Jó sokszor meghallgattam már, de még mindig nem ismertem ki, ami a brutál hossz miatt is lehet. Egyelőre nem merek többet adni rá.
Változatos, végig érdekes zenét rejt a korong; ügyesen sáfárkodik a banda a melodic black metal stílus nyújtotta lehetőségekkel. A végére azért már kicsit megfárad a hallgató, ami nem is csoda, hiszen a bonus track nélkül is 1 óra 10 perc a játékidő.
Az egész albumot Nils Patrik Johansson mentette meg, mivel nagyon kedvelem a hangját. (Alig várom az új Wuthering Heights lemezt.) Zeneileg semmi különlegeset nem hallunk, és hát nagyon hosszú is az anyag.
Elmondható az albumról, hogy nem egy tucattermék, hiszen mind a zene, mind a hangzás a múltat idézi. Érdekességképpen jól is esett hallgatni, de sajnos nem tudtam jobban rákattanni.
Progressive Metal másfeles énekessel, huhh a kedvenc kombóm! :)
Érdekes, meg kísérletezős, meg műfajokat mixelős; elmondtatok jó sokféle jelzőt amik igazak is, viszont nem kötött le a végeredmény.
Semmi olyat nem hallok ami miatt újra elővenném ezt a lemezt. Nálam ez a fajta zene csak akkor működik ha jók a dalok; sajnos erről itt nincs szó.
Hahaha, mi ez a fejhangon vonyító "ének"? Pedig már azt hittem, hogy minden szart hallottam. :(
Én ismerem az összes albumukat, így azt mondhatom, hogy továbbra is felismerhetően Crematory a zene. Az viszont biztos, hogy sokkal kevésbé populáris megközelítésű, mint a régiek. A diszkós ütemek, refrének szinte teljesen eltűntek, és velük együtt a dalok megjegyezhetősége is a béka feneke alá süllyedt.
Démon Ilonáék sem hagytak maguk után mély nyomokat bennem, de mégis úgy vélem, hogy igényes muzsika ez. Thrash fanoknak akár még kellemes meglepetésül is szolgálhat.
Olyan ez, mint a Trabant sebességváltója: három direkt fokozat előre, egy fokozat hátra (jelen esetben a borzasztó hörgés), egy pedig szabadon futó előre (sok rész csak szürkén van ott, aztán persze mindig jön valami értékelhető, szerethető megoldás). Kicsit csalódtam...
Gyónás utáni vezeklésének a lemez végighallgattatása még az igazán bűnös léleknek is túlzottan szigorú ítélet.
N.P.Johansson nekem legkevésbé tetsző zenekara az Astral Doors. A karcos arany torkú énekgéniusz bárkája ezúttal a lemezhossz szirjein kapott léket. Más szóval, ha néggyel kevesebb, akkor kettővel több!
Ezeket a hangokat, effekteket hogyan bírták megtalálni? Zárlatos a gitárjuk, vagy felvételkor a hangmérnök kamatyolt a pulton elállítva azt? És esküszöm, hogy a dob több helyen is pontatlan (a húrosoknál hogy ezt miért nem tudom megállapítani?). Ez inkább felbolydult hangyavár, mint kripta...
Bevallom, Carpenter rajongó vagyok. Minden zene, amibe beleteszi a lelkét, az nálam bebocsátást nyer. Igaz, könnyű volt neki ilyen jól eltalált zenére énekelni.
Még űttörő koromban egyszer Telkibánya mellett az erdőben ásványokat gyűjtöttem, mostam ki a földből. Ez ugrott be a lemezt meghallgatva, ugyanis csillogó kincseket is rejt a sár. Nehezen pontozom le, oly' rossz és oly' jó a lemez.
A fejemet felkaptam, az állam a bokámhoz ment röpke látogatóba, a színusz csomóm pedig koffeinbehatást érzékelt amikor végighallgattam az Empty hollow darabkáit. TÖKÉLETES! A többi szám vagy más énekkel, vagy kevesebb dallammal lenne nálam 10-es (ilyen is van).
Vannak korai Sodom-szikrák, Megadeth-morzsák, meg minden más. Na, ez a minden más nem tetszik benne.
