Minden ízében minőségi anyag, és a hangzás is állat. ;)
Nekem ez a zene semmit sem mond sajnos. Nem segíti a jobb befogadhatóságot a kibaszott idegesítőre effektezett "ének", de a "tiszta" hangon előadott nyarvogás sem.
Próbáltam kihámozni a lényeget a nagy tekerésből, de mindhiába. Többszöri hallgatás után is csak egy kaotikus masszának tűnik az egész, amihez járul még (az antikommerszség jegyében) a szar hangzás is.
Nincs különösebb gond az albummal; jók a dalok, a hangzás kissé rideg és gépies, de nem zavaró. Sajnos ez a stílus nem tartozik a kedvenceim közé, így a tetszési indexem is csak ennyi.
Bírom mikor egy bandának annyi esze sincsen, hogy ne egy előtte már 15 csapat által használt (egyébként szar thrash klisé) nevet válasszon magának. (Tényleg nem túloztam, érdemes rákeresni a metal archivesen.) A zenéről sem tudok jobbat mondani; olyan ez az EP mintha egy demot hallgatnék a nyolcvanas évekből. Az egyébként is betegesen túltelített metal zenei piacnak már csak a 2006-ban alakult kanadai csodára volt szüksége, tényleg. :|
Ha thrash metal akkor nekem a Kreator. A kezdetek óta hívük vagyok, és még a "gyengébb" lemezeiket is szeretem. Az új anyag igen zeneire sikerült; nagyon tetszenek a gitárharmóniák, klassz a feszes, precíz dobolás, és hát Mille "éneke" is hasít ahogy kell.
A "Lonely the Innocence Dies" tetszett a legjobban; jó ötlet volt ez a duettezés a Benedictum-os jánnyal. A többi dalra sem lehet panaszuk a stílus kedvelőinek azt hiszem, bár engem ez a lemez sem "térített meg". :)
A jól bevált recept szerint készült az album, de a hozzávalókat nagyon ügyesen keverték össze, aminek meg is lett az eredménye. Változatos, szórakoztató, könnyed kis muzsika a stílus szerelmeseinek.
Aki a stílus kedvelője (hörgök/morgok/török/zúzok), az a másik 4 zenekedvelő véleményét vegye alapul. Az enyémet 1értelműen tükrözi a jóindulatú pontszám. :)
Még nem tudom igazán, hogy rossz hangulatban hallgattam meg a "Hatlövetű"-t, vagy csak szimplán szar. A dilemmázás fázisában ez épp hogy elégséges.
A srácok hozzáállása maximálisan szimpatikus: összejönnek, csörömpölnek, ha valakinek kedve van velük "energiát levezetni" az jó, ha nem úgyis rendben van. Szökőévente eljutnak egy lemezig, amit aztán odaadnak a "fanoknak" (ez is letölthető volt a myspace oldalukról). Erre a menüre, én ma este a Fekete Vérzésnek 4 pontot adok. :)
Nehezen adja meg magát ez a lemez még az agyafúrt dallamok, jó megszólalás és a feszes feljátszás ellenére is. Amikor szól még tetszik is, de egyenlőre a visszaidézéssel vannak gondjaim. Az viszont egyértelmű: magasan nemzetközi a színvonal.
Nna, azért Kanadában nincs kolbászból a kerítés...a hangzás tipikus demós úgy a kazicserés korszakból. Vagy nem volt gempa egy stúdióra, vagy direkt vették ilyenre a figurát. Ha az előbbi, akkor a nagylemez még akár üthet is, ha utóbbi, akkor inkább kérjenek kölcsön aputól/anyutól. Bevallom, maga a zene még jobban is tetszik, mint a az új Kreator.
A zene teljesen rendben van, viszont Mille egy-két szavas szopránban elfröcskölt refrénjei már a második számtól kifejezetten idegesítettek. OK, hogy Petroza nem egy Eric Adams, de ez még thrash szinten is sovány vokális teljesítmény.
Ezentúl a Grave Digger akár a megbízhatóság szinonímája is lehet.
Új lemez, új énekeslány. Nem kicsit veszélyes ilyen ütemben váltogatni a hangokat, de ez is bejött a Sirenia-nak. A hangzás tényleg művi - igazad van emp -, de ezekkel a dallamokkal kilóra megvettek engem.
Ha mond valamit az Anaal Nathrakh, Impaled Nazarene, Deströyer666, Melechesh vagy esetleg a Dissection, akkor kötelező a Devian is! minőségi-antikommersz-cséphadar (köszönöm Pistike66!)
A zene az nagyon rendben van! Viszont az énekest ki kéne penderíteni. Alapban nem olyan vészes, sima nulla stoner hangja van, de ez a széttorzítás nagyon fárasztó a fülnek egy idő után.
