Mindig is szerettem a Rammsteint, igaz, vannak kevésbé tetsző lemezeik (például a Liebe Ist für Alle Da), de a Herzeleid-Sehnsucht-Mutter hármas szinte hibátlan lemez a maga kategóriájában. Az utána következő Reise, Reise albumtól kezdve már nem olyan jók a lemezek, és így vagyok a tavalyi "visszatérő" albummal is: vannak rajta nagyon jó számok (Radio, Tattoo, Zeig Dich, Deutschland és az Ausländer -- ami kb. az album fele), ám a többi dal kevésbé lett jó. Megörültem, mikor 2015-ben összeállt a Till Lindemann-Peter Tägtgren páros, hogy megalakítsák a Lindemann szólóbandát és kíváncsian vártam a debütáló lemezt, aminek számomra az volt a legnagyobb különlegessége, hogy angolul készült el, amely döntés véleményem szerint valamelyest különállóvá tette a Rammstein lemezektől. Sokkal inkább Tägtgren és a Pain zenei aspektusait találtam benne felfedezni, mintsem a Rammsteinét. A dalszövegek, szöveg koncepciók olyanok, amiket ettől a két (elborult?) zsenitől elvárhatunk, voltak is felháborodások, megbotránkozások rendesen a szövegek és klipek kapcsán (elég csak az olyan, egyébként remek dalokat megemlíteni, mint a Golden Shower, vagy az első felvezető dal, a Praise Abort). De ezt már megszokhattuk a Rammsteinnél is. 2019-ben aztán elkészült a Skills in Pills folytatása, ami bevallom, eddig valahogy mellettem is elment, a Steh Auf szám/klip kivételével. Pedig nem is értem, hogy miért nem mentem rá egyből az albumra a klip láttán, amiben (és mint kiderült, nem csak ebben az egy klipben) egy nagyon fasza svéd színész, Peter Stormare is szerepel/zenél (aki többek között az egyik kedvenc sorozatomban, a Szökésben is játszott egy brutálisan jó karaktert--valamint feltűnt már Sabaton klipben is). Mindenképpen érdekes és talán egy picit kockázatos döntés volt visszahozni a második albumra a német nyelvet (a Rammstein miatt, ugye). Érdemes utánaolvasni, hogy mi is az album és a dalok háttérsztorija, több magyar oldalon is szépen ki van ez vesézve és rögtön más megvilágításba kerülnek bizonyos dolgok. Igaz, sajnos azt is megjegyzi a legtöbb írás, hogy itt a szövegek elég sokat hozzátesznek a lemez koncepciójához, de mivel csak alapszinten tudok németül, eddig nem néztem különösebben utána ezeknek, de a klipeket elnézve (ajánlom például a Knebel vagy a Platz Eins vágatlan változatát), és egy-egy szót beírva a szótárba, érdekes lehet, az egyszer biztos. De hát ezen sem lepődünk meg annyira szerintem. Lehet akár Lindemannt és Tägtgrent is "őrült zseninek vagy betegnek" nevezni, ami valamennyire talán helytálló is. Ahogy most --már sokadjára-- hallgattam, és nézem a számokat, nem is nagyon tudnék szart mondani, inkább csak nem ideillőt, az egyik bónuszdal személyében (Mathematik), ám erről a számról is el lehet olvasni a koncepciót és a hátteret, hogy megbizonyosodjunk róla, miért is került ez ebben a verzióban fel a digi változatra bónuszként (hangsúlyozom, a lemez eredeti/alap dalai között nem szerepel). A Steh Auf mellett nagyon jó zene van a címadó dalban; a Knebel is remek, ahogy szépen építkezik a végére; az Ach So Gern a sanzon-szerű dallamvezetésével szintén nagyon jó, és nem tipikus; a Schlaf Ein nagyon szép és megható, igaz a Rammsteinnek is volt már hasonló száma (pl.: a Klavier, a Seemann vagy éppen a Mutter) és a Gummi is tipikusan menetelős, Rammstein. A hangzás, dalok, ahogy már említettem jók, néhány szinte egy Rammstein lemezen is helyet kaphatna, ami egyáltalán nem baj és nem találom zavarónak, valamint a kísérletezést sem, amit néhány dalban elkövettek. Örülök, hogy elkészült ez a lemez, jó lenne őket élőben is megnézni, majd ha adódik/adódna rá alkalom, főleg, hogy mivel ők még nincsenek a Rammstein szintjén, kisebb klubokban lenne erre lehetőség.
Sok mindent hallottam már itt, de úgy látszik, mindig lehet újabb és újabb "gyöngyszemeket" találni. Erre az antizene a legmegfelelőbb szó és egyszerűen nem értem, hogy mégis mi értelme van az ilyen hulladékok elkészítésének. Mert hogy ez az, abban senki sem tántorít el, és akinek ez az igényes, ötletekkel gazdagított, izgalmas, stb. zene, az sem teljesen normális (véleményem szerint). Ez a lemeznek nem nevezhető valami teljes egészében maga a büntetés, olyan szinten idegesítő, frusztráló, hogy el nem tudom mondani. Nekem ez nem zene, ez nem kikapcsolódás, ez nem szórakozás, ez sokkal inkább felidegesít és elgondolkodom, hogyan is létezhetnek ilyen szennyek. Borzasztóan idegesítő az elejétől a végéig a vokál, meg ez a mintha beakadt volna a lemez, ami szintén rengetegszer hallható, förtelmes. Az pedig, hogy ennek az egésznek a "főnöke" egy hölgy, számomra még inkább érthetetlenné teszi az egészet...nem értem mi célja lehet Hunter kisasszonynak ezzel az egésszel (azon kívül, hogy kiéli a perverzitását --amit lehet önmegvalósításnak is nevezni, ki hogy akarja-- ebben az izében). Már előre félek a nemsokára megjelenő új lemeztől is, abból is meghallgattam a már elérhető "fantasztikus" első "számot" (remélhetőleg az is be lesz ajánlva). Talán egy-két számban találtam néhány értékelhető zenei részt, de az összképet nézve, ez egy értékelhetetlen, minősíthetetlen valami.
