Zeneileg nem is lenne ez olyan rossz, sőt, tetszetős részek is vannak benne, attól eltekintve, hogy gyakorlatilag itt is ugyanaz megy szinte az összes számban. Az "ének" viszont értékelhetetlen, a szövegeket kerestem elég sok helyen, hátha el tudom olvasni, hogy milyenek, de lehet, jobban jártunk, hogy nem sikerült megtalálnom. A vicceskedés egy dolog, a társadalomkritika egy másik (a zenekarnévről, borítóról és a nyilván direkt remek helyesírásról inkább ne beszéljünk, valakinek biztos ezen dolgok is viccesek, egészségére). A sokat szidott Akela ehhez képest lerakott 3-4 zseniális albumot az asztalra a saját stílusán belül. Ám még mindig jobban értékelek egy ilyet, mint a "noise"-t.
Elmegy egynek, de elég unalmas volt 2-3 szám után már. Ennek ellenére tetszett a hangulata.
A zene tiszta Accept (hű, vajon miért is?...), vagyis tökös, dallamos tradicionális germán heavy metal, egy U.D.O.-tól és Tornillótól más hangú énekessel (Rick Altzi), aki azért a stílusban szintén nem igazán nevezhető ismeretlen névnek.
Ez még halkan hallgatva is idegtépő, erőt próbáló feladat volt. Pedig az első egy-két szám még el is ment, de ami utána jött...a "csúcspont" a Hymn of Apotheosis volt...
Ezt is olyan halkan kellett volna hallgatnom, mint a másikat. Nem is tudom, melyik az unalmasabb/rosszabb itt: a végtelenül egyszerű zene, a borzalmas vokál vagy a borító...
Ebben kb. annyi egyediség/egyéniség/őszinteség van, mint megannyi ehhez hasonló új/újabb bandában a stíluson belül (fel tudnék sorolni jó néhányat), már csak ha azt nézzük, hogy az egész szinte egy az egyben tiszta Rhapsody/Stratovarius/Hammerfall/Helloween/Twilight Force/Majestica (nem is értem, hogy elsődlegesen miért a Dragonforce-ot hozzák fel a Metal Archives-on a Similar Artists-nál, mikor sokkalta inkább olyan, mint az előbb említett bandák). Ám én pont emiatt (is) imádom ezt a stílust, fogós számok, brutálisan jó dallamok, az énekes hangja is nagyon fasza. A klipes dalokból az első és a Creatures of the Night nagyon jók, a legvégére egy nagyon picit elfárad, az utolsó szám kicsit halványabbra sikeredett, de ettől még ez egy bitang erős bemutatkozás az izlandi csapattól. Kíváncsi vagyok, mi lesz velük a továbbiakban.
A pontokat a hangszeres teljesítmény kapja, a hangzás sem rossz, valamint további pozitívuma a rövidsége volt.
Engem elszórakoztatott Abbath lemeze, igaz, én nem hasonlítgatom az Immortalhoz, akármennyire is ő Abbath (ja, meg azért nem fogom leszólni, mert ő Abbath), hanem inkább élvezem a jó dalokat. A Trapped Under Ice simán elmenne egy Motörhead dalnak is, illetve vannak még más dalokban is ilyen részek, nem véletlenül került elő a Bömbers említése sem.
Nagyon tetszetős melodikus black metal lemez lett ez, mondom ezt úgy, hogy (sajnos még) nem ismerem a Windir munkásságát és e banda előző lemezeit sem nagyon, de ez nagyon megtetszett. Kicsit talán lehetne több darálós rész benne, például az első vagy második szám viszonylag hirtelen ér véget a bedurvulásnál. A Dazed and Reduced dal remek hallgatnivaló, a lemez egyik legjobbja. Az Into the Mountains második felében pedig zseniális, amikor csak a dobok, a basszusgitár és a billentyű/zongora játéka hallható. Az utolsó szám zongora/orgona nyitánya és zárása pedig szintén telitalálat. Ideje megismerni e banda korábbi lemezeit, és a Windir négy albumát is ezek után.
Elmegy egynek, nem én vagyok a hagyományos doom metal célközönsége, de egyáltalán nem rossz a portugál banda negyedik lemeze, akik, ahogy nézem majdnem 7 év elteltével jelentkeztek új anyaggal. Számomra egy-két szám indokolatlanul hosszú, legyen az az adott stílus alap ismertetőjegye is akár. A hangzással nincs gond, a borító szép. Rengeteg helyen valóban a Black Sabbath-ot és Ozzy-t idézi.