Nem mai banda, mégis eddig ez az első lemezük, amit végighallgattam. Kicsit pótolja nálam a Betray my secrets ütötte, azóta is üresen tátongó likat, habár nem nyűgözött le. Nevezhetem mondjuk hosszúlépésnek... nohából.
Csupán egyféle érzelmet feszeget a lemez, igaz viszont, hogy azt jól műveli. Az utolsó tétel (az egy 9-es) mondjuk tesz egy kis kiruccanást a szomorúság felé (ráadásul több megközelítésben), de az is hamar szublimál.
A Maboolt én feltétlen jobbnak érzem, márcsak a metálos részek dominanciája miatt is. Az a mű amnivel viszont a csúcsra érnek, majdnem biztosan ez lesz.
Kedvemre való zene. Ismerem őket jó ideje, sosem gondoltam volna hogy egyszer ők is fognak tiszta éneket alkalmazni a muzsikájukban! Nem is kicsit lepett meg..
Astral Doors-ék a klasszikus metál iskola tanulói, annak minden pozitív és negatív tulajdonságával. Nekem valahogy mégis tetszik, akárcsak a korábbi lemezek. Ezek szerint még a sok napos ételt is át lehet melegíteni úgy hogy még ehető legyen...
A szólókban olyan érzés és kriptabűz van hogy majd hanyattestem! Már csak ezek miatt is érdemes belefülelni..
Előszőr a borítót nézegetve valami egyszerű refrénorientált powerre asszociáltam, de magam sem hittem volna hogy a végeredmény valami ennyire hallgató-ellenes és be nem rögzülő lesz! Hogyan gondolhatták hogy lesz zenehallgató aki ezt élvezni tudja? :((
érdekes...bár a koncepciótlanul csapongó mégjobb kifejezés.
basszus, a nagy rádöbbenés: A Rage énekese tisztára olyan kinézetre mint a fiatal(abb) Deák Bill! A zenét este hallgattam, majd lefeküdtem, volt is már bennem, szóval nincsenek emlékek...
Először is én örülök hogy nem felejtettek el jó dalokat írni, a CD nyitó három dala valahogy jó emlékeket ébreszt bennem. Onnantól igaz hogy a banda nem túl dicsőséges időszaka köszön vissza, ám a konklúzió mégiscsak az: Az Awake óta nem tetszett így Crematory, az meg bizony nem most volt.
Erőteljes power-thrash, izgalom vagy újdonság semmi. Érthető ha valakinek már ezzel is televan a hócipője, de én a másik táborba tartozom inkább. Megfelelő adagban jöhet..
Kiváló zene... Azonban valószínűleg már akkorára duzzadtak az elvárásaim, hogy törvényszerűen úgy érzem, nem üt akkorát mint szeretném. Majd idővel beérik. Addig is marad az orientál trónon nálam az Amaseffer!
jeee jee jeee! Verjed Csimpi, verjed!!!!
1. ez esetben "sajnos" tudok angolul. 2.értem is a szövegeket, 3.figyelek is a szövegekre, 4.nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek annyira szánalmasak. 5.Az énekesnek egy kibiztosított kukoricagránátot raknék a szájába, annyira irritáló. Soha többet.
semmi gond sincs az anyaggal. Nekem tetszik a hangzása is. Az más kérdés, hogy már nagyon régóta nem hallgatom ezt a vonalat. Ha mégis kedvet kapok, akkor előveszem valamelyik Bloodbath albumot, vagy a klasszikusok közt guberálok.
Nagyjából osztom Öregfiú véleményét, annyival kiegészítve, hogy azért szerintem párhuzamként még a Dead Soul Tribe és a Biomechanical is megemlíthető. Befogadhatóság? Nálam még a horizonton sincs az emészthetőség határa. Ajánlom, hogy mindenki fülelje meg először a Biomechanical legutóbbi lemezét, utána a Darkology Balázs Pali komplexitásával fog egyenértékűnek tűnni! :D
Igazán érdekes fába vágta a norvég csapat a fejszéjét! Szinte tökéletesen mossa össze a Something Wicked... fagyottföld hangulatát az északi rekesztéssel, és rámutat a műfajok közti valóban vékony határvonalra. Aki otthon van a stílusokban, nyitott az érdekes és minőségi kísérletekre és zenei intelligenciája is meghaladja a warriormetal és ökölrázás sekélyes zsákutcáját, annak szerezhet kellemes perceket ez a debüt!!! lemez.
ennyi az annyi.
