Imádkozzunk együtt lelki üdvünkért, gyermekeim!
Az első szám nagyon tetszett; jó hangulat, női ének: "Jóóó lesz eeeez!" ujjongtam. Hát nem lett. Az ultragagyi "Tittentattenteksti" számon már nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Az album nyilvánvaló értékei ellenére folyton az volt az érzésem, hogy értelmi fogyatékosok próbálnak szórakoztatni.
Nem ismerem a banda korábbi lemezeit, de ha ismerném is leszarnám, hogy már a sokadik stílusban zenélnek. Ez a lemez amúgy is Alexander hugicájára épül, nem véletlenül szerepel a névben Yasmin. Csodálatos zene egyébként; kedvenc nóta a Silvan Spirit.
Hangulatos, változatos, hajózós black metal. Szövegkönyvet böngészve közben volt az igazi.
Hú ez valami iszonyat jellegtelen muzsika.
Mikor beírtam a Google-be a banda nevét, az első magyar találat egy nuskullos kritika volt. Hát oda is való ez a lemez...
Benne van a jóféle lengyel íz, ami jellemző az onnan származó death metal brigádokra. Nem végeznék kutatásokat a témában, de nem hinném, hogy sokkal gyengébbek lennének a honfitársaknál Hate-ék.
Mennyivel jobb lett volna az album, ha a This Tube Is The Gospel felépítését követi minden szám. Sajnos kiderült azonban, hogy barlanglakó őseink nem nagyon engedték szóhoz jutni a fehérnépeket. :)
Ótvar hangzás? Akkor ti még nem hallottatok igazi necro hangzású trve blacket az biztos. :D Nincs különösebb baj sem a hangzással, sem a zenével, bár annyira lebilincselni sem tudott.
Nem szaporítom a szót; nem tetszett sem a zene, sem az ének.
Hosszúnak tűnő, tömény, súlyos és gonosz album. Nem hiszem, hogy a jövőben nagyon hallgatni akarom majd, annak ellenére, hogy tetszett.
Zseniális, elejétől végig, (nyelv)váltásokkal és változatossággal, női és gyerekvokállal, elvontságával, mindennel. Ha van kedvenc számom róla, az a Vitets Vidd I Verdi, amiben a kölyök is megszólal, de egyáltalán nem zavar, inkább a beteges hangulatot fokozza, talán mert nem értem mit mond, csak azt, hogy hogyan.
Nem igazán érdekel, mit csináltak eddig, mert ez a zene nem rossz, max nekem néha sok volt kicsit Yasminból.
Szeretem, ha egy lemeznek van valami koncepciója, amit végig is visz - és ennek van; borító, cím, szöveg és hangulat is rámegy a hajókázásra. Inkább efeletti örömömnek szól a pontszám, a zene olyan nagyon nem tetszett, hiába technikás, időnként elúszott a figyelmem más vizekre.
A minőségére valóban nem lehet panaszom, de ez nem védi meg attól, hogy monotonnak és éppolyan unalmasnak találjam, amilyen a borítója is.
5x15 perc nagyon hosszú idő, mondaná Paksi Endre, de ezt az amcsik nem tudták. Más bajom nincs is, arról igazán nem tehetnek, hogy párezer hasonló zenekar is kiadta a maga zúzós-üvöltős versszakú, kellemes-dallamos refrénű lemezét, én meg még nem tanultam meg ezt a kontrasztot elviselni.
Teljesen rendben lévő death metal lemez, a stílus adta korlátok feszegetése nélkül. Gondolom utóbbi miatt tűnik sokak számára ötlettelennek, és bármennyire is ügyesek és vannak jó pillanataik, kiemelkedőre tényleg nem sikerült.
A borító nem, viszont az ősembernek öltözött zenekari képek okoztak nálam egy kis rossz előérzetet, mert ez az Akelán kívül reméltem, hogy vállalhatatlan. Viszont a zenével semmi bajom, fél óra elemi vadulás, pörgés, jó szólók, húzós számok. Elég jól sikerült megszólítaniuk az emberben lévő állatot..
Pont nemrég találkoztam a gitáros hölgy szólóprojektjével, illetve a készítők Murmurs néven kiadott dolgaival, hát a Korpblod a legbarátságosabb.. nekem tetszett, van valami monumentális hatása az egésznek. Gyenge hangzás ilyen típusú black metalnál elő-elő szokott fordulni, profi hangszeres játékot várni ebbe a közegbe meg kicsit olyan, mintha azt írnám, "a Transilvanian Hunger szar, mert én is el tudom gitározni". Lehet.
A zenekar egész életművét szeretem, annak fényében nem tűnik annyira elvontnak és betegnek ez a lemez, sőt mintha az avantgárd vonások kezdenének visszaszorulni belőle a korábbiakhoz képest. Tetszeni azért tetszik.
Meggyötört rendesen, mint ganészóró a trágyában felejtett vasvillát. Pedig nagyon fülbarát részeket használtak fűszerként.
35 igen, 15 nem szavazat mellett a lemez további hallgatása elfogadott. Az alkotmány módosítása ezúttal nem szükséges.
