Viszem is a családot arra a falunapra, ahol ők lépnek fel. :) De hát nekünk jó oda a Korda Gyuri meg Dévényi Tibi bácsi is, pedig mennyivel előrébb lennénk az ilyen bandákkal.
Egyetlen hibája a rövidsége, a többi csak káprázat.
Milyen black metal???? :) Avant-garde, progresszív metalcore, ami nyomokban mindent IS tartalmaz. Néhol sok, máskor nagyszerű lemez.
Death/doom esszencia remek dalokkal. Lásd: kritika.
Megmondom nektek az őszinte véleményem: jelenleg a szerkesztőségben nincs igazi heavy metal rajongó (magam sem tartom annak). Érdeklődők, felszínt kapargatók akadnak, de amikor ez hónapokkal ezelőtt bekígyózott a promók listájára, egy valódi rajongó úgy csapott volna le rá, mint hónapokig diétáztatott sün az első szembejövő gilisztára... (még külön be is linkeltem a hasonlóan underground kincs Palantírral egyetemben, ami az év power lemeze a Dreamtale mellett az értékelések alapján). Bizony, ezeknek a műfajoknak is megvan a maga underground világa... De maradjunk a Towernél.
Sarabeth hölgy létére olyan éneket produkál, hogy fal adja a másikat, a zenéből pedig ömlik a vegytiszta, zsíros feelinggel megkent heavy metal. Ritkán kenyerem a műfaj, mert sok felszínes terméket tud lenyomni a hallgatók torkán, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek nagyszerű lemezek még manapság is...
Gyakorlatilag a 2009-es demója óta ismerem a csapatot és számomra az ő munkásságuk egy igazi hullámvölgy. Alapvető stílusbeli csavar náluk a pop, rock és metal egyesítése a sötét témavilággal, amit sosem tartottam direkt hatásvadásznak, így a gond nem a slágerességgel szokott lenni, hanem annak hiányával. A zseniális Infestissumam után például a Meliora B oldalas dalok gyűjteménye volt, a Prequelle pedig még azt sem igazán hozta. Szerencsére jót pihent a csapat és ismét csúcsformába lendült, mert az Impera visszahozza azt a különleges varázslatot, aminek még én sem tudok nemet mondani. Brutálisan szép borító, könnyed okkult slágerparádé, azaz Ghost esszencia lett az új lemez.
Nem egy Lawless Darkness, de nagyon jó kis lemez lett.
Annak idején vártam az első lemezüket a nagy nevek hallatán, ám ahogy jött, úgy vált a feledés áldozatává...Most Mats Levén neve hívott közelebb ehhez a horrorisztikus dark metalnak szánt valamihez és ezúttal nem bántam meg. Mats természetesen sok dalt visz a hátán (bár nem olyan mélységben, mint egy Kruxot), valamint a többi énekes is nagyon kitesz magáért. Egyetlen hibájának azt tartom a lemeznek, hogy ezúttal sem tudtak határt szabni az ötletek sokaságának: ebből a színpadiasságból fele ennyi is elég lenne, mert 2-3 dal után már inkább fáraszt, mint szórakoztat. Ahol nem szól a nagyzenekar, nem erőltetik a gótikus nyavajgást, ott nagyon jók a gitártémák, énekek.
Nem tudnék diplomatikusan fogalmazni sem az ajánlattal, sem egyéb dolgokkal kapcsolatban, így beszéljenek a pontok. Hangszeren játszanak, szóval 2 azért jár... Falunapos mulatság, esetünkben családi fesztivál...
Akadt pár dalszöveg, ami lemaradt a legutóbbi Corpse lemezről...az idő meg sok. Szóval, dobjunk össze egy szóló lemezt. Gondolhatta a jó öreg George Fisher énekes. Az ötletre rábólintott egy másik Cannibal Corpse tag is, kiegészítésnek meg bevonták a Kingdom Of Sorrow ritmusszekcióját, a Bellmore fivéreket. A tesók nem épp sikertörténetként hivatkozhatnak az egyébként Kirk Windstein és Jamey Jasta mellett eltöltött évekre, így csak minimális hc-t hoztak a produkcióba, hogy azért mégis rá lehessen fogni, ez nem vegytiszta death metal. Akad pár súlyos gitártéma, pár remek bóloganti való, de azért ez megmarad hobbi projektnek...