Én eddig ettől a bandától mindössze egyetlen számot és a hozzá tartozó klipet ismertem: a Down on Whores-t a The Dreams You Dread albumról, a klip még a régi Headbanger's Ballból ragadt meg. Ám valahogy azóta is elkerültük egymást, és valószínűleg ezek után sem fogom meghallgatni az előző lemezeiket, habár, ez azért emészthetőbb és kevésbé unalomba fulladó, énekileg acsarkodó death metal, mint mondjuk a Sinister, a Deicide vagy a Cannibal Corpse. Dave Ingram énekesnek ez a visszatérése a banda élére, bár, ahogy nézem lehetne ezt magának a bandának a visszatérésére is érteni, mivel 2008 óta nem adtak ki lemezt (ez mindössze a 8. sorlemezük, érdekesség, hogy az első lemezen még a Napalm Death énekese szerepel). A Stormcrow című klipes dal eléggé impozáns és több helyen is megidézi az album már csak az általam ismert egy számot is (gondolom ez a korábbi lemezekkel sincs másként). Többet ér ez, mint egy sima, közepes/átlagos album, meg holmi 4,5 pont.
Ezt bőven elég volt egyszer is meghallgatni, sőt, talán még az is sok. Talán 1-2 számban találtam értékelhető dolgokat.
Ha az utolsó szám nem lett volna, akkor a harmadikra (meg talán a borítóra) adtam volna vagy 3 pontot. Attól többet ez mondjuk alapból sem ér. De az utolsó szám, és főleg annak az utolsó 5 perce, az maga a büntetés. És akkor még "aszongya a kolléga": "+ másfél pont a szaxi miatt". A Lordi dalban, abban NORMÁLISAN eljátszott szaxofonszóló volt, nem ez a vernyákolás, idegesítő zaj. Nálam is jó lesz ez a másfél pont , csak nem pluszban.
Te jó isten, mennyi tagcserén van már túl ez a banda. Ahogy nézem, volt itt már női énekes is, és ez már a 14. sorlemezük. Nem semmi, az biztos. Természetesen, a banda nevével már találkoztam, de mivel nem vagyok elsődlegesen death metal fan, így ezen műfajon belül csak bizonyos bandák számait/lemezeit ismerem. Az is biztos, hogy hozza, amit kell egy ilyen old school death metal csapatnak, ám számomra egy idő után (néhány szám) eléggé unalmassá és egysíkúvá vált az egész. A szintén ebbe a körbe beajánlott Benediction lemezben több izgalmat találtam.
A nevénél egyből felfigyeltem, mikor megláttam a HP-s lemezek között, mert figyelemfelkeltő, aztán a borítónál még inkább. Most lement már vagy 5x a lemez és teljesen jó. Jók a dalok, régi retró érzés (a Savage Blasphemy felépítése/hangulata tényleg tiszta Hit the Lights; az utolsó, The Hanging Tree szám meg tiszta Satyricon, igaz ott inkább a Volcano számai jöttek elő). Persze, ezeken kívül még jó néhány bandát megidéznek a számok. Ezek után valószínűleg meg fogom hallgatni az első lemezt is.
Egy újabb "remekmű/gyöngyszem" a nem is tudom honnan. Az, hogy valakinek ez teljesítmény, meg szórakoztató...lelke rajta. Mert aztán baromi sok értelme és értéke van ennek az egésznek...még a leghosszabb szám sincs 1 perces, hú de jó, meg mókás! Inkább egy rossz vicc, az igénytelenség és ötlettelenség netovábbja, az meg, ha valaki(k) direkt csinál(nak) ilyet, csak ezt erősíti meg. Röviden, tömören összefoglalva: értékelhetetlen (foshalom-az érzékeny lelkűek miatt zárójelben).
Ez a tipikus közepes, vagy azt a színvonalat sem elérő lemez mintapéldánya. Vannak rajta értékelhető momentumok, meg a borító sem rossz és kábé ez minden, ami elmondható róla.
Mindenképpen ki kell emelni, hogy itt MINŐSÉGI ZENÉT hallunk, és nem álművészieskedő, sehova nem tartó zajt -- ami legfeljebb a kukába való. Igaz, eddig csak névről ismertem a bandát, de jó volt meghallgatni ezt a lemezt, hozza azt a minőségi heavy metalt, amit szeretek. Igaz, én jobban kedvelem az Accept/Primal Fear/Grave Digger, stb. féle vonalat, de ők nem teljesen ilyen jellegű zenét játszanak, hanem valamivel keményebbet. De mindenképp érdemes meghallgatni ezt a lemezt, illetve ezek után a korábbiakat is, amiből nincs olyan sok, mert hiába alakultak 1982-ben, egész sokáig voltak inaktívak (vagy feloszlottak), de így is majd' 30 éve a pályán lévő bandáról van szó.