Atro város lakói mindenfelől érkező vándorokat magába fogadhatott, mert mind a kilenc és fél világtáj zenéjét magába foglalja.
Érdekes felfogású black, sokhelyütt még tetszik is. De olyan ez, mint az atombomba becsapódása. Csak egyszer hallhatom.
Eme lemez hűen tükrözi a sírkövek porrá válásának sebességét. És a folyamat iránti érdekelenségemet.
Gagyighagyy.
A válszom nem! A kérdést pedig maga az együttes tette fel, hogy "hat-e?". És hogy az adott pontszám sem hat, az leginkább a túlzott agresszión múlott.
Inkább megyek a szomszéd vájúkihörpentőjéhez a kocsonyábavalójának vakargatására elégedettséget jelentő röfögéseket hallgatni.
Az átkötést jelentő folkdallamok emelték eme piceablak magasságba az amúgy borzasztó lélekvesztést. Leginkább vérallergiától szenvedő vámpíroknak ajánlanám.
Ha leves lenne, akkor sok minden lenne a tányér szélén.
Totális Káosz /// Agymosás :-)
Az egész lemez jó, de van 4-5 olyan nóta rajta, amik örökre rögzültek a fejemben!!! :-)
A Deathspell Omega új lemezének brutalitása után ez egy kellemes és megnyugtató album!!! Tetszett!!!
Azt nemtudom, hogy ők-e az új szinfonikus black metal istenei, de ezzel a lemezzel engemet megvettek!!! :-)
Sabbath-os riffek, de egy két dal kivételével elég unalmas album lett!!!
Széttekerik, ameddig csak lehet, de majdnem az összes nóta dalszerkezete egyforma!!!
A Lux Aeterna nóta akár egy jó amerikai bunyós film betétdala is lehetne!!! :-)
Norvég barlanglakó death metal!!! Tényleg illik rájuk!!! :-) Nagyon lehet rombolni erre a zenére, de nem kiemelkedő alkotás!!!
Szétröhögtem az agyam a doboson!!! :-) Elképesztő szarul nyomja!!! A gitáros sem csinál semmit!!! Jóindulatból azért adok rá egy hármast!!! :-)
Bizarr anyag ez, be kell szereznem az első két lemezüket is!!!
Méltatlanul tanyázik (tanyázott) 6.1 ponton! Kicsit segítek az ügyön...
Nagyon merész lemezt hoztak össze, nem kevés kockáztatást is érzek a levegőben, de szerintem az az első hangtól az utólsóig bejött minden! Nem akarok túlozni, de több évig elleszek vele!
Atrocity-ékat megfejteni és megérteni nem könnyű, de attól ez még egy felettéb kellemes lemez, az elektronikus szarságaikhoz képest mindenképp!
Nehezen tudnám leplezni a viszolygásom a szimfonikus blekkel szemben. A Dimmu, Limbonic Art és Anorexia Nervosa nem éppen mostani albumaival nálam be is zárult az a kör, amiből már régesrég kiléptem.
Sajna én nem érzem az iszonyatos erőt-energiát, meg a súlyt se, és az énekhanggal is voltak gondjaim....
Halálosan idegesítő tud lenni, összetettsége és technikássága ellenére a trend kiszolgálójának tűnik. Az énekdallamok ugyancsak ezt erősítik bennem!
Tőlük egyedül az Anaclasist tartom kiemelkedőnek, amúgy sajnos utóbbi két lemezükkel elég szürkén teljesítenek. Rutinmunka extrák nélkül.
Az biztos hogy kellően paraszt zene, ám öszinte leszek: Inkább tolnak olyan zenét ezek a srácok, amivel le lehet menni az alagsorba csörömpölni meg feszültséget levezetni egy kicsit, semmint a nagyvilág elé tárni. Talán már azzal túlszárnyaltuk a zenészek legvadabb elképzeléseit, hogy egy magyar oldal közössége lepontozza az albumukat! Nemhogy lemezeladások...
Nehezen tudnám megmondani egyértelműen hogy tetszett-e vagy sem. Semmi baj nincs vele, de egy óra ebből nagyon kemény, főleg úgy hogy 20 perc után már széthasad a bogyóm!
Az előző lemezük kapcsán figyeltem fel rájuk igazán, végülis az is egészen hasonló zenét rejtett, a lényeg mégis az hogy jó uton járnak ahhoz, hogy megismerjék az embereket a nevüket. Néha azt éreztem jobb lett volna közérthetőbb dalokban gondolkodni, de sebaj :)
Hát a 3. számnál nálam is borult a bili. :D Ritka szar egy szerzemény, komolyan mondom. Aki erre esküdnek esküdjenek, én inkább maradnék a korábbi Solefald albumoknál.
Szántanak rendesen, csak mély nyomokat nem hagynak.
Hamar elvesztem a fonalat! De legalább nincsenek benne röhejes kornyikálások mint a Solefaldban...
Esküszöm,ha még egyszer meg kellene hallgatnom,hidegre tenném a Miskolci Egyetem gépészmérnöki karát.Szivterhelés vizsgálathoz ill sorozatgyilkoláshoz erősen javalott hangulati aláfestő!
