Teljesen jó a saját stílusában. A Die Krupps is csinált ilyen jellegű industrial lemezeket, valamint igen, elég sok Manson átfedést is lehet hallani, igaz, annyi elektronika nincs benne, mint a Mechanical Animals lemezen, ami véleményem szerint Manson karrierjének csúcspontja, a Portrait of an American Family sincs olyan jó, a 2003-as The Golden Age of Grotesque óta pedig gyakorlatilag alig tud felmutatni valami értékelhetőt (sajnos).
Kicsivel kevésbé tetszett, mint a Lucifer (aminek a negyedik lemeze is eléggé várós), de csak hajszálnyival. Nekem sokszor fel sem tűnt, hogy nincs benne gitár. Az énekes hölgy hangja, orgánuma is eléggé hasonló, mint a Lucifernél, csak ott jobbak, slágeresebbek a dalok valamivel. További érdekesség, hogy a banda 2006-2015 között The Gentling néven létezett/működött, és kiadtak már egy nagylemezt, ezen a néven pedig 2015 óta működnek és nemrég adták ki az első (összességében pedig a második) nagylemezüket. Egyébként kellemes hallgatnivaló, akárcsak a Lucifer.
A maga stílusában ez a lemez teljesen jó, a zenével nincs probléma, nem is akarok belekötni, a vokál lehetett volna keményebb...
A Golgotha dal miatt adok ennyi pontot, mert annak a hangulata és az egész szám nagyon tetszett, és szerintem is magasan kiemelkedik a lemezről, ahogy Dimmurtal is írta. Egyébiránt a többi szám eléggé katyvasz, ez a motyogós ének pedig hosszú távon zavaró volt számomra.
Én sem mondtam volna meg, hogy női énekes van a bandában, brutál, olyan a hörgése, mint Angelának. Kemény.
Számomra érdekes lemez volt, aminek az első felében több értékelhető dolgot is találtam, de aztán (leginkább az egyhangú vokál miatt) a végére elkezdett unalomba fulladni. A károgás nem zavart, az egyhangúsága igen. A hangzás nem olyan rossz, mint lenni szokott az ilyen jellegű beajánlásoknál, a zene pedig szintén nem rossz. A szövegek a dalcímekre pillantva nem igazán érdekelnek, viszont nem tudom, de valamennyire sajnáltam, hogy nem értettem a magyar szöveget a daloknál (ez lehet, hogy így hirtelen ellentmond egymásnak, de így gondolom).
A hosszú számok, valamint a számomra kevésbé tetsző hörgés ellenére ez valóban egy profi lemez. Nem ismerem a banda korábbi albumait, de ez után lehet, hogy meghallgatom majd. A zene teljesen rendben van, elég sokszor emlékeztetett a King Diamondra (nem véletlen a tag sem a bandcampen, valamint ugye Andy LaRocque producerelése, masterelése). Az utolsó, instrumentális szám zseniális. Talán lehetett volna benne több szóló is, illetve a már említett hörgés miatt nem max. pontszám.
Továbbra sem lesz a kedvencem ez a stílus, unalmas, az ének idegtépő volt 1-2 szám után már.
Jóval több értékelhetőt találtam rajta, mint nem. Igaz, el lehetett volna hagyni a hosszú, lassabb számokat és azok játékidejét vagy kihagyni, vagy feltölteni szintén ilyen 2-3 perces thrash-es zúzdákkal, akkor jobb lett volna.
Jó kis lemez lett, habár lehetne valamivel rövidebb. Szerintem az énekes hangja, orgánuma még ugyan jó, az, hogy francia, valamint, hogy a Frontiers kiadónál vannak, leginkább érdekes. A Pussy és a Led By Judas számok elütnek a többitől, amik rockosabbak, mintsem metalosak, ami szintén egy érdekes döntés. Az, hogy a banda neve és bizonyos számok címe elég sablonos, ez van, számomra egyáltalán nem vesz el a minőségéből és értékéből.
