Kb. ugyanaz, mint a Bloodywood és a Sidus Atrum. Stílusában jó, de semmi kiemelkedőt nem tartalmazó lemez.
Szeretem a thrash-t, de ez a lemez valahogy nem nyert meg magának, bármilyen lendületes is. A dobos technikás, nem véletlenül tolják előtérbe. Nekem az énekből hiányzik valami, ami megjegyezhetővé és ezáltal élvezhetőbbé tenné.
Számomra ez csak egy kiugró pillanatoktól mentes lemez, amiből 12 egy tucat.
A lemez második felét erősebbnek érzem. Én több olyan dalt szívesen hallottam volna, mint a Lines vagy a Withstanding.
Jó-jó, de nekem az újkori Amorphis (értsd a Tomi Joutsen-éra) nem adja azt, mint a korai anyagok. Próbálkozok én, de egy-egy momentumon kívül nem sikerül elragadniuk. Ennek ellenére OK, csak be kell látni, nem nekem szól.
Hallottam már nem egy hasonlót. Talán a hangulat a lemez legnagyobb erőssége. Ez felfelé, a dalok és az egész anyag hossza lefelé húzza a pontszámot.
Van benne kraft, főleg a klipes dalban. Azt játszottam is a múlt heti rádióműsorban. Már akkor is azt éreztem, hogy a lemez összességében viszont nem telitalálat. A népzenei elemek adnak egy különleges ízt neki, de nem elég izgalmasak az amúgy jellemzően újrahasznosított témák.
Soha nem voltam rajongója a bandának. Számomra ez a lemez semmi újdonságot nem adott, ami miatt késztetést éreznék, hogy újra hallgassam. standard heavy metal ez szerintem, semmi több.
Egy nagyon tehetséges gitáros lemezét hallhattuk, aki egy teljes zenekarral és egy brutál dalszerzővel legyalulhatná a világot. Talán egyszer összejön neki. De ez már így is több, mint korrekt.
Leküldtem párszor már dimmural igen frankó ismertetője előtt is, így nem kérdés, hogy a kör legtüzesebb, legtökösebb lemezével állunk szemben. Death/thrash pusztítás némi retro feelinggel. Régi sulis, mégis friss és ropogós.
Van egy hatalmas probléma az atmoszférikus black metallal, legalábbis számomra: irgalmatlan mennyiségben jelennek meg anyagok, ráadásul jellemzően elég fasza minőségben. Viszont a tömegben egyszerűen elvész az egyéniség. Kevés sajátos témát boncolgató, sajátos dallamvilágot alkotó csapat van már. Az Ungfellt is a folk erőteljesebb hatása képes kiemelni a végtelen hetesek tengeréből.
Profi és hazai, de világszinten egy átlagos thrash metal lemez különösebb egyediség nélkül.
Nem kenyerem az újkori Amorphis, de az elmúlt évek lemezei nagyon igényesek voltak. Nincs ez másképp a Halo esetében sem.
Meghallgatós - jólesős - elfelejtős kategória. A billentyűk nagyon sokat hozzáadtak a hangulathoz, a csaj hangja meg olyan, amilyen a legtöbb női extrém vokál: erőltetett. Egyetlen embertől ez így is nagyszerű teljesítmény.
Egy érdekesnek nevezhető, 25 évet késett nu metal lemez. Néhol ütős, máskor gagyi.
Valaki tartozik nekem 55 perccel az életemből...:) A 90-es évek közepéig egész korrekt banda volt, mielőtt elkezdték magukat szemen köpködni a sablonosság és giccs ragacsos nedűjével. Emlékezzetek a szép időkre, ezt meg gyorsan tudjátok le, mert lesz azért jobb lemez is a körben.
S8 hangulat.
Már az első perc alatt megvettek maguknak.
Nehéz elfogulatlannak lennem velük kapcsolatban, nagy kedvenceim, 12x voltam koncertjükön is az utóbbi 3 évben. Ezek a számok élőben kurva jók lesznek.
Az előző 2 lemezük után csalódás, kevesebb megjegyezhető pillanat, egymásba folynak a számok, és kevésbé változatos. Ennek ellenére még mindig jó.
