Nagyon sokat dob a egész cuccon ez a jellegzetes HC vokál! Én itt kifejezetten örültem volna kevesebb dalnak, akár 2-3 perces szerzeményeknek, mert akadtak olyan elmebeteg témák, amiket lehetett volna tovább boncolgatni. Gyilkos, fasza anyag ettől függetlenül.
Nincs hibátlan és végig izgalmas AC/DC lemez. Ebből adódik az a furcsa kettősség, hogy szeretem a zenekart és elég sok dalukat, de az albumaikat kevésbé. Pusztán az adja meg egy-egy értékét, hogy mennyi slágert sikerült rá írni. Ide most nem igazán sikerült egyet sem. Nagy eséllyel ez az utolsó lemezük és a tisztelet mindenképp kijár nekik, de már csak akkor adtam volna ki a helyükben anyagot, ha az valóban érdemes. Ezt sokadik nekifutásra tudtam végighallgatni, akkor is a háttérben, hogy ne ásítozzak nagyokat. Egyefene legyen 6, mert van gyengébb lemezük.
Király death metal album különösebb egyediség nélkül. Nagyon tetszik, hogy végig jól hallható a basszus.
Naas eddigi lemezei folyamatosan előkerülnek, főleg az év végi listámon is előkelő helyen végzett The Dreaming. Lehet, hogy a történelem újra ismétli önmagát? Modern black metal, rémálomszerű képekkel, ahogy szeretem. Viszont ahhoz képest, hogy zenekar is szerveződött főszereplőnk köré, nagy előre lépés nem történt.
Hosszú távon piszok unalmassá tud válni az akusztikus gitár, pedig rohadt jól szól és a dalok is rendben vannak. Rég adtam ilyen jó pontszámot alter cuccra, ez dicséret.
Ők az a zenekar, amihez köthető a remek Sorcery album 95-ből. De arról is lehetnének híresek, hogy több, mint 20 év alatt ezt megközelíteni is csak nagy ritkán tudták. Most épp messze állnak tőle. Pedig a The Killshot nagyon frankón nyitott, amíg be nem jöttek a kórságai. Aztán elmegy az egész melodikus death irányba én meg fokozatosan vesztem el az érdeklődésem... A hangzás és a hangszeres játék ott van, de az összkép unalmas számomra.
Végre valami friss és ropogós! Az ötletek és a hangzás el tudta velem felejtetni még a számomra kevésbé tetszetős, nu metalra emlékeztető refréneket is! Ezt érdemes lesz jó cuccon meghallgatni. Szintén köszönet az ajánlónak, még nem találkoztam velük.
Egy fiatal lengyel banda második nagylemezének death/grind tételeit élvezheti végig a Szentek tolmácsolásában az, aki rászánja az időt, és végighallgatja az albumot. Igen, Szentek, mert a srácok mind a négyen odabiggyesztették a nevük elé, hogy St. ! :) Ennek ellenére a szövegek természetesen nem a Biblián alapuló írásokat magasztalják az egekig. Egyébként rohadt jó témákkal operál a kvartett, egyáltalán nem klisés az anyag, tele van érdekes momentumokkal az egész lemez! A 'We Did It' eddig a személyes kedvencem; látom magam előtt, ahogy koncerten pogózik rá a zenére éhes rocker had! A borítót valószínűleg az utolsó dal címe ihlette. A Carnivore Carnival egy nagyon tisztességes, sodró lendületű album, a műfaj kedvelőinek erősen ajánlott!
Egyáltalán nem az én stílusom, és bevallom őszintén, sohasem szerettem a bandát. Sem kazetta, sem cd, sem pedig mp3 nem áll rendelkezésemre tőlük. Mindenki ismeri a slágereiket, és nyilvánvalóan felüdülést jelent a sok műanyag zene között, amikor az ember őket hallja meg valamelyik kereskedelmi rádióban, de ennél közelebb sohasem kerültünk egymáshoz. Aki szereti a zenekar eddigi munkásságát, az most sem fog csalódni. Szóval én most mindenkitől elnézést kérek, de úgy gondolom, nem tisztem sem pocskondiázni, sem pedig magasztalni a zenekart. Teljesen pártatlan maradok.