Pár dolog nagyon,pár dolog nagyon nem tetszett..
Annak idején Sir Lancelot ill Sir Galahad társaságában faszákat pogóztunk volna a kerekasztal körül jelen album zeneszámaira.A srácok sajna már kihaltak,egyedül meg szar pogózni...
Abszolút hallgatható,már-már rádióbarát szimf.black metal,ami nem is inkább a súlyával,hanem a hangulatával varázsol.
Nagyon pöpec stoner anyag,ami súlyosabb,mint a világgazdasági válság.Doom a fejbe!!
Egy nagyon fasza alternetiva az önismétlő prog. zene felpezsditésére!
Ez egy Death metal album.Se több,se több...
Érezni ,hogy a srácok nem sokat pöcsöltek,zsigerből kicsapták ,majd kellően koszos,maszatos hangzással felrántották dalaikat.Érdekes,izgalmas hallgatnivaló,amolyan garázs hangulattal,ami közel sem egyenlő az amatőrizmussal.
Ezt a zenét senki sem érti,se gyerek,se nő és se férfi!
Cirkusz az egész
nem jó
nem jó
nem jó
Vadvízi evezés ez a káosz végtelenbe vezető zúgóin át. Nálam igazán betalált. A Wings of Predation/Abscission páros pedig egyszerűen zseniális!
Taszít,de ugyanakkor vonz is a korong,mint az ezt megelőző kiadványaik. Kíváncsi lennék mire volna képes a csapat,ha csak egy natúr jammelésről esne szó..! Megjegyzem,az éjsötét tündöklések nagyon el vannak találva.
Na tessék,egy újabb remekmű. Ha a zene nem is,a banda csapongása felettébb elszórakoztat.:)
Tagadhatatlan hogy elszórakoztatott a korong és az sem kizárt,hogy újra vendége lesz a lejátszómnak. A hangulata megfogott,ám a súly valóban elkerülte a legénység háza táját.
Stoner? Sludge? Doom? Ezen stílusjegyek egyvelegének jóféle, húzós keveréke a Tombstones jelen albuma. Bevallom, ezzel a koronggal majdhogynem lenyűgöztek, ám a nagy boom - úgy érzem - még várat magára. (Perpill marad a német Motorjesus /még egy ilyen hülye nevet/ slágeres, de igazán Stoner-Rock "élsimítása" a 2010-es évet illetően) ha már Stoner a Stoner...:)
Szilikontestbe oltott steril,matekos torzulás. Akadtak pillanatok,amikre felkaptam a fejem (lásd, The Walk),de összességében nem győzött meg a végeredmény. Karakteresebb vokállal és kevésbé divatorientált dallamvilággal közelebb kerültek volna a szívemhez.
Megnyerő hangzás,súlyos,elborult,ám változatos nóták. Mi kell még? Vérbeli Death anyag,ami teszi a dolgát. Kézbe a léggitár, headbang!:)
Ettől aztán kinőtt a szőr a seggemen. Vérbeli Cromagnon Death. Ráadásul olyan pillanataimban csíptek el a norvég rőzselóbálók,mikor történetesen őszintén jól esett végigdarálni az albumot. Samu, kelj fel és járj!:)
Retek,de elpattan vele az idő. Háttérzeneként megállta a helyét. Gratula a Svéd csapatnak!
Afféle Dimmu/Cradle of Filth párhuzamot véltem felfedezni a nóták fülelése során. Nem rossz,de nincs rám különösebb hatással.
Lehetne jobb hangzása is, akkor talán jobban átjönne!
Nekem valahogy nem jött át ez az egész, túl színházias.
Ezt inkább hagyjuk!
Ügyes cucc, egyediség picit sántít, no de sebaj!
Mi van?
Kicsit nu-metal, kicsit progresszív, meg egy adag ipari is benne van, inkább érdekes, mint kimondottan jó, de akadnak benne kellemes pillanatok.
Először azt gondoltam bennem van a hiba, ezzel a csapattal kapcsolatban, hiszen az Anaclasis: A Haunting Gospel of Malice & Hatred-et szarrá hallgattam, s nem értettem, miért nem olyan nagy eresztés a Morphosis, de most az új lemez kapcsán rájöttem. Utóbbi kettőből hiányzik valami, ami az Anaclasis-ben simán benne fogant. Nem tudom mit rontanak el, talán az arányokat, talán mást is; zenélni tudnak, de inkább érzem stílusgyakorlatnak egy profi bagázstól, mint szív-lélek korongnak...
Ha kategorizálni kéne a zenét, nehézkes helyzetbe kényszerülnék a primitív death metal alapokra feszített komplex thrash, punk, heavy, black, rock'n'roll és crossover elemek miatt. A végeredmény mindenképpen érdekes és elbűvölő, már amennyire egy ilyesmi torzszülött csöppség szép lehet és aranyos. Arányaiban a bagázs nagyon is ügyelt arra, hogy minden adalék megfelelően hasson, viszont a végeredmény nagyon paradox, hiszen egyszerre érzem bulizósnak-könnyednek és keménynek-lehúzósnak is, ez pedig olyan kicsengés amely meglehetősen egyedi kromoszómát ad nekik a metal nagy petefészkében.
