Hú, ez kellemes meglepetés volt! Egész jól nyomják ezt a Nevermore/Sanctuary rokon, itt-ott Helloween ízeket is idéző prog/tech heavy/thrash/power-t. Nyilván lehetne kerekebb, de ha ez koncept anyag, akkor még ez is belefér(het).
Két dalt (Growth és Nothing Lasts Forever) pedig külön is kiemelnék, számomra ezek nyújtották a legtöbbet.
Tipikus hetes anyag. Amikor szól, tetszik, vannak jó témák, okés a hangulat, de nagy valószínűséggel magamtól az életben nem veszem elő.
:-/
Szép teljesítmény, de számomra értelmezhetetlen hosszal. Háttérzenének kiváló (de minek...) kategória.
Átlagos death-es anyag. Vannak érdekes részek, viszont a darabos (németes?) ének nem tette vonzóvá.
Nem rossz ez az alter ízű, kicsit post hardcore cucc, de talán csak az anyanyelv nyújtott valami különlegeset számomra benne. Sajnos, az viszont zavart!
Semmi világmegváltót ötletet nem sikerült felfedeznem. Persze az is lehet, hogy benne van a hiba...
Mindegy, nekem ez a 3 tétel is elég volt.
Elég változatos ahhoz, hogy ne legyen tucatanyag. Stílusában nekem a jobbak közé tartozik, ám azzal is egyet kell értsek, hogy lehetne rövidebb és az a javára válna.
Kicsit hosszú! Szerencsére a hangulat - valami számomra érthetetlen módon - megmenti attól, hogy unalomba fulladjon.
Úgy gondolom a stílus adta lehetőségeket alaposan kihasználják zeneileg.
Kellemes - és számomra legalábbis kicsit - vegyes felvágott jellegű dalcsokor, amibe sok-sok stílus elemeit gyúrták egybe. Az első rész kimaradt (pótlom ígérem!), így nem ahhoz mérem, de sok ez a 14 tétel. A darkos, elszállós Leaves of life (Falling down) a csúcs nekem.
Tisztességesen falatoznak a jó és tök felesleges hangok tálcájáról, ráadásul most még egy aggódó nagymama sem csapott a kezükre, hogy most már elég. Transformers film zenébe ágyazva... Néha olyan, mintha két lemez szólna egyszerre.
Annak idején a banda bemutatkozásáról kaptam promót, amiről végül nem született írás, mert nem ragadott igazán magával az űrben való stonerkedés, most viszont igazán élveztem, lehet, pótolom az elmaradásomat is.
Ez egy frankó hangulatzene, engem hipnotizált a második felére.
Abszolút nem egy átlagosnak tekinthető anyag szerintem. Vannak bátor megoldásai, amik nem feltétlenül jók, de bátrak...
Nem olyan rossz ez. Ha levesszük az általam messziről került hisztis hülye gyerek vokált, akkor zeneileg kellemes délutáni lounge, chill out pötyögést kapunk. Blutmond The Revolutin Is Dead lemezén van néha hasonló ének, de hát az egy remekmű ehhez képest. Jestřáb című dal egész jól kiemelkedik a többi dalból.
Van hova fejlődni, de a kör meglepetése számomra.
Nagyon hangulatos lemez, időnként rendesen túlnyújtva. Ha egy tíz perc sallangot lekapnak róla, akkor hibátlan.
Új Void Of Silence? Füles bekészítve, kényelmes elhelyezkedés és várni a csodálatos Human Antithesis színvonalát...sajnos hiába. A hangulatkeltő megoldásokat ezúttal fáradtnak, ötlettelennek és unalmasnak találtam. Nemtheanga éneke is hiányzik.
Én ugyanazt a hullámvasutat érzem, mint az első lemeznél. Hol felkapom a fejem, hogy ez de jó, máskor meg ismerős megoldásokkal untat. Viszont ha ezek a srácok túllépnek az ösztönök szintjén és azt mondják, tegyük oda az ötleteinket, hogy az egységében is hasson, akkor még lehet belőle jó is.