A Szivilizs egy egyszemélyes black metal project Svájcból. Emberünk valószínűleg nem tudja magát a másik kilenc zenekarában/project-jében kifejezni, mert tavaly életre hívta ezt a zenekart is. Sajnos azonban azt kell írjam, hogy a végeredmény nem túl profi. A dalok alapját a régi sulira jellemző lebutított gitár, és az egy ujjal végigpötyögött szintetizátor idegesítő hangja szolgáltatja. A dob úgy szól, mintha egy garázsból visszhangozna és egy másodéves zeneiskolás püfölné a bőröket. Természetesen vannak, akik a műfaj ezen ágát kedvelik leginkább, a bandcamp oldalon is egyenesen az év egyik legjobb black metal albumaként aposztrofálják a lemezt. Akadnak azért kellemes momentumok is a dalok között, az Anna von Rosenegg című tétel egész jóra sikeredett. Nem hinném, hogy valaha is újra meg fogom hallgatni.
Erre a csapatra simán rá lehet égetni a death metal supergroup jelzőt, hiszen mindamellet, hogy a Sinister főnöke hívta életre a bandát, a tagok sorát erősíti Tony Choi bőgős, aki nem kisebb csapatokban tette le a névjegyét, mint például az Atheist, a Cynic, vagy épp a Pestilence. A dobos Kovács Miki pedig csupán 19 évig püfölte a bőröket a Suffocation-ben! Ezen tények ismeretében mi mást is várhatna az ember, mint vegytiszta DEATH METAL-t! Egymás után sorjáznak a jobbnál jobb tételek az amerikai old school recepten alapulva. Nincs cicoma, nincs szerelmes ballada, csak halálfém a pokol legmélyebb bugyraiból. És ha még ez sem lenne elég, zárótételként meghallgathatjuk a Death klasszikus Leprosy lemezéről a Born Dead című alapvetést Voracious Scourge féle köntösbe öltöztetve. Köszönjük szépen!
2009 és 2015 után itt az amerikai formáció harmadik nagylemeze, amely attól függetlenül, hogy csak öt tételt tartalmaz, bőségesen meghaladja a 45 percet. A zene minőségi black metal, melynek hallgatása közben az ember úgy érezheti magát, mintha éppen egy okkult szeánszon venne részt. Nagyon jól egybe van gyúrva az anyag, ahol nem a teátrális részek keltenek az emberben nyugtalanító félelemérzetet, ott a szélvész gyors gitárjátékon alapuló, hamisítatlan black metal szolgáltatja a túlvilági hangulatot. A lemez egy árva istennőről kapta a címét, aki rémálmot és őrületet hoz az emberek életébe. Ahogyan teszi azt az Akhlys is aktuális lemezén. A borító is tökéletesen alátámasztja a lemez hangulatát. Profi munka.
Az elején még tetszett, aztán unalomba fulladt, a végén pedig már kissé idegesített. A Mock She című számnak az elején tök jó country feeling van, de aztán a semmibe vész, és átadja a helyét a gitárhúrok tépkedésének. Igazából vártam már, hogy vége legyen.
A Kataklysm a kezdetekhez képest teljes stílusváltáson esett át. A korai lemezeik rendkívül egyedi, kompromisszum mentes death metal stílusban készültek, az utóbbiak viszont már többségében inkább melo-deth, deathcore elemeket tartalmaznak. Amennyiben ők úgy érzik, hogy ezzel a stílussal szélesebb körhöz képesek eljutni, lelkük legyen rajta. Minden esetre én úgy gondolom, hogy nekik már annak idején is nagyon jól csengett a nevük, és bérelt helyük volt az underground bandák között. Mindettől elvonatkoztatva és kizárólag erre az albumra koncentrálva azért meg kell állapítani, hogy nem olyan rossz ám ez a zene. Mind a kilenc dal számtalan kellemes pillanatot szolgáltat, a srácok nem felejtettek el zenélni és jó témákat komponálni. Személyes kedvencem a Way back home és az Icarus Falling címet viselő tételek. Szerintem az Unconquered egy nem túl kiemelkedő, de nem is a szürke átlagot erősítő lemez. Nekem tetszik!
