Lásd, kritika.
Ha a lemez első fele is olyan lenne, mint az utolsó 3-4 szám, akkor számomra sokkalta izgalmasabb le(het)ne. A 8. tétel, az A Glorious Shadow from Fire and Ashes üt a legjobban, az egy hibátlan szám (vagy az utána következő 9. tétel sem rossz egyáltalán). De sajnos ilyenből majdnem csak ez az egy van. Az első fele pedig rendkívül egysíkú, unalmas, a szinte egy az egyben Abbath-vokál (az Immortal-klón/kópia is teljes mértékben megállja a helyét) szintén nagyon unalmas (ami a második felében ugyancsak néha változatosabb lesz egy kicsit). Az album 65 percnyi játékideje is túl hosszú, 3-4 ugyanolyan, középtempós (töltelék) számot simán ki lehetett volna hagyni és kb. 20 perccel rövidebb lemezként jobb lenne (szerintem).
Lásd, kritika.
Ennek a "zenének" úgy igazából csak egyetlen baja van, hogy borzasztó (leginkább a hangzás, és emiatt úgy az egész, egyben is élvezhetetlenné válik). Lehet, hogy az úriember erre élvez (meg néhányan még szintén), de hogy ebben aztán semmi innováció, előremutatás, stb. nincs, az is biztos. Rettentő unalmas, szinte mindig ugyanaz váltogatja egymást, az meg, hogy 2 órás, kész röhej (majdnem teljes egészében végighallgattam, de az utolsó 2-3 számnál már nem nagyon bírtam). Be is baszna, ha ebbe az irányba menne el a (black) metal zene...pedig lehetne ebben valami értékelhető, ha nem erre akarna rámenni az illető, hanem mondjuk arra, hogy valamelyest kitörjön ebből a semmiből.
A mostani HP-ra beajnálott lemezek nagy részéhez képest ez legalább hallgatható és jó muzsika, nem idegesítő zaj, vagy éppen kiherélt vernyákolás. Igaz, a Sodom munkásságát illetően is van/lenne mit bepótolnom, olyasmi zene, mint a Destruction vagy a Kreator. Sőt, a lemez második felében már-már Slayer-es számokat is véltem felfedezni. Egyáltalán nem rossz, a közepestől jobb.
Bennem ez semmit nem mozgatott meg, úgy ment el mellettem, mint a TGV. Háttérzenének/filmzenének valamilyen szinten alkalmas, hosszú távon viszont csak úgy hallgatva baromira unalmas, egyhangú és jellegtelen. Még a valamennyire érdekes skandináv nyelvhasználat ellenére is.
Rég szenvedtem már végig ennyire egy lemezt...nagyon érdekes, hogy egyeseknek az egyik zenében az elektronikus, popos részekkel semmi baja nincs (amely számok/részek teljesen jellegtelenek itt is, ha a másik bandában is, elszólnak a háttérben, miközben netezek, de többre nem jók), egy másikban meg minden baja van tőle. Nem igazán tudom, hogy mi értelme van ennek a lemeznek, mit akart ezzel elérni Puciato úr, a langyi részek borzasztóak (néhol az a buzis ének, amit leművel a fazon, egyszerűen kiábrándító), az ordítozások idegesítőek. És van itt minden, rossz Manson-koppintás (ami olyan messze áll a Mechanical Animals bármelyik számától, hogy hihetetlen), Depeche Mode utánérzés, stb, stb. A borító szót sem érdemel, annyira jellegtelen fos. Én nem ismerem a The Dillinger Escape Plan-t sem, csak hallomásból a banda nevét, de ha az is ilyen, akkor inkább nem kérek belőle.
Akármennyire is profi a zenei teljesítmény, számomra ez csak egy "kellemes", az átlagosnál/közepesnél valamivel jobb hallgatnivaló volt. Elismerem a banda teljesítményét, de az In Flames bármelyik '90-es évek második felében készített albuma jobb ennél, hogy egy Arch Enemy-ről vagy Children of Bodomról már ne is beszéljünk.
Bennem ez semmit nem mozgatott meg, úgy ment el mellettem, mint a TGV. Háttérzenének/filmzenének valamilyen szinten alkalmas, hosszú távon viszont csak úgy hallgatva baromira unalmas, egyhangú és jellegtelen. Még a valamennyire érdekes skandináv nyelvhasználat ellenére is.
Ezzel továbbra sem tudok mit kezdeni, a fél-másfél perces számok közötti játékidő számomra továbbra is értékelhetetlen, meg ez a 23 szám is, valamint a tetejébe ez még idegesítő is, nem is kicsit. Ráadásul ez a 30 év alatt 3 lemez is vérszegény, és akkor még finoman fogalmaztam (és most nem kell itt jönni azzal, hogy a "jó munkához/lemezhez idő kell", mert vérciki)..
Nahát, néhol mintha a Sabatont hallanám viszont. :) - Igen, power/heavy fanok tuti megtalálják a számításukat. Amúgy kicsit emelkedett, de a férfi vokál kicsit túljátszott (amúgy egy jól kevert gin-tonik koktél csodákat tesz.) :) A stílus sablonjait maximálisan kihasználják, ami pedig a körítést illeti az nem nagyon érdekel. Nem nézni, hanem hallgatni kell. :) - A Chain Breaker pedig olyan, mintha a Sabaton-t összemixelték volna az Amaranthe-vel. :D - No, még valami.... Nem tudom eldönteni, hogy ez az irritáló férfi vokál kiére hasonlít jobban? Joakim Brodén a nyerő, vagy Dez Fafara. Ylva Eriksson pedig egy marhajó nő, hogy lehet ilyen maskarákba bújtatni? :D
Annyira egyedivé tették az Immortal stílusát, hogy jobbak, mint az eredeti. :) Imádom, minden porcikáját. :)
Ez a zene akkor is karcos lenne, ha a felesleges hörgést elhagynánk, illetve a szövegmondást. Én kevésbé fanyalgok, sőt vezetés közben (akár joyride is) jól jöhet egy ilyen tinci-tánci adrenalinpumpa. Az elektronikus részek pedig jól illenek a fémes hangulatú zenéhez. Elize Ryd hangja önmagában elég lenne a brand jóféle csengéséhez, pedig nem ő a zenekar rugója. Whehehe... - Szerintem a fanyalgók meg titokban, ha nincs otthon senki a családból, erre táncikálnak mosogatás közben, mert apa idő van. :)
Hirtelen a Darkspace jutott eszembe. Ez bizony mestermű. Köszönet az ajánlónak. - Igen, nem egyszerű. Egy stúdió fejhallgató erősen ajánlott, mert kiküldve a zenét sajnos elvész a lényeg, de koncentrálva odavág rendesen. :) - Jó kis utazós zene, s jó tudni, hogy az ember semmi a világegyetem méreteihez viszonyítva. :)
Ez a teuton csoda már felállt a sörmetál pejoratív fogalmát jelző megrázkódtatásából. Tom bácsi remél, újraszervez, s megírja újra azokat a dalokat amit anno tündöklése idején. - Az újonnan alakult fiatal thrash zenekarok sokszor köröket vernek a Sodom-ra. (Valószínűleg a folytonos tagcserék sem tettek jót a zenekarnak.)