Egyszemélyes project által agresszív és virtuóz módon elővezetett black/death metal. Az úriember, bizonyos Serge Streltsov ukrán származású, de már az USA-ban él és alkot. Érdemes lesz figyelemmel kísérni a jövőben is, mert amit csinál, nagyon ígéretes.
Bővebb ismertető az alábbi linken: https://www.femforgacs.hu/steel-bearing-hand-slay-in-hell-2021/
Voltak benne kifejezetten kellemes pillanatok, de sok helyen zavart kissé a katyvasz. Átlagosnak mondható tradícionális black metal.
Az Arhaic minőségi thrash zenéjével hamar a hazai és nemzetközi élvonal egyik meghatározó alakjává nőtte ki magát a stíluson belül. Az új anyag is remek lett, süt belőle a profizmus és a dög! A zenekar koncerten is óriásit tud alkotni, pár éve nekem is volt szerencsém látni a produkciójukat. Gratulálok ehhez a remek albumhoz!
Számomra az előző, Queen of Time címet viselő album a 10 pontos alkotás a csapat diszkográfiáját illetően, a zseniális Elegy című lemez mellett. A Halo is egy remek album, de egy picit lemarad a két kedvenctől. Ettől függetlenül még így is bivalyerős zene, tele epikus hangulattal, profizmussal, és érzelemmel. Egyedi, és őket senki sem tudja utánozni!
Az albumnak inkább a hangulati elemei dominálnak. Zeneileg sem rossz, de azon zenekarok szintjét, akiktől a banda az inspirációt meríti, egyelőre nem sikerült megugrani. Hallottam már ennél sokkal gyengébb cuccot is, úgyhogy innentől csakis felfelé vezethet az út.
A végére nagyon fárasztó lett. Kétség kívül vannak benne jó pillanatok, és koncerten jól működhetnek a dalok, de összességében meg kell állapítanom, hogy ez a zene nem nekem szól. A zenekar származásából fakadóan egyediséget vitt a stílusba, de semmi több. Számomra felejthető, bár ismétlem, koncerten megnézném őket!
Bevallom őszintén, utoljára a '90-es évek elején, a gimiben hallgattam Running Wild lemezt. A Port Royal és a Blazon Stone sokat pörgött akkoriban. Épp ezért ez a lemez most kellemes emlékeket ébresztett bennem - de ennyi, és semmi több. Bakker, hányszor fogják még a szövegekben ellőni ezt az "egy mindenkiért, mindenki egyért" közhelyet? Heavy metal sablonok tömkelege, ezerszer hallott riffek, gyenge hangzás. Tiszteletből nem pontozom alul az albumot, maradok semleges.
Kellemes, de nem túl izgalmas alkotás. A jól bevált sablonelemekkel operáló csapat nem nagyon tud hibázni, hiszen ezek a sablonok megadják a kellő minőségi alapot. Más kérdés, hogy ezt már mások milliószor eljátszották hol jobban, hol rosszabbul?
A zenekart inspiráló zenekarok egyikét sem szeretem, de a zene egzotikuma miatt mindenképp figyelmet érdemel legalább egy-két meghallgatás erejéig. Biztatásként, hatalmas jóindulattal adok neki egy jobb pontszámot. Nálam, ha egzotikum, akkor még mindig a Myrath az etalon.
Üdv! Az igen jól sikerült borító kellemes löketet ad a zenével történő megismerkedéshez. Jópofa a tematika és a számokhoz készített kis meseszerű ábrázolások. Nem fogja megváltani a stílust, de korrektül teljesít a középmezőnyben. Egyébként, elég változatosak a dalok. A gitárok hangzása engem zavart, néha olyan körhinta zenére emlékeztetett a hangja. Fura. Azért, ahogy egy troll üregre, a hangzásra még ráfért volna egy kis takarítás. Ez sokkal átláthatóbbá tette volna a dalok szerkezetét és kiemelte volna azok erősségeit. Ha én lettem volna az Ungfell, akkor jobban ráfeküdtem volna erre a népmeseszerű témára, nagyobb hangsúlyt fektetve az akusztikus hangszereknek, samplek-nek.
