hell or the Hangman és Stolen Years keverékeként mutatja az új irányt.!? Igazából nem tudom végül is, hogy jól látom-e, de engem lenyűgöztek!
Tetszett! Az öblös hörgés mellé helyenként elfért volna egy karakteres férfi/női hang. Nekem az Amorphis - Tales albumát juttatta eszembe csak éppen "hazai ízek" nélkül. Van annyi legenda a görög történelemben, hogy juthatott volna ide is egy kicsi belőle.
Fülessel, hátradőlve, sörrel a kézben egy őrült hét után: kiváló!
A jó helyre beszúrt The Incubus Of Karma 05:48 játékidővel a csúcspont.
Sosem voltam a hallgatójuk, a rajongójuk meg pláne, de ettől tisztában vagyok a szerepükkel a HM történelmében. Teljesen meglepett, hogy Halford énekelt és nem rikácsolt, mint régen, ezt sem tudom, hogy mióta van ez így. Az album első felét elég könnyen befogadtam, feszes és lendületes, viszont a második fele a történetnek már nem tudott maximálisan lekötni. Minden tiszteletem az övéké, hogy így 70 évesen is képesek ennyi energiát mozgósítani, túl 40 lemezen is itt vannak, elkötelezettek, tettre készek, a mai fiataloknak megmutatják, hogyan is nyomják a nagyfaterok a metal-t!
Remek hangulattal megtöltött modern doom, 22 perce ellenére igazán változatos és lüktető. Kifejezetten boldoggá tett, hogy nem üvöltötték le a csillagokat!
Jellegzetes északi hangulat és megszólalás. 35 perc környékére le kell faragni a játékidőt és akkor nem lesz egy idő után egysíkú.
Benne van a stílus összes kliséje, ennek ellenére elég egyedi hangulatot teremtettek itt nekünk és a szokásos úton haladnak előre. Technikás black? Valami olyasmi. Épp azon a határon belül mozog, ami még kellemes és nem idegesítő.
Lendületes francia black, nekem tetsző nyers, de sűrű és tömény hangzással. Az anyanyelven előadott vokál mindenképpen pozitívum. Kevés eredetiséget hordoz magán, mégis kellően változatosra sikeredett, értem ezalatt azt, hogy a tempó nem mindig szélvész, a károgás sem monoton, talán legközelebb több minőségibb témát sikerül összehozni. Hossza pedig hallgatóbarát.
Erős Menhir behatást éreztem végig, igaz a Horn nagyobb százalékban épít a fekete fém gyökereire, és kevésbé magasztos, mint a Menhir. A Bocksfuß tetszett a legjobban, dallamos ének a német nyelvhez igazán jól passzol. Kár, hogy abból az elegyből kapjuk a kevesebbet. Rendben van, nincs túl tolva a divatos giccsfaktor.
Ez a lemez annyira lesz sikeres a hallgatók között, ameddig el tudja viselni, hogy folyamatosan nyomja és lapítja össze a zene. Nagyon tömör itt minden, a dob szétzilál, a sebesség őrjítő, a morgás szétmarcangol. Több sci-fi és techno hatást el tudtam volna még viselni, ami lazábbá tette volna.
Az előzetesen kiadott két szám hallatán óriási elvárásokkal kezdtem a friss albumnak, ami azonban nem tudott egészében lenyűgözni. Nem akar egészként működni, a számok fele kiváló a másik fele meg középszerű, vagy talán nem is középszerű, de minden esetre nem illeszkedik a többihez. Mintha két külön EP-t gyúrtak volna egybe. Ez a jelenség nem hinném, hogy az új útkeresésből fakadna, ugyanis pont az újabb hangvételű darabok lettek sokkal izgalmasabbak. Ez már sorozatban a 3. albumuk, aminél a fentebb említett érzések kavarognak bennem.
Én is az Amorphisra asszociálók sorába állok. A hörgés kifejezetten illett ide. Az alap zenei témák annyira nem is izgalmasak, inkább csak aláfestésül szolgálnak a sok-sok apró harmóniának, amik tökéletesen illeszkedve körbefonják. Alapvetően nem sorolható a post műfajba, azonban számomra a merengő lebegés érzete mégis a post műfajokkal rokonítja a hallotakat.
Amikor hallgattam, a feleségem többször is megkérdezte, hogy ez még ugyanaz az album? Sajnos nem csak őt, de engem se tudott lekötni. Nem igazán érzem a funeral doom elemeket, sokkal erősebbsek a Satriani féle mélázós gitártémák. A Satriani behatása nagyon tettenérhető a The Incubus of Karma számban, ami kicsit ki is lóg a többi közül. Megjegyezhető dallamokat nem nagyon találtam. Szerencsére ömlengésbe soha sem csapott át az album, nagyon méltóságteljes lett az összkép, de ezzel együtt modorosan távolságtartó is.