Valószínűleg már soha nem lesz részünk olyan audális orgiában Amalie Bruun részéről, mint annak idején a Mareridt albumon. Ahol kitűnően ötvözte a folk/black/ambiment stb. műfajokat úgy, hogy a zsánerek tökéletes harmóniában legyenek. Gondoljunk csak a Ulvinde című szerzeményre. - Természetesen a gyereknevelés is nagyban befolyásolta a zeneszerzőnő új albumának körülményeit, mivel az új album lényegében nem más, mint egy "egyszerű" folk lemez. Ami ezáltal kiszámíthatóbb is.
Nem egyszerű zene, nem egyszerű embereknek. David Bowie és a new wawe tuti ott lappanganak az indusztri, noir, alternatív és shoegaze mögött. :) - Néha még a grunge is beugrik. - Ajánlott minden korosztálynak azok ellenére, hogy néhol erőt próbáló.
Amolyan délutáni teázós, kávézós MDM. Ráadásul kerestem Christopher Amott munkáját, de nem éreztem igazán a jelenlétét, pedig kerestem azt az egyéni ízt, ami jellemzi. - Tény, hogy kevésbé változott a tolmácsolni kívánt zene összetétele úgy, mint a sorstárs In Flames esetében, de a hörgés ebben a zenei tálalásban is teljesen felesleges. - Viszont a stílussal most ismerkedők számára tuti kezdés.
Nahát, még egy folk lemez itt a 'forgácson?! - Valahol ez is stílus idegen, mint az új Myrkur lemez, de nekem ez is belefér. :) - Imádok a gyerekekkel, vagy az egész családdal zenét hallgatni, mert bizony előkerülnek a magyar folk, folk hatású remekművek is. Sőt, ennél tovább megyek, nálunk megvalósult az igazi zenei demokrácia. Teljesen jó egy Kaláka, Queen, BTS, Lajkó Félix, Napalm Death, Iron Maiden kombó. Sértődés sosincs, mindenki kivárja a részét, miközben vagy léggitározik, vagy bőszen barázda-billeget, vagy épp' magáról megfeledkezve ugrál valamelyik gyerekdalon, s teli torokból énekel. :D
Közel tökéletes HC/punk/PV/Crossover stb. - Néhol még egy kis leheletnyi Grind is. - Ez a zene pont úgy jó, ahogy van. A hangzás pedig patika, pont illik a stílushoz. :)
Nagyon nem az én világom. Néhol majdnem hangosan felröhögtem.
A mai napot ennek a lemeznek szántam. Sajnos nálam nem működik a varázslat, a vokál kifejezetten irritált a hangzással sem voltam kiegyezve, de a végére megszoktam. Nagyon hosszúnak tűnt szerintem is lett volna kiegyelni való.
Korábban is bele-bele hallgattam a munkáikba. Az első lemez tetszett utána egyre ötlettelenebbek lettek, ez most kicsit jobban sikerült, de a végére ez is leül.
Nekem ez nem jött át. Tagadhatatlanul vannak jobb részei néhol már már hipnotikus, de ezzel a hangzással én sem tudok mit kezdeni. Nagyon monoton, olyan mint egy végtelenített lemez.
Nekem valahogy szinte teljesen kimaradt a trash, így a Sodom is. A lendület tetszik, a hangszerelés is, vannak jó szólók, de olyan mintha már minden hangját hallottam volna. Hiányolok némi eredetiséget.
Nem követtem a korábbi munkáit, valószínűleg ezt alemezt se nagyon hallgattam volna meg, de nem bántam meg. Egész kellemes hallgatnivaló. Kellemes hangon előadott szép dalok.
Majdnem 1 pont lett, mert már nagyon untam, de a végén lett egy kis értékelhető rész. De nekem túl sok az öncélú nyávogás.
Valamikor elég sok DT- t hallgattam azóta is belefülelek ha van valami új. A régebbi munkáik jobban tetszettek, vagy csak én változtam de én is mintha unottságot hallanék. Az előző lemezhez képest viszont hatalmas előrelépés.
Ha a Myrkur 8 akkor ez 7, mert sokkal monotonabbak a dalok, az elektronika is belerondított az összképbe. Ettől függetlenül ez is kellemes hallgatnivaló.
Egy ideig lekötött de a lemez elfáradt a végére, elfogyott a mondanivaló, és én is elfáradtam.
Szerintem mindenki vinnyogva röhögne, ha ugyanezt az elánt valaki csodaszarvassal, meg az 1000 éves kereszténységgel adná elő magyaros köntösben. Arcpirító ötlettelenség, és giccses kliséhalmaz. Mondjuk a heavy/power berkek amúgy sem a színek kavalkádja szokott lenni. Minden bizonnyal minél fertelmesebben kiszámítható minden hang annál élvezetesebb, mert pontosan azt kapja az ember, ami elvár: zéró meglepetést. Akkor meg nem lenne egyszerűbb mindig ugyanazt az egy lemezt hallgatni egy életen át, ha már mindenki ugyanazon beállítások mellett ugyanazt tolja? Nem tudom, csak kérdezem.
Kópia, de jóféle. Abbath szólólemezeinek szintjén van, ami szintén önmaga reinkarnációja, legalábbis számomra semmi újat nem hozott. Na ez is pontosan ugyanolyan és ugyanaz.
Nem az én világom. makadamiadio írta le helyettem a többit.
Ha valaki, akkor én kedvelem a BM-t. Ez itt mégsem tud megszólítani. Nem csak a Sokol rádió alatti megszólalás tehet róla, hanem a keverés is. Nekem ma már többről szól a stílus. Ez egy hőskorból ránk maradt, elfeledett kiadvány, amit egy padló alá becsúszott 30 éves kazettán találtak. Nem sokat vesződtek kiadás előtt a feljavítással.