Világot nem váltanak meg, de az atmoszféra ragadós.
Mi van?
Ez a csúcs tőlük, de korábban mintha egy kicsit betegebbek lett volna a szerzemények, vagy ők maguk.
Nem hiszem hogy itt most szempont lenne, de engem rohadtul idegesít a norvég gajdolás. Pedig rohadt jó számokat hoztak össze. Nem tudok ezen felülemelkedni, személyes korlátoltságom!
Ez bizony csodálatos. Felőlem ráállhatna az Atrocity erre a vonalra!
Tisztelem a csapatot az elhivatotsságáért, de ebben ki is merültek a pozitivumok, külön gyönyörű a metal-archiveson megtalálható majd 100%-os átlagú értékelés!
Ritka rossz hangzóanyag, minden tekintetben. Van az úgy hogy már a borító elárulja az igénytelenséget. :0(
Több van ebben, mint a nagy dömpingben érkező hasonló technikázós cuccokban. Már-már kerek dalokban fogalmaznak. Nem rossz.
Hát igen, azon ritka alkalmak egyike amikor a banda neve predesztinálja arra a bizonyos pontszámra. Viszont...legalább 3-4 jobb polák hordát tudnék mondani!
Szerintem ez definició szerint valami oldszkúlos felfogású, néhol technikás punkos death metál lehet, de nem biztos hogy jó nyomon járon. Viszont piszkosul tetszik, amit abszolút nem gondoltam volna.
Nem a minőséggel vagy a zenészi képességekkel van gond, azok hozzák a nagy átlagot. Van szerencsém egy héten több majd' ugyanilyet hallani, szóval nem sok esély van rá hogy egy ilyen hanyattvágjon.
Rendkívül bíztatóan indul a lemez, majdnem tartja is azt a szintet végig, de aki azt mondja hogy semmi fogódzkodó nincs, annak nagyon igaza van! Külön kihívás így, pont ezért bejön!!
Volt pillanat, amikor már az idegeimre ment, viszont akadt olyan is, hogy kellemes volt az elmerülés a pokol eme bugyrába. Nálam egyértelműen hangulat függő és ezért lehet, hogy máskor többet kapna. ( Még változhat. )
Szerintem ez a lemezük is nagyon jó és változatos zenét rejt. Semmivel sem gyengébb, mint a korábbiak.
Krull Bácsiák próbálkoztak már minden irányzattal, több- de inkább kevesebb sikerrel. Ez most egy hallgatható, de sok maradandót nem nyújtó termék lett.
Jónak éppen jó, de személy szerint semmi kiemelkedőt nem találtam benne.
Az igaz, hogy néha a magyar gyorsvonatok sebességével vetekszik a zene sebessége : ), de a minőségre nem lehet panasz.
Hallom benne a jót is, de most nincs rá szükségem.
Na, vajon milyennek kellene lennie egy death metal lemeznek? Nem tudom mennyi újdonságot lehet csempészni ebbe a műfajba, de elképzelhető, hogy a bandának nem állt szándékában felfrissíteni az egész irányvonalat. Egyszerűen csak csináltak egy jó death albumot!
Komoly bólogatásra késztetett és nem kicsit meglepett.
Vannak hibái, de ennyi pontot akkor is megérdemel.
Nem egyszerű, de igen élvezetes hallgatnivaló.
Na kösz, inkább kihagyom. Agyfaszt kapok ettől.
Kőkemény extrém progmetál, mathkór, meg minden egyéb. A közel 73 perces műsoridő kicsit sok, csakúgy, mint a néha túlzásba vitt prüntyögés.
Csapatós buli-death metál, néha kell ilyen is!
Remekmű. Az elsőtől az utolsó hangig. Pont.
Bele sem merek gondolni, miféle elborult arcok alkothatják ezt a zenekart... De amíg ilyen művészi szintre emelik a zseniális káoszt, addig szívesen hallgatom őket, bármilyen is legyen a hangulatom. Good work! :)
Ez az album tökéletes példája annak, hogy hogyan változik meg a zseni egy közveszélyes őrültté. Nagy kár értük, mert a korábbi munkáik csodálatos zenét rejtettek. A HP első nagy csalódása a negatív irányban.
Na jó, túlságosan szőrösszívű voltam velük szemben... Bár számomra továbbra is a korai anyagok+Atlantis lesz az örök etalon Atrocity területileg, de el kell ismerni, ethno/folkot is nagyon jól tudnak játszani, főleg ha Alex hugicája van a mikrofonnál. :)
Lehet, hogy jobb a Dimmu legutóbbi két lemezénél, de azért a Death Cult előtti éra még mindig kenterbe veri ezt a lemezt. Korrekt iparosmunka.
Vízipipázás/ellazulás/betépés közben különösen ajánlott! :D De ezek nélkül... Ezért a pontom csak 5.
És én még azt hittem, a Meshuggahnál jobb az emészthetetlenségben nincsen.... Ez nagyon jó! :) (Ének miatt fanyalgóknak: kiadták ezt az albumot instrumentális változatban is, azt is érdemes meghallgatni. Nyoma sincsen abban a változatban LP utalás IMHO.)