Soha nem voltam Priest fanatikus, egyedül a Painkillert pörgetem néha tőlük. A korábbi anyagaikhoz képest most tényleg magukra találtak. Sok erős pillanata volt az albumnak. Egy kis mértéktartás jót tett volna a Firepower-nek, a végére már unalmas lett.
Érdekes hangvételű EP, több alkalommal is a régivonalas, korai Katatonia világa elvenedett meg. Még elhallgattam volna...
Fényesre polírozott iparosmunka. Belekötni való nem igazán akad, de túl sok erényt se találni.
Nagyon igénytelen, többnyire csak gagyi skálázgatós húr-macerálásra úsztatták rá az ötlettelen vokált. A több hangszer meg csak épphogy megtámogatta az amúgysem stabil építményt
Az agonizáló post elemektől nekem túl émelyítővé vált, azonban a sima black témákban van fantázia. A hangzása kifejezetten tetszetős.
A belépőszintet megugorták, most már ideje lesz egyéniséget is kölcsönözni.
Ingerszegény zsongás
Egyik kedvenc zenekarom a Primordial, imádom A.A. Nemtheanga érzelemdús, változatos hangját... A hiba talán bennem van, de az utolsó lemezeket ritkán hallgatom, nem rosszak, de ahogy ez a lemez is, valami hiányzik már a tökéleteshez, nem tudom megfogalmazni mi. Kiszámítható lett? Talán. De zeneileg nagyon jó és élvezetes hallgatni, de maradok a korai kiadványoknál. (Az előző lemezre még 10-et adtam, de azt is kiismertem hamar, most nem akarom túlértékelni.)
Teljesen átlagos melodic doom/death.
Teljesen a rabja lettem! Ez egy funeral doom lemeznél triplán sokkolóan hangozhat. Súlyos lemez valóban, viszont ellensúlyozza a kiváló gitárhangzás és zseniális, érzelemdús, amit a 3 gitáros művel. Amikor hallgatom, mindig az adott szám a kedvencem, lebilincselő és értékes minden pillanata, a számok építkezése. Talán a csúcspont a Scripture of Exaltation and Punishment középrésze. Összehasonlítva a legnagyobbakkal is (Esoteric, Evoken, Colosseum, Shape Of Despair, stb) megelőlegzem a 10 pontot!
Szerencsére nem a nevet kell pontozni hanem a zenét, az pedig tisztességesen össze van rakva, Halford az Halford, de összességében semmi kiugró. Amúgy továbbra sem vagyok a célközönsége a hagyományos "komfortzónás" HM-nak (- ez találó kifejezés, köszi Srppk.)
Nagyon jó!
Itt sincs semmi innováció, de EZT a hangulatot szeretem a black metalban! Másodjára még inkább tetszik, nyóóóc! 3.jav: Érzem, hogy visszatérő vendég lesz, úgyh 9.
Ahogy Boymester írta a kritikájában, főételnek a Sacred White Noise lemezt ajánlom én is, ez a desszert, annyi kiegészítéssel, hogy bátran lehet próbálkozni előételként a demo-val is, mert az is kiváló és ebben a formában degradáló demo-nak nevezni, a bandák 95%-a ilyeneket EP-nek adnak ki.
Francia minőség -belépő szint.
Nem túl egyedi, de próbál változatos lenni.
Aborym/Septicflesh/Nile keveréke szeretne lenni, messze alulmaradnak. Csak a dara megy elejétől a legvégéig, de alig van színesítő elem és leállás, ezáltal hamar veszít a súlyából. Felénél elfáradtam, nem érzem, hogy újabb esélyt kellene adnom nekik később. Imádom a kaotikus, súlyos zenéket, de teljesen más receptet követve. Félreértés ne legyen, nem rossz ez, csak nekem átlagos. Ui. az utolsó 2 szám miatt +1 pont.
A Primordial legújabb albumainak első hallgatása közben a hurráoptimizmus érzése szokott elragadni, mivel azt várom, hogy a jól megszokott köröket fussuk be újra. Aztán valahogy mégse azt kapom, amit várok, és lelombozódásom után némi keserű szájízzel veszem elő újra őket. Szóval általában nem hatnak elsőre az érzékek, és csak idővel nyílik meg a zene maga. Itt csak a To Hell or the Hangman hatott közvetlenül, a többi szerzemény már nehezebb dió. Pörgetni kell ezt az albumot oda-vissza, hogy felfedje értékeit. Az utolsó két számmal igazán meglepettek az írek, nagyot alakítottak az album végén, de ők már csak ilyenek, nem adják lejjebb. És milyen igazuk van! (A Sunken Lungsra visszatérve. Hogy a fenébe lehet egy ilyen hipnotikus varázslatot egyetlen riffből 8 percen keresztül végigfuttatni? A legnagyobb Primordial nóták egyike!)