Hell! Érezhető egy enyhe progresszív irányba történő elmozdulás, de még mindig egy jellegzetes Amorphis album. Nem annyira közvetlen, és dallamos, mint az előző két lemez. Viszont, kétségtelen, hogy sok réteget takar, ami többszöri meghallgatás után fedi fel magát. Tomi Joutsen ének hangja zseniális és változatos (továbbra is számomra a vele készített lemezek a kedvenceim az Amorphis munkásságából). A szövegek is méltóak egy ilyen volumenű csapathoz. Szép, és igényes kiadvány, noha nem a legjobb lemeze a bandának, de ez mit sem von le az értékéből.
Hell! Távol áll tőlem ez stílus, de ez a korong szórakoztató volt. Baromira kihoztak belőle mindent, amit ebből az irányzatból kilehetett hozni. Elve nagy rajongója vagyok a hindu mitológiának, művészeteknek, így keltette fel az érdeklődésemet a lemez. Bitang jól hangzanak a tradicionális akusztikus hangszerek a torzított gitárral. Nekem a ?rap-elő? részek nem jöttek be, de tudom ,hogy ez is stílusjegy. Talán egy kicsit sok mindent bele akartak tenni egy számba, így picit megbomlott a dalok szerkezete, de korán sem vált a produkció hátrányára. Pár szám után már az ember telítődik ettől az egzotikumból, de a stílus béreiken belül (bár nem tudom ,hogy mennyire él még ez a fajta hullám) ez egy jól sikerül kiadvány. A borító is nagyon látványos, ötletes.
Üdvözület! Volt már szerencsém a Bandához, de mivel egyáltalán nem hallgatok heavy/Power metalt, így óvatosan lépkedek a Running Wild fedélzetén. Mit lehet mondani, dögös, de már sokszor hallott riffek. Kellemes, szórakoztató, de nem egy reformer kiadvány. Talán nem is kell annak lenni. Tisztességesen teszik a dolgukat, becsülettel szolgálnak hosszú idő óta.
Kevés olyan banda létezik, ami ennyi idő után is ilyen szintű lemezeket készít és természetesen nem a hangszeres teljesítményről beszélek, hanem az összképről. Az előző kettő egy picivel jobb volt, de azok már 10-esek nálam. Nekem a Tales lemezzel vésődtek be, úgyhogy az az etalon.
Nekem sem ez az év albuma. Hozzáteszem persze, hogy teljesen mindegy, honnan jönnek, ez a fajta zene nekem nem jön be.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 462. 463. 464. 465. 466. 467. 468. 469. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2022. március 26.
9000Sanyi boymester CarolusRex dimmurtal Husky Necron mike666 ∑:
1. Husky
Amorphis
Halo
9 7 8 7.5 9.5 8.5 9 9 8.3
2. CarolusRex
Archaic
The Endgame Protocol
8 7.5 7 9 8.5 8.5     8.1
3.
Steel Bearing Hand
Slay in Hell
8.5 7 9 9 9 5     7.9
4.
Ungfell
Es grauet
3 6 7.5 8.5 6.5 7 7.5   6.4
5.
Bloodywood
Rakshak
10 6.5 5 3 6 7.5 8 5 6.3
6. 9000Sanyi
Sidus Atrum
Spiral of Life
5 6.5 7 5 7 7     6.3
7. dimmurtal
Selfgod
Born of Death
4 6.5 7 4 8 8     6.3
8.
Running Wild
Blood on Blood
9.5 6 4 3 5 8 7   5.9
∑:
6.8 6.6 6.8 6.1 7.4 7.4 7.9 7 6.9
Twisted Tower Dire - Wars In The Unknown (2019)
Kritika, boymester @ 2019. február 11., hétfő, 08:25
Ungfell - Mythen, Mären, Pestilenz (2018)
Kritika, boymester @ 2019. január 27., vasárnap, 15:42
Amorphis - Queen of Time (2018)
Kritika, oldboy @ 2018. június 2., szombat, 13:00
Amorphis - Under the Red Cloud (2015)
Kritika, oldboy @ 2015. szeptember 26., szombat, 13:00
Tuska Open Air Metal Festival 2015 - 26-28.6, Helsinki, Suvilahti
Koncertbeszámoló, andiprkl @ 2015. július 13., hétfő, 14:03
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.027 seconds to render