Mézes-mázos heavy/power metal amit egyébként is nehezen viselek. Mocsok hosszú volt számomra, az ének már idegesített is a végén. Nagyon dallamos és annak ellenére, hogy úgy tekernek mint Bözsi néne a Tescóba az akciós farhátért, nem sikerült egy emlékezetes, megjegyezhető részt sem kitalálniuk.
Ha Elon Musk, egyszer tényleg eljut a Mars-ra, ez lesz a küldetés hivatalos soundtrack-e.
Olvasáshoz háttérzenének, tökéletes.
Át verve érzem magam. A bandcamp oldaluk alapján, valami spirituális, folkos utazásra számítottam. Erre kaptam egy tucat death anyagot, bár mondjuk lehet nálam ment félre promóció de az eredményen ez nem változtat. Azt se találtam top ötletnek, hogy egy feldolgozással kezdenek.
Az alteres témák és az anyanyelv használata, egy érdekes, egyedi ízt adott a post-hardcore-nak. Voltak benne jó pillanatok, a hangulata is átjött de néha már sok volt a prüttyögés, az én ízlésemnek.
Több mint kellemes 27 perc volt. Kíváncsian várom a nagylemezt.
Picivel több, mint egy korrekt iparos munka, vannak jó ötletek,témák. Viszont a végére nekem elfáradt, rövidebben prezentálva, sokkal ütősebb lett volna.
A kora reggeli vonatozáshoz, kellemes hangulatot teremtett. Elismerem az érdemeit de nem nekem szól.
Ahogy az előző lemezen is, vannak nagyon jó dalok de vannak töltelékek is. Az ének és a hangulat még mindig első osztályú de a végére szintén elfárad, mint az elődje.
Így kell hozzányúlni a power metalhoz. Némi thrash, némi progresszivitás és egyensúly a dallamok és az erővel teli metal riffek között. Markáns, kemény, mégsincs híján a finomabb, lágyabb részeknek sem. Az ajánlónak köszönöm!
A hangulat jól felépített és a zene sem rossz. Az alternatívba hajló témák helyett én jobb néven vettem volna, ha a metal felé közelítenek. Mindenesetre több a kellemes perc, mint az elhanyagolható rész.
A második felére elvesztettük egymást, pedig az első fele jól indult. Értem én, hová érkezünk a végére, hová vezet ez a zajokkal felzaklatott dronefolyam, de a monotonitást nem éreztem hipnotikusnak ezen a lemezen, kerestem benne a kezdeti zeneiséget.
Valóban szokatlan (és nem is nagyon szerencsés) dolog feldolgozással kezdeni egy lemezt, de ami utána jön, annak bizony van jogosultsága. Hirtelen a Necros Christos jutott eszembe róla. Akik a death metalt ritualisztikusan, nem szokványos dalfelépítéssel is szeretik, azoknak mindenképpen ajánlott anyag. Szerintem sok jó ötlet van itt és remek hangulat.
Nekem ez túlságosan zilált, zűrzavaros, szeszélyes indulatzene, tele kaotikus dühkitöréssel, szemrehányó hangsúllyal szónokló, idegesítő ordibálással. A nyugodt pillanatokat folyton megtörik a dallamtalan, zaklatott, darabokra tördelt csapkodások. Nem nekem való!
Erős és hangulatos 3 dal. A második és a harmadik tétel borongós dallamait remekül eltalálták. Ezt kár kihagyni.
Egyetértek Weide kollégával abban, hogy az új sem marad el (sokban) az előző lemeztől, rám mégis egy kicsivel kisebb hatással volt, mint az első. Utólag újra meghallgattam a Devoid-ot, mert nem emlékeztem már rá, és valóban hasonló nívójú, azaz fogós dallamokkal megtöltött dalok hallhatóak azon is, de talán a hossz az, ami az újat kissé beárnyékolja. Meg kellett volna maradni a Devoid hosszúságánál, mert azért lenne honnan lenyesni. Ettől függetlenül egyáltalán nem rossz a lemez. (Tényleg, Nascence, milyen soklemezes bandával téveszted az Uada-t?)