Lengyel Death Metal a Vader/Behemoth irányában. Az más kérdés, hogy ezt a fajta muzsikát a másik két zenekar sokkal jobban tolja...
A borító alapján valami egészen mocskos muszikára számítottam, amolyan crustpunk/grindcore stílusban, el is képzeltem a tagokat, ahogy jó hosszú szakállal agyonvarrva nyomják a beszívott fejükkel a mocsárban. Ehhez képest kellemeset csalódtam, pont az a fajta thrash/death keverék, amit annyira bírok. Blastbeat a helyükön, az ének pont ideillik. Tanulság: nem szabad borító alapján megitélni a zenét. Bele is épült szépen a gyűjtemányembe. :)
Rohadt hosszú dalok, idegesítő intro, ótvar hangzás, zenélni nem tudás, de ezek ellenére jólesik hallgatni. :)
Lehet, hogy teljesen más albumokat hallgattam a többiekkel szemben, de nekem ez inkább hasonlított a Dimmu Borgirra, mint a Carach Angrem... Maga a zene nem rossz, csak állandóan az volt az érzésem, hogy ezt már hallottam valahol. Meg TSO-s effektek sem kellettek volna IMHO, az nálam nagyon lerontják az összhangot. De mindezek ellenére korrekt anyag, ámbár nem lesz sűrű vendég nálam.
Ez annyira tömény, mint egy 60 fokos házipálesz! És őszintén szólva én a 'forgácsos HP-t jobban csipázom, mint a folyékony verzióját...:D
Az utóbbi pár hétben jópárszor végigpörgött nálam a komplett Solefald diszkográfia, úgyhogy bátran ki merem jelenteni, hogy számomra ez a lemez az egyik, ha nem a legjobb művük! És a legsokszínűbb, legmerészebb, legbetegebb...Egyszóval: mestermű!
Nekem is ez az első találkozásom a bandával, úgyhogy a tabula rasa adott volt. Azóta már nem teljesen tiszta az a lap, a kellemes jelző ott virít rajta.
Nem vagyok egy Dimmu-szakértő, hiszen csak a legfrissebb anyagukat ismerem, de erősebbnek érzem ennél a lemeznél, kurvulás ide, vagy oda...
A hangképpel nem vagyok kibékülve. Én a basszust hátrébb, az éneket pedig előrébb kevertem volna... A zene egyébként egész pofás!
A Meshuggah és a Linkin Park frigyéből született teremtmény hol az egyik nemző, hol a másik hatásától befolyásolva próbálja megtenni első lépéseit. Konklúzió: már megállnak a saját lábukon, de elég lenne kisebbeket is lépni.
Bár nem vagyok a műfaj elkötelezett híve és ismerője, de nálam ez a lemez a jobb fajtából valónak tűnik.
Súlyok emelgetéséhez tökéletes doppingszer!
Ótvar hangzás, gyenge hangszeres játék, tucatkárogó. Egyszóval: f*stalicska.
Az első pár hallgatáskor nagyon bejött a lemez. Aztán hallgatásról-hallgatásra kevésbé tetszett...Azért még mindig bőven a jó kategóriában van!
Komoly megpróbáltatás volt közel háromnegyed órán át szemezni a szörnnyel, szédülök is rendesen. Hihetelen zord és tömény fenevad, nem az én reszortom. Nagyon nem.
Bevallom, nem igazán ismerem a banda korábbi munkásságát, de ez egy kifejezetten jó lemez nyílvánvaló hibái és kisiklásai ellenére is.Többször is túllőnek a célon és a művészetből művészieskedés, zsenialitásból, zseniálisnak szánt (de nem sülő) dolgok születnek, melyek azért szürkítik az egyébként színes összképet. Pl.: A visító, vinnyogó gyerekhangokat én erőltetettnek érzem.
Egy-két jobb momentumtól eltekintve ('Black Mountain', 'Transilvania') középszerűnek érzem, hallom, amit csinálnak. Nem fog gyakran előkerülni, az biztos.
Egy kihalónak hitt állatfaj igenis élő és szép példányát tarhatjuk kezünkbe és önthetjük forró ólomként füleinkbe. Régóta vártam már az albumot, ami kárpótol a 'kultikus szimfó-black' bandák folyamatos elkurvulása által keltett és tátongó fekete lyukak sokaságáért. Itt van kérem a megoldás. A 'Van Der Decken's Triumph' és a 'Departure Towards a Nautical Curse' című szerzeményeket külön is ajánlanám a nagyérdemű figyelmébe.
Emlékszem, mikor anno frissen jött ki ez a lemez, többször is próbálkoztam vele, mert igen jó véleménnyel voltak róla egyes médiumok. Akkor sem értettem és most, újbóli hallgatást követően sem világos, hogy mi ebben a kiemelkedő. Szimpla stílusmix, igazán fogós dalok, új ötletek nélkül.