Ha mond valamit az Anaal Nathrakh, Impaled Nazarene, Deströyer666, Melechesh vagy esetleg a Dissection, akkor kötelező a Black Bleeding is! minőségi-antikommersz-cséphadar (köszönöm Jézuska!)
Összességében ez egy korrekt, tisztességes munka. Jó lenne, ha ez lenne idehaza az átlag szint, de sajnos nem ez. Viszont a nemzetközi mércével még "csak" elfogadható. Egyébként a hangzás elég ramaty, a gitárokat nagyon karcosra vették, ami jó, de a dob az borzasztó. Szerintem egy az egyben ráhúztak valami gyári hangmintát a pergőre, amitől iszonyat műanyagúl puffog. Az a tipikus gyengébb DFH hangzás. Kár. Általában is hiányzik a mély tartomány az anyagról. A Moonsoon, Sowl és Just This hármas viszont maxpontos. Az ének sem a legerősebb oldala a csapatnak, de legalább vannak megjegyezhető, dallamos témák!
szerintem nincsenek nagy gondok a csapattal... nem világrengető, de teljesen korrekt hagyományörző régisulis thrash
Na az a baj, hogy amíg hallgatom élvezem, de csak "kötelességből" pörgött le jó párszor. Egyébként nem fogom elővenni többet. Nem tudom miért, mert jó, meg minden... csak nekem nem működik annyira. Ja és most levontam a névre járó plussz pontot is az objektivitás jegyében.
Ez kész... Ennek a csávónak még annyi hangja sincsen, mint egy rekedt varacskosdisznónak... Egy idő után fárasztó az az egy hang, amit ki tud magából préselni, de zeneileg rendben van a történet.
Műanyag, ártalmatlan lityi-lötyi, tele szintiszöszmötöléssel, nulla alaptémákkal és egy egyébként korrekt éneksnővel. Szerintem ők is csak a felesleges anyagok halmazát bővítik...
Nincs sok magyarázni való, egyszerűen az utóbbi hónapok egyik legjobb extrém metal lemeze számomra.
1-2 szám erejéig még elviselhető, de aztán roppant idegesítő, főleg az ének miatt.
Jó volt ez, kompromisszummentes könyörtelenséggel nyomulnak a fiúk, a hozzáállás tényleg példás, de az is igaz, hogy nem túl változatos a dolog és az igazán magas pontszámot a közelgő Anaal Natrakh lemezre tartogatom.
Teljesen korrekt, ha szeretném az ilyen stílust biztosan rákattannék, de így sajnos ez nem nekem szól.
Nagy gond nincs vele, eleinte egész lelkesen hallgattam, de aztán ez az idő előrehaladtával azért csökkent. :-) Korrekt, régies klisé thrash, a név tényleg eléggé elcsépelt, dehát úgy látszik nem futotta többre a fantáziából. :-)
Nekem az újkori Kreator sokkal jobban bejön mint a régi. Pontosabban az egyáltalán nem jött be. Erőteljes, amerikai ízű thrashre váltottak, nem kevés Slayer hatással, klassz témákkal, itt-ott még dallamokat sem átallanak belevinni. :-) Királyság, sokat fogom hallgatni.
Mostanában ritkán hallgatok ilyesmit, de ez eléggé ütős lett 1-2 gyengébb számtól eltekintve, összességében tetszik, esélye van előkerülni később is.
Változatos, szórakoztató és jó. :-) Természetesen nem tartalmaz semmi újat, de arra itt nincs is szükség.
Igazán fasza kis lemez. Változatos, technikás, jó dalok, kitűnő hangzás, szóval minden a helyén.
Nyúlós is, büdös is, de szeretjük. A hangzás nagyvonalakban oké, de gondolom több pénzzel messzebbre juthattak volna.
Nem rossz....a hangzással sincsenek gondjaim. A változatossággal annál inkább...Mondjuk a hatos track tényleg kisimítja a ráncaidat...
Valami régi emlék hatására óvatosan közeledtem az anyaghoz, de kellemesen csalódtam. Nagyon rendben van!
Valami különlegesen ütős thrash kb. a korai Exodus vonalán, de más nevek is beugorhatnak itt-ott. Nem, szó sincs szolgai másolásról. Ez egy hagyományörző, feszes album. Új anyag hamarosan....
Ők azok, akiknek az utóbbi lemezei számomra jobban tetszenek, mint a korai albumok. (Pedig azokat is szeretem... Aztán a Coma után nagy-nagy szünet!)
Már a smirglit is meg tudtam szeretni, a többivel korábban sem volt gondom.
Szerencsére nem az a tipikus gothic metal. És a dalszerzés terén sem kell szégyenkezniük. Na persze, itt is minden az eladhatóságról szól, de számomra szimpatikus módon.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. ... 503. Horizontális nézet