Kicsit személyesebbre véve a figurát, a kollégák közül, akik ott voltak, biztosan emlékeznek még a 'forgácstalálkozó helyszínére tavaly a dombtetőn lévő háznál. A napokban egy hétre elvonulok oda egyedül (munka céljából), és azt tervezem, hogy csupa olyan hallgatnivalót viszek egyúttal magammal, mint a Mournful Congregation, Yob, Bell Witch, Doomed, Messa, Urfaust, Leila Abdul-Rauf és persze a Void of Silence. A természet tökéletes harmóniájában hajnalban és sötétedés után úgy képesek ezek az albumok megszólalni, hogy az semmihez sem hasonlítható. Az embernek visszatér a városban elszívott türelme, elcsendesedik, és meghallja azt, amit korábban észre sem vett. Az idei csodálatos Void of Silence korong is úgy nyílik majd meg, hogy abba előre beleborzongok. Alig várom.
Elképesztő, mennyire természetesen áramlik az az ötletfolyam, ami ezen a bő egy órán keresztül hallható. Ihlettől megszállott zenészek roppant fogós dalai ezek. Kötelező anyag, az előzővel együtt!
Jó zúzós metál, ahogy szeretem, az ének nem az igazi, de az összképet nézve még így is OK.
Nálam ez a van, de minek kategória.
Nem tetszett, stílusának elég gyenge képviselője.
Nem tetszett.
Nincs ezzel a lemezzel semmi gond.
Elkapott a hangulata, a vokál kifejezetten tetszett.
Nem rossz, de nem fogom hallgatni többet, mert annyira meg nem jó.
Gyötrelmes volt, soha többet.
Nekem gyenge, de nem is nekem szól.
Zeneileg nagyon rendben van, de ez a vokál engem kicsinál.
Túl tömény ezt így egyszerre az ember hallójáratába ereszteni...
Nekem tetszik ahogy játszák a halál metált helyenként a Bölzer-re emlékeztető megoldásokkal.
Szeretem az elborult a zenéket eléggé, ez a besorolás itt is igaz a vokálra mindenképp csak nálam nagyon nem passzol a zenéhez.
Rendkívül erős 3 dalt hoztak össze....remélem lesz nagylemez és az még jobb lesz.
A Devoid Of Light-on sokkal több emlékezetes megoldás született, sablon kategória ahogy mostanában lenni szokott a fekete fém színtéren.
Vannak rajta remek megoldások csak a számok hossza lehetne kicsivel kevesebb és akkor nem rágnám a körmöm időnként, hogy történjen már végre valami.
Most néztek nagyokat, mi? Az összhangzattanra figyelő zenehallgatónál megvannak bizonyos akkordmenetek, amik totális kielégülést nyújtanak, és itt pont azok mennek, amik nekem kellenek. Az ének sem zavar, sőt, pont tetszik, hogy nem egy újabb Stu Block, Ripper, vagy Warrel Dane tolja itt a heavy metalt. A Nevermore-nak és az Iced Earthnek is nagy rajongója vagyok, így ez a része is megvan a tetszésfaktornak.
Sokszor érzek üresjáratokat. Főleg a dobos nagyon alulinspirált... Az effektek és a mágia működne, de kéne több jó téma.
Nem rossz, bár néha már nekem is sok a jóból, pedig én bírom az ilyen fajta gyűrődést.
Nem mentem vele sokra.
Láttam őket élőben a Pankteraszon Veszprémben. Ott is zseniálisak voltak.
A funeral doom nóta bejött.
Néha elindul, de többnyire bejáratott sablonokból áll. A sorvégi akkordejtések pl. egy idő után rémesen hatnak.