Teljesen rendben van az új album. Igazából nem kell komolyan venni, csak engedni, hogy szórakoztasson. S a két mágus: Till és Peter nem is tesz mást. :) Engedjétek közel magatokhoz. :)
Érdekes koncepció, még szoknom kell. Természetesen kellő idő és türelem szükségeltetik hozzá még a beavatottak számára is. :) - Hosszú távon akár szórakoztató is lehet, persze azok akik azon a véleményen vannak, hogy ez nem egyfajta innováció a stíluson belül azokat is megértem. :)
Death metal, de csak szorosan a stílus határain belül. Hosszú távon sajnos egydimenzióssá válhat, szóval csak módjával. :)
Az exremitás nem csak az elfogyasztott black, death, grind zenekarokban mérhető. Erre nyilvánvaló példa az OK. :) Imádom, hogy néha az egekig magasztalható, máskor meg csak egyszerűen egészen a pokol legmélyére taszítanám. :) - A stílussal ismerkedők számára azért valami egyszerűbbet javasolnék, bár ki tudja, lehet ez hozzá meg az étvágyát. :)
Érdekes megközelítése az extremitásnak. A jazz és black metal stílusok fúziója persze nem új keletű, de valószínűleg még lesznek követői. Mindenesetre ez is egy érdekes, innovatív kezdeményezés, s számomra sok pluszt jelent a zenekar részéről a kísérletezés. - Jó lesz ez, csak le kell ülni hozzá. :)
Jó kis halálfém, idegesítő acsarkodással nyakon öntve. Kár, hogy a kutyaugatás miatt nem értem a szöveget... :)
Nekem a Bütcher sokkalta jobban tetszett. - A hangzáson viszont lett volna mit csiszolni... :) - Igen, van egy amolyan back to the time életérzés, de semmivel sem több, mint a 83'-as Kill 'Em All... Sőt! :)
Aki a grindcore-t, mint stílust szereti, annak tuti nem fogja megfeküdni a gyomrát. - A többiek? Szerintem tuti széjjel fognak futni. :D
Mutassatok már egy jó amerikai black metal zenekart, mert ez nem az. - Ez az erőltetett country hangulat pedig semmiféleképpen sem jön át. Az eredetiség faktort jelző lámpa sajnos nálam még ki sem gyulladt. :D
Egy tipikus zsáner album, amiben nem csak a fém csillog, hanem a poliészter, s talán a műanyag is.
Számomra a Rammstein egyfajta bűnös élvezet. Van annyira egyedi, javarészt az itt is szereplő úriember hangjának köszönhetően is, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ráadásul a banda mindig is slágercentrikus és direkt polgárpukkasztó volt... Nincs ez másképp Lindemann szóló lemezének esetében sem. Zeneileg kicsivel kötetlenebb, mint a fő banda, pont ezért nem is érzek minden tételt telitalálatnak. Nem zavar, de nem is különösebben érdekel ez a projekt.
Nemrég leírtam a véleményem az ilyen túltolt művészkedésről, ami az élvezhetőség rovására megy: Jó ötletek egy alapvetően idegesítőre sikerült összképen. Érdekes hangszerek, hangszerelés, de összességében messze áll a jótól. Fejfájás nélkül nem tudom végighallgatni.
Nem rossz, de pár hete, amikor naponta elővettem egy old school death metal lemezt, jobb korongok jöttek velem szembe. És még így is volt jó pár, ami nem fért bele a heti tervbe.
Ismét egy okosnak csomagolt lemez, amit pár lenézett doomos pillanat tesz élvezhetővé. De hát ez már csak így van... Lemez közepe-vége sokkal erősebb lett, mint az első rész.
Rövid, néhol izgalmas, máskor átlagos produkció. Nekem a gitár kifejezetten tetszett.
Hozza a színvonalat a zenekar. A manapság megjelenő minőségi death metal anyagok miatt erős 8-as, a Benediction anyagánál mindenképp izmosabb.
Nem rossz nosztalgia hullámvasút ez, de az ének rettentő egysíkú, a hangzás pedig nem a szívem csücske. Oké, olyan, mint egy régi demó, de én inkább albumot hallgatnék...
Rühellem Phil Collinst. Számomra kinyírta a Genesist középpontba kerülésével. Ez meg egy átlag darálda néhány megmosolyogtató résszel.
Black/death keverék egy kis plusszal, még ha az nem is olyan ütős. Szerintem tisztességes munka.
Ha már be akarja valaki erőltetni a közegbe a klasszikus heavy metalt, az legalább ilyen lemezzel próbálkozzon. Természetesen semmi extra, de egy legendás zenekart hallhatunk igencsak jó formában ezen a korongon attól függetlenül, hogy nem a zsánerem. Ami ebben a körben a Benediction a death metalnak, az a heavy metalnak az Armored Saint.
Azért nem értettem ennek a project-nek a lényegét, mert a zenei stílus egy az egyben ugyanaz, mint a Rammstein esetében. Nem mondom, hogy nagyon odavagyok a németekért, de a Mutter című album az konkrétan 10 pontos, és van egy régi koncert dvd-m is a zenekartól. Peter Tägtgren-ről tudjuk, hogy ontja magából a zenét, gyakorlatilag egy percet sem tud nyugodtan ülni, és mellette még működteti a stúdióját és produceri tevékenységet is folytat. Egy kicsit talán még jobban is tetszik ez a cucc, mint a Rammstein, mert azért bőségesen érződik a svéd mester képviselte skandináv féle muzikalitás. A Knebel című dal kifejezetten tetszik az akusztikus bevezetővel. Aztán találkozunk még itt tangós ütemre épülő, sanzon jellegű dallal, zongorára épülő, szimfonikus betéteket tartalmazó számmal, melyektől csak még változatosabb lesz a lemez. Nem olyan rossz ez, több odafigyelést igényel. Ami viszont nagyon zavar, az a karcos német nyelv, de ez legyen a legnagyobb baj.