Nem vádolhatjuk meg őket személyiséggel és önálló gondolkodásmóddal, de jól hozzák ezt az átlagos proggerkedést. Ha rövidebb lenne, többet érne.
Na jó, végül ez is annyira meglepett mint a Corpsegrinder. Nagyon tetszett ahogy építkezett folyamatosan és az utolsó számnál eljött a katarzis.
Engem egészen az első single megjelenéséig érdekelt a projekt, mert tényleg nagyon kíváncsi voltam milyen black metal albumot fog összerakni egy alapvetően metalcoreban mozgó arc. Aztán természetesen csalódtam, itt aztán nagyítóval kell keresni a bm elemeket. Ettől függetlenül még tetszhetett volna, de az a vokál... nekem teljesen kinyírta a lemezt, egyszerűen idegesítő és nem is illik a zenéhez. Amúgy sem értem mi történt Heafy hangjával, a Trivium lemezeken jobb szokott lenni.
És még egy kiemelkedő album. Zseniális riffek, hangulat, súly.
Több heavy metal lemeznél is leírtam már, hogy én imádom a stílust, de gyenge lemezeket ajánlotok ebből a műfajból. Most ez végre megtört, és megérkezett az első heavy lemez a hangpróbára, amiért igazán lelkesedni tudok. Nagyon fasza lemez, energikus és fülbemászó. Nagyot mennek mostanában nálam a női frontos heavy metal bandák. (Ha már ennyiszer szóba került a Crystal Viper, az pont nem.) Az egyetlen dolog amibe beleköthetnék a borzalmas borító, és a herezacskó logó, de nem számít, mert a zene kiemelkedő.
Összességében nem tudott megfogni, de van rajta pár óriási dal, azok miatt pedig nem tudok kevesebb pontot adni. Szerencsére a koncerteken pont ezeket játsszák róla, úgyhogy már nagyon várom. Szerk: a zseniális koncert óta nagyon ráfüggtem, úgyhogy adok még +1-et a pontszámra.
A szokásos Watain minőség. Megint tradicionálisabb, mint ahogyan az előző lemezük is az volt, de nekem azért hiányzik a kísérletezés, a The Wild Hunt címadója simán az egyik legjobb számuk szerintem, és nekik kifejezetten jól állt a tiszta ének.
Nagy nevek ide vagy oda, engem ez nagyon untatott, a horrorhangulatot pedig hiába kerestem.
Na ez tényleg megérdemli az 1 pontot, borzalmasan proli, és fel sem tudom fogni miért hallgatná ezt bárki is önszántából élvezetből.
Nekem a kör meglepetése. 5-6 pontra tippeltem volna hallgatás előtt, de ezek a hc-s riffek kurva jók Corpsegrinder hangjával együtt. Nekem sokkal jobban tetszik, mint a legutóbbi CC lemez.
Nagyon amatőr. Melodeathből is jöhetne már valami kiemelkedő ajánlás.
Ez a lemez így egy szép, kerek egész. A metal részek nyilván jobban tetszenek, de a többivel sincs semmi gondom. Mély érzéseket képes felszabadítani.
Vegyesek az érzéseim. Néhol nagyon elkapott, néhol pedig azt kérdeztem magamban, hogy mikor lesz már vége? Stílusegyveleg, szép, tiszta hangzással. Egyelőre nem igazán tudom, hogy tetszik-e, vagy nem. Szerintem nem fogom még egyszer végighallgatni...
Uhh, nem tudom, valós érzések kerítettek-e hatalmukba, de ugyanazt éreztem, mint amikor az egyik régi barátom annak idején megmutatta nekem a Tiamat nevű zenekar "Clouds" című albumát. A stílus nem feltétlenül ugyanaz, de teljesen letaglózott az album! Igyekszem összekaparni magam az ámulattól!