Ahogy elkezdődött, majd lement az első 5 perc, minimum egy kvazár relativisztikus jetjét vártam. Az azért elmaradt, de az ének mindent visz. Viszont a basszusgitárt sikerült eldugni. Ilyen esetekben elfilózok, hogy a hangmérnök a hülye, a gitáros az egobajnok vagy a basszer a balfasz. Itt egy a basszer és a gitáros, úgyhogy az elsőre tippelek. A tippemre ráerősít a nagyon gyenge hangzás is. Kár érte.
Load - Reload jelenség, sajnos tipikus. Hirtelen rengeteg dal születik, csak két lemezre megy rá. Az elsőre rátették a legjobbakat, a másodikra a töltelékeket. Nem feltétlenül tudatos ez. Azért ezek sem rosszak, de hol van egy Soul Shelter pl? Sehol...
A Manticora zenéje albumról albumra változik és fejlődik, mégis baromi karakteres marad. Ez főként Lars markáns hangjának köszönhető (amit én személy szerint szeretek), illetve az egyedi koncepcióknak, amiket a lemezek magukénak tudhatnak. Külön tetszik, hogy a zenei spektrumuk folyamatosan tágul és egyre több elemmel bővül. A dobot külön kiemelném, Dinamarca rendesen odatette magát a ritmusszekcióban. Ami negatívum, hogy a túlzott progresszív behatásnak köszönhetően néhol tényleg a kelleténél jobban szétesnek a számok (sőt, az album egésze nem tűnik nekem elég egységesnek), illetve a jelenlegi történetmesélős koncepció (amit Lars könyve ihletett btw) is inkább tűnik egy agresszívebb promónak a regényhez, mint különálló, kiérlelt elgondolásnak. Ettől függetlenül izgalmas album, aminek nem elég 1-2 hallgatás, jóval több időt és odafigyelést igényel.
Nem igazán tudott mélyebben megérinteni ez a stonerkedés, nem tudtam semmilyen szinten kötődni az albumhoz. Ettől függetlenül elismerendő, hogy korrekt, az "átlag" igényeket kielégítő produkcióról beszélhetünk, de számomra nem volt sem elég izgalmas, sem elég hangulatos. Ha kicsit mocskosabb, mázsásabb irányba jobban elvitték volna a lemezt (mint az I, the Tide vége), akkor jobban feküdt volna számomra az album.
Az album alatti műfaj-átvezetéseket szerintem zseniálisan oldották meg, viszont, ahogy Naga is írta, bár én is bírom és szeretek az ultra tömény drone-hullámokat, azért a lemez végére sikeresen le tudtak zsibbasztani. De ha összességében nézem, ez egy teljesen korrekt produktum lett, ólmos riffekkel és mázsás hangulattal, ami azért rendesen megdolgoztatja az embert. Jó ez, de nem árt, ha rákészül előtte a hallgató.
Én a változatossága végett hamar megbarátkoztam vele. Nem egy túlgondolós anyag, de szerintem annak bőven jó, ami lenni akar. Nálam ez a spiritualista-vonal is átjött a hallgatása közben, talán főként a repetitív transzos részekkel, amik amúgy ízlésemnek megfelelő riffekkel vannak megtámogatva.
Farrrkas mindent leírt, amit érzek az albummal kapcsolatban. Egyszerűen irritálóvá vált, már rögtön az elején. Kevés album van, aminek tényleg nehezemre esik a végighallgatása, de ez egy azon gyöngyszemek közül.