Lassan 40 éve. Kb ugyanaz. A palacsinta is unalmas 40 év elteltével nem?
Nem elég karakteres. Hiányzott belőle a kontraszt, az érzelmi amplitúdó nagyobb kilengése. Az előzőt éppen ezért jobban is szerettem
Greg eddigi dolgai hol bejöttek, hol nem, de mindig volt benne egy tiszteletreméltó lázadás és csinálni akarás. Ez itt most nagyon szerteágazó, meglepő dolgokkal. Kellően beteg, hogy szeressem. Nyitott, befogadó gondolkodás és fül kell hozzá. Sok hallgatást igényel és első benyomásra adtam ezt a 8-at, lehet még több is. Kifejezetten a kör meglepetése minden szempontból.
Ezek mikor öregedtek meg ennyire? Ez mindig ilyen volt? OK, a dallamok és a halál valahogy nekem sose adta ki, ahogy a krumplis tészta se. Nekem ez unalmas, érdektelen háttérzene, vagy talán még az se.
Igyekszik változatos lenni, de a saját korlátai rabja. A kislány kb elég egyformán ütemezi az énekét, amitől meglehetősen repetitív lesz. Nem sok kedvet csinál a svéd folkban való elmerüléshez.
Nem volt most ínyemre az ilyesmi. Szerintem csinálják ezt jobban is, vagy az én ízlésemhez közelebb.
Egyetlen hibája, hogy számomra érdektelen. Tipikus power cucc a maga elcsépelt dallamaival.
Uh. Ez a hangzás levett a lábamról. Mintha pont nekem találták volna ki. Ezt be kell szereznem fizikai formában is.
Néha nehéz volt eldöntenem, hogy a csaj énekel mélyebben vagy a srác tökét taposták, de ez már csak így megy ezeknél a túlárazott HEAD & SHOULDERS reklámnak is beillő klippekkel megtámogatott, jellemzően pályafutásuk nagy részében túltolt árucikként stagnáló bandáknál... Persze alapvetően vert helyzetből indultak, hiszen számomra a női vokál az Adorior dalnokával, Jadeddel kezdődik... Ettől függetlenül elég szórakoztató lemez, így nem fukarkodok a pontokkal sem kivételesen. Ahol metalosabb, karcosabb, ott az ötletek is jobban érvényesülnek, ahol átmennek popzenébe, ott jóval unalmasabb az egész.
Lásd: kritika. U.i.: azért haragszom a mesterre, mert ígért fizikai példányt és azóta sem érkezett meg...:(
Kifejezetten szórakoztatott a lemez. Az már más kérdés, hogy egyben szinte fogyaszthatatlanul hosszú és az önismétlés már néhány dal után beindul.
Hans Dahl az egyik legkedvesebb festőművészem, aki epikus, romantikus képekben tárja elénk a fjordok alapvetően festői mivoltát és az ott élő egyszerű emberek hétköznapjait. Itt nincsenek reszelt fogó, idegbeteg vikingek és apró fityegőjüket hatalmas arcszőrzettel kompenzáló barbárok, csak békés családok, akik a föld által nyújtott javakból, kétkezi munkájuk segítségével élik meg a puritánság csodáját. Ezt próbálja megragadni ez a lemez is, csak roppant unalmas és középszerű módon.
Mindig egyfajta vadhajtásként tekintettem a The Dillinger Escape Plan munkásságára, amivel időnként fellazítottam a doommal alaposan leülepített lelkemet. Egy titkos agybaj, aminek sosem tudtam ellentmondani, azonban Greg saját korongja nálam nem működik. Kétféleképp lehet értékelni szerintem: vagy baromi bátor, vagy rettentően útkereső. Én az utóbbit hallottam inkább. A könnyedebb részek egyszerűen unalmasak.
Az örökösen korrekt és élvezhető banda újabb korrekt és élvezhető lemeze...
Sablonos és unalmas folk.
Bőven vállalható HC/punk aprítás, de számomra 24 perc ebből már túl van az egészségesen.
Nagyon jók a dallamok, de nekem hiányzik belőle a kraft, az erő. Ha úgy dörögnének a hangszerek, mint például a Manowar-nál, akkor sokkal jobban tudnám élvezni. A Weaver of Fate című dalban viszont nagyon tetszik az akusztikus felvezetés, ami után a második refrénre szépen berobban a dal, és kiteljesedik, hogy aztán a női ének mellé a férfi is becsatlakozzon. Ez a dal a lemez csúcspontja. Bevallom őszintén, a végére már kicsit untam a többi dalt, ebből a zenéből ennyi játékidő túl sok. Mindent egybe vetve a himnikus power/heavy stílus kedvelőinek ez egy kellemes kis album lehet.
Pér éve sikerült őket elcsípnem koncerten a Barba Negra-ban. Annak ellenére, hogy ketten voltak a színpadon, olyan hangzást varázsoltak, és olyan profi előadást toltak, hogy a végén elismerően tapsoltam a teljesítményükhöz. Vártam tehát az új lemezt. Jó sok ötlet összegyűlt a zenekar műhelyében, melyekből a legtöbbet fel is használták az albumhoz, mert a végeredmény bő egy órásra sikeredett. Emiatt aggódtam is egy picit, mert ilyenkor szokott bekövetkezni, hogy unalomba fullad a dolog. Jelen esetben erről szó sincs, mert végig fenn tudták tartani a figyelmemet a jobbnál jobb black tételek. Sokan hasonlítják őket az Immortal-hoz, de szerintem a dél-amerikai duónál nincs meg az a skandináv, fagyos hangulat, ami a norvégek zenéjét minden ízében áthatja. Az Inquisition teljesen másfajta hangulati elemekkel operál, amitől abszolút módon válik egyedivé a stílusuk. Ebben a stílusban íródott meg ez a remek black metal album.
Igazából azt kell mondjam, hogy hangulatos, változatos és lendületes. Valóban popos egy kicsit, de a hangszeres játékkal sincs problémám. Az énekesnő hangja teljesen rendben van, a dalok jól vannak összerakva, bár a lemez végére eléggé sablonossá, ezáltal kiszámíthatóvá válik a zene. Több ismerősöm látta már őket koncerten, és csak jó dolgokat mondtak el a teljesítményükről. Az ilyen zenét szerintem vezetés közben a legjobb hallgatni. Nem olyan rossz ez!