Kellemes hallgatnivaló, ahol nem ásnak mélyre, és nem törnek magasra. Némi extrát elviseltem volna még, ami feldobja az albumot.
Jó párszor nekiugrottam az albumnak a magas pontokat (is) látva, de nem tudott a zene hangulata rabul ejteni. Szerencsére nem a műfaj gyötrő jellege domborodott ki, hanem inkább a dallamos, melankolikus. A címadó dalról nekem valahogy Gary Moore ugrott be.
Még Halford teljesítménye tetszett a legjobban, de a "komfortzónás" heavy metal sose tudott lenyűgözni.
Az ambient részek tetszettek, de azok se voltak túl kiugróak. A zene inkább elringat, mint utaztat. Talán más hangulatban jobban elkapott volna, talán.
Hangulata nagyon jó, már ha az ennyire mélyen gyökerező depresszív hangulatot lehet jónak nevezni. A zene viszont már sokkal felszínesebb, vagy inkább meglepetésektől mentes.
Mint egy extrém cirkusz a black metal porondján. Akik nem hagyományos zenére vágynak, jó helyen tapogatóznak. Az utolsó szám kilóg a sorból, ott éppen a szirének éneke csábítja el a gyanútlan utazót.
Ilyen black metalt minden második bokorban lehet találni. Nem találtam benne semmi olyat, ami emlékezetes maradna a jövőben is. A hangzással se vagyok kibékülve. Középmezőny.
Dallamos black metal úton-útfélen megtűzdelve folk hatásokkal, többnyire nyers vokállal nagyon arányos kivitelben. A végére egy doom tétel is felzárkózik kórussal, hegedűszóval. Úgy tűnik, jobban bele kell ásnom magam a Horn diszkográfiába.
Az intrót követő 3 számon igazán nehéz volt átrágni magam, de az ötödik tételtől némileg már oszlik a köd. Ha a péppé zúzott témákat szellősebbé tették volna, illetve több zeneiséggel talán jobb lenne ez a lemez.
A To the Nameless Dead megmarad nálam örök etalonnak, de az új opusz is ott van szorosan mögötte. Napról napra egyre jobb!
Hasonló a gondom, mint a Mournful Congregation esetében. Elég egynemű zene ez is, és bár minőséginek hat, semmi nem történik benne.
Eléggé álmodozós, elszállós zene ez funeral doom létére, csak sajnos eseménytelen, akárhol hallgatok bele az anyagba random, kb. ugyanazt hallom. Hallgatni nem fogom a jövőben, de szimpatikus a hozzáállás.
Retro, mégis a kor szinvonalának megfelelő lemez. Tegye fel a kezét, aki még várt tőlük egy ilyen szintű munkát!
Ötletes és egyedi, de... vártam már hogy vége legyen.
A jó öreg ezerszer hallott erdei szuicid black.. Hallottam már ezt az elmúlt 20+ évben Szibériától Nigériáig különböző nációjú zenekarok tolmácsolásában, így ez most csak 5 pont.
A Hyrgal kiszámíthatósága most jobban esett.
Meglepő fordulatok nincsenek ugyan a lemezen, de ez egy igen korrekt, jól összerakott zene, 1-2 kifejezetten élvonalbeli szerzeménnyel.
Ez nagyon gyengus, a hangzás élettelen, a dob műanyag, és maga a zene sem kényszerített térdre.
Lehengerlő a hangzás. Meg úgy az egész, ahogy van. Az első dalnál a három negyedre éneklésből blast+hörgésbe váltás egy kicsit meglepett. A másodikban a basszusgitár hangja kezdéskor. Mondtam már, milyen bitangul tetszik a hangzás? Fantasztikus lemez. Ezt nem mondtam még? Most akkor mondom!
Nem érzem eléggé ötletesnek. Sok helyen hangjegytologatásnak tűnik. De lehet, hogy csak a Nordlumo lemez tette számomra magasra a mércét. Itt az első elgondolkodtató témák a harmadik dal közepétől jöttek. A funeral doom nagy rajongója vagyok, az elvárásaim is nagyok.