Azért jó hogy ilyen ajánlások is becsúsznak a mostani erős felhozatalba. Ezt nem kell sokszor meghallgatnom, hogy megfontolt, hiteles konklúziót vonjak. A jó hangzás és a súlyos riffek önmagukban, tartalom nélkül nem adnak el egy produkciót. Legalábbis nekem. Ötlettelen és karakter nélküli gyalulás.
Agresszor őseink megörökítették vadászat előtti harcimorál-javító dallamaikat. Becsapós, mert a primitív álca ellenére a zenei vonal közel sem primitív. Tipikusan olyan cucc, amire sok, jó korsó sör után kellemesen bólogatnék egy fesztiválon, de ahhoz, hogy én ezt nap, mint nap hallgassam kevés.
Nem szoktam ilyet írni, de ez valami bitang sz*r. Minden tekintetben.
Ez az egyik legnagyobb agymenés amit az elmúlt időszakban hallottam. Maga a káosz és az entrópia. Vannak teljesen elviselhetetlen dolgai, ugyanakkor meg képes varázsolni és csak meredten lesek ki a két szemrésnek nevezett szűk járaton. Remek, a belcsínnel abszolút fogódzó borító, ötletes, minőségi zene, ami valami egészen hihetelen formában került tálalásra. Szétkuszálta az egyébként is kusza agytekervényeimet rendesen.
Bár az én ízlésemnek túlságosan kaotikus, vannak határozottan jól eltalált részei a lemeznek. Az utolsó szám pl. nagyon tetszett, anélkül csak 6 pont lett volna.
Nem lenne ez rossz, csak az olyan röhejes förmedvények, mint a Tettentuttontattan vagy mi az Isten megakadályoznak abban, hogy tényleg megszeressem.
Nem ismerem a zenekar korábbi munkásságát, de nekem nagyon bejött ez a folkos dallamokra és hozzá illő női énekre épített muzsika. Minden dal elég jól sikerült szerintem, de a Goddess Of Fortune And Sorrow tetszett nekem leginkább, arabos, keleties motívumaival.
Általában arról tudom megmondani, hogy egy zenekar biztosan nagy kedvencem lesz, ha a hallgatása közben időnként végigfut a hideg a hátamon. Ennél a lemeznél ez jópárszor előfordult. Nagyon hangulatos zene, érdemes hozzáolvasni a szövegeket is.
Stílusából adódóan elég monoton és egysíkú, de egész jó, dögös, húzós cucc. Leginkább eltaláltnak a Supernoid című instrumentális monstrumot éreztem.
Rossz.
Meglehetősen unalmasnak és ötlettelennek találtam. Egyetlen momentum sem volt ami felkeltette volna a figyelmem.
Egész jó, bár az énekstílus a lemez végére már kicsit kikezdte az idegeimet. A This Tube Is The Gospel c. szám instant sláger.
Szeretem az ilyesmit, ennyi.
Picit én is segítek az ügyön, mert bár valóban nem könnyű egyben végighallgatni az albumot, de tetszik ez a zenébe ültetett káosz! (szerintem kellően változatos is, jó témákkal, néhány leállással pihenni is engedik a hallgatót, de csak amíg összegyűlik az energia egy újabb kitöréshez. Ui: Ismét változtattam a pontszámon, ugyanis napok óta, hazajövök fáradtan melóból és automatikusan, ösztönösen ez az album tévedt a lejátszómba.. NEM véletlenül! Ez több nap után tudatosult bennem. Feldolgozás, kicsomagolás után egy tökéletes remekmű birtokosaivá válunk.
Nehéz, sokrétű (ez náluk hatványozottan így van!), több hallgatást igénylő zene, viszont nagyon tetszik! Eszméletlen, milyen témákat hoznak össze, és váltogatják a stílusokat egy számon belül is akár (viking-metál alapokon - és mégis kerek egészet alkotva!). A pontlevonás azért van, mert a picit erősebb In Harmonia Universali/An Icelandic... Pt. I-II. albumok az etalonok számomra.
Kellemes, szép, változatos , bár hallottam már kiemelkedőbbet is.
ROBBANÁSVESZÉLY! Na így kell nyomni 2010-ben a szimfonikus black metalt! (Nagy Dimmu fan vagyok - és lehet felesleges az összehasonlítgatás, bár adja magát -, de az utolsó 1-2 albumukat ez simán földbetiporja!). Sok kiemelkedő zenét hallottam mostanában, de ez a legjobbak között van (hangulatában - bár nem egészen ez a stílus - talán még a Covenant: Nexus Polaris, Windir, Emperor albumok voltak ilyen hatással rám anno..) Nyilván ők sem tudják megújítani a műfajt, de itt nem is ez a lényeg... Teljesen lebilincselt, elvarázsolt, szanaszét tépett, és nem enged szabadulni a láncaiból...
Nem jó :P
Bár már írták előttem, ha le akarnám egyszerűsíteni azt mondanám: Meshuggah/Fear Factory/Linkin Park keverék. Az első kettőt szeretem, az utóbbiról nem nyilatkozom... Igazából az összhatás szerintem egész jó lett! Hogy mennyire őszinte, azt is hagyjuk! Éreztem, hogy több hallgatást igényel, és még most is vannak kérdőjelek, de szerintem egy 8 pontnál semmiképp nem érdemel kevesebbet (maga a ZENE!)