Ha hihetünk az MA-n lévő információnak, akkor laza 7 évet kellet csak várni erre a 27 perces EP-re. Megérte? Simán! Kellően megkeseredett, sötét förtelem, amiben görcsmentesen keverték a funeral mélységes borzalmait az atmoszferikus feketeség kísérteties, néhol melodikus hangulatbombáival. A svéd nyelv és a borító végett kapnak egy bónusz fejsimogatást, mindkettőt imádom. Ezek után mit mondhatnék még? Várom az első nagylemezt... remélhetőleg nem 7 évig. :P
Szerintem itt ugyanaz a jelenség áll fenn, mint a Sin City filmek esetében. Született egy -ha nem is mestermű-, de kimagaslóan eredeti és ötletes végtermék, majd pár év elteltével, a rajongók felfokozott izgalmainak hatására tök mindegy, milyen "folytatással" rukkoltak elő, a megnőtt várakozás miatt jogtalanul lett lefitymálva a második felvonás. Pedig ha a második rész került volna először a közönség elé, akkor most az lenne a "kult". Nascence kommentjét meg nem is értem, mi az hogy évek óta, meg mi ez, hogy lélektelen albumok, így többes számban? Összesen két albumuk van, az első 2016-os. Mindegy is, van olyan jó, mint az első, és ha anno ezzel rukkoltak volna elő, most ez lenne felmagasztalva és a Devoid of Light-ra húzná mindenki a száját...
Lehet csak az aktuális hangulatom végett, de túl nagy dózisban van adagolva a melankólia a lemezen, hiányolom a feloldásokat. Az énekdallamok is egy idő után töménnyé és túl mázsássá válnak. Az alap koncepció, az overall hangulat nagyon tetszik, de ha csak minimális szinten kissé szellősebb megoldásokkal vegyítették volna ezt a tömény bú-tengert, akkor számomra könnyebben emészthető lett volna a lemez. Ugyanakkor ki tudja, valami sötét, téli estén simán lehet hogy pillanatok alatt maximálisan rá tudnék hangolódni.
Az első etapnál mindenképpen dinamikusabb és elborultabb, tovább is képes fenntartani a figyelmet, nem untam bele olyan hamar, mint a másikba. Ugyanakkor az elszállós részek csak leheletnyivel voltak érdekfeszítőbbek a Vol. 1-es társaikhoz képest, a szövegek viszont szörnyen rosszak, alulmúlva az előző fejezetét. Szóval ez nálam marad egy korrekt 7-es, amit szintén nem fogok gyakran elővenni.
Elég töményre sikeredett prog lemez. Az egyéni karakterrel rendelkező ének pedig szinte igényli, hogy ilyen ritmusszekcióval megáldott zenekar dolgozzon alá. Persze az album nem egyszeri meghallgatást igényel, sokkal mélyebb, technikásabb, mint azt elsőre hallanánk. (Van itt minden: Nevermore, Blind Guardian, Symphony X, Iced Earth, Demons and Wizards,Pyramaze, csak hogy az ismertebbeket említsem. Persze, minden másolási kényszer nélkül.) Talán egyben hallgatva egy kicsit tömény, de öröm elmerülni a szólókban, a szinte fojtó riffelésben, az önálló hangszerként működő basszusban, s az energikus dobolásban. - Aki szereti az előbb felsorolt zenekarok albumait, annak orgia lehet a Manticora albuma.
Mi ez a fáradt riffelgetés, s hol a dobos?! Megint egy feleslegesen hosszúra nyújtott album. Inkább koncentráltak volna a dalszerzésre... Az előző album progresszív sludge témái után, mintha elvesztették volna a fiúk a fonalat...
Szép teljesítmény... Csak részemről értelmetlen hosszal, s idegesítő hörgéssel. Nem értem miért kellett a női vokált a háttérbe eltolni, legalább olyan fontos része a produkciónak, mint a zene. Majd középtájon lévő potmétertekergetéstől, viszont a falra másztam. A drone-osok biztos élvezni fogják, bár ez inkább annyira doom, mint drone. :D
Hiába ölték bele minden tudásukat a finnek ebbe a korongba, nem hozták meg azt az átütő sikert ami miatt jobban oda kellene, hogy figyeljen az ember. Tisztes iparosmunka ez a javából, bár lélektelen. Nem keltette fel a figyelmemet, mint halálmetál alkotás sem. Egyediségük tagadhatatlan, de nehéz is lesz a célközönséget beazonosítani. Mindenesetre az albumra a zenekarban rejlő potenciál és a hangszeres tudás alapján adtam a pontot, ami így sajnos nem hordoz magában sem rosszat, sem jót.