Ez a lemez bennem felidézte a csodálatos '80-as éveket. Olyan érzésem volt, mint amikor meghallottam egy-egy új Iron Maiden dalt, sőt, néhol még az is felötlött az ének kapcsán, amikor Doro a fülembe üvölti, hogy "All We Are"! Ez egy igazán remek heavy metal album - ugyanolyan karcos, dögös hangzással, mint annak idején! Nosztalgiafaktor a maximumon!
Engem sem most, sem korábban nem tudott elkapni a Ghost zenéje. A pár évvel ezelőtti "Rats" című daluk tetszik, a klipje is jó, de ennyi. Nem az én világom, pártatlan maradok.
Tömény, fekete, kegyetlen. Remek black metal. Nem világmegváltó, de aki szereti a stílust, rá fog kapni ennek az albumnak az ízére is.
Bevallom őszintén, nekem nagyon nem tetszett, pedig szeretem a szimfonikus cuccokat! De szerintem ez egy túlerőltetett giccsparádé. Egyszerűen idegesített. Sajnálom.
Maradjunk annyiban, hogy nem nekem zenélnek. Annak idején, mikor ez a "zenekar" indult, feldolgozásokat nyomattak (pl. Manowar), és az ismert dalokat érdekes volt ebből az aspektusból hallgatni. Biztosan rengeteg felkészülést és energiát igényel a szájjal történő hangszeres előadás, de olyan sok érdekes és értékes zene van a metal underground-ban, hogy erre a lemezre kár időt pocsékolni!
Sokkal emészthetőbb, mint a Cannibal Corpse, mind emellett átlag death metal. De megmondom őszintén, rosszabbra számítottam!
Nagyon szeretem a death metal-t, de valamiért ez most elment mellettem. Lehet, hogy próbálkozok még vele, egyelőre csak ennyit tudok rá adni!
Azért annak van egy diszkrét ?bája?, hogy a mindössze fél órás lemezből és a 6 számból 3 tulajdonképpen intro. Az utolsó szám pedig nagyon nem tetszett. A címadó szám viszont nagyszerű, meg még a 2. volt értékelhető a számomra. De ez nagyon sovány így!
Ez már egészen más liga! Jó sokáig kellett várni erre a lemezre, de megérte, mert nálam ez év lemeze gyanús. Nem egy faék egyszerűségű zene, izgalmas és összetett megoldások, árad belőle a profizmus. Nem tudok belekötni semmibe, minden a helyén van. Köszönet az ajánlónak!
Az volt vele a baj, hogy több volt benne a doom és sajnos a funeralba hajló doom, mint a death metalos rész. Világfájdalom, szenvedés, kínlódás, erre nem vagyok vevő mostanság.
Hú az a vokál, mintha tűvel szurkálnák a dobhártyámat. A nő úgy énekel, hogy minden rész végét kitartja, meg még jól meg is nyomja, borzasztó. Egyébként sincsen valami jó hangja. Marta Gabriel hangjától csak egy pár ezer fényévnyire van. De a Lucifer énekesnője is köröket ver rá. A zene sem egy nagy durranás, elég átlagos. Az énekproblémák és a zene faék jellege miatt nem tetszett.
Az általam beajánlott előző lemez sem volt semmivel sem rosszabb ennél, sőt! Az Ibaraki-hoz hasonlóan itt sem kispályás zenét hallani! Ha már könnyedebb stílus, akkor ez nálam nyerő. Még mindig baromi jók a számok, az énekes hangja is remek. Úgy jó az egész, ahogy van. A koncertjük is elég meghatározó élményt nyújtott a számomra.