Ez a lemez egy hosszú, ám annál csodásabb utazás a black metal koromsötét masszájában. Engem teljesen elkapott és magával ragadott a hangulata. Fülessel érdemes hallgatni, akkor maximálisan át tudod adni magad a zenének. Remek hallgatni való a téli estékre!
Izgatottan vártam a Sodom új albumát, mert az előző 2016-os Decision Day nálam nagyon betalált, még a pólót is megvettem, amelyen az a lemezborító díszeleg! Azon mondjuk csodálkoztam, hogy Angelripper lecserélte maga körül a többi zenészt, de azért Blackfire újra csatasorba állítása nem volt rossz ötlet, mert visszajött vele a '80-as évek végi Sodom lemezek ízvilága is. Nem mondom, hogy nem volt már ennél jobb albumuk, de ez a mostani is simán előkelő helyet foglal el a zenekar diszkográfiájában. Frankó, tökös thrash metal, ami a hangfalakból árad a nyilvánvalóan jól bevált recept alapján, és aki szereti a Sodom stílusát, az nem is vár mást a csapattól. Ők pedig szállítják a jófajta muzsikát, már majdnem 40 éve. Respect.
Eddig csupán egy 2017-es, szűk ötven perces koncertfelvételen találkoztam a Myrkur zenéjével, melynek megtekintése közben meg kellett állapítanom, hogy a hölgynek nagyon szép hangja van, igazából én nem is tudtam egybe kötni őt a black metal-lal. A Folkesange pedig egy gyönyörű, folkos dalokkal, csodálatos énekkel, már-már filmzenékre emlékeztető megoldásokkal telepakolt lemez. Nekem így sokkal emészthetőbb, és hitelesebb az egész. Nagyon kellemes hallgatni való még úgy is, hogy a metal elemek teljesen hiányoznak a dalokból. Ez a zene igényli a megfelelő hangulatot és lelki állapotot, de például egy Dying Fetus lemez meghallgatását követően is szolgálhat nyugtatóként!
Vannak benne érdekes pillanatok, a Fire for water című dal nagyon jól kezdődik, de aztán abból is valami őrült zajmassza lesz. Annyira pszichopata néhány helyen, hogy eszembe jutott a Bárányok hallgatnak című film azon jelenete, amikor Buffalo Bill beöltözik nőnek, kifesti magát, és táncol a kamerája előtt. Idegesítő, nem nekem szól.
Nagyon vártam már ennek az albumnak a megjelenését, és egyáltalán nem kellett csalódnom. Számomra eddig a Damage Done, a Construct és az Atoma című lemezeik voltak a kedvencek, de a Moment is hamar belopta magát a szívembe - befészkelte magát a hallójárataimba már az első hallgatás alkalmával. Amikor nem tudok választani, hogy éppen mit hallgassak, akkor legtöbbször valamelyik DT album kerül terítékre, bármilyen hangulatban is legyek. Érdemes megfigyelni, hogy ők mennyire a művészi oldalról közelítenek a zenéhez. Egy tonnányi érzelmet képesek közvetíteni a dalaik által, és ez engem minden egyes alkalommal teljesen elvarázsol. Ez alkalommal is levettek a lábamról, nálam egyértelműen az év egyik legjobb albuma! Ha tanár volnék, egy nagy csillagos 5-ös kerülne be az osztálynaplóba! Itt a HP-n azonban "csak" a maximális pontszámot tudom a táblázatba vésni! :)
Jó kis folk zene Svédországból, anyanyelven előadva. Tetszenek a hangszerek és a hölgy hangja is kellemes. Hallgatás közben ott érezheti magát az ember egy középkori skandináv kis faluban. Tök jó lett a hangulatom tőle!
Számomra ez inkább egy punk-HC zene, mint tiszta HC. Abban a műfajban ugyanis a Biohazard és a Pro-Pain utánozhatatlan. 23 dal kb. 24 percben eldarálva, és mindamellett, hogy van jó pár kiadványuk, ez csupán a harmadik nagylemez a 30 év alatt. Ez sajnos nálam nem tud kiteljesedni, mire beindulna egy-két jobb dal a lemezről, addigra vége is van. Nem tetszett, a rövidsége ellenére vártam, hogy vége legyen.
Azért nem vonok le pontott mert vicceskednek, a kocsiban rengetegszer szól Alestorm, sőt még koncerten is voltam. De ettől függetlenül, nekem a power metal és heavy metal továbbra is, mint macska a forró kását effektus.
Sosem értettem a rajongást a zenekar körül, számomra mindig is csak egy B-kategóriás Immortal kópia volt. Viszont úgy néz ki ezt most sikerült átlépniük, vannak benne érdekes dolgok, megoldások, PedoDagon is meglepett párszor a vokállal. Ennek ellenére nagyon hossszú ez a lemez és számomra sokszor leült, untam. Most a kevesebb több lett volna.
Én szeretema fúziós zenéket, sőt az elektronikus zenéket is. De ami itt megy az inkább csak idegesített, az ötlettelensége, na meg a miatt, hogy végig az volt az érzésem, hogy ez egy patika mérlegen kimért és " megcsinált" banda. Legyen kicsit kemény mert metal, de táncolható is mert azért a fesztiválokból élünk. Az effektezés rém unalmas volt, szinte ugyan az ment végig minimális variálással. A hangzás is teljesen műanyag volt számomra, de a legnagyobb baj, hogy igazából nincsenek rajta jó dalok, már bosszantóan untam az egészet. Tavaly voltak is a Volt-on, hadd ne mondjam, hogy a hakni Cypress Hill ezerszer élvezhetőbb volt. Ezt meghagyom Zolinak :D
Korábban is hallgattam, de nem találtunk egymásra, gondoltam na majd most télen. Hát most sem lettünk igazán barátok, a hangzás egy dolog, meglehet szokni ha nagyon akarom. De számomra rengeteg üres járat volt benne, amikor ásítoztam, mondjuk amikor betalált a hangulat akkor tényleg nagyon. Ez a 2 óra meg rengeteg szerintem, jó mondjuk abból 20 perc minimum szélszüvítés, de akkor is.
Amikor még hallgattam thrash-t, se voltak a kedvenceim. Vannak néha jó húzós pillanatok, de ebben az 53 percben szét osztva édeskevés. Így maradt a végére egy tűrhető papóthrash, itt is a kevesebb több lett volna.