Ha Brian Johnson orgánumát nem számolom, akkor ez kellemes kis album. :) - Igaz, a hangzás semmit sem változott, de ez a zenekar sohasem az innovációjáról volt híres. Ráadásul közel 50 éve ugyanazzal a hangzással slágereket gyártani sem egyszerű. :) Nyugis rock album ez, semmi több. - Az a furcsa, hogy pl. Angust Young ugyan olyan erősítőn játszik, mint teszem azt a Cannibal Corpse. - Csak ők feltekerték azon a fránya csöves Marshall-on a gain-t. :D - Nyugi rock joyrideokhoz. :)
Valami furcsa perverzió révén nekem egy Burzum és Cradle Of Filth - még a Dusk and Her Embrace korszakból - turmix jut eszembe a zenéről. :) Nem világmegváltó, s nem is akar az lenni. Amolyan stílusgyakorlós garázs black, de meglehetősen embert próbáló hangzással. - Akinek van egy kis stiklije tuti jól fog rajta szórakozni, mert komolyan azért nem kell venni. :) - Trve arcoknál vélhetőleg kinyílik a bicska. :)
Ez a zenekar azóta hallgathatatlan, mióta Maurizio Iacono átvette Sylvain Houde szerepét... Igazi B-kategóriás fesztivál zenekar. Valószínűleg a Temple of Knowledge mélysége óta sikerült mindent kiírni magukból. - Na jó, a hangzásuk azért anno elég jó volt a cirka 18 évvel ezelőtti Shadow & Dust albumon. :)
Doom/Post-Metal rajongók tuti zabálni fogják. - Sokkal sötétebb is, mint a Sólstafir... Ha már valami kapaszkodót szeretnétek keresni. :)
A svájci The Erkonauts legénységét semmiféleképpen sem nevezném átlagosnak. Sőt! Ráadásul kellően progresszív és innovatív is mindazok ellenére, hogy hangzásában teljes értékű elemként használja fel a vintage hangzásvilágot. S teszi mindezt a metál, rock, punk és progresszív elemek keverésével. Erősen ajánlott hallgatnivaló. - Most az ajánlónak írjak be egy piros pontot? :)
Egy tökéletes játékidővel megáldott grind lemez, amin vannak jó témák is, de sajnos utána pont az új Fuck the Facts-et hallgattam, ami annyival jobb ennél, hogy csak ennyit tudok ráadni. Még úgyis, hogy a Ftf undorító hosszú egy grind lemezhez.
Tiszteletre méltó, hogy 50 év után is csinálják. Sokan bántják őket, hogy csak ugyanazt játszák, ami igaz is, de ha ők csak így tudják kifejezni magukat akkor felesleges mást erőltetni. Ettől függetlenül szerintem dög unalmas, mondjuk számomra a legtöbb hardrock az, szóval a hiba nálam van.
Az első lemezt még Boymester által ismertem meg és most nézem, hogy annak már 5 éve, csak úgy repül az idő. Azóta is elő kerül néha, sőt pont múlthéten hallgattam, így kellemes meglepetés volt a lemez. A bortító ultra para, ahogy az egész zene. Dallamokba oltott rémálmok, összetett mégis fogyasztható. Reméllyük a következőre nem 5 évet kell várni.