Ha már ennyire le lett pontozva egyesek részéről, soron kívül meghallgattam a lemezt. Nem én ajánlottam be! Nekem különlegesnek, egyedinek, valamint szórakoztatónak hatott. Tetszett! Vannak itt hangszerek is és a női és férfi vokál csodálatos volt. Magas színvonalú zene ez és a teljesítményt értékelni kell! Ami meg a proliságot illeti, nos az ?a cappella? a komolyzenében elterjedt, ami meg minden csak nem proli! De az igaz, hogy magamtól nem hallgattam volna meg. És egyébként ez a MÁSODIK Van Canto lemezbeajánlás, úgyhogy valóban rengeteg lemeze szerepelt itt... :XD
Ezzel is mi a baj? Teljesen jó kis melodikus death metal. Kiválóan szóló, jó számokkal tűzdelt lemez. Külön kiemelném a gitárosok teljesítményét! Azért ez egy gyenge próbálkozásnál jóval több! Köszönet az ajánlónak, mivel nem ismertem ezt a bandát és jó melodikus death metalból sosem elég! :)
Az Ophis hangyányival jobban bejön, de ez is nagyon remek. Az intrós gondolatmenetet nem tudom értelmezni. Van három rövidebb, szellősebb hangszerelésű tétel, amik szerves és teljes értékű részei az anyagnak.
Hasonló problémám van ezzel, mint az Ihsahn és Devin Townsend anyagokkal. Tolják a mindent az arcomba, de nekem nem attól lesz újító és forradalmi egy zene, hogy fél percenként valami teljesen másba kezdenek. Nem nekem készült.
Ohh, rég borzongtam doom/deathtől ennyit, jó értelemben. Megy a vinyl rendelés. Amúgy kösz az ajánlónak valamiért ez a banda kimaradt eddig, egyszerre 5 új albumát fedezhetem fel ennek a csodálatos zenekarnak.
Szóval tök fura, hogy a hagyományosabb metált kedvelő pontozóknak valamiért nem tetszenek az igazán kimagasló versenyzők, mint ez itt, de ezt már a Power Paladin esetében is megfigyeltem. Szó szerint dögös, enegiáktól duzzadó, végre nem nagypapás Heavy Metal. Sebaj, nekünk jó a Neverland meg az Ossian...
Soha nem érdekeltek.
Kellemes csalódás volt, Dark Funeral féle profi unalomra vártam, de nem . Mondjuk a vokál lehetne változatosabb és több szintetizátoros díszítést el tudnék viselni. Tetszik, hogy nem a céltalan tekerésben látják a black metal lényegét.
Nem rossz zene ez, de a King Diamondos horror hangulat nekem nem jön át. Arra volt jó, hogy utána inkább berakjam az Abigail/Them párost.
Külön idegesítő, hogy a dalok rendes hangszereléssel még tetszenének is, de ez a dommogás meg bümmögés egy perc alatt felbasz. Bónusz trackes poénnak elmenne, de ezek már 10 éve ezt tolják, jézus!!
Szerintem az utolsó igazán jó CC album a 2012-es Torture volt. Hallgatható a többi új is de ez az egyetlen, amit visszatérően hallgatok a mai napig. A Barnes/Fisher vitában meg egyértelműen a RÉGI Barnes győz nálam (a mostani hangjáról inkább ne ejtsünk szót :)). Emlékszem, a Butchered at Birth-től 14 évesen szinte féltem, mintha nem emberek játszották volna, iszonyat király volt. Viszont ez a Corpsegrinder lemez szerintem zeneileg sokkal érdekesebb és ötletesebb a legutóbbi CC lemezeknél és már többször visszatért a lejátszómba, szóval jár a jó pont.
Ez annyira semmilyen, hogy nem tudom elképzelni, mi járhatott a zenészek fejében, miután visszahallgatták az albumot. Bár látom, valakinek itt is tetszik, szóval nem vagyunk egyformák...
Súlyos, komor és kompakt. Minden alkalommal fenntartja a figyelmemet. Ennél a fél óránál nem is nagyon van igényem többre egyszerre. Egyben érdemes kezelni, hallgatni, nem releváns szerintem hogy hány track milyen hosszban került fel a lemezre. Ez egy éjfekete monolit.