Attól, hogy valamire rámondják, hogy köze van a black metal-hoz, még egyáltalán nem biztos, hogy az úgy is van. Sőt! Esetünkben a brooklyn-i banda "zenéjét" én inkább a katyvaszos zajmassza kategóriába tudnám sorolni. Szép dolog a zenét önkifejezésre használni, de szerintem ezt ők sem gondolhatják komolyan. Rettentően kevés az értékelhető rész a lemezen. Ez egy öncélú dobpüfölés, értelmetlen húrtépés, artikulálatlan visítás, üvöltés. Rettentően idegesítő. A harmadik szám szerintem arról szólhat, hogy a csaj hogyan veszítette el a szüzességét, mert úgy vinnyog, mint akinek még most is fáj (nem véletlen a cím). Az egyik értékelhető dal a Pasaqalia. Az Exaco I, II és III egyfajta átvezetést képeznek a dalok között a maguk zagyva zongora és harangjátékával. A God of love című dal elején ismét felkaptam a fejem, de a zenekar hamar gondoskodott róla, hogy teljesen lelohadjon a lelkesedésem. És ez meg is maradt a lemez végéig...
Óriási felüdülés volt egy kis tökös death metal-t hallgatni az aktuális Hangpróbás Liturgy zajmasszája után. Erre pedig kiválóan alkalmas volt a Benediction legújabb lemeze, mely tizenkét év elteltével követte elődjét. Töményen adagolják a vegytiszta death tételeket. Csakúgy, mint sokan mások, ők sem sokat tesznek hozzá a stílus alapköveihez, de ez kit érdekel? Amikor ilyen lazán elnyomatott, kisujjból, profin eljátszott death metal-t hallok, mindig azt gondolom, hogy épp a zenekar koncertjén vagyok, és egy hideg sörrel a kézben élvezem, ahogyan döngeti a mellkasomat a lábdob, és simogatja a hallójárataimat a gitár. Semmi sallang, csak a frankó death metal. Ez a lemez nagyon sokszor fog még pörögni nálam!
Vannak benne érdekes, dallamos megjegyezhető részek. Néhol pedig teljesen követhetetlen agymenés az egész. A női énekes dalbetétek, refrének egy-két helyen feldobják a hangulatot, mint például Flesh World című dalban, az utána következő Meat Star pedig már-már doom-os jelleget ölt. Ez a lemez a végére érik be. Egyáltalán nem rossz ez a lemez, sőt! Megéri végig hallgatni.
Néhány dallam és riff olyan hangtartományban van, ami kellemetlen érzést okoz hallgatás közben, ezért kissé idegesítő. Például, ahogyan a harmadik szám kezdődik, attól a falba tudtam volna verni a fejemet, alig vártam, hogy vége legyen annak a résznek, de sajnos a dal közben tovább sorjáztak az idegesítő hangok. Ez amúgy annak az eredménye, hogy a zenekar jazz-es elemeket próbál csempészni a dalokba, de ez eléggé gyatra kísérlet lett. Rajtuk kívül sokan mások cselekedtek már hasonlóképpen, nagyobb sikerrel. A záró tétel a legösszetettebb hangmassza, amely teljesen elüt az előző négy daltól. Igazából az egész lemez rendkívül kellemetlen hallgatni való volt.
Hihetetlen, hogy már a Sinister is több, mint 30 éves, és amióta csak léteznek, töretlenül hozzák a minőségi halálfémet! Nincs ez másképp most sem, a Gyászmenet címet viselő intro után brutális módon ledarálják az egyszerű földi halandó hallójáratait. Erős és egységes a jelenlegi felállás, és ez meg is mutatkozik a zenei produktumban. Hamisítatlan, sallang-, és kompromisszummentes, a stílushoz hűen ragaszkodik minden egyes tétel. Aki szereti a death metal-t, az a Sinister zenéjében nem csalódhat. Remélem, jövőre, miután helyre áll a világ rendje, lesz turné, ami érinti Magyarországot is!
Már az első dalnál gondoltam, hogy ez nekem tetszeni fog! Ez az egyszemélyes skót projekt második teljes értékű nagylemeze, az előző 2017-ben jelent meg. A csávó úgy repít minket vissza a 80-as évek Slayer, Sodom, Kreator, Motörhead és főleg a Kill 'em All féle Metallica fémjelezte korszakába, hogy csak úgy csattan! Még azt is el tudom nézni neki, hogy óriási nyúlásokkal van tele a lemez! De én úgy éreztem magam, mint annak idején, amikor a walkman fülhallgatóján keresztül áradt belém a klasszikusok által megírt rengeteg óriási zene a rongyosra hallgatott, ezerszer átmásolt kazettákról! Pont ezért nincs semmi gondom a hangzással sem, mert ez az egész így egy retro típusú főhajtás az említett zenekarok előtt. A borító is impozáns. Számomra ez egy nagyon kellemes hallgatni való, és biztosan elő fogom még bányászni a későbbiekben is a lemezt!