Szerintem tök egyszerű az utálat körülötte, ugyanis a black metal színtér nagy része pózer, elitisták társasága. Én kifejezetten szeretem a zenéjét, lehet protekcióval kapott szerződést, de vannak ennél sokkal roasszabbak is akik színtén kaptak, na mindegy. Sejtettem, hogy lassan jönni fog egy ilyen album is tőle, nincs is ezel baj, azon kívűl, hogy nem túl izgalmas és hamar elfelejtem. Viszont amíg szól, addig nagyon kellemes kis utazás.
A Dillinger rohadt jó banda volt, nincs abban semmi szégyelni való ha valaki szereti. Greg az egy kiváló frontember, aki pop-on át a metalig játszott már mindent. Ennek fényében Boymesterrel ellentétben nem út keresésnek, inkább karrier összegzésnek gondolnám a lemezt. Mint anno Vortex-nek a Stromseeker. Szóval van itt pop, metal, industrial minden ami jó, vérprofin előadva. Ennek ellenére nem jött be minden dal, pedig a minőség és az odaadás egyértelmű. Egyébként vicces, hogy kiakadt szegény mikor kiszivárgott a lemeze, öreg 2020 van :D Akinek meg nem elég metal ez, hallgassa meg az új Killer Be killed-et, mondjuk egyelőre nem olyan jó mint az első volt.
Nagyon korrekt lemez a maga stílusában. Csak éppen semmit nem mozgat meg benne, mint a melo-death lemezek jó nagy része.
Minimálisan izgibb mint a Myrkur, de sajnos ez is ugyanarra a sorsra fog jutni.
A Dropdead az a Dropdead. 30 éve töretlenül adják azt amihez a legjobban értenek, hogy dühöngjenek és hiába vannak benne a korban, szerintem még mindig megy nekik. Pv és hardcore járja táncát kézenfogva, néhol egy kis thrash, crossover íz is feldobja a receptet. A témák rohadt jók és változatosak, nekem a hangzás is bejön bár lehet kicsit mocskosabb. Egyetlen negatívum talán az ének, ami már azért nem olyan mint 30 éve, de ennek ellenére is ez számomra egy majdnem tökéletes hardcore lemez.
Nincs ezzel a lemezzel semmi baj, nem is tudok belekötni semmibe. Jó számok, kiváló hangzás, a vokál is rendben, jó szólók. Ha meg a stílusában vizsgáljuk kifejezetten előkelő lemez, így akinek a power metal stílus a kedvence annak kötelező. A borítóval annyira nem szoktam foglalkozni, de itt nem tudom nem méltatni azt, mert a borító nagyon impozáns lett.
A kis performanszom után, visszaállítom az eredeti és igazi pontszámomat és véleményemet, mert nem vagyok egy pitiáner alak! Az Abbath-féle kései Immortal gyengébb lemezei ugrottak be a lemez hallgatása közben. Sajnos nagyon copy ez még mindig, bár az Immortal színvonalához nem ér fel. És hol van ez a kedvenc black metal lemezemtől az At the Heart of Winter-től! Összességében nem rossz black anyag, de nem is kiemelkedő.
A Sodomhoz hasonlóan az Amaranthe is a kedvelt bandáim egyike volt, de a Maximalism lemezük már nekem is sok(k) volt, így elváltak útjaink. Nem is hallgattam őket már jó ideje. A mostani lemez Angela Gossow-al együtt készített száma és klipje bíztató volt. Most pedig a beajánlás miatt meghallgattam a teljes új lemezt is és nem bántam meg. Újra egymásra találtunk! Köszönet az ajánlónak!
Ez az a hangzásvilágú black metál, amitől rosszul vagyok! Káoszos, kokofónikus, koszos hangzás, a hangszerek alig kivehetőek, csak a cintányér időszakos becsörrenését hallani meghatározott időközönként,. közben meg mintha egy csapból folyna a víz. És a számok is nagyon egyformák meg túl hosszúak. A vokál is borzalmas. Csak azért 2 pont és nem 1, mert gyakorlott zenehallgató lévén fel tudtam ismerni benne a hangszereket, de nem könnyen!
Fiatalkorom egyik kedvelt bandája volt a Sodom. Kedvenc lemezeim tőlük a Persecution Mania a Better Off Dead és az abszolút favorit a Tapping the Vein. A Masquerade in Blood lemez volt az utolsó, amit még rendszeresen hallgattam tőlük, de már az sem volt az igazi, így elváltak útjaink. A mostani lemezt hallgatva nem lettem újra Sodom rajongó. A már említett Masquerade in Blood hangzásvilágához áll közel, ami nem rossz, de nekem nem elég. Bíztam abban, hogy a vérfrissítéssel egy modern és szélvészgyors (egy 2020-as Tapping the Vein) lemezt kapunk, de nem így lett. Így viszont nem értem a tagcseréket. Összességében jó lemez ez, de lehetett volna jobb is.
Én nagyon kedvelem Amalie Bruun munkásságát és mint embert. Valahol sajnálom, hogy nem egy újabb saját felfogásban előadott metal black metal lemezt adott ki, azzal szerintem jobban járt volna, de ő a saját öntörvényű útját járja, aminek ékes bizonyítéka e lemez is.
Adtam neki még egy esélyt. Nem lettem rajongó! Nekem ez a lemez elég személyesnek tűnik, ha Greg lelkivilágát tükrözi, akkor remélem ez a lemez segített neki valamennyire a traumákat feldolgozni.
Kíváncsi voltam az új Dark Tranquillity lemezre miután megtudtam, hogy a banda sorait erősíti Christopher Amott gitáros is. Kiváló minőségű svéd melodikus death metal esszenciát kapunk a Moment személyében. Erősebbnek, dalközpontúbbnak érzem a Moment korongot elődjénél. A vokál lenyűgöző és a Remain in the Unknown számban megjelenik a tiszta vokál is, ami szintén pöpec, mely szám akár lehetne egy Katatonia szám is. A szólókban érezni Christopher Amott stílusát, amely csak előnyére válik a lemeznek, mivel kitűnő szólók sorakoznak a lemezen. Mindent összevetve ez bizony egy tökéletes melo-death lemez!
Bár a HC, mint stílus nem áll közel hozzám, de nyitott vagyok és én örülök ennek a lemeznek a HP-n, mert színesebbé teszi azt. Korrekt anyagnak ítélem meg a Dropdead lemezét, ezért és az előzőekben leírtak miatt adok egy jobb pontszámot.