Matt Heafy egy aranyos srác, aki kvázi Ola Englundhoz hasonlóan egyfajta youtube celebrity is. Az Ibaraki meg egy érdekes projekt... Black metalnak nem black metal, bár tartalmaz black metalra jellemző zenei megoldásokat. Sokkal erősebb az Ihsahn, kései Emperor, időnként még a Leprous és bizonyos megoldásoknál a Flashgod Apocalypse hatás is, tehát egyfajta öntörvényű avantgarde (legyen) black metal szerűség. Az Ibarakit is meghatározza Heafy jellegzetes stíluskavalkádja, bár míg a Trivium esetében ez a kavalkád egyfajta összevisszaság érzettel társul bennem, addig a Rashomon egy klasszikus avantgarde lemez lett. Jól hallgatható, érdekes, meglepő, de nem forradalmi.
Funeral létére totál meglepő, de működött... Az egy szem brutál begyorsulás akkora geg, hogy felnevettem. Király
Nem nekem szól. Bajom nincs vele, csak érdektelen számomra.
Számomra pont a Meliora a csúcs a csapattól. Igazából előtte csak 1-1 dal tudott megfogni, azóta meg annyi sem. Nem rossz ez a lemez sem, zeneileg vannak rajta csemegék, Tobias dallamaiban azonban nem érzem az X-faktort... Fene tudja. Lehet csak elmentünk egymás mellett és már annyira nem nekem zenél a Ghost.
Az első dallal nem tudok megbarátkozni, a többi tetszik, de nem kap el, ha nem szól nem vágyom rá.
Mats Levén hangja és éneke már a Therionban is magával ragadott. Most is eladta ezt a kicsit mesemetált. Bele lehet feledkezni.
Rendszeres szop@tó HP ajánlás, nem tudom már hány lemezüket pontoztuk itt az elmúlt 10-15 évben... Csudálatosan hahaháznak, meg diridommoznak és láthatóan a kézzel sumákolásban is otthon vannak...
Sosem szerettem a CC-t. Többnyire alapvetően Corpsegrinder az én fülemnek ötlettelen, egysíkú és fárasztó hörgése miatt. Amúgy az egész faszi ellenszenves a Warcraftos, orkos baromsággal, úgy mindenestől. Lehet felőlem kultikus figurája a színtérnek, nekem ugyan nem szent tehén. Zeneileg vannak jobb dalok, de gyakorlatilag hallgathatatlan kategória a fentiek miatt (számomra).
Alapvetően az a baj, hogy a stílusklisék elfedni próbálják a középszerűséget. Pocsék a gépdob, nekem nem tetszenek a számszerkezetek, váltások, ezer apró zenei megoldás... Számomra mindenképpen kidobott idő volt a meghallgatása.
Bőven több van benne, mint egy átlag BM albumban. Érdekes, izgalmas, nem egy síkú. A zenei sok színűsége díjazandó és az is, hogy fordulatos. Látszik, hogy Matt itt is, mint a Trivium eseténben sokszor nem klisét akart csinálni.
Valahogy sosem voltam oda a női-énekes metalért, de itt ez a Hölgyike hasít! Igazi hisztérikus ribancos hangja (ami sokszor bánja a fülemet). A negatívuma csak annyi, hogy az igaz, hogy energikus, de a skálázás az nem megy neki. A zene patent régisulis speed/heavy metal, igazén jó témákkal.
Halál pápa nekem most ezen a lemezen gyengébb formáját hozta.
A zenei sokrétűsége, és színessége valóban figyelemre méltó? igaz néhol a túlzás szintjén van. A koncepciója is adott, mondhatni ?az utcán hever a téma?. Nekem egy hallgatásos lemez.
Stílusában stílusgyakorlatok... szóra sem érdemes.
Tipikus példa arra, hogy egy jól ismert névvel, hogy el lehet adni valamit. Ezen túl egy klisé DM album, se több, se kevesebb! Ezek a dalok simán elfértek volna egy új CC albumon is.
Gyengécske svéd metal némi finn melankóliával tucat szinten.