Ez nagyon mókás, és szerintem a zenekar sem veszi komolyan önmagát! Tekinthetjük ezt egyfajta teszek a világra féle lázadásnak is. Kíváncsi lennék a srácok lelki világára, biztosan nem egyszerű az életük! Zeneileg nincs sok értékelni való a lemezen, pedig ha hagynák kibontakozni a dalokat minimum kettő percben, még akár kellemes perceket is okozhatnának a hallgatóságnak. Ez így sajnos nagyon kevés.
Eléggé egyedi a stílus, de a hosszú dalok a végére kissé unalomba fulladtak. Az utolsó számban még megfűszerezik egy kicsit az egész addig hallottakat nagyon érdekes megoldásokkal. Jó album, de az átlagból nem emelkedik ki.
Bevallom őszintén, én John Bush hangjával először az Anthrax 1993-as 'Sound of white noise' című albumán találkoztam, amely szerintem az egyik legkirályabb Anthrax lemez a sorban. Egy akkori haveromtól másoltam át a kazettát, és emlékszem, mennyire odavoltam az olyan számokért, mint pl. a nyitó 'Potters field', a 'Room for one more', vagy éppen az Anthrax egyik legjobban eltalált, legsötétebb nótája, a' Black lodge'. Azóta viszont igyekszem figyelemmel kísérni a lemezeket, amin Bush énekel. Az Armored Saint egy igazán tökös heavy metal banda, de szerintem mégis több annál. Ezen a lemezen is sorjáznak a jobbnál jobb tételek. Például a kissé visszafogott kezdés után mindjárt ott a második szám, ami nagyon kellemes hallgatni való, önkéntelenül is elkezd dobolni a lábam. Nem mondom azt, hogy a zenekar bármelyik anyagával megváltotta volna valaha is a világot, de a közel 40 éves pályafutásuk során elkészített lemezek között a jelenlegi méltán megállja a helyét. Nincs itt nagy varázslat, egyszerűen csak zsigerből előadott, remek, de nem átlagon felüli dalok. Sokszor fogom még hallgatni ezt a lemezt.
Elmegy. Voltak számok amelyek tetszettek (Steh auf), de összességében ez nem az én műfajom.
Hát én nem tudom mi ebben a black metal, de nekem ez nem az! A lemez úgy születhetett, hogy a zenészek egymástól függetlenül megcsinálták a számokat, a dobos feldobolta a dobot, a gitáros feljátszotta a gitárt stb., majd ezeket összeillesztette a hangmérnök. A végeredmény egy élvezhetetlen zajmassza lett. Bravó! Aztán vokálnak beillesztettek részeket a The Walking Dead című sorozatból (zombihányást). Csúcs! De a borítóról se felejtkezzünk meg!, mint egy bevásárlólista :XD. Mindent összevetve az igénytelenség csimborasszója ez a lemez! A lemezt hallgatva időnként felröhögtem azon, hogy még mindig van lejjebb, amikor valami ?újszerű? dologgal próbálkoztak. A lemezt és a bandát elrettentő példaként ajánlom mindenki figyelmébe! Hogy ilyet még véletlenül se! Holy Shit!
Vegytiszta death metal, annyira nem brutális, mint a Sinister, valószínű ezért is a 9 pont. Egész jó számok születtek és a lemez hangzása is tetszik.
Alternatív rockzene. A progresszív jelzőt nyugodtan el is hagyhatjuk. Nekem ez túl nyálas, de a minőségét el kell ismernem.
Rövidsége ellenére is több volt mint elég. Lehet az experimentál miatt, vagy csak mert nincsenek jó ötletek, számok és amiatt, de nagyon gyenge produkciónak találtam a lemezt. Ez a vokál is mi a szar, baromira unom már, hogy most minden új banda a The Walking Dead zombijait veszi alapnak vokál gyanánt, mert már a károgás nem is jó. Nevetséges?
Nem igazán hallgatok már brutal death metalt, de az utóbbi időkben hallott ilyen jellegű lemezek közül ez kimagaslóan jó. Nem tudom, hogy hogyan csinálják, főleg ha tényleg sok a tagcsere, de nagyon komoly teljesítményt hallok a lemezen.
Nem szép dolog kiadni egy régi Sodom lemezt saját név alatt. :) Egyébként elment egynek a Sodom-ot is szeretem valamennyire.
Nos e ?remekművet? hallgatva egy kérdés fogalmazódott meg bennem elég hamar: CIRKUSZBAN IS FELLÉPNEK? Esküszöm ez már a zenebohóckodás kategória, és röhögtem is annyit, húúúú. Tisztára, mint valami Benny Hill show! A repedt fazék hangzású pergődob (bár lehet fazék volt az :D), aztán az egyik számban ajtócsengő szólalt meg, biztos a szomszéd jött át, hogy túl hangos a ?zene?. Aztán a gyerek bekapcsolta a Minimax-ot, ami benne maradt az egyik számban, de jól van az úgy :D! És végül a szomszéd már nem bírta tovább és véget vetett az egésznek :D. Ha ezt a produkciót nem mint zenei tartalmat kéne értékelnem, hanem mint valami paródiát, akkor ez egy jó pontszámot kapna, de mivel itt a zenei teljesítményt kell értékelni így sajnos ennyi az annyi, mivel konkrétan nincs semmilyen zenei teljesítmény, csak bohóckodás.