Ez annyira szar, hogy már jó! :DDD Még a végén máskor is meghallgatom mokásabb kedvemben. Egy valamit viszont nem értek. A borítón látható mindhárom konszolidált, megnyerő külsőjű fiatalember közül a középső mi a toszt akarhat azzal a batár kamrakulcssal a kezében???
Aktuális kedvtől függően határeset a kellemes és a semmilyen litty-lötty között. Érdemes elfogadni, hogy a jelenkori Crema ennyire képes. Az előző lemezt jobbnak érzem. Kolbászt és sört ide de azonnal, had lengedezzek dús keblű bajor lányok gyűrűjében!
Kedvemre való ez a modernebb, némi urbánus HC attitüdöt is magába foglaló aktuálthrash. Akárhányszór hallgatom, mindíg furcsán kezdenek el ringani az ArchiCAD vonalak meló közben és mindíg arra eszmélek, hogy nagyokat bólogatok. Már-már megmozdul az a 8 cm-nyi hajam is. Ejjha!!!
Azt hiszem a legmegfelelőbb kifejezés erre a koncept-albumra a grandiózus! Emiatt érdemes időt adni ennek a lemeznek, hisz hallgatásról-hallgatásra tárja fel értékeit, rétegeit! Tény, hogy egyelőre még csak az ismerkedés kezdeti fázisában vagyok, de érzem, hogy idővel szoros barátságot fogunk kötni! Nehezebben befogadható, mint a Mabool, de szerintem legalább olyan jó, csak éppen másként! Lehet, hogy egy fél év múlva bánni fogom, hogy "csak" egy 9-est adtam az ORwarriOR-ra!
Köztudott (vagy ha eddig nem volt az, most már igen), hogy nem a black metal a kedvenc műfajom! Ennek ellenére ez az album kifejezetten tetszik, sokkal jobban, mint pl. az új Marduk! Tény, hogy lehetne rövidebb a játékidő, de amúgy (amennyire én vágom ezt a műfajt) úgy tűnik nagyon rendben van a cuccos!
Már a dalcímekből lehet sejteni, hogy a szövegvilág legalább annyira tipikus rock/metal sablonokból, panelekből építkezik, mint a zene. Sose hallottunk még olyan magvas hasonlatot, mint pl. a "heaven and hell, fire and ice" nevezetű gondolatmenet!:) De ha figyelmen kívül hagyja az ember a szövegeket, akkor még kellemesen is szórakozhat, ugyanis nem rossz zene ez annak ellenére sem, hogy az eredetiségnek még csak a szikráját sem villantja fel.
Tipikus kriptazene! Ha egyszer oda kerülök, lehet, hogy még élvezni is fogom, végül is akkor már minden zene death lesz...:)De a kriptán innen azt mondom, büszke vagyok magamra, hogy legalább egyszer végig tudtam hallgatni!Persze ha megkérdeztek 50-60 év múlva, lehet, hogy más lesz a véleményem!:)
Zenei perverzióim egyike, hogy néha élvezettel hallgatok ultrakomplex, ultratechnikás, az öncélúság határán mozgó, olykor azon túl is lépő zenéket, lemezeket. A Darkology ezen opusza pont ilyen! Zeneileg párhuzam vonható olyan bandákkal, mint az Ark, vagy a Zero Hour. Befogadhatóság szempontjából kb. a kettő között van. Az énekes hangjával nekem semmi bajom, révén zenei szocializációm részét képezték olyan zenekarok anyagai, melyeken többek között a King Diamond, Geoff Tate, Messiah Marcolin nevezetű urak énekeltek!:) A fajin jazzes témák pedig csak emelik a lemez élvezeti értékét! Amúgy ezidáig ez a hozzám legközelebb álló Bahon által ajánlott album. Köszönet érte kolléga!:)
Ez a lemez ékes bizonyítéka azon véleményemnek, miszerint kísérletezni érdemes! Még nem tökéletes, de a jövőre nézve bizakodásra okot adó! Kíváncsi vagyok a kettes lemez milyen lesz!