Korrekt, tömény hangzás, ami egy jó death albumhoz kell... vannak jó témák is, de nem vitték túlzásba, egyelőre a középmezőnybe sorolom őket, következő albumnál meglátjuk mi lesz. Egy jóindulatú 8ast megadok most rá.
Többször nekifutottam, de nekem ezt kínszenvedés volt hallgattni. De majd ha esetleg tanyára költözöm ki, disznóvágáskor ezt fogom hallgatni, hátha szegény pára ettől hamarabb kivérzik :)
Hát ez a varjú tényleg nagyon vérzik, sajnos most az én fülem is. Pedig van egyfajta hangulata, ínséges időkben még előkerülhet.
Pár hete már megismerkedtem az albummal, korábbi munkásságukat nem ismerem, de ezen album fényében sürgősen pótolom a hiányosságot! Tetszik ez a sötét hangulatú, elvont zene, bár igazából a szinti/egyéb effektek, néhol igencsak bizarr :) témák dobnak rajta nagyon sokat.
Nem aprózom el, ez maximális, ritka nagy mestere a francia banda a rémisztő hangulat audiális ábrázolásának.
Intelligens különcködés, mint mindíg. A Stridsljod (Blackabilly) című számot meg nem győzöm hallgatni, az év egyik legnagyobb nótája számomra.
Én most figyelmen kívül hagytam az Atrocity életművet (annak figyelembe vétele sok pont levonást eredményezne...) és csak magát a zenét értékeltem, az pedig nagyon rendben van.
Számomra ez amolyan derék mesteremberek iparosmunkája. Nem idegesített, de megmaradok a régi Dimmu lemezeknél.
Jó súlyos pont a megfontolt tempó miatt, az ének talán lehetett volna meggyőzőbb is, de összességében jó ez.
Nekem ez most túl sok, minden tekintetben.
Nem értek egyet a lemezt szürkének tartók véleményével, szerintem ez egy kifejezetten méregerős death metál lemez.
Ha haragsick nem idézte volna kritikájának e részletét, megtettem volna én. Ennél frappánsabban nem lehetne megfogalmazni, amit én is gondolok.
Hangzás szar, zene primitív, hangulat és hitelesség óriási... és engem komoly révületbe ejtett, még azt is alig érzékeltem, hogy több mint 1 óra hosszú. :-).
Itt is elég nagy hangsúlyt kapnak a teátrális elemek, viszont zenéből és súlyból is jóval többet kapunk ezek mellé.
Nem a megfelelő időszakban hallgattam. Talán ez az oka, hogy nem működik. Pedig van itt minden, mint a búcsúban...
Az életmű legteljesebb darabja. A hosszú ismerkedési periódus után biztos bérelt hely a lejátszóban.
Hányingerem van ettől, és nem a hallható zene minősége bosszant, az rendben van! Legközelebb stoner/sludge lemezzel jönnek ki, fogadjunk....
A szimfónikus blacket meg végképpen nehezen viselem. Hiába a remek sound, az unalmas dalok és az idegesítő szintetikus hatások miatt beremeg a szempillám.
Irtózatos erővel megszólaló stoner cucc! Kötelezően max. hangerőn.......gyújtok gyertyát a sírodnál!
Zenész haverok zrikálására készült anyag. "Nesztek, streetpunk....." Magamtól soha többet nem hallgatnám meg.
Nem egy pöcsölős társaság. A kötelező intro után következő ritmus és riff áradat elsöprő erejű. A dobos csókára érdemes figyelni!
Nyers, tömény, pusztító agygyalu. A zene sokkal jobb, mint amit a zenekari fotók alapján vártam.
Nem az esetem ez a zene. A sűrű sötét viszont ott van, ez tagadhatatlan...
Nem estem hanyatt tőle. Egy azon zenék közül, amelyek tucatjával mennek hetente a kukába....Egy meghallgatásra mindenesetre ajánlott.
Újabb kitűnőre sikerült lemezt kaptunk, hangzás- és szövegvilág tekintetében is hűen alkalmazkodik a trilógia előző két darabjához.
Nagybetűs hangulat!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 168. 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. ... 502. Horizontális nézet

2010. december 4.

  Transcending Bizarre? - The Misanthrope's Fable
chipmonkey
Solefald - Norrøn Livskunst
emp
Deathspell Omega - Paracletus
Pistike66
Goat The Head - Doppelgängers
haragSICK
Atrocity feat. Yasmin - After the Storm
Sheol
Hate - Erebos
Mighty_Ravendark
Carach Angren - Death Came Through a Phantom Ship
Otitis_Media
Tombstones - Volume II
viribusunitis
Periphery - Periphery
csokiice
Korpblod - Norrön Megi
BlizzardBeast
   
  1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.  