Különlegesek akarnak lenni, ezt azonban csak a külsőségekben érzem. A zene nem különösebben keltette fel az érdeklődésemet a zenekar iránt. Olyan átlagos black metal jó hangzással, de semmi egyedi és különleges nincs benne, de rossznak sem rossz.
Ez egy jó lemez jó számokkal!
Nem tudom, hol olvastam, hogy Till utálja a popzenét, de ezek szerint nem volt igaz. Jó, azért egész egyértelműen látszódik az industrial metal hatás rajta, sőt tulajdonképp bátran hívható egy industrial metal lemeznek is. De én egy olyan ember vagyok aki (többek között) az első 3 Rammstein lemezen nőtt fel (mind a mai napig úgy gondolom, hogy Till hangja csak ezeken a lemezeken elviselhető), ebből főleg az első 2 az ami egy jól körülírható képet adott arról, hogy mi is az industrial metal, szerintem még mindig okés lemezek, de aztán mégiscsak a sokkal menőbb zenekarok felé kacsintottam, mint a Ministry, Godflesh, utána meg tényleges industrialt mint az Einstürzende Neubauten és Skinny Puppy, innen persze egyenes út a zajzene szeretete. Szóval ilyesmi után a Lindemann formáció, meg a tavalyi Rammstein úgy esik, mint fogmosás után egy szájbahugyozás. Ha az industrial metal sósav, akkor ez a zene a Natur Aqua szén-dioxiddal enyhén dúsított ásványvíz fellangyosítva. UI: a trapet szeretem, de a Mathematik a leghulladékabb szám, amit egész évben hallottam szövegileg és produceri szempontból is. Ezért -1 pont
A Liturgy Aesthetica a legizgibb és egyik kedvenc black metal albumommá vált első hallgatásra, a mai napig az maradt, főleg az elképesztő dobok és a gyönyörű gitárhangzás miatt, helyenként úgy szóltak a tremolo riffek, mint valami ünnepi harsona, de közben iszonyat heavy volt. Az jutott eszembe, hogy így szólna a black metal, ha a Swans csinálná, + még felkérnéd Damo Suzukit és Yamatsuka Eye-t, hogy száljanak be zajongani. Végtelenül komplex és technikás, mégis bizonyos értelemben minimalista. Ez az album nem csak hogy ugyanezt hozza, de sokkal érdekesebb hangszereléssel, ezúttal már nem csak gitárok, de rengeteg más hangzás amit soha nem várnál el black metaltól. Iszonyat szürrealista és posztmodern. Hunter a maximumra vitte a "transcendental black metal" mémjét. Én pedig maximumra pontozom.
Ez egy death metal lemez. Ennyi. Nem egy "jó death metal lemez", nem egy "rossz death metal lemez". Se bűze, se illata, belevész a középszerűségbe még akkor is, ha ez egy friss új zenekar lenne, viszont nem az. Elvileg ez lenne a comebackjük, de így volt értelme visszatérni? Ennél sajnos többet várok el egy veterán zenekartól még úgy is, hogy a korai lemezeik is pontosan az az egydimenziós kalapálás, amiből kiábrándulva létrejött a 2. hullámos black metal.
Az eleje nagyon nem esett jól. Nem annyira érződik, hogy ez egészpontosan mi is akar lenni, de mindenesetre kellően arcbamászó, és nem annyira furi és groteszk mint amilyennek próbál tűnni a borítóival. Van benne doomkodás, sludge, prog. Illetve ami mindig felidegesít, az "avantgarde" címke. A faszt avantgarde ez, csak picit más a képi világuk, de ennyi. A Season of Mist a legfelvizetettebb izére is képes rávágni ez. Ha már itt tartunk, ugyanitt a Deathspell Omega és a Thy Catafalque se "avantgárd". Gecijó zene mindenesetre. Ahogy ez is gecijó lett a közepétől, picit lassan indult be, vagy csak nem akart egyből bekattanni. Mastodon ugrott be róla, az énekesnek van egy picit Ozzys undertone a hangjában.
Nagyon cuki black metal lemez disszonáns riffekkel és egész érdekes, pszichedelikus átvezetőkkel, viszont elég straightforward lemez, semmi túlságosan extra, így sajnos nem is túlságosan emlékezetes. A borítója tetszik, én a helyükben nem csak az 5. trackbe, hanem az egész lemezt teleraktam volna szaxofonnal, és ilyen pszichedelikus-freejazzes (vagy darkjazz) kozmikus black metallá alakítottam volna a lemezt repetitív riffekkel (valahol a White Ward, Paysage d'Hiver vonalon). +másfél pont a végén lévő szaxi miatt, meg úgy igazából az egész utolsó szám miatt, csakis az hozta fel a dögunalomból, viszont az nagyon.
Jajj, még több death metal, nem tudom ez már hanyadik, de normál esetben 2 hónap alatt nem hallgatok ennyi death metal lemezt. Ez viszont egész jól esett műszak előttre, habár objektívan nézve sajnos ez se tudott túl sokat felmutatni, a műfaji alapelvárásnak számító böfögő ősember vokál, a H-ba hangolt tremolopengetés és a steril, nem túl szépen szóló szintetikus dobgép itt is megvolt, egyik se lett elhagyva, hogy legalább egy másodpercre másképp szóljon mint minden másik death metal album.