2009. január 17.

  Devian - God to the Illfated
Pistike66
Sirenia - The 13th Floor
cheerleader
Kreator - Hordes of Chaos
Sheol
Grave Digger - Ballads Of A Hangman
Caayn
Wackor - Uncommon Ground
oldboy
Black Bleeding - The Great Satan
emp
Aggressor - Pure Canadian Aggression
viribusunitis
The Tyrant Lizard Kings - Six Shooter
voroscsoka
   
  1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.  
Sheol 9 9 10 7.5 6 6 1 4 6.6 Sheol
Caayn 4 9 6 8 7.5 4 6 2 5.8 Caayn
emp 10 6 7 7 8 10 7 8 7.9 emp
Pistike66 10 9 9 8 6 7.5 6 5 7.6 Pistike66
viribusunitis 9 7 8 8 8 7 10 7 8 viribusunitis
  8.4 8 8 7.7 7.1 6.9 6 5.2 7.2  
Devian - God to the Illfated Sirenia - The 13th Floor Kreator - Hordes of Chaos Grave Digger - Ballads Of A Hangman Wackor - Uncommon Ground Black Bleeding - The Great Satan Aggressor - Pure Canadian Aggression The Tyrant Lizard Kings - Six Shooter    
emp 2009. január 15., csütörtök, 19:33
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Caayn alapos ember! :-)
--
Aki homokba dugja a fejét, azt előbb-utóbb segbebasszák!
emp 2009. január 13., kedd, 15:00
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Sheol! Ez a játék nem játék! (6)
--
Aki homokba dugja a fejét, azt előbb-utóbb segbebasszák!
Sheol 2009. január 13., kedd, 14:51
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Na én akkor pihenőre vonulok megint asszem. :-p
--

emp 2009. január 13., kedd, 14:22
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Jöhet! Én is agyalok, hogy megfingassam-e a T.társaságot, vagy utazzak a biztos 7-8 pontokra??? (hrhr)
--
Aki homokba dugja a fejét, azt előbb-utóbb segbebasszák!
Pope Fapalot 2009. január 13., kedd, 14:17
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
Következő HP-ra olyan southern/stoner anyagom van, hogy rendesen füstölnek tőle a hangfalak! Szerintem ezeknek az állatoknak jointok vannak az erősítőikben csövek meg kondenzátorok helyett! Olyan az anyag mint ha akkora ködben játszanának ahol nem terjed rendesen a hang :-D
emp 2009. január 13., kedd, 14:05
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Inkáb Te bassz oda a rendszernek köv. HP-n valami betyáros anyaggal! :-D
--
Aki homokba dugja a fejét, azt előbb-utóbb segbebasszák!
Pope Fapalot 2009. január 13., kedd, 13:23
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
Löwenbräu + sárkány sör + Kaiser = ODABASZ A RENDSZERNEK!
snecy 2009. január 12., hétfő, 18:33
snecy
Csatlakozott:
2008. február 22.
Hozzászólások: 742
Válasz emp üzenetére:

Snecy, Pope eltűnt? Elvitték őket az újévi UFO-k? Vagy Chuck Noris belehajította öket a napba???


Munkakeresésben vagyok (újra), úgyhogy majd valamikor jövök vissza (knifed)

Napalm Death-et hogy hagyhattátok ki ebből a körből? X.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.095 seconds to render