A körítés gagyi (borító, klip, szövegek), a férfi énekes agyonénekli az egészet (női ének, amely néha megbújik benne, sokkal jobban passzolt volna ehhez a zenéhez), viszont megértem azokat is, akik lelkesednek érte, mert hangszeresek részéről jó dallamok vannak benne. és jó a keverés is.
Black metal mércével jó lemez, csak nem nekem, így semleges pontszámot adok. Ja nem, mert borító olyan igénytelen, hogy ezért levonok egyet.
Hihetetlenül erőltetett, giccses, kontrollt vesztett, egymásra pakolt, karakter nélküli számokkal van tele. Mint egy szépségdíjas hölgyemény, akinek tekintete kong az ürességtől. Rendesen elszégyelltem magam, miközben hallgattam (főleg szövegelős éneknél). Megmutatnám ezt egy nem metal hallgatónak, elröhögné magát szerintem. Nyomába se ér pl. Within Temptation - The Unforgiving albumhoz, azt végig is hallgatom több év után megint, lelki békém érdekében. Három pontot gitárosnak adom.
Abszolút alkalmatlan arra számomra, hogy szünet nélkül 10 másodpercnél tovább bírjam hallgatni egyszerre.
In War and Pieces 10 pontos album volt, akkor volt legnagyobb sansza arra, hogy ha nem is Big Four közé, de legalább közelében legyen. Ehelyett mintha eltört volna valami Tom Angelripper-nél és azóta szürkébbnél szürkébb lemezeket ad ki, egyre nagypapásabb megszólalással, mint ez is. Hiába rúgja ki a zenészeket maga körül, ha egyszer ő maga legszűkebb keresztmetszete a zenekarnak.
Hasonló módon tetszik, mint Garmarna, csak ez jobban érinti a lelket. Örülök, hogy black metalos hisztit elhagyta.
Kreatív, tele van ötletekkel, hallatszik benne a rengeteg meló és zene iránti szenvedély. Ez nem háttérzenének való, figyelmet követel magának. Olyan, mint Nine Inch Nails fénykorában, csak annál is ridegebb. Greg Puciato-ból ezt nem néztem volna ki, hogy ennyire széles a spektruma. Hogy év lemeze számomra, azt nem tudom még, de TOP 5-ben biztosan benne van.
Seggemet vertem volna a földhöz örömömben, ha énekes krákogás helyett az egész lemezen olyan tiszta éneket eresztene, mint Remain in The Unknown-ban. Főleg, hogy zenészek végig nagyon odatették magukat. Így viszont kihagyott ziccer. :(
Aktuális hangpróba legjobb háttérzenéje.
Eléggé egy tucat HC, idén megjelent Cro-Mags hangulatban köröket ver rá.
Hogy lehet ennyire már a legelső benyomásnál azt üvölteni magadról hogy "nézzétek, gecire unalmasak és sablonok vagyunk!" ilyen zenekarnévvel? A következő körben remélem egy hard rock lemez lesz beajánlva, és a zenekar neve "The Hard Rocks" vagy valami lesz, az albumuk címe "Hard Rock Music \m/", ahol aztán kénytelen leszek 40 percen át kitaposott ösvényeken fogant 2/4 dobolást és pentatonhuszárkodást hallgatni. Ilyesmi után kicsit megértem Husky általa nem kedvelt műfajokon belül az impulzusszerű 1-2 pont hajigálásait, mert a sokadik ilyen albumnál nekem sincs kedvem már objektívan pontozni a középszerűt olyan műfajban, aminek a legjobbjait se szerettem soha. De amúgy nem is a power metal idegesít fel legjobban, hanem hogy annyira jellegtelenek, hogy ha meghallgattatnád velem az egyik számukat 30 másodperccel azután, hogy hallottam, már nem ismerném fel.
Furamód elbűvölő zene minden zenei elemével együtt, imádom a majdnem paparockos riffek (jézusom, még slide-gyűrűt is hallottam) vegyülését a keleties hangzású tiszta gitárral. Imádom a pumpáló aggresszív dobokat a mormogó remete énekkel vegyítve. Ez egy black metal album, viszont mégis valami megfoghatatlan plusz van benne ami nagyon érdekessé teszi.
Ma megtudtam, hogy létezik Trance metal, mikoris rákerestem RYM-en, hogy mégis mire számítsak. Megvallva az őszintét, mégha ökölbe is szorult az arcom, mikor elképzeltem, milyen lehet e 2 műfaj elegye, sokkal jobbra számítottam. A lemez legjobb pillanataiban is végtelenül giccses, langyi zene; szerkezetileg és dalírás szempontjából ez teljesen egy J-Pop zenekar. A "Jó zsaru - Rossz zsaru" ének, a refrének, a hangszerelés... hihetetlenül becringéztem minden 10. másodpercben. Mindig, amikor valami nagyon br00tális hangzást akartak hozni, csak nyálas giccsparti lett belőle ami egy 6 évest talán meghökkent. Legrosszabb pillanataiban viszont olyan datált hangzásvilágokkal találkozhatunk, mint a Boom c. nótán a drop ZS-be hangolt "djent" (legalábbis amit Jared Dines hisz annak) dubsteppel és rappeléssel kombinálva, szonikálisan ez felér egy doboz tejjel amit a hűtőd hátuljában hagytál, és 12 év múlva bukkansz rá, amikor már mozog a penész. Lindemann Mathematikjánál is szarabb zene, mert arról legalább felismerhető volt, hogy az elmúlt évtizedben készült. 3 pont helyett 1 a Boom miatt.
A Paysage d'Hiver számomra mindig egy gamechanger projekt volt, ami véleményem szerint jócskán túlhaladja Wintherr másik együttesét, a Darkspace-t is. Habár egydimenziós és első hallgatásra eléggé monoton is, de végtelenül jól hozza az atmoszférát. Órákig képes vagyok hallgatni hajnalban, teljes önkívületben. Legjobb kamu-műfajelnevezés amit tudnék találni rá a "kozmikus black metal". Az egész szónikus világot az erősen lo-fi hangzással úgy tudnám leírni, mintha kulcslyukon keresztül bámulnád a kozmoszt, és aztán visszapillant rád Isten gyönyörű arca. ????????? UPDATE: A 10-et inkább tényleg olyan zenekaroknak tartogatnám, ami legalább hetente pörög nálam évek óta. Nagyon szép album, ami messze kimagaslik, de azért mégsem 10-es.