Hellrippert hallgattam először ezek közül az albumok közül szúrópróbaszerűen, teljesen meggyőződve a borító alapján, hogy ez valami generic, fantáziátlan szar lesz, de aztán az állam leesett, mert ez valami g*cijó old school thrash/speed metal. Ez az egészen fiatalnak tűnő srác úgy szól (és néz is ki), mintha egyenesen '82-ból rángatták volna ide időgéppel, tökéletesen átadta a Kill Them All hangzást (elsőhullámos black metal mellékízzel) némelyik számon, csupán négyszerannyi energiával és stenkkel. Ráadásul iszonyat autentikusan szól, gyönyörűszépen kivehető minden gitárhang, de mégis lo-fi. Szívesen élnék egy olyan univerzumban, ahol a Metallica és a Venom helyett csak ez létezett '83 körül.
Imádom ezt a nevet. Imádom a söröshordó-hangú pergőt. Imádom ezt a bugyuta hangzást, és hogy az egész mennyire prosztó. Viszont sajnos sokkal többet nem tud felmutatni. Alap grindcore cucc, ami hamar lemegy, azidő alatt pedig elszórakoztat. Egy koncijukra elmennék, ha helyi lennék, de kb ennyi. Sekély mókazene.
Western témájú black metal... Elnézést, mivan? Reméltem, hogy zeneileg is hozza azt a nagyon fura és számomra elképzelhetetlen ütközését az esztétikáknak, amit elképzeltem a fejemben erről a zenéről, miután rátekintettem a borítóra és a műfaji tag-ekre RateYourMusicon (idézem: atmospheric black metal, másodlagos hatások: gothic country) Egészen az utolsó számig nem éreztem elégnek ezutóbbi hatást és azt gondoltam, csak a borítóval próbálják rámondani arra a pár tamburinos, akusztikus, templomharangos átvezetőre, hogy gothic country/western esztétika. Viszont az utolsó track kifejezetten egészségesen és kreatívan keverte mindezt a black metallal. Ami a black metal részeket illeti, azok is teljesen jók, a dobos kifejezettem jól játszik és szépen szól.
Gagyi sablon Metal Blade izé, amivel Rockmaratonon vagy azalatti fesztiválokon találkozik az ember. Annyira jellegtelen állotvíz ízű papametál, hogy tényleg nem tudom a heavy metalnál specifikusabb skatulyába tenni, pedig általában én mindig legalább 8 szavas műfajokba sorolok mindent. Nyilván nem amatőr, tudnak játszani, de ezt a zenét amúgyse olyan brutálnagy kihívás. Ekkora fantáziátlanságot nem tudok zenei teljesítményként elfogadni, illetve elképzelni se senkit, aki ezt meghallja és azt mondja "Ó igen, az Armored Saint!". Égetően középszerű és vérszegény. Ha 3 házzal odébb lakna tőlem zenekar se mennék el koncertjükre, de így többezer kilométer távolságon belül van a műfajban is millió másik zenekar akikkel lehetne foglalkozni és jobban megérdemelnék.
Tőlem a Rammstein is teljesen stílusidegen, szóval ez még annyira sem... Adnék én rá semlegest, de igazából zavart hallgatás közben.
A HAJJ nem a legjobb indítás a lemeznek. Komolyan annyira zavaró, hogy kb 0-át adtam volna rá. A négy pontot azoknak a részeknek adom, ahol nem szól dob és/vagy gitár. Azok tetszettek, de amikor beindul a zúzás, az durván nem jó, egy merő öncélú idegrángás az egész. Sznobulás a köbön.
Köszönet az ajánlónak, ezt valahogy nem vettem észre. Húzós, old school, őszinte és lelkes.
Nem mondom, hogy sokszor fog előkerülni, nekem nagyon hangulatzene. De összességében megnyert magának.
Csak a hangulat hiányzott belőle teljesen. A borító tetszett csak...
Mérgelődtem, hogy elfelejtettem albumot ajánlani, pedig akartam, de ezt ajánlottam volna, szóval nincs gond. Elképesztő, hogy az állandó tagcserék ellenére milyen egységesen magas színvonalat képvisel minden Sinister album.
Az első EP megvan felvarróba csomagolt slipcase kazettán.
A scum 33 éve jött ki. Ott már eléggé ellőtték ezt a pár másodperces darálás poént és még azóta vagy ezerszer. Persze lehetne csinálni ilyet, hogy visznek bele valami új poént, meg tudom, ez egy műfaj, de hát... De legalább nem zavart amíg ment.
Tematikától függetlenül baromi unalmas.
Kellemes volt, de tényleg kissé langyi. Simán jelennek meg manapság is sokkal jobbak a műfajban.
Lindemann ezen lemeze kb. olyan, mint anyaegyüttesének zenei anyagai, csak itt (ahogy szólólemezeknél általában megszokhattuk) nagyobb az amplitúdó. Igazából külön-külön ki lehetne vesézni, mindegyik számot. Eléggé eltérőek: a táncdalos Ach so gerntől a rappes Mathematikig. A hangsúly itt már nem is a zenén, hanem a szövegeken és a számok többségéhez készült klippeken van.
Művészebbek akarnak lenni a művészeknél. Én ezt elengedem.
Korrekten hozza a 90-es évek death metal etalonját.
Nem csak a 90-es évek alternatív zenekarainak hatása érződik ki az Obsidian Kingdom zenéjéből, de én még a nu metal-t is megemlíteném. A női énekkel ellátott számokat súlytalannak érzem, pedig nincs rossz hangja a hölgynek. A csúcspont a Meat Star.
Érdemes figyelni a zenére, mert rövidsége ellenére is elég sok ötlet, és kísérletezés található benne. Viszont az ének nagy fék a lemez egészére nézve, és a szaxofon haláltusáját is kihagyhatták volna az utolsó tételben.