Az igényesség és profizmus megkérdőjelezhetetlen, de nálam ez tipikus háttérzene kategória. Egyszerűen nincs rajta olyan momentum, amire felkaptam volna a fejem...
Mikor egy pár éve elkezdődött a thrash metal revival, melynek keretében sok fiatal banda kezdett újból thrash-t játszani és jópár másod/harmadvonalas horda reaktiválta magát, még úgy gondoltam, hogy ez rendben is van így. De azt hiszem tévedtem! Jó példa erre a Hirax, akik visszatérte nélkül sem valószínű, hogy szegényebbek lennénk! A zene még amolyan szódával elmegy kategória, erős Exodus, Slayer utánérzéssel. De amit ez a mikrofon mögött tevékenykedő pacák művel, arra nem találok szavakat! Ez kérem szépen merénylet a gyanútlan, jóhiszemű zenehallgatók ellen! Minimum büntetésként simán kiszabnék rá 2 hét kukoricán való térdeplést, természetesen a sarokban, fal felé fordulva!:)
Ez az első találkozásom a bandával, úgyhogy nem voltak elvárásaim. Mindenesetre szerintem ez egy nagyon korrekt gótos, darkos, popos lemez, megkapó harmóniákkal, erős refrénekkel! Első találkozásnak bőven megteszi!:)
A zenekarnév hallatán és a borítóra rápillantva első blikkre azt is hihetnénk, hogy az egykori "Metállédi" tért vissza Démon Ica néven!:)Sajnos, vagyis inkább szerencsére erről szó sincs! Ehelyett kapunk egy rutinos zenészek által prezentált vehemens, technikás, de nem túl változatos thrash muzsikát/lemezt. Azért azt kell mondjam, hogy nálam a minőségi thrash valahol itt kezdődik, és a határ persze a csillagos ég!:)
Én egyáltalán nem érzem a metál szerepét másodrendűnek a lemezen, amúgy meg ez egy minden ízében különleges és kiváló zene, amely nem is kaphat mást, mint a maximumot.
A hosszúságon kívül tényleg nem lehet semmibe belekötni. Szerencsére nem csak a sebességre mentek rá hanem ügyeltek a megfelelő hangulat megteremtésére, ezért sok a lassabb, atmoszférikusabb rész. Kiváló munka.
Nils Patrik Johansson egymagában megér ennyit. A zene nem váltja meg a világot, de az összhatás élvezetes. Azért a Wuthering Heights lemez reméljük még jobb lesz ennél.
Kétségtelen hogy itt valami olyasmit hallhatunk, ami manapság elég ritkán fordul elő, jócskán visszament az időben a banda, valamilyen szinten értékelem a hagyománytiszteletüket, de jobban én sem tudtam élvezni, nem utolsósorban a gyatra hangzás miatt és azért, mert valahogy összefolyik az egész, semmi változatosság nincs az anyagban.
Kelly Sundown Carpentert sokan zseniálisnak tartják, szerintem semmivel nem jobb mint a többi sikoltozós stílusú énekes :-) viszont zeneileg az album határozottan jó és fantáziadús.
Igazán érdekes muzsika, határozottan tetszik, életképes alternatíva black metalon innen, heavy metalon túl.
Kellemes metal album, de nálam az Empty Hollow többtételes darab lefelé vitte a pontszámot, nem azért mintha nagyon rossz lenne, csak szerintem valahogy nem illeszkedik a lemez többi részéhez.
Oldboy büntetés javaslatát túl enyhének érzem, én inkább a fejbelövést javasolnám. :-) Zene elmegy.
Eléggé kommersz, de végülis nem rossz; a könnyedebb, nem igazán fajsúlyos zenék kedvelői jól ellehetnek vele.
Van benne fantázia, de az ének itt is gyenge pont.
Úgy gondolom, ők ezzel a lemezzel érnek a csúcspontra. Közel-keleti folk és metál szerves egységben. Csak azért nem maximum, mert az utóbbi összetevő erősen alárendelt szereppel bír!