Sheol 6 5 9 6 9 8.5 8.5 4 3 6.5 6.6 Sheol
baathory 9 9.5 8 8 7.5 7 7.5 4.5 6 8.5 7.6 baathory
bahon 6 7 5.5 4 8.5 5 6 4 5.5 4 5.6 bahon
bush 9 9 7 7.5 7.5 7 8.5 6 7 3 7.2 bush
chipmonkey 9 9.5 9.5 4 7.5 6 5 5 5 7 6.8 chipmonkey
Critical_Message 7 5 10 7 6 4 7 7 4 6 6.3 Critical_Message
csokiice 7 8 4.5 8.5 5 6 8.5 9 9.5 3 6.9 csokiice
emp 9 10 9 8.5 9 9.5 4 5 3 9 7.6 emp
Enysmon 7 7 9.5 8 5 8.5 6.5 9 6.5 5 7.2 Enysmon
haragSICK 6 6 7 9 2 7.5 8.5 7 7 7 6.7 haragSICK
insomnium 9 7 8 9 9 7 3 3 8 3 6.6 insomnium
jpeter 9 9.5 7.5 8.5 6.5 8 7 8.5 6 8 7.9 jpeter
Mighty_Ravendark 10 9 8.5 8 5 9 5.5 7.5 8.5 8 7.9 MotherRoad
nesthor 8 6 9 9 9 6.5 7 5 10 8.5 7.8 nesthor
oldboy 8 10 5 7 8 7 6 7 7 2 6.7 oldboy
Otitis_Media 9.5 9 3 6.5 6 4 9 5 6 1 5.9 Otitis Media
Pagan_Ini 8 7.5 7 8 10 5.5 9.5 7.5 2 9 7.4 Pagan_Ini
Perszepeta 9.5 8.5 10 4 8.5 8 10 4 8 7 7.8 Perszepeta
Pistike66 8 9 10 8 8.5 8.5 6 7.5 4 9 7.9 Pistike66
viribusunitis 7 9 7 9 6 8.5 6 9.5 6 6.5 7.5 viribusunitis
BlizzardBeast     10             9 9.5 BlizzardBeast
  8.1 8 7.7 7.4 7.2 7.1 7 6.3 6.1 6.1 7.1  
Transcending Bizarre? - The Misanthrope's Fable Solefald - Norrøn Livskunst Deathspell Omega - Paracletus Goat The Head - Doppelgängers Atrocity feat. Yasmin - After the Storm Hate - Erebos Carach Angren - Death Came Through a Phantom Ship Tombstones - Volume II Periphery - Periphery Korpblod - Norrön Megi    
Sheol 2010. december 4., szombat, 10:34
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Kösz a visszajelzést, akkor megy az új.
Mother meg legfeljebb majd máskor jobban igyekszik kommentelni. (Nem mintha azt hinném, hogy most akart volna.)
--

Critical_Message 2010. december 4., szombat, 10:20
Critical_Message
Csatlakozott:
2008. augusztus 14.
Hozzászólások: 137
Válasz Sheol üzenetére:

Jó lenne tudni, hogy akik nem írtak kommenteket, azoknak szándékában áll-e még a mai nap folyamán ezt megtenni.
Mert ha nem, akkor akár lehetne is indítani a következő fordulót.


Részemről most csak az emp-féle jó-nem jó kommentekre futná, úgyhogy akár lehetne is váltani a következő fordulóra.
Sheol 2010. december 4., szombat, 08:52
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Jó lenne tudni, hogy akik nem írtak kommenteket, azoknak szándékában áll-e még a mai nap folyamán ezt megtenni.
Mert ha nem, akkor akár lehetne is indítani a következő fordulót.
--

Perszepeta 2010. december 2., csütörtök, 19:58
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz nesthor üzenetére:



Nézd, ami jó, az jó, ami nem jó, az meg nem jó, nem kell túlbonyolítani. :-)

Akkor jóóóóóóó :-)
nesthor 2010. december 2., csütörtök, 17:57
nesthor
Csatlakozott:
2010. szeptember 18.
Hozzászólások: 47
Válasz Perszepeta üzenetére:


Nekem gyanús volt a hasonlóság :-) Jah és tetszenek a minden részletre kiterjedő, gondolatébresztő kommentjeid :-D


Nézd, ami jó, az jó, ami nem jó, az meg nem jó, nem kell túlbonyolítani. :-)
Perszepeta 2010. december 1., szerda, 20:31
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz emp üzenetére:

Észrevette bárki is rajtam kívül, hogy a Solefald lemezen ugyan az a norvég hölgyemény adja ki magából a női éneket és "gyerekhangokat", mint aki a Dimmu Borgir friss lemezén is teszi ezt??

Nekem gyanús volt a hasonlóság :-) Jah és tetszenek a minden részletre kiterjedő, gondolatébresztő kommentjeid :-D
emp 2010. december 1., szerda, 10:32
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Észrevette bárki is rajtam kívül, hogy a Solefald lemezen ugyan az a norvég hölgyemény adja ki magából a női éneket és "gyerekhangokat", mint aki a Dimmu Borgir friss lemezén is teszi ezt??
--
"welcome my son, welcome to the machine"
Sheol 2010. november 30., kedd, 20:58
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Én viszont bánom; milyen jó kommenteket írt volna a sok durva muzsikára. :'S
--

Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.073 seconds to render