Ez egy 2020-as album, de valami csapnivaló a mix/master. A basszus úgy szól, mintha egy vashordót kongatnának. Ha ugyanazt az agyonjáratott militáns és/vagy okkult esztétikával fűszerezett thrash metalt tudják csak játszani 0 innovációval, akkor legalább legyen milliószor intenzívebb mint a korábbi anyagaik, de ez labdába se rúg. Ilyenkor miért van értelme tovább csinálni és 40 alkalommal kiadni ugyanazt az albumot a saját életművedet roncsolva ezzel? Habár számomra halott a thrash metal (mert kinőttem és kiábrándultam belőle), azért még itt-ott akadnak értékes zenekarok tehetséggel (Vektor), viszont szerintem ezek közül már egyik sem 80-as évekbeli régisulis zenekar, vagy a Nagy Négyek egyike. Ideje átadni a lantot boomerek, úgy talán feltámadna a műfaj.
Myrkur indokolatlanul nagy utálatot kapott annak idején a húgyagyúaktól, akik szerint nem lehet a black metal más csak disszonáns, hallgathatatlanul kikevert kalapálás szőrös férfiaktól akik talpig feketében az erdőben vérhányós corpsepaintben pózolnak, kényelmetlenül náci szövegekkel. Őszintén szólva nem érdemelte meg a black metal próbálkozása a gyűlöletet, de nem is volt túlságosan kiemelkedő. Második albumra mindenképp fejlődött, itt viszont merész módon teljesen elhagyta a black metalt. Ez egy nagyon szépen megszólaló lemez, és szerintem jobb is mint az első 2015-ös black metal albuma. Ami a nagy bajom viszont, hogy számomra túl populáris nordic népzenéskedés ez, kicsit olyasmi, mint amit átvezetőknek használnának folk/viking metál act-ok. Nem utálom ezt az irányt, csak ez az album tényleg nem elég érdekes és kiemelkedő egymagában. Ellenpéldának felhozom a Heilungot, ami pl egy kibaszott izgi együttes. Overall: kellemes hallgatni, jó lemez. De nem biztos, hogy újra fog pörögni.
Jézuom van itt minden, mint a búcsúban, és valami gecijól előadva. Kezdve egy akusztikus trackkel, ami átmegy egy erősen elektronikus industrial rock dalba, abból áttör harsh noise-ba, utána pedig végtelenül gonosz és erőszakos industrial metál dalok következnek. Ha egy diehard Nine Inch Nails rajongó lennék, szerintem jobban tetszene ez az album is sokkal, de csak ritkán vagyok a hangulatban, hogy proaktívan ilyesmi zenét keressek magamnak, szóval nem kap max pontot.
A borító szép, de picit jellegtelenebb (és szvsz nem is illik a műfajhoz annyira) nekem ez az imázs, mint az oldschool 90s death metal esztétika. Amúgy egy egész okés modern melodeath lemez (ami meglepő a melodeath úttörőitől), de nem érzem, hogy túlságosan arcletépő és stenkes lenne. Viszont nagyon szép a hangszerelés és a tiszta énekes részek.
Második hallgatásra közel sem volt olyan izgi, mint elsőre tűnt, szóval 6 pont.
Egyszerű HC, van némi ereje, de nekem sokkal jobban feküdt a ???? a powerviolence beütésekkel, milliószor nyersebb és szaftosabb.
Elöljáróban azzal kezdeném, hogy a bemutatkozó Prophecy of Ragnarök album egy csillagos tízes slágergyűjtemény. Ehhez képest az Emblas Saga ebből szerintem szándékoltan visszavesz, mintha picit komolykodóbbra probálnák venni a dolgot, legalábbis a zenében. A klipekbe nem nagyon érdemes belekötni, ott látszik a zenekaron is, hogy helyén kezelik a dolgot, kvázi live RPG-znek és pusztán egyszerű szórakoztatás a céljuk, miközben ők is jól szórakoznak. Tipikusan az a fajta anyag, amit magamban a metál popzenéjének hívok, én imádom, de abszolút meg tudom érteni azt, aki ettől falnak megy. Futáshoz, munkához tökéletes, nem kell rajta gondolkodni, nincs megfejtés, olyan, mint egy jó ponyva.
Na ezért nem olvasom az ún. szaksajtót, ha rajtuk múlt volna, már nem létezne a banda, pusztán szövegértelmezési problémák miatt. De örülök, hogy nem sikerült lezúzni Dagont, a Season of Mist meg dugja fel a túlárazott kiadványait. Az új album minden várakozásomat felülmúlta (na jó, ez nem volt nehéz, mert nem gondoltam, hogy lesz új album). Nagy változáson ment keresztül a banda zenéje, főként a lassabb és a középtempós szerkezetek dominálnak. A korábbi anyagokhoz képest sokkal szélesebb spektrumát vonultatják fel a különféle zenei megoldásoknak és az eddigiek alapján kissé jogos "Immortal tribute banda" besorolást is elfelejthetjük. Teszik mindezt úgy, hogy továbbra is száz százalékig felismerhető a zenekar a dalokban.
Ez a kórba mártott csajpop nekem nagyon nem fekszik.
Több, mint 20 éve jelenlévő egyszemélyes entitás a színtéren. Időnként visszavonul, évekig csend, majd egyszer csak tömegével dől a muzsika. Annak ellenére, hogy szeretem a metál több populáris ágazatát is, mindig azok a zenék álltak első helyen, ahol azt tudtam érezni, hogy nem emberek készítik. Ahol nem sejlik fel az elektromos gityó felett headbangelő szemüveges srác sziluettje, a marshall logók és a stúdiótekerentyűk. A Paysage d'Hiver ilyen. Látom az erdőt, érzem a hideget. Átlényegül az idő, feloldódom ebben a sötét, megnyugtató álomban. Követni akarom a fák sűrűjében eltűnő alakot...
Tudom, hogy szentségtörés, de nekem a Sodom valahogy mindig kimaradt. Hallgatható, de azért nem túl érdekes cucc. Majd alkalomadtán bepótolom a klasszikus lemezeket, ha épp olyan hangulatban leszek.
Rejtély számomra, hogy miért utálják sokan ezt a csajt. Szerintem a legtöbb anyaga király cucc. Itt kicsit sajnálom, hogy elhagyta a metált, de a maga műfajában ez egy jó lemez és szeretem hallgatni. A mauzóleumos koncertfelvétel a kedvencem a régiek közül.