Nem volt sok időm belemélyedni a Sinister új albumába, pedig több mint egyszerű stílusgyakorlat. A Benedictionnál hajszálnyival jobb, erősebb.
Nekem is a Kill?em All ugrott be. Konkrétan a Savage Blasphemy úgy indult, mintha a Hit the Lightsot hallanám, de máshol is felsejlett a klasszikus lemez. Hiányoltam a jó szólókat, mert azok koronaként díszítik az ilyen nótákat, de itt csak töviskoszorúkat kapunk helyette. A lemez sodrása viszont lehengerlő, de az eredetiséget mélyre temethetjük.
Nem rossz, csak értékelhetetlen. Mire felocsúdtam, már véget is ért. A gyűjtőmunka a borítóval tovább tarthatott, mint megírni a lemezt. Próbatermi munkaanyagnak elmenne, de ez így csak nyers ötletszösszenetek. A pergődobot meg sutba kellene vágni, pocsék hangja van.
Az ezerarcú vadnyugathoz ezerféleképen lehet közelíteni. Ez a Wayfarer adaptációja. Nehezen fognak ráérezni az ízére, akik csak egyszer futnak rajta végig. Vájtfülűek azért hallhatnak ismerős részeket, primordialos riffeket (Masquerade of the Gunslingers) vagy David Eugene Edwards munkásságára utaló nyomokat (Vaudeville). Most a black metal mentes blokkok fogtak meg igazán.
Jó volt újra hallani John Bush egyedi hangját, de ezzel véget is értek a pozitívumok. Ez olyan ?ezt szeretjük, ezután is ezt fogjuk csinálni? album, ami engem nem tudott kibillenteni. A végére már meglehetősen untam.
Sokszor próbálkoztam már Hunter dolgaival, de sajnos nekem sosem álltak össze a csillagok. Most is hallottam nagyon zseniális részleteket ,de teljes egészében engem elveszít. Még ha az egyértelmű is, hogy nagyon erős víziói vannak a koncepciójáról meg úgy az egész projektről, nekem nem fekszik. Azt mondjuk nem értem a vokállal mi a baj minden második black zenekarnál ilyen van .
Voltak benne igazán jó részek, meg az egész elég kellemes dallamvilággal rendelkezik, még lehet előkerül. Egyelőre ennyi.
Összességében nem volt rossz pv cucc ez. Én mostanában kezdek jobban megbarátkozni az ilyen rövid dalszerkezetekkel, de itt sajnos akkor sincsenek annál jobb ötletek mint amik ki emelnél őket a tucatok közül.
Emlékszem ez a banda egyszer már átvert ezzel a western black metal dumával, noha most azért egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz ami én ez alatt értenék, még mindig lehetne mit hozzá adni. A benjo annyira adja magát, azon kívül is hogy benjo fétisem van, na meg a szájharmónika, valami indinán dobolós tököm tudja mi, szóval lenne még mit finomítani ezen a western hangulaton. Igazából nem nagyon tudok bele kötni semmibe, kellemes hallgatni való, csak vannak ennél jobbak is. Inkább meghallgatom a Panopticon Kentucky lemezét.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 428. 429. 430. 431. 432. 433. 434. Full screen Vertikális nézet
2020. november 7.
69Nostromo79 boymester dimmurtal Husky makadamiadio mike666 srppk Eroen ∑:
1.
Sinister
Deformation of the Holy Realm
6 7 8 9 8 6 9.5 7.5   7.6
2. Husky
Benediction
Scriptures
7.5 7 7 8.5 9 4.5 9 7   7.4
3. CarolusRex
Hellripper
The Affair of the Poisons
7 7 6.5 8.5 6 8.5 8 6.5   7.3
4. nascence
Obsidian Kingdom
Meat Machine
4 7 6 7 6 7 8 7.5   6.6
5. dimmurtal
Armored Saint
Punching the sky
7 6.5 7 8.5 8 2.5 6 5   6.3
6. srppk
Wayfarer
A Romance With Violence
4 5 8 6.5 6 7 5 8 7 6.2
7.
Lindemann
F & M
8.5 8.5 6.5 7.5 6 4 3 5   6.1
8. boymester
Voluptas
Towards the Great White Nothin...
1.5 7 7.5 3 2.5 7 4 6.5 7.5 4.9
9. makadamiadio
Liturgy
H.A.Q.Q.
1 7 5 2 1 10 4 2 6.5 4
10. 69Nostromo79
FILTHxCOLLINS
FxC2020
1 7.5 4 2 1 5.5 5 2 6.5 3.5
∑:
4.8 7 6.6 6.3 5.4 6.2 6.2 5.7 6.9 6
Sempiternal Deathreign - The Spooky Gloom (1989)
Kritika, boymester @ 2018. október 29., hétfő
Lindemann - Skills in Pills (2015)
Kritika, oldboy @ 2015. július 27., hétfő, 22:56
Armored Saint - Win Hands Down (2015)
Kritika, emp @ 2015. június 25., csütörtök, 11:42
Obscene Extreme 2011 - 2011. július 7-9., Trutnov
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2011. július 13., szerda, 14:15
Death Feast Open Air 2010 - 2010. június 10-12.
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2010. június 16., szerda, 19:31
Sinister - The Silent Howling (2008)
Kritika, haragSICK @ 2008. augusztus 4., hétfő, 16:45
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.035 seconds to render