Az emberek többségének Ozzy, Dio, Dickinson vagy éppen Halford a rock/metal Isten, na nekem viszont Buzz Osborne. A mókás hajával a nyughatatlan alkotási vágyával, a mindenbe beleszarásával és az atom riffjeivel. Ezen a lemezen sok minden van szerintem, érzelmileg is sok féle. Egyszerre van benne vehemecia, annak ellenére, hogy akusztikus. Viszont mégis egy fajta idős kori nyugodtság is. Egyszerre antik, de még sem érzem, hogy régi lenne. Viszont egészet átjárja, ez a megfoghataltan "southern gothic" és a Buzz-ra jelemző fura hangulat keveréke, ami számomra egy elég összetett élményt nyújt. Amióta kijött rendszeresen pörög, még ha nem is napi szinten. Nem gondolnám könnyű hallgatnivalónak, viszont nem úgy megterhelő mint egy noise/grind okádás.
Vannak benne érdekes dolgok, az ének kefejezetten tetszett. Viszont valahogy még sem állt össze nekem a dolog, egyértelműen minőségi, szóval itt ízlésbeli különbségek lesznek.
Utóljára kb 12 évesen hallgattam magamtól AC/DC albumot, de már akkor éreztem, hogy a Deicide sokkal izgalmasabb zenekar.
Nem én ajánlottam, de nagy kedvencem a banda, az előző anyaguk meg is van kazettán, erről lecsúsztam, mire észrevettem, hogy megjelent, már sold out lett. Nyers, de egyáltalán nem rossz hangzású black, inkább a hangulat közvetítése a cél, nem a zúzás. Nyugis tempóban vonulnak a szerzemények, Marduk rajongóknak unalmas lehet...
A Sinister főnök hobbiprojetktje ledarálja az arcod!
Nekem a csúcslemezük a Temple of Knowledge, mai napig hallgatom a Sorceryvel együtt és a munkásságuk számomra ott véget is ér. 98-ban kiadtak valami furán sikerült hardcore lemezt, onnantól kezdve pedig rém unalmas fesztiválmetál. Voltam is koncertjükön metalfesten, de a 3. dal után mentünk ki sörözni inkább... Kb annyira tudom értékelni, mint az új AC/DC lemezt.
Egyrészt, ugyanazt el tudom róla mondani, mint az előző körben beajánlott DeathEpoch-ról, másrészt, itt is vannak értékelhető zenei részek (mint az Akhlysban, sőt, még dallamok, melódiák is), a vokál azonban szintén elviselhetetlen, a hangzás sem annyira pocsék mindent egybevetve (a dob az az). Én továbbra sem értem, hogy valakinek miért van ennyire feltűnési viszketegsége, hogy 6-10 bandát is alapít, és felváltva adja ki a dolgokat az ugyanolyan stílusokat/védjegyeket magán hordozó bandáival (ami többnyire egyszemélyes, de jelen esetben is van olyan banda, ahol teljes zenekar van). Ja igen, ez a Metal Archives-on EP-nek van feltüntetve, és majdnem 40 perces...akkor mi várható a sorlemeztől...komédia. Az pedig külön vicc kategória, hogy ez a maga műfajában jobb (lenne), mint az AC/DC a maga műfajában...
Egész tűrhető death metal lemez, az első 3 szám után azt hittem, számomra unalomba fog fulladni, de nem így történt. Viszonylag változatosak a számok és van egy-két kifejezetten odabaszós nóta (például a Salvation vagy a Slayer feldolgozások). Jó a hangzás, a borítóról inkább ne beszéljünk.
Vannak benne jó részek, de nagyon messze áll ez a 10 ponttól, meg attól, hogy egy tökéletes lemez legyen. Ám legalább nem egy újabb unalmas (annyira) album, de (modern(ebb)) black metalban vannak ettől jóval jobbak (akár körökkel ezelőtt beajánlva is voltak már). Update: a vokál hosszú távon elviselhetetlen, ezek szerint tegnap nem hallgattam elég hangosan ahhoz, hogy ez kijöjjön (ami igaz is).