Tényleg drukkoltam. Nem csinálták meg. Pedig a heavy metalnak is megvannak azok a körei manapság, amire azt mondom, hogy állati jó. Gondoljunk csak a Wolfra vagy az Accept Blind Rage-jére. De ha már az Accept vonal, akkor szólóban Udo is jó köröket fut. A Priest sajnos a kötelező heavy metal kliséken nem nagyon tud túl fejlődni. Szinte el sem hiszem, hogy ez a banda írta meg a Painkillert...
Christian Kolf egy zseni, ahogy a Valborg másik két tagja is.
A hangulati elemek jók, csak egysíkúságba fullad. Viszont baromi jól szól.
Kíváncsi voltam, hogy beugrik-e valakinek a Dodecahedron, de nem. Hasonló hozzá, csak van egy hatalmas különbség. A Dodecahedronban a káosz csak felkészítés a feloldásra, hogy az még nagyobbat üssön. Ez viszont céltalan, így pedig nem igazán köt le. A Cursed Numbers befejező méhkasa tetszett...
Jók ezek a hangulati elemek, kár, hogy szénné van csépelve az egész. Ahogy Eroen, én is nagyon szeretem a francia post vagy avantgárd blacket. Ez csalódás a színtér erejéhez képest. Az Aux Diktals... második perce volt az, amiből több kéne bele.
A hangzása, a zeneisége és a vokális dolgok is nagyon messze állnak tőlem. Egyedül a német nyelv tetszett, ami szerintem a lehető legjobban passzol a metalhoz. Ha végig olyan ének lett volna, mint a végén, sokkal jobban élveztem volna. A pontszámomba ez is bele lett építve.
Nekem pont az ének nem jött be. Sem a tónusa, sem ez a mantra szerű szövegfoszlány-ismételgetés. Nem értem, mitől is olyan különleges ez. Instrumentális formában jobban díjaztam volna a művet. Viszont amilyen íveket bejár a szám, az valóban elismerése méltó, remek hangulatfokozó és "oldó" megoldással van megpakolva ez a 22 perc, ahogy megannyi érzelmi állapoton is ügyesen kalauzol át. Ennek ellenére sem tudok tiszta szívből lelkesedni a hallottakért, amiben megerősített az a bizonyos érzés, hogy pont elég volt ez EP formájában, mert nagylemeznyi terjedelemben már nem kötött volna le ennyire. De annyi pozitívumot még a végére, hogy a műfajok ilyen módon való egymásra rétegzése és egymásba fűzése tényleg ügyes dolog, főleg oly módon megoldva, hogy ne érződjön erőltetettnek a mix.
A jól bevált recept szerint összerakott album, bármiféle meglepő fordulat nélkül. Viszont hangulatilag olyan erős bomba, hogy nincs szívem kevesebbet adni rá, sablonossága ellenére sem.
BlackZone tökéletesen leírta; ez inkább érdekes, mint jó. A sivár és őrületbe hajló disszonanciája mellett is vannak meglepő fordulatai a lemeznek, amiket tudok értékelni, de számomra jó pár helyen már nagyon túl van tolva. Pár hallgatásnál többet én nem jósolok neki.
Korrekt, de kicsit sem kiemelkedő tucat black, ami nem hagy maga után semmi maradandót, többszöri meghallgatás után sem. Hangulatilag ugyan rendben van, de számomra meg sem közelíti az Afsky atmoszféráját.
Régebben imádtam az effajta pagan-black zenéket, szóval nagy adag kellemesen eső nosztalgia-hullámmal együtt hallgattam végig az EP-t. Változatosak a dalok, jók a riffek, ismerős az egész hangulata, ami a gondtalan kamasz éveimet hozta vissza. Egyszóval jól esett a lemez. :)
Így kell ezt csinálni. Brutális, technikás, de van egy egyedi színezete, köszönhetően az album tematikájának, illetve a kisebb-nagyobb színesítő elemeknek. Azt nagyon díjazom, hogy mertek nagyobb hangsúlyt fektetni a szintetizátorra, nem csak 1-2 pillanatig kúszik be a képbe, hanem igenis testes eleme a számoknak. Viszont a számokból lehetett volna csípni, néhol nem tudták kellően megtölteni a játékidőt. A borító meg pofátlan Prometheus-nyúlás.
Tényleg nagyon jó anyag - annak ellenére megragadott, hogy a funeral doom lemezek nekem nagyon ritkán tetszenek, nincs fülem ehhez a stílushoz.
Ez agyontapos! Nile-szerű technikás brutalizátor death, iszonyú testes sound, és egy pici indusztriális szinti színesítésnek.