Első hallásra úgy voltam velem, hogy nagyon idegesített. De aztán gondoltam, neki esek még egyszer, mielőtt 1-2 pontot adnék. Érdekes, hogy egy nappal később helyenként egész kellemes volt. Azért az összkép még mindig az, hogy inkább nem tetszik, szóval a semlegesnél egy fokkal rosszabbat adok. Nem ismerem a srácot, de nem is akarom jobban megismerni, nem nekem zenél.
Szóval az van, hogy a DT-t én már a '90-es években is unalmas bandának találtam. Most meghallgattam ezt és noha kicsit másfajta a zene, a sótlan érdektelenség megmaradt. Nem zavart, miközben ment, ez már pozitívum, csak néha elgondolkoztam, hogy ők hogy nem alszanak el egy koncertjükön. Mondom ezt úgy, hogy pl a prüntyi Katatoniát imádom.
Jópofa, elkajabálnak a háttérben, de 30 éve ezt tolni fárasztó lehet :) Meg nem igazán érzem azt, hogy ők mitől "A Dropdead". Kismillió hasonló cucc van a bandcampen, bár nem értek a műfajhoz...
Eg a pofam, ahogy hallgatom....legalabb annyira, mint ahogy a seggem egy igazan csipos kinai kaja utan. Ja, bocsi, most egy zenerol beszelunk, tultoltam....bocsi. Sebaj, majd mindeki helyett szegyellem magam (kiveve Nostromo, mert o egy perverz allat)
Kopianak nem rossz, sot, kezdenek tullepni az Immortalon.
"Itt senki sem éhes, divatból zabálnak"....maradjunk ennyiben.
Inverz Myrkur. Ok tuti nem telefonos applikacioval zenelnek, viszont cserebe tul sok ragasztot szivtak a pinceben. A szinti es a dob tekinteteben azert jobb lenne keves autentikus pillanat.
Ven szarok, ennek ellenere megsem hallatszik az uj szamok alapjan, hogy esetkent a sajat gatyajukba hugyoznanak, mint a demenciaban szenvedo AC/DC tagjai.
Tovabbra is lepkefing, de vegre a neki megfelelo terfelen jatszik a kislany. Szegenyes kepzeloero es sablonokbol osszerakott muveszet. Olyan, mintha ezt is egy telefonos applikacioval rakna ossze a csaj. A hatterben ott munkalkodik a mesterseges intelligenica, az uj IPhone-on pedig csak par gombnyomas es maris muvessze avanzsalodhat egy szupermodell is. Tudom, tudom...nekem nem all fel a farkam a csajra, ezert buzi vagyok.
Erdekes megkozelites. Inkabb mondanam kenyszeres magamutogatonak a sracot, mint muvesznek. Neha egesz jo dolgokat mutat fel, de a vegtermek csupan egy alaposan kipolorizott kenyszerkepzette all ossze.
Kezdenek magukra talalni. Persze ettol meg mindig nem sikerult kijonniuk a godorbol.
Ez az igazi skandi hangulat, nem a tunder-fing-felhovel atitatott Myrkur, ahogy a trendi szobajaban probalja feleleveniteni az osi hagyomanyokat. Ez a valodi sved melankolia. Balladak testvergyilkossarol....lassu tanc, de a revulet elmarad.
Mi ez a "WC-zene"??? Ha igy erolkodnek a wc-n, akkor nemcsak a seggem, de a keramia is szetrepedne. (Ne tessek semmi rosszra asszocialni, itt most a dobolasra gondoltam...). Amugy a Motorhead kemenyebb pillanatai is sokszor visszakoszontek.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 431. 432. 433. 434. 435. 436. 437. 438. ... 439. Full screen Vertikális nézet
2020. december 19.
69Nostromo79 banya07 BlackZone boymester dimmurtal Eroen Husky krumpli makadamiadio mike666 nascence ∑:
1. dimmurtal
Inquisition
Black Mass for a Mass Grave
5 9.5 6 7 10 9 7.5 6 4 8.5 10 7 7.5
2. Husky
Dark Tranquillity
Moment
6.5 7 8 6 6.5 10 6 10 8 6.5 5 7 7.2
3.
Myrkur
Folkesange
4 7 8 6.5 5 7.5 7 8 8.5 6 8 6.5 6.8
4. nascence
Garmarna
Förbundet
4 9 7 5 5 7.5 7 3 8 6 7 9 6.5
5.
Sodom
Genesis XIX.
7 5 7 4 7 8.5 6 8 5 5 7 7 6.4
6. Eroen
Dropdead
Dropdead 2020
1.5 9 7 6 6 4 9 6 5 5.5 7 8.5 6.2
7. makadamiadio
Paysage d'Hiver
Im Wald
1 10 5 4 10 9 7 2 1 9.5 10 5.5 6.2
8.
Brothers of Metal
Emblas Saga
9 9 5 3 6 7 5 8.5 7 3 9 1 6
9. krumpli
Greg Puciato
Child Soldier: Creator of God
1.5 7 4 8 5 3 7.5 3 10 8 4 6 5.6
10.
Amaranthe
Manifest
9.5 9 7 3 6 7.5 4 10 3 1 3 2 5.4
∑:
5.9 8.2 6.4 5.3 6.7 7.3 6.6 6.5 6 5.9 7 6 6.4
Sodom - Partisan 'Ep (2018)
Kritika, Armand @ 2018. december 28., péntek, 21:23
Darkest Color - Deal With Pain (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 3., hétfő, 15:50
Paysage d'Hiver - Paysage d'Hiver (demo) (1999)
Kritika, boymester @ 2017. október 28., szombat, 12:01
Wrathchild America - 3-D (1991)
Kritika, boymester @ 2017. október 2., hétfő, 21:26
Mors Principium Est - Embers Of A Dying World (2017)
Kritika, boymester @ 2017. február 7., kedd, 13:59
Mindwarp - A Cold Black Day (2016)
Kritika, boymester @ 2016. augusztus 13., szombat, 18:13
© 2001-2021 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.015 seconds to render
Query failed:
INSERT INTO `session` (
`id`,`user`,`data`,`ip`,`useragent`,`bot`, `rnd`)
VALUES (
'6qb5fqn05h9uo4jjkfejivc841','','szoveg|s:7:\"ZILMUCT\";koncert_helyszin|i:1;groups|a:0:{}language|s:2:\"hu\";lyricsfile|s:6:\"tc.php\";lyricsrow|i:1;','3.232.129.123','CCBot/2.0 (https://commoncrawl.org/faq/)','0', RAND()
)

Error: Incorrect integer value: '' for column `femforga_femforgacs`.`session`.`user` at row 1