Semmivel sem rosszabb, mint a pár körrel ez ezelőtti Anchorless Bodies. Tetszik, hogy az anyanyelvéhez ragaszkodott a csapat. Így inkább vált személyessé, s őszintébbé. Post-HC hívők nyugodtan tegyenek vele egy próbát, már csak a hangzás miatt is. :)
Néha kiráz a stílus ilyenképp' való értelmezése, de most kivételesen nem esett rosszul. Habár a svédek ezzel a debüt EP-vel nem váltják meg a világot, de érdekes megoldások törik meg az unalomig ismert kliséket, s ezzel teszik sajátosabbá, színesebbé magát stílust. Érdemes rászánni azt a pár percet.
Ez részemről még messze van a Mgla-Dissection szinttől. Belefognak, aztán jól leállnak. Nem is tudom az egészet máshoz hasonlítani, mint egy véget nem érő pettinghez. Épp' csak a beteljesülés hiányzik belőle. Igazából annyi téma van itt, hogy nem egy albumra való lemezt tudtak volna kihozni belőle, hanem kettőt-hármat. Mondjuk egy jó erős 7-est megérdemelnek a maszatolásért. :D - Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a néhai Jon Nödtveidt ezerszer jobb témákat hegesztett a rosszabb napjain, bár az elgondolás nem lenne rossz, csak a dalok hossza feleslegesen hosszú, mert a figyelem lankad, mint az a bizonyos...
Csak rajongóknak!
Aki egy kicsit is nyitott a Stoner, Heavy, Rock, vagy alternatív zenei stílusok irányában, annak tökéletes kis trip ez az album. Talán némelyeteknek sok lesz, vagy épp' kevés ami az albumon történik, de hagyni, hogy a csendet inkább ez törje meg megfizethetetlen. :) Az a jó benne, hogy nem akar több lenni, mint aminek elsőre is látszik.
Túl sűrű és tömény cucc. Nincs egy refrén, dallam, szóló, vagy bármi ami megragadna az emberben.
Hát nem köttet-ett barátság köztem és a lemez között.
Én most csak tisztes iparosmunkának hívnám ezt a lemezt.
Nem kimagasló anyag, de továbbra is egy fontos csapata a VoS a doom szcénának.
Nagyon tekerik a sraciok, egy szamig van is benne fantazia, de aztan hamar unalomba fullad. Az enekes miatt minusz egy pont.
Alap helyzetben nincs bajom az anyanyelv hasznalatavl, de itt ez nem sult el jol, amugy a lemez hangulata mar ha volt leginkabb a borzasztohoz kozelitett.
A lendület és a hangulat megvan. Több változatosság és ötlet kellett volna bele. A végére tényleg úgy éreztem, mintha ugyanazokat a köröket futnák újra. Nagy erénye, hogy igen könnyen emészthető, és hidat képez a kommerszebb zenék és a black metal sötétebb berkei között.
A remek zöld album után ez kevésbé ragadott magával. Mondhatnánk azt is, hogy elsütötték még a maradék töltényeket, ami bennmaradt a tárban. Néhány azért így is célba talált. :) A Vol.1. nagyon egészben volt, itt most jóval több a kísérletezés, változatosabb lett.
Ezt hallgattam csak szívesen a körből, de ezt nagyon. Semmi megrázóan nagy ötlet, vagy kimagasló teljesítmény, egyszerűen csak úgy kerek, ahogy van.
Az Uada évekkel ezelött még ígéretesnek bizonyult, de jó ideje csak lélektelen, profi albumok kerulnek ki a kezeik közul. Szinte minden dalnál behúzva marad a kézifék, nincsenek csúcspontok és mélysége is hiányzik daloknak.
- Egyébként: az 1 pont nagyon nem reális, ahhoz már teljesíteni is kell. 