Ez a progresszívre vett irány nem áll rosszul nekik, de biztos vagyok benne, hogy legközelebb maradandóbb dalcsokrot kapunk az arcunkba.
Kitalált és jól felépített heavy/power markáns hatásokkal. Zeneileg megkérdőjelezhetetlen és az énekes hangja is nagyon rendben van. Műfajában kiemelkedő.
Primitív is, ismerős is, mégis tetszik. Hiába, gyarló az ember..
A második tracktől legszivesebben lekevertem volna az éneksávot. Hihetetlen, mennyit levon az élvezhetőségéből. Nem mintha rossz torok lenne a srác, de a hangfekvése idegesít.
Lassan feltárulkozó, belemélyedést igénylő lemez. Igazi norvég minőség. Várom a következőt.
Tisztelet a zenekarnak a közel 30 évnyi jelenlétért. Jöhetne a jól megérdemelt nyugdíj. Szép volt, de ennyi elég!
Perverz disznó vagyok, nekem ez tetszik. Persze az énekes csávó itt is a kakukktojás. Olyan a hangja néha, mint egy kasztrált Zetro-nak........de gondolom ő fizeti a sört esténként.
Lájtos - mondhatnám kommersz - ilyen-olyan metálzene. Egyértelműen üzleti szempontok dominálnak náluk már elég rég óta. El lehet hallgatni éppen, ha nincs a közelben valami fajsúlyos anyag.
Az énekesi teljesítményen kívül meg vagyok elégedve a csapattal. Külön kiemelném a gitárosok munkáját. Van itt potenciál....!
Ettől az anyagtól féltem előzetesen nehogy bekerüljön. Azóta sem barátkoztunk össze. Egyrészt bitang hosszú, másrészt nem szeretem az efféle prog rock/metált, lehet ez akármennyire orientális. A 7 pont kizárólag a minőségnek szól, mert amúgy nem tetszett.
Hangulatában emlékeztet az új Mardukra, igaz utóbbi több pontot kapott, de rövidebb is volt :P (meg jobb is). Meg különben is...a meloblack metal nálam nem itt kezdődik, s nem is itt folytatódik.
Semmi különös, de tetszetős.
Léleksimogató muzsika ez biza :) A hangzása pedig állat :P
A koncepció nem rossz, bár még kiforratlan.
Semmi rosszat sem tudok mondani erről a műről. Standard heavy/power metál.
Korrekt zenei alapokra nem túl meggyőző vokál. Ez olyan fele-fele, vagy egy kicsivel több :)
Nem szeretem a gótikus metálkodást. Cinkes.
Egyértelműen NPJ énekes teljesítménye húzza az AD szekerét. Viszont amig a hangszeres szekció hozza - legalább - ezt a szintet, nálam kedves hallgatnivaló lesz. Csak egy apró észrevétel: kicsit mintha sok - vagy teljesen felesleges - lenne a billentyű. Nem azért mert lágyít az összhatáson, hanem azért mert az arcbamászó sounddal együtt már túl sok (pl. Rainbow Warrior).
Huh, vazze. Kezdem azt hinni, hogy a kazimásolós hőskorban nem azért szóltak cudarul a zenék, mert már a 30. copy-t sikerült beszerezni, hanem alapból szóltak így a bandák. :) Jah, zenei mivoltában ez nálam tök zéró, de kapnak pár pöttyöt mert megmosolyogtattak.
Elég nehéz hallgatni, sőt nagyon nehéz elviselni...
Az első néhány hallgatásra nem tűnik olyan erősnek mint a Soundchaser vagy a Unity. Néhány szerzemény (Hellgirl, vagy az Empty Hollow összes része) azért visszahúzza majd a lemezt a lejátszóba.
Hát igen, az egész buktatója a vinnyogó vokalizátor. A zene amúgy tök oké, ezzel az idétlen, tökét fájlaló ogréval viszont bakot lőttek.
Kb ugyanaz a megállapításom, mint a Rage esetében. Ez is marad.
A szar, monoton ének miatt elmaradnak a dícsérő szavak, pedig a zene kifejezetten jó.
Ugyan a Raging Violence c. klasszikusukhoz nem ér fel, jól sikerült ez a lemez.