Miért is kellene korrektnek lennem? Az Alzheimeres boomer tata-rock nem elég indok erre, és az sem, hogy bent ragadtak egy időhurokban. Az AC/CD tulajdonképpen egy zenei fraktál. Albumról albumra, egy albumon belul számról számra, és végül egy számon belül is ütemről ütemre ismétlik magukat. A dobos pedig tuti halott már és csak a maradandó idegrángások miatt tünik úgy, hogy képes még ugyanazt a 2-3 ütemet ismételgetni. A Scorpions, Jeff Beck és még sokan mások még mindig képesek újat mutatni akár ennyi idősen is, de az AC/DC továbbra is csak saját maga cover bandája akar maradni. Az igénytélen suttyókat ez minden bizonnyal az otthonosság megszokot érzésével tölti el, mert továbbra is abban a hitben élnek, hogy a dallamtapadás jó indikátora a kiváló zenének.
A Gojira és Sytem of a Down szerelemgyereke. Profik nagyon és frissen tálalják a magukba olvasztott hatásokat. Az SoaD szerü elszállások talán a legerősebb pontjai az albumnak.
Oké, most szépen megpróbálok elvonatkoztatni attól, hogy picit utálom ezt a zenekart a fantáziátlanságukért, mert iszonyatmód semmi innovációt nem voltak képesek felmutatni pályafutásuk 47 éve alatt, amikor minden gyerek AC/DC és Deep Purple számokkal tanult meg gitározni én már csak azért sem azokat a riffeket tanultam meg kisgyerekként, hanem Burzumot, de igazából attól is szeretnék elvonatkoztatni, hogy a Bon Scott éra zenéiket eléggé éltem amikor ilyen nyuggerrock hangulatban voltam, és mégiscsak ők az AC/DC. De mindhiába, teljes elvonatkoztatással is ez egy full kaptafa paparock, habár ez a hangzás mindenképp a sajátjuk, az utánuk következő zenekarok őket másolták. Azért picit értékelendő, hogy 5 évtizede azt csinálja a zenekar, amiben a legjobbak, és nem hajlandóak holmi divat kedvéért félreállni. Objektíven nézve elég cuki zene, profin játszanak, szépen szól, a klasszikus ACDC formula tökéletesen működik itt is, egyedül a szövegek amik teljesen borzalmasak.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 430. 431. 432. 433. 434. Full screen Vertikális nézet
2020. december 5.
boymester dimmurtal Husky 69Nostromo79 Eroen mike666 nascence makadamiadio ∑:
1.
The Erkonauts
I Want It To End
9   7 9.5 7.5     9   8.4
2.
Voracious Scourge
In Death
7.5 9 7.5     9       8.3
3.
Disparaged
For Those Enslaved
    8       7     7.5
4.
Katla.
Allt ?etta Helvítis Myrkur
      7           7
5.
Akhlys
Melinoë
9 8.5 3   8.5   3.5     6.5
6.
Hostia
Carnivore Carnival
7 8 4   7         6.5
7.
King Buzzo
Gift of Sacrifice
7 4 5   9.5         6.4
8.
Kataklysm
Unconquered
6 8   6   5       6.3
9.
Szivilizs
Ursus Sanguine
  5.5 3 9   9 3.5     6
10.
AC/DC
PWR UP (Power Up)
6 5   9 5 5   2 5.5 5.4
∑:
7.4 6.9 5.4 8.1 7.5 7 4.7 5.5 5.5 6.7
Aoratos - Gods Without Name (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 10., péntek, 19:04
Mors Principium Est - Embers Of A Dying World (2017)
Kritika, boymester @ 2017. február 7., kedd, 13:59
Akhlys - The Dreaming I (2015)
Kritika, boymester @ 2016. december 20., kedd, 19:18
Mindwarp - A Cold Black Day (2016)
Kritika, boymester @ 2016. augusztus 13., szombat, 18:13
Death by Metal Vol. 2. Fesztivál - 2016.01.24.
Koncertbeszámoló, emp @ 2016. január 29., péntek, 12:49
Dark Tranquillity - Construct (2013)
Kritika, oldboy @ 2013. június 26., szerda, 23:06
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.033